2019. július 23. kedd
Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Rongy Elek és a többiek

Avagy: Rejtő Jenő élt, él és élni fog

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Rongy Elek és a többiek

Talán nem véletlen, hogy Pesten és Budán az utóbbi időben két olyan ven­déglátóipari létesítmény (magyarul: kocsma) látott borvirágot, amelyeket vajdaságiak alapítottak.

„A belépés díj­talan, a kilépés bizonytalan” elmélet alapján azt állíthatnók, hogy a szellem itt tör ki a palackból, ahol a leginkább kéretnék visszafojtani. Az első, világot jelentő pince a Marxim volt. Egy budai sikátorban csillant föl – az úri közönség nagy-nagy megelégedettségére. A Mes­ter, Rejtő, ismét fölbukkant! Csalóka látszat csupán, hogy a szocreál köntösét vette föl. Rákosi, Kádár, Sztálin, Tito, Milošević és a többiek ugyanis Rejtő-hősök. Azzal a különbséggel, hogy időközben kialudt a szívükben mélyen lapuló emberiesség, és sohase válhattak igazán Fülig Jimmyvé, hogy Piszkos Fredről ne is beszéljünk. De már hogy ne beszélnénk róla! Korcsmá­ja ugyanis most bukkant föl a Marxim túloldalán, a pesti félhomályban, egy zakatoló nyomda és egy peepshow vidám szomszédságában. Adódik mindebből ama magasztos végkövetkeztetés, hogy Rejtő élt, és élni fog. Persze a mostani megnyilatkozás csak a fizikai jelenlét tántoríthatatlan tényét támasztja alá (Drugics létrájá­val), viszont a szellem, mint már emlí­tettem volt, sohasem veszett el. Erre perdöntő bizonyítékok vannak és olyan koronatanúk, akiknél a fejlövés nem gátló tényező a szemenszedett mellébeszélések pufogtatásában.

A Keresd a nőt! elévülhetetlen Sherlock Holmes-i szimatelvből kiindulva, vajon hány díszpéldányát tudnánk fölfe­dezni Leila, az arab démon számára, aki hiába igyekszik ellejteni csábos, de fölöttébb megroggyant táncát. Az sem vitás, hogy hol kell keresni ezeket a hölgyeményeket. Természetesen a söntés mögött, a televíziónak nevezett hor­dó tetején, amint éppen a vajda intésé­re várnak, hogy a feléjük repülő késekre fittyet hányva szórakoztathassák a kö­zönséget. Az sem izgatja kiégett lelki világukat, hogy a tisztelt közönség nem tart igényt delejes mutatványukra. Nekik az okozza a kielégülést, hogy rémítgethetik a békésen rumozó halandókat, akik csak rumozni, falatozni, szeretkezni és főleg szeretni szeretnének. Leiláink azonban képtelenek erre, és ezért akar­nak mindenáron, dühödt elvetemültséggel, táncra perdülni. Másokat is meg kell rontani. Különben mit sem ér a kéj.

Fülig Jimmyt, Csülököt és a többieket azonban nagyon nehéz megronta­ni. Ők kitanulták a szakmát, és meg­érezték a félárboc enyhe tapintását.

Nem úgy az a szerencsétlen, akinek egy kés virít a hátából, melynek gazdája a magántulajdon szent mivolta jegyé­ben visszaköveteli azt, de nagy kegye­sen felajánlja, hogy tesz a helyére egy másikat. Kit ismernek föl szereplőink­ben? Természetesen a New York-i dok­kokban ólálkodó Karadžićot, aki – mi­után hátba döfte Izetbegovićot – most nagy kegyesen békét kiált. Arról nem beszélve, hogy még a gatyáját is ellopta a himbálózó ősi szerb csónakon. A muzulmánok hontalan vezére, aki nem örökölt semmit sem Török Szultán áldásos jellemvonásaiból, nemcsak a kést szeretné valahogy kipiszkálni a sa­ját hátából, hanem egész tőrkészleteket követel a Keleti folyó partján székelő Elnémult Nincstelenek Szakszerveze­tétől. Ez utóbbiak viszont visszakoznak, mert attól félnek, ha tőrt adnak a másik kezébe is, akkor késelés lesz. Mennyivel szebb a mostani állapot, amikor csupán mészárlás folyik. így sütögetik manap­ság a sült malacokat és a mozsárágyú­kat mocsáron innen és mocsáron túl.

És csodák csodájára fölbukkant Potrien őrmester is a maga makulátlan nyersességével és alázatot anticipáló életfilozófiájával. A Mit szólna a köztár­sasági elnök? attitűdje divattá vált (nemcsak a Jugoszláviának keresztelt cirkálón!), unos-untalan belebotlunk olyanokba, akik mindent túllihegnek és Tuskó Hopkins módjára tankolnak, közben a Vezér csupán egy pár áldo­zattal járó csetepatét rendelt náluk.

Joggal kérdezhette volna meg a köz­társasági elnök Szlóbó őrmestert az utóbbi másfél év során számtalan eset­ben, hogy „ugyan, kedves őrmeste­rem; hova settenkedik ez a század?”. Mert, hogy settenkedett, arra mérget lehet venni. Nyomában elüszkösödött városok, tömegsírok maradtak. És jár ezért jutalom? Már hogy ne járna! Meg­jelent a köztársasági elnök lord Owen képében, és a feddhetetlen őrmester büszkén dagadó mellére tűzte a Világ Első Békeharcosa elnevezésű érdem­rendet. Jenő, ne forgolódj!

A nagy rejtői félhomálytól móst még nem látni, hogy az igazi köztársasági elnök, a Billy, kinek a szerepében fog föltűnni. Egyesek azt szeretnék, ha ő lenne a Kapitány. Aki mindig kavarja. És mindenkit legalább egy gondolattal megelőz. Mert a gőzös igen vad vizekre érkezett, és himbálózik úgy istenigazá­ban.

Mit fog mondani az utolsó szó jogán az Elnémult Nincstelenek Szakszerveze­te és annak becses generálja, Butrosz? És hol vannak a vadul költekező millio­mosok? Hiszen nem kell őket nagyon keresni, mert a Néma Szerbek Városai­ban ott suhannak a Cipruson megmo­sott pénzért vásárolt 14 karátos autói­kon. Azzal gyűjtik be a pénzt, amit a kinnszülöttek váltanak be a sarkokon. Azelőtt ugyan, a boldog békeidőkben, szőke ciklonok álltak a sarkokon, de hát hol van ma már hajfesték..

Lesz-e végül is rejtői fordulat eme ponyva végén? Jogos a kérdés, és bizo­nyára van rá egyértelmű válasz, csak­hogy a szerző az utolsó pillanatig nem mutatja meg ütőkártyáját – ütésekből amúgy sincs hiány. Valami azonban dereng: a belgrádi törzsfőnök csak a látszat kedvéért simogatja vélt szerel­mét, Miss Diktatúrát, ezzel próbálva lep­lezni szenvedélyes elkötelezettségét Miss Demokrácia iránt. A minél jobb hatás miatt még frigyre is lép vele – nehogy kitudódjon a cinkosság. Sőt még az életét is leéli vele, mert az ördög nem alszik.

A Csontbrigád meg egyre gyarapo­dik.

1993. február 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az árulás testi kényszere

Vajon gyávaság-e vészhelyzetben futni, menekülni, félni? Vajon Magda, ha őrzi, vállalja a zsidó identitást, több esélye >

Tovább

Balkáni egzotikum vagy Európa nyitott sebe

Miljenko Jergović boszniai horvát író egyik interjújában pontosan megfogalmazta miről is van szó. Úgy érzi, írja, >

Tovább

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább