2019. július 22. hétfő
Ma Magdolna, Mária, Magda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

In memoriam Újvidéki Televízió

Átokfutók

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Átokfutók

Hullarablók görcsös hada
fogason függ, rozsda marja.

Állok a sírod előtt, és nincsenek könnyeim. Pedig a szülői szeretet is megszólalhatna belőlem. De nem akar. Te jól tudod, miért.  Hosszú, súlyos betegség után múl­tál ki, nem csendesen, hanem riká­csolva, ahogy egy páváskodó médiumhoz illik.

Közvetlenül születésed után érkez­tem hozzád, és másfél évtizedig együtt kalandoztunk. Időközben jutott időnk arra, hogy többnyire játszva elővarázsol­junk a semmiből egy igen erős szer­kesztőséget. Hogy milyen erős volt, azt csak most lehet érezni, amikor a legtehetségesebbek másutt is nagy­szerűen megálltak a helyüket. Agonizálásod még a joghurttal átita­tott időkben kezdődött, amikor a Belg­rádban már győzelemre jutott vidéki fasizmus elérte a kimúló Vajdaság székvárosát. A magyar szerkesztőség szempontjából ez olyan csapás volt, amelyet soha nem hevert ki. A volt Jugoszláviában, tehát még egy ko­moly konkurenciában is – emlékszel – sikerült az élre törnünk híradóink­kal. Az érthetetlen nyelvünk, a ma­gyar ellenére is. Akkor még nem érvényesült az egyáltalán nem ártatlan autonomista vezetőség intézkedése, amely szektorosítás ürügyén, fordító-szolgálattá akarta „előléptetni” a szer­kesztőséget Akkor még a mostani ellenzék tagjai is nagyban hirdették az eszperantó, azaz a zagyva nyelv szük­ségességét a soknemzetiségű Vajda­ságban. Ahol mellesleg csak a ma­gyarlakta területeken nem a szocialis­ták győztek, hogy szülővárosodról, Újvidékről ne is beszéljek. Itt ugyanis a nyíltan szélsőjobboldali párt adja a polgármestert. Az a kreatúra, amely utánad még folytatja a földi pályafutá­sát méltó főnököket kapott. Amikor temetésedre jövet végigmentem az újvidéki utcákon, felvetődött bennem a kérdés, hogy a szemben jövők kö­zül ki állt ellen a kísértésnek, hogy a zabolátlan sovinizmusra adja le a vok­sát. Miután útközben betértem, más­fél év után, a két központi áruházba, egy csodás moszkvai kép tárult elém: polc polc hátán, üresen tátongva. Ak­kor értettem meg, hogy az újvidékie­ket idegesítik az üres polcok, és azért szavaztak a radikálisokra. Mert ők a polcokat is megszüntetik.

A joghurteső után egyesek azt hit­ték, eljött a demokrácia. Ennél na­gyobb badarságot azóta sem gondol­tak. Csak kevesen, természetesen mi, közvetlenül érintettek, fogtuk fel, hogy a miloševići fasizmust nem lehet megállítani, és bárki, aki azt hiszi, hogy kompromisszumot köthet vele, hatalmasat téved. Tudod, igazán nem tudom kárhoztatni ezeket a hiszékeny embereket, hiszen nagyobb kalibere­ket is átvertek a Belgrádban székelő (de nem belgrádi!) bolsinácik. Mint például Vance-t és Owent, akiknek olyan zavar keletkezett a fejükben, hogy képesek voltak háborús bűnösö­ket is meghívni Genfbe. Az ottani tanácskozás kimenetele pedig olyan hatással lesz a délszláv háborúk befe­jezésére, mint például egy pusztába kiáltott szóé.

Aztán, Neked emlékezned kell, me­nesztették azokat is, akik azt hitték, hogy demokráciát és pártatlan újságí­rást játszhatnak a fasizmus halálszorításában. És utána jöttek azok hozzád, a magyar részedhez is, akiket a kö­zépszerű jelzővel illetni harsogó dicsé­retet jelentene: egy eszelős nősze­mély, akinek zártabb intézetben lenne a helye, egy műsorigazgató, akinek sportközvetítéseit a leghőbb hazasze­retet hatotta át, és aki nyugdíjaztatá­sakor azt írta le – ne forogj a sírod­ban! –, hogy mindenkor a magyar műsorokért vívott ádáz küzdelmet. A hazaszeretetéről annyit, hogy most horvát állampolgár, és valahol a ten­gerparton ápolja a magyar műsoro­kat. Aztán jött egy szerbül nem tudó szerb, akinek körülbelül annyi köze van az újságíráshoz, mint Karadžićnak a békéhez. A többieket nem is érde­mes említeni.

De mi történt a szerkesztőség többi tagjával, hiszen maradt még néhány újságíró? – tehetnéd fel a kérdést. Ők maradtak, mert, tévhitben ugyan, de azt gondolták, mint előttük sokan, hogy suttyomban javíthatnak a dolgo­kon. Hamarosan rájöttek, hogy ez lehetetlen, már csak az előbb felsorol­tak miatt is, akik a besúgást összeke­verték az újságírással. Igyekeztek mi­nél kevesebb munkát vállalni. Nem lustaságból, hanem azért, mert szé­gyellték, hogy a háborús uszítók mel­lett kell dolgozniuk. Azt gondolták, hogy ez is elmúlik egyszer. Nem múlt el, hanem az történt, hogy a mottó­ként álló versike alanyai megvárták a kellő pillanatot, hogy megszabadulja­nak tőlük.

Hidd el, nagyon büszke vagyok. Azért, mert halálod előtt, azokat ebrudalták ki belőled, akik közel álltak a Naplóhoz. Ennél méltányosabb elis­merés nem kell a lapnak. Ha nem veszed személyeskedésnek, fölsoro­lom: Keszég Károly, Csíkos Zsuzsa, Hübsch Éva, Balogh Emerencia; az­zal, hogy kényszerszabadságolták őket, beléptek a vajdasági magyar újságírás történelmébe. Közülük egyeseknek már korábban is ott volt a fenntartott he­lyük. Most azonban magától a Luci­fertől kapták a bélyegzőt.

Mielőtt azt mondanám, hogy békét­lenség poraidra, engedd meg, hogy néhány szót ejtsek azokról is, akik ma­radtak, és reszketve várják, mikor kerül rájuk a sor. Ők már elszalasztották azt az alkalmat, hogy a konspirációnak becézett sunyiságukat egyetlenegyszer az életben bátorsággá minősítsék át.

Akkor most mondom, hogy békét­lenség poraidra. Ami belőled megma­radt, az újságírás szégyene.

1993. január 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Tovább

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

Tovább

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább