Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Tévedések színháza
Gerold László
„Mitől rossz? Attól, hogy minden elhangzott mondat, minden mozdulat, gesztus – hamis. Hazug.” Gerold László (Vajdaság Ma):
Láttam egy előadást. Az ügynök halálát a szabadkai Népszínházban, Andrási Attila rendezésében. Erről szeretnék írni. Fontos lenne. Nagyon. De nem megy. Nagyon nem. Keresem az okát. Napok óta. Hiába. Vagy talán nem is, mert azt már néhány perc után sejteni lehetett, hogy gyenge, elfuserált előadást fogunk látni, ami – sajnos – egyre bizonyosabbá is vált, és ezt a bemutató óta eltelt napok sem tudták feledtetni. Ezért nehéz írni róla. Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ami a színpadon történik, az Szabadkán valóban megtörténhet. Az egész kezdettől fogva olyan volt, mint egy rossz álom, amit azonnal el kellene felejteni, amint felébredtünk. Csakhogy nem lehet. És nem is szabad. Írni kell róla, ne maradjon szó nélkül.
Mitől rossz? Attól, hogy minden elhangzott mondat, minden mozdulat, gesztus – hamis. Hazug. Mintha a rendezőt és minden színészét megbabonázta volna az az önhittség, aminek a dráma főszereplője, Willy Loman vált áldozatává. Azzal, hogy profinak vélnek egy minden ízében amatőr előadást, Miller ügynökéhez hasonlóan ők is tévútra tévedtek, többet akartak, mint amire ezúttal képesek voltak.
Arthur Miller két felvonásra írt, rekviemmel záródó művét azóta, hogy 1949-ben először színpadra került, a magyar bemutató tíz évvel később volt Timár József emblematikus főszereplésével, a modern drámairodalom klasszikus alkotásaként tartjuk számon. Előadása kihívás a színház számára, mert bár az a társadalmi és (kis)emberi problematika, amit magának és környezetének sikert hazudó, de valójában kudarcok sorozatát megélő ügynök drámai, sőt tragikus története jelent, örök időszerűséggel bír, minden színrevitel alkalmával meg kell találni azt, amitől pont akkor és pont ott közönség elé kell vinni Az ügynök halálát. Az ősbemutató a hamis amerikai álomról szólt, a szocializmus évtizedeinek közép- és kelet-európai színrevitelei, Latinovits Zoltán lázadóra vett alakítását leszámítva, a kapitalizmus embertelenségére kívántak figyelmeztetni, a rendszerváltás után pedig a fogyasztói társadalom visszásságaiként tematizálták. Mint Alföldi Róbert tette, aki azzal, hogy a valósnál többszörösen nagyobb lakberendezést terveztetett, az ember eltörpülését kívánta érzékeltetni. Mindez arra utal, hogy bármennyire is helyénvaló az a kritikusi megállapítás, miszerint Az ügynök halála „Perfekt, mint egy matematikai egyenlet levezetése” (Koltai Tamás), a levezetés művelete a rendezőre vár. Neki kell értelmeznie Willy Loman és családja szomorú történetét, úgy, hogy az előadás együtt lélegezzen a nézőkkel. Ezt Andrási nem tette meg. Hagyta, hogy a szöveg önmagától működjön, működik is, de mégis kevés ahhoz, hogy érezzük: nem csak az írónak, a rendezőnek is van közlendője. Andrásinak az olyan közhelyeken kívül, hogy az ember a társadalom kiszolgáltatottja, farkastörvények áldozata, ami természetesen itt és most is igaz, más, mélyebb mondanivalója nincs. De nem is lehet, mert egyfelől eltűrte, hogy színészei műkedvelőként viselkedjenek, másfelől pedig azzal, hogy a vendéglőben játszódó jelenetben a pincér (Szőke Attila) olyan magánszámmal szórakoztassa a közönséget, amely, bár önmagában kiváló teljesítmény, céljatévesztett, s ezt csak tetézi, hogy a történet talán legfontosabb, Willy Loman és fia, Biff közötti konfliktusát teszi tönkre. Miközben Andrási nyílván nevettetni akart, kezdő rendezőkre se jellemző szarvashibát vét. Tény, hogy a bemutató közönsége tapssal jutalmazta a székkel, asztallal artista mutatványt nyújtó színészt (ez volt az előadás első és egyetlen nyíltszíni tapsa!), de ez kizárólag neki szólt, s nem a rendezőnek, akinek a részegre vett pincér produkciója (ha az övé?) az egész előadásban az egyetlen eredeti ötlet. (…)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >