2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tévedések színháza

Gerold László
Gerold László
Tévedések színháza

„Mitől rossz? Attól, hogy minden elhangzott mondat, minden mozdulat, gesztus – hamis. Hazug.” Gerold László (Vajdaság Ma):

Láttam egy előadást. Az ügynök halálát a szabadkai Népszínházban, Andrási Attila rendezésében. Erről szeretnék írni. Fontos lenne. Nagyon. De nem megy. Nagyon nem. Keresem az okát. Napok óta. Hiába. Vagy talán nem is, mert azt már néhány perc után sejteni lehetett, hogy gyenge, elfuserált előadást fogunk látni, ami – sajnos – egyre bizonyosabbá is vált, és ezt a bemutató óta eltelt napok sem tudták feledtetni. Ezért nehéz írni róla. Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy ami a színpadon történik, az Szabadkán valóban megtörténhet. Az egész kezdettől fogva olyan volt, mint egy rossz álom, amit azonnal el kellene felejteni, amint felébredtünk. Csakhogy nem lehet. És nem is szabad. Írni kell róla, ne maradjon szó nélkül.

Mitől rossz? Attól, hogy minden elhangzott mondat, minden mozdulat, gesztus – hamis. Hazug. Mintha a rendezőt és minden színészét megbabonázta volna az az önhittség, aminek a dráma főszereplője, Willy Loman vált áldozatává. Azzal, hogy profinak vélnek egy minden ízében amatőr előadást, Miller ügynökéhez hasonlóan ők is tévútra tévedtek, többet akartak, mint amire ezúttal képesek voltak.

Arthur Miller két felvonásra írt, rekviemmel záródó művét azóta, hogy 1949-ben először színpadra került, a magyar bemutató tíz évvel később volt Timár József emblematikus főszereplésével, a modern drámairodalom klasszikus alkotásaként tartjuk számon. Előadása kihívás a színház számára, mert bár az a társadalmi és (kis)emberi problematika, amit magának és környezetének sikert hazudó, de valójában kudarcok sorozatát megélő ügynök drámai, sőt tragikus története jelent, örök időszerűséggel bír, minden színrevitel alkalmával meg kell találni azt, amitől pont akkor és pont ott közönség elé kell vinni Az ügynök halálát. Az ősbemutató a hamis amerikai álomról szólt, a szocializmus évtizedeinek közép- és kelet-európai színrevitelei, Latinovits Zoltán lázadóra vett alakítását leszámítva, a kapitalizmus embertelenségére kívántak figyelmeztetni, a rendszerváltás után pedig a fogyasztói társadalom visszásságaiként tematizálták. Mint Alföldi Róbert tette, aki azzal, hogy a valósnál többszörösen nagyobb lakberendezést terveztetett, az ember eltörpülését kívánta érzékeltetni. Mindez arra utal, hogy bármennyire is helyénvaló az a kritikusi megállapítás, miszerint Az ügynök halála „Perfekt, mint egy matematikai egyenlet levezetése” (Koltai Tamás), a levezetés művelete a rendezőre vár. Neki kell értelmeznie Willy Loman és családja szomorú történetét, úgy, hogy az előadás együtt lélegezzen a nézőkkel. Ezt Andrási nem tette meg. Hagyta, hogy a szöveg önmagától működjön, működik is, de mégis kevés ahhoz, hogy érezzük: nem csak az írónak, a rendezőnek is van közlendője. Andrásinak az olyan közhelyeken kívül, hogy az ember a társadalom kiszolgáltatottja, farkastörvények áldozata, ami természetesen itt és most is igaz, más, mélyebb mondanivalója nincs. De nem is lehet, mert egyfelől eltűrte, hogy színészei műkedvelőként viselkedjenek, másfelől pedig azzal, hogy a vendéglőben játszódó jelenetben a pincér (Szőke Attila) olyan magánszámmal szórakoztassa a közönséget, amely, bár önmagában kiváló teljesítmény, céljatévesztett, s ezt csak tetézi, hogy a történet talán legfontosabb, Willy Loman és fia, Biff közötti konfliktusát teszi tönkre. Miközben Andrási nyílván nevettetni akart, kezdő rendezőkre se jellemző szarvashibát vét. Tény, hogy a bemutató közönsége tapssal jutalmazta a székkel, asztallal artista mutatványt nyújtó színészt (ez volt az előadás első és egyetlen nyíltszíni tapsa!), de ez kizárólag neki szólt, s nem a rendezőnek, akinek a részegre vett pincér produkciója (ha az övé?) az egész előadásban az egyetlen eredeti ötlet. (…)

2014. november 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább