Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Kell a barátság
A kiltási botrány valódi dimenziói
„Szerbia lendületesen csúszik a sötét oldalra, miközben az unió felé is igyekszik nagy erőkkel. De milyen unió felé? És mi marad belőle, mire odaér?” Magyar Narancs:
Tényleg nincs szegény Orbán Viktor könnyű helyzetben a washingtoni kormányzattal szemben. Sejtésünk az, hogy a Déli Áramlat miatt szorongatják a micsodáját neki. Szorongatnák másét is, ha más lenne a magyar miniszterelnök, és szorongatják más olyan miniszterelnökökét is, akiknek az országán a Déli Áramlat át akar haladni. A nemzetközi politika igen komplikált dolog, de kezdjük ott, hogy a Déli Áramlat egy vastag cső, ami még nincs, de ha lenne, Oroszországból küldene rajta gázt Európába a Gazprom. A következő országokon keresztül: Törökország, Bulgária, Szerbia, Magyarország, Szlovénia, Ausztria. Ezenkívül lenne egy-egy leágazása a bosnyák–horvát Bosznia-Hercegovina, a boszniai Szerb Köztársaság, valamint Horvátország felé is, hogy ők se fázzanak szegények.
E cső legnagyobb értelme nem az, hogy ezek az országok eztán orosz gázzal fűtsenek, mert ezek az országok jobbára eddig is orosz gázzal fűtöttek, és ha valami okosat ki nem találnak (használt nejlonszatyorral fűtenek, ugrabugrálnak a hideg ellen, belehelik s a többi), ezután is azzal fognak fűteni. Ennek a csőnek a legnagyobb értelme az, hogy ez lesz az oroszok (a Gazprom) második csöve, amin gázt adhatnak el Európának. Az első, amin most adnak el, Ukrajnán keresztül éri el, hazánk útba ejtésével, többek közt Ausztriát. (Ennek a csőnek a neve Barátság II., Druzsba, ami egyébként abszolút hülye név egy olyan csőnek, ami két olyan országot köt össze, amelyik közül az egyik épp most foglalja el katonai erővel a másik cirka egyhatodát.) (…)
Ezek után azt sem nehéz belátni, hogy Moszkvának a mostani egy helyett a két cső milyen széles gazdasági és nemzetközi politikai játékteret nyitna. Tény, hogy a Déli Áramlattal több ország venne részt az orosz gázimportban, és a szereplők megnövekedett száma elvben növelhetné is a szállítási kockázatokat. A példa kedvéért: elég lenne, ha csak a kicsiny, ám szabadságszerető Bulgária blokkolná az orosz importot. Ám annak, hogy ezt Bulgária – vagy bármelyik másik tranzitország – valóban megteszi majd, jóval kisebb a kockázata, mint az ukrán blokádnak most. Épp azért, mert Moszkva átkapcsolhat a másik csőre. Vagy ha nem bírna átkapcsolni (mert Ukrajna is épp dacol): a példabeszédünkben szereplő Bulgáriára okkal neheztelne ez esetben az ugyancsak szabadságszerető, ám melegségre vágyó többi kicsiny nemzet is, akik miattuk nem kapnak orosz gázt. Kinek az oldalán foglalna állást, s kire gyakorolna nyomást Belgrád, Zágráb, Szarajevó, Ljubljana, Budapest ez esetben? Pozsony és Bécs? Képzeljünk el bármilyen olyan helyzetet, amikor a cső menti államocskák Moszkva szándékait kereszteznék – bármiben. Vajon kire számíthatnának szövetségesként?
Az alternatív gázvezeték tehát elsődleges regionális, sőt, világpolitikai érdeke Moszkvának: Ukrajna leértékelése mellé újabb csodás eszközt kapna Délkelet-Európa országainak gleichschaltolására, egymás elleni kijátszására, vagy éppen oroszbarát koalíciók felépítésére – sajátos, khm, politikai céljainak érvényesítésére tágabb tájhazánkban. Ha ugyan nem ez zajlik máris: a lelkesen Amerika-barát Románia felé például nem kanyarodik egyetlen leágazás sem. Ha ugyan nem ez zajlik már az Európai Unióban is – amely megosztottságát a Déli Áramlat ügyében nem lehet nem észrevenni. A csővezeték az orosz mellett olasz kezdeményezésre, az olasz kormány bábáskodásával nyert először konkrét cégformát: a kormányfőt akkor történetesen Silvio Berlusconinak hívták. A csőépítő vállalatban német és francia állami érdekeltségek is részt vesznek. A németek csöndesen félrenéznek: elvégre ők már megépítették a maguk privát orosz–német vezetékét (az Északi Áramlatot a Balti-tenger alatt), ami nemcsak Ukrajnát, de Lengyelországot is elkerüli. Az unió hivatalos álláspontja arra az általános szabályozási elvre – az uniós jogra – hivatkozik, amely szerint bármely monopoljellegű hálózat és a hálózaton érkező bármi tulajdonosa nem lehet egyazon vállalat; és amíg a Gazprom nem engedi meg, hogy a majdani vezetéken más is szállítson gázt, nem engedélyezi a tagországok számára az építést. De vajon meddig tudja védeni Brüsszel az uniós jogot a csőépítő koalícióval szemben? És mikor kapcsolja le az utolsó versenyjogi hivatalnok a villanyt Brüsszelben?
Nem tévedhetünk nagyot, amikor azt feltételezzük, az Egyesült Államok aktív beavatkozása csak idő kérdése volt. Hiszen az orosz befolyás unión belüli növekedésével saját biztonságpolitikai érdekeit látja kockáztatva; mégiscsak NATO-tagországokról beszélünk. De Washington a félresikerült 2008-as reset, vagyis újrakezdés és barátkozási szándék után nemcsak itt találta magát Moszkvával szemben, hanem nagyjából mindenütt: evidensen a Közel-Keleten vagy Irán ügyében, ahol Putyin elnök szerfölött ügyesen keveri a kártyákat. Washington most nagy energiákat fektet Ukrajna feltámasztásába a globális orosz nyomulás ellen. Szemmel láthatóan nagy energiákat fektet abba is, hogy a Déli Áramlat országait egyenként szedje ki az építésből – a nyomorult kelet-európai kis nemzetek pedig csak kapkodják a fejüket. Bulgáriában a nyáron a Déli Áramlatba bukott bele egy kormány (mielőtt bárki álmodozni kezdene: parlamenti úton váltották le az amúgy is ingatag többségű Oresarszki-kabinetet). A horvát kormány egyik nap arra ébred, hogy építeni szeretne, a másik nap arra, hogy az isten mentsen tőle; amerikai diplomaták pedig legalább azt igyekeznek megakadályozni, hogy a Mol az INA-t és vele a horvát gázkereskedelmet épp a Gazpromnak passzolja el. Szerbia lendületesen csúszik a sötét oldalra, miközben az unió felé is igyekszik nagy erőkkel. De milyen unió felé? És mi marad belőle, mire odaér?
Az elgondolás, hogy ne az ukrán–orosz konfliktus épp aktuális állásától függjön Horvátország, Magyarország, Szlovénia, Bulgária meg a többi hajótörött ellátásbiztonsága – hovatovább Ausztriáé! –, nem logikátlan; inkább ésszerűnek hangzik. Nem véletlen, hogy a magyar részvételt a vezeték építésében egyetlen ellenzéki párt sem támadja, elvégre mégiscsak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter írták alá az első fontosabb dokumentumokat a tárgyban, két évvel az első ukrán gázválság után. (Akkoriban a Fidesz erősen ellenezte a tervet, de 2010-es pálfordulásukat ez a lap is üdvözölte.) Emiatt van az is, hogy a kitiltási botrány valódi dimenzióit nem feszegeti senki az ellenzékből. Hiszen hogyan is szólalhatnának fel hitelt érdemlően a Déli Áramlat ellen. A maguk részéről igazán hálát adhatnak a sorsnak, hogy evvel a dilemmával – vajon az ország rövid távú energiabiztonságát tegyék kockára, vagy helyét a nyugati szövetségi rendszerben – nem nekik kell szembenézni, hanem Orbán Viktornak.
Az ő szerencséje pedig az lehetne, hogy a 2008 óta megváltozott körülményeket mérlegelve, és Oroszország megvadulásának, meg az Ukrajna elleni orosz háborúnak a tanulságait levonva elég lenne visszatérnie korábbi pozíciójához. A mi balszerencsénk az, hogy ezt nem fogja megtenni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >