2019. augusztus 25. vasárnap
Ma Lajos, Patrícia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Aki nem becsüli a kultúrát, ne beszéljen demokráciáról

Végel László
Végel László
Aki nem becsüli a kultúrát, ne beszéljen demokráciáról
Pálmafa villámlásban (DAGphoto fotója)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Csalási Körben jelent meg):

Drámáim utóélete

A niši városi szánházból keresnek telefonon. Egy fiatal rendező színpadra állítja a Sofőrök című drámámat. A darab ősbemutatójára 1987. február 10-én Zenicán került sor Lyubisa Georgijevszkij rendezésében. Egy évvel később Prilepben Vladimir Cvetanovszkij állította színpadra. Az Újvidéki Színházban Janez Pipan vitte volna színre, azonban közbejött a véres jugoszláviai háború, minek következményeképp megszűnt minden kapcsolat Újvidék és Ljubljana között. Az előadás terve lekerült a napirendről. A minap P. M. hozta a hírt, hogy a prishtinai Nemzeti Színház igazgató asszonya műsorra tűzi a Juditot, amelynek a próbái annakidején elkezdődtek ugyan, ellenben miután Milošević emberei átvették a hatalmat, nem kerülhetett sor a bemutatóra. Talán most! Érdekes egybehangzás, hisz anno ugyanabban az időszakban az újvidéki Szerb Nemzeti Színház is műsorára tűzte a Juditot, a joghurt forradalom után azonban menesztették Draga Srećkov igazgatót, aki néhány esztendővel ezelőtt egy német tévének nyilatkozta: nagyon sajnálja, hogy erről is le kellett mondania. Haris Pašović lett volna a rendező. 

Villámcsapás és a pálmafa

Isztriai vendégek érkeztek hozzánk, akik hosszasan ecsetelték az idei nyarat jellemző ítéletidőket, amelyekben jelentősen sérültek a pálmafák. Néhány alkalommal átéltem a tenger fölött veszedelmesen csapkodó villámokat és hallgathattam milyen hosszasan dübörög az égbolt, miközben félelmetesen morajlik a hatalmas víztömeg. Ilyenkor - és csakis ilyenkor - gondoltam azokra a természeti, bolygónkat megsemmisítő katasztrófákra, amelyekről újabban a szenzációéhes újságok írnak. Rendszerint Ernst Jünger jutott eszembe, aki 91 évesen elutazott Malajzia fővárosába, és látta, amint a villám egy pálmafába csapódott. Naplójába a következő sort jegyezte le: „Béküljünk meg azzal, hogy a földön élünk.”

 

Turbófolk-demokrácia

Thomas Meyer, német szociológus felteszi a kérdést, hogy az újabban erősödő szélsőjobb mozgalmak nem vezetnek-e új Auschwitzhez? Claus Offe nyomán azonban inkább arra a következtetésre jut, hogy a kisadagokban mért hétköznapi barbárság sokkal nagyobb veszélyt jelent. Létezését nap mint nap érzékelem. Sajnálatos mód, új formájában éppen a demokráciában kelt életre. A diktatúrában az állam irányítja a barbárságot, a demokráciában pedig a tömeg, úgyhogy nyugodtan beszélhetünk plebiszcitárius barbárságról. A demokrácia ugyanis sérülékeny, főleg azokban a társadalmakban, amelyekben a kultúrának nincs ázsiója. Szégyen, hogy éppen az autoritárius hagyományú posztszocialista országok politikai elitjei becsmérlik a kultúrát, mondván, hogy az nem hoz szavazatokat. Aki nem képes méltányolni a kultúrát, az ne beszéljen demokráciáról. Immár nem is számít rendhagyónak, hogy a nagyobb városok polgármesterei a különböző sztárparádékon illegetik magukat, a tömegeket vonzó turbófolk rendezvényeket látogatják rendületlenül, ugyanakkor például színházba nem járnak. Honatyáink - tisztelet a kivételnek - mindenről beszélnek, csak arról nem, hogy valamiféle új könyvet olvasnának. Amennyiben mellüknek szegezik a kérdést, nyomban rávágják: Shakespeare vagy Tolsztoj. Esetleg Balzac. A görög drámaírók nevét már nehezebben jegyzik meg. Így hát, minden köntörfalazás nélkül leszögezhetjük: amilyen a kultúránk, olyan a demokráciának. Turbófok-demokráciában élünk, amelyben a műveletlenség nem szégyen, inkább erény.

Nietzsche figyelmeztetése

Nietzsche idejében figyelmeztetett: „A pártok igyekeznek jelentéktelennek feltüntetni a jelentékenyt, ha rajtuk kívül keletkezett; ha azonban ez mégsem sikerül, annál elkeseredettebben támadják, minél kiválóbb”, írta az Emberi, nagyon is emberi, című művében.

Az asszonyok sztrájkja

Néhány napra Budapestre készülök. Az újvidéki pályaudvaron vonatjegyet szeretnék venni, azonban a nemzetközi tolóablak mögött ülő közli velem, hogy az Avala nem közlekedik. Esetleg utazhatok az éjszakai vonattal, javasolja, mert az Avala az asszonyok sztrájkja miatt nem tudja elhagyni a belgrádi pályaudvart. Miféle sztrájk, az újságok nem írnak a vasutasok sztrájkjáról. A hölgy elmagyarázza, hogy az asszonyok kora reggel lefekszenek a sínekre, emiatt nem indul az Avala a nemzetközi gyors. Nem tudni, meddig tart, mikor fejeződik be, teszi hozzá. Amennyiben, nem áll módomban elhalasztani az utazást, útnak indulhatok az éjszakai vonattal, éjjel nem sztrájkolnak.

Pozsonyi példa

Budapesten átveszem életmű sorozatom harmadik kötetét, a Négyszemközt Máraival című könyvemet, amely tegnap délután hagyta el a nyomdát. Aztán a Petőfi Irodalmi Múzeumban kiosztják a Hazám Díjakat. Gratulálok Szigeti Lászlónak a pozsonyi Kalligram megálmodójának és igazgatójának, majd váltunk néhány szót a Markó Bélával írandó közös könyvünkről. Rajta kívül, kik érdemelték ki az értékteremtő elismerést? Eminens  névsor: Kosáry Domokos, Kornai János, Kurtág György, Fischer Iván, Erdélyi Zsuzsanna, Kallós Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly, Rubik Ernő, Czeizel Endre, Juhász Ferenc, Szabó Magda, Bodor Ádám, Keserű Ilona, Konok Tamás, Ferge Zsuzsa, Hankiss Elemér, Fejtő Ferenc, Garas Dezső, Halász Judit, Törőcsik Mari, Ilia Mihály, Szilágyi István, Grendel Lajos, Kányádi Sándor, Sütő András … A pozsonyi Új Szó méltatja Szigeti érdemeit. Arra a csendre gondolok, amelyet megéltem a bácskai sajtóban, amikor egy évvel ezelőtt átvettem a Hazám díjat. Mennyivel másabb, milyen toleráns a pozsonyi magyar kisebbségi közélet! 

Ünnepek és néma tömegsírok

Úgy látszik, az anyaországban többet megtudok a Vajdaságban történtekről, mint az otthoni hivatalos sajtóból. A Magyar Nemzet értesít a bánáti romos templomok eltüntetéséről. Bontásra ítélt a nagybecskereki katolikus püspökség három bánáti templomot, a csernyeit, a párdányit, és a módosit, mert, mint a lap írja, „rossz pillanatban azt hitték, hogy néhány öregasszony nem számít, a romos épületeket nincs értelme fenntartani”. Majd következik a patetikus kommentár: „Magyarnak lenni örök fájdalom, folyamatos pusztulás. Minden órában meghal valahol egy utolsó magyar, vagy születik valaki, akiben bár a honfoglalók vére folyik, nem magyarul dajkálja az, aki szülte.” A pátosz valami végtelen fatalizmust sugall. A hívők tiltakoznak. A gond valóban nyomasztó, a pátosz helyett viszont arra kell(ene) gondolni, hogy mi a teendő. Nem hagy nyugton a kérdés. A patetikus fatalizmus helyett emberarcú kisebbségi politikára lenne szükség, hogy az emberek a nehézség ellenére is maradjanak, hiszen ez a fő kérdés, nem a bontás. Hiába vetem fel egyre gyakrabban a kérdést, a nagy öntömjénezés közben rendszerint gyanakvó hivatalos tekintetekkel találkozom. Ugyancsak a Magyar Nemzet számol be arról, hogy a szerb kormány eltörölte a Csurog, Zsablya, Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt, amelyet 1944-ben hoztak meg, amelynek alapján kiirtották a három falu magyar lakosságának jelentős részét. A napilap azonban nem csak ünnepel, hanem bírál is. A Vajdaságban ünneprontónak kiáltanák ki! A dolog szépséghibája, olvasom tovább, hogy Szerbiában „idén március elsejével lejárt a kárpótlási jegyek beadásának határideje, így tehát azok a magyarok, akiket eddig a kollektív háborús bűnösség terhe miatt kizártak a lehetőségből, most már örökre lemondhatnak a törvényes jussukról. Arról azonban az anyaországi sajtóban sincs semmi hír, hogy mi van a rehabilitációs perekkel. A törvény ugyanis lehetőséget ad, hogy az utódok rehabilitálják felmenőiket. Csak az a kérdés, hogy miféle körülmények között? Saját szememmel láttam, hogy az újvidéki bíróságon erre 15 perc idejük van. A tárgyaláson nem az állam bizonyítja az áldozat bűnösséget, hanem az utódnak kell bizonyítania felmenője ártatlanságát. Viszont, miként bizonyítsa? Azt sem lehet tudni, ki melyik tömegsírban nyugszik? Hogyan bizonyítsa, ha az áldozatnak nem volt védőügyvédje, és a vádak legtöbbször mendemondákon alapultak?  Az áldozatok számáról eltérő adatok állnak rendelkezésünkre, sokan 6000-ről beszélnek, vannak, akik húszezerről, sőt negyvenezerről is írnak. Hány volt közülük az ártatlan áldozat? Elvben, ezt a folyamatban levő rehabilitációs perek derítenék ki. Ám, vajon kiderítik-e? Sehol semmi adat arról, hogy a Vajdaságban eddig hány magyar polgárnak sikerült bebizonyítani felmenője ártatlanságát. De hogyan lehet ezt bebizonyítani? Erre senki sem tud válaszolni.

Hová lettek a bársonyos forradalmak?

Németországban a berlini fal leomlására emlékeznek. 1998. november 9-én történt, 25 évvel ezelőtt. Angela Merkel azt mondta, hogy az esemény megváltoztatta az életét, sőt az is bizonyos, hogy módosította Európa arculatát is. Néhány nappal a fal lebontása előtt a berlini Alexanderplatzon százezrek tüntettek a demokráciáért, az emberi jogokért. Ma ez már elképzelhetetlen! Hová lett a bársonyos forradalmak Európája? Az emberi jogokról immár alig beszélünk. Az egyszerű ember fásulttan legyint, amikor azt hallja, szabadság meg demokrácia. A politikai elit elégedett, hisz azzal érvelhet, hogy szabad választásokon győzött, tehát diktatúráról szó sem lehet. Közben baljós jelenségek lopakodnak be a hétköznapi életbe. Putyin hatása növekszik, a nyugati értékrend pedig nem képez többé olyan vonzerőt Kelet-Európában, mint a berlini fal ledöntése idején. Vannak, akik az új hidegháborút emlegetik. Talán még nem tartunk ott, egyelőre csak az általános bénaság vett erőt rajtunk. Putyin harcias nacionalizmusa népszerűbb, mint a Nyugat szklerotikus demokráciája, olvasom a Blic mai (2014. november 12) számában. A belgrádi napilap a zágrábi Jutarnji listből vette át a cikket, amely hosszasan foglalkozik a magyarországi helyzettel.  Ide jutottunk.

2014. november 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az igazság Csernobilban van

A film óriási!  Mert nemcsak a múltról szól. Vagyis a múltról, ami visszatért. Megint lehet hazudni >

Tovább

A szélsőjobb balkáni tervei

A lehallgatott beszélgetéseket sorozatban közlő olasz lap forrása egyébként egy szlovén szélsőjobbos újságíró, Laris Gaiser. Ő >

Tovább

Zsidókat jobbra át

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer >

Tovább

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár >

Tovább

A VMJE nyári egyeteméről

Végső ideje lenne közösségi szinten elgondolkozni a jogászképzésről, mivel a jogászok – véemeszees irányítással – „szépen >

Tovább

Građanski sloj je siroče ovog društva

Trava strada i onda kada se slonovi međusobno bore, ali i onda kada se vole. I >

Tovább

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább