Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Virág helyett
Gerold László
„Róluk s rólunk is szól ez a döbbenetes könyv, Szabó Angéla bátor és csodálatra méltó vállalkozása.” Gerold László (Vajdaság Ma):
(…) Ünnep, amelynek súlya van. Mert nincs élő ember, akiben – miközben befelé fordulva áll némán és megilletődve valamelyik közeli hozzátartozóját rejtő földhalom vagy márványlappal borított kripta előtt – óhatatlanul is ne merülne fel benne a gondolat: mit ér az emberi élet, mi értelme van az életnek?
Számomra ezt a két nagyon is összetartozó kérdést egy mostanában olvasott könyv döbbenetes élménye teszi még súlyosabbá. Szabó Angéla magánkiadásban megjelent Holt szezon című kötete, melyben a szerző vajdasági magyar kiskatonák hozzátartozóit, anyákat, apákat, feleségeket, testvéreket kért meg, idézzek fel a kilencvenes évek délszláv háborúiban elesett fiak, férjek, testvérek emlékét. Negyvennyolc családból, számukra bármennyire is fájdalmas volt, vállalták ezt a megpróbáltatást. (További tizenhét áldozatról életrajzi adataik és sírjaikról készült fotók láthatóak.)
Olvashatunk, majdnem azt írtam, halljuk, mert szavuk olyan szomorúan és őszintén emberi, hogy hangjukat szinte hallani véljük, amit mondanak: a behívás körülményeiről, arról kit hogyan s honnan vittek el, a felkészülés nélküli bevetésekről, arról, hogy ki hogyan halt meg, s ezzel összefüggésben annak gyanújáról, hogy a hatóságok nem mondtak igazat, a holtestek azonosításának gyalázatos körülményeiről, a temetésekről. És nem utolsósorban önmagukról. A túlélőkről, akik közül legtöbben legszívesebben elfelejteni szeretnék a történeteket, de mivel ez lehetetlen, úgy döntöttek, nem kell, mert nincs értelme, bolygatni a múltat. Arról, hogy a vesztességbe melyikük hogyan rokkant bele lelkileg, egészségileg, s hogy élték át a nótaszóval történő megalázó, a tragédia színhelyeire szervezett halálturizmust, ha egyáltalán volt erejük és bátorságuk erre az útra.
Ahány történet, ahány sors, annyi – de a túlélőket is számítva – emberi tragédia, függetlenül attól, hogy az alig húsztól a negyvenévesekig erőszakkal, kötelességteljesítésből vagy kalandvágyó önkéntesként kerültek-e a szlavóniai, a boszniai, a koszovói halálgyárakba, mindannyian áldozatok, kiknek életét, kivétel nélkül, egyetlen közös nevező határozta meg – a halál.
Róluk s rólunk is szól ez a döbbenetes könyv, Szabó Angéla bátor és csodálatra méltó vállalkozása, példaértékű újságírói tette arról, amit – lett légyen is ez bármennyire fájdalmas – nemcsak nem lehet, nem is szabad elfelejteni. Olyan könyv ez, amit, míg olvassuk, kiszárad a szánk, akár a tapló, ahogy naplójában más vonatkozásban az emberi szenvedéstörténet talán leghitelesebb irodalmi megszólalója, Kertész Imre, a Sorstalanság írója fogalmaz.
Értelmetlenül elpusztult életek idéződnek fel Szabó Angéla interjúkötetének lapjain, kiknek sírjait, bízzunk benne, mint mindannyiunk minden hozzátartozójának sírkerti nyughelyét, most november első napjaiban a gyász és az emlékezés virágai borítják.
Ezek mellé küldöm virág helyett ezt a lelket és értelmet, szívet és gyomrot felkavaró könyvről készült alkalmi írást.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A peremértelmiségi komplexusáról van szó
Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >
Közszolgálati napilap ez?
Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >
Öncenzúra
Csak azt nem értem, hogy akik saját országuknak szuverén nemzeti jövőt vizionálnak, mit fognak szólni, ha >
Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!
Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a >
Lehet-e a nemzeti kérdésre nem nacionalista választ adni?
Rendben van, gondolom, mért ne lennének ellenvélemények, de azért a rendszerváltó eliteknek egyszer szembe kell nézniük >
A tolerancia határai
Arra gondolok, hogy az elmúlt években tapasztalt terrorista hullámok és a Hamász izraeli terrorakciója után jó >
A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát!
A magyar nyelvű tájékoztatásban is alkalmazni kell az említett törvény idézett két kulcsfontosságú rendelkezését! Ha tetszik >
Sosem panaszkodott másokra, legfeljebb diszkréten kételkedett
Útközben ért a hír: elhunyt Reményi József, magyar kritikus és esszéista. Nem voltam abban a szerencsés >
Méltatlan emlékezési körülmények
Az 1942-es újvidéki vérengzés többségében szerb és zsidó áldozatait megnevezték. Emléküket Újvidéken a Duna-parton (a Razzia >
A párizsi tudósító
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is >
Milošević ma elégedett lehet a sírjában, hiszen számtalan „tanítványa” akad
Tudom, persze, hogy a populizmusnak komoly története van, de ezúttal arról a populizmusról beszélek, amelyet a >
A szabadság egyféle vákuumban él
Nem tudom ezt mással magyarázni, mint azzal, hogy a társadalom hangosabb része kemény rendszerpárti, a másik, >