2019. augusztus 24. szombat
Ma Bertalan, Aliz, Detre névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A konvertiták paradicsoma

Végel László
Végel László
A konvertiták paradicsoma
Ars Poetica (denialoflife fotója)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

A dilemma hadszíntere

Babits feledhetetlen mondata Szophoklész Antigonéjáról: „Mily modern dilemma: a hazafias kötelesség és az emberi érzés közt! A költő, ahogy mondani szokták, egy nő szívét teszi meg a dilemma harcterévé.”  Napjainkban a dilemma túlságosan is barbár jelleget ölt, ebből kifolyólag, méltatlan a nő szívéhez. A pártsajtó hevesen támadná, ugyan miért dilemmázik ez a nőszemély, harsognák a hűséges sajtómunkások. A bulvársajtó kitalált szerelmi történeteket közölne róla.  Azt sem érdemeljük meg, hogy Antigoné akárcsak egy pillantást is vessen ránk.

Tanulságok

Egy különös híren akadt meg a szemem. Nem a napi politikáról szól, annál sokkal többről. Tapasztalom ugyanis, hogy a politika egyre inkább elidegenedik az élettől. Tőlem is. Többé nem azt képviseli, mint azt a régi görögök hitték, majd utánunk évszázadokon át az értelmiségiek számára jelentett, mármint a közügyekről való gondoskodást! A közéleti ember, manapság felesleges.  A politikai témákból engem immár csak az érdekel, ami a napi jellegnél sokkal több. Nem érdekelnek a választások, a napi-politikai szólamok meg a csatakiáltások. Legfeljebb az erkölcsi vonatkozásokra figyelek. A minap volt alkalmam pont ilyesmivel találkozni. Kőszeg Ferenc a Magyar Helsinki Bizottság elnöke kiérdemelte a kasseli polgárok díját, az Értelem prizmáját. Ebből az alkalomból gratulált neki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Azt írta, hogy a „díj méltó helyre került”. A miniszterelnök levelében tegezte Kőszeg Ferencet, aki válaszlevelében ezt örömmel nyugtázta, mondván: talán ezt jelzi, hogy Orbán Viktorban „pozitív emlékként él az a korszak, amikor a demokratikus ellenzék mozgalmának résztvevőiként egy csoportba tartoztunk, és amikor a hajdani Fidesz és a hajdani SZDSZ még szövetségesének tekintette a másik pártot”. Kőszeg egyben emlékeztetett arra is, hogy köszönőbeszédében kitért a magyar kormány bírálatára is. Orbán Viktor viszontválaszában kifejtette, hogy élete szép és fontos időszakának tartja azokat az éveket, amelyeket a mértékadó magyar liberálisok társaságában töltött. „Soha sem kedveltem azokat, akik napi célszerűség okán és szükség szerinti gyakorisággal újraírják saját élettörténetüket”, jegyezte meg.  Természetesen a kormány bírálatát nem tartja helyénvalónak. Ennek ellenére ismételten leszögezte, hogy Kőszeg méltán érdemelte ki az elismerést. A levélváltás mindenki számára tanulságos: Orbán híveinek is, meg azoknak is, akik Kőszeg elveit vallják magukénak. Tudtommal a vajdasági magyar közéletben ez idáig nem vállalkozott egy kisebbségi politikus sem arra, amire Orbán Viktor. Mi még nem tartunk ott. Lehet, hogy majd egyszer feltűnik egy ilyen jellemű ember, éppen az, aki kimondja az utolsó magyar mondatot. Utána csend lesz.

Köpönyegforgatók és konvertiták

Olvasgatom a híreket meg a kommentárokat arról, hogy egyesek, akik tegnap nagy Vajdaság pártiak voltak, haladók lettek. Nincs számomra ebben semmi meglepő. Így volt ez a joghurt forradalom után is. Akkor, egyik pillanatról a másikra szocialistákká avanzsáltak. A néhai Vajdasági Tudományos Akadémia tagjai úgy léptek be a Szerb Tudományos Akadémiába, mint a templomba. Az egypártrendszer „marxistái” az oltárra borultak, mielőtt még megtanultak volna imádkozni. Azok a Vajdaság-hívők, akik a hetvenes, nyolcvanas években kitüntetéseket, rangokat, lakásokat kaptak az „autonomistáktól”, azon nyomban amint élre törtek a volt radikálisok, az „egységes Szerbia” hívei lettek. Még a Dunát is legszívesebben Észak-Moravának nevezték volna. Ezek a konvertiták a legrosszabbak, nagyobb katolikusok a pápánál, igazibb patrióták Vučićnál. Minden elismerésem egyik belgrádi kollégámnak, aki egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy jobban becsül egy következetes Vajdaság pártit, mint egy konvertita centralistát.

A média csörömpölése

Nietzsche idejében figyelmeztetett: „Aki nem tartozik valamely párhoz - írta az Emberi, nagyon is emberi című művében - az a csinnadrattát, amellyel fiatal írók a párt szolgálatában parádéznak, lánccsörgésnek hallja…” Ezt a lánccsörgést kívánja túlharsogni az alázatos média csörömpölése.

Egy kérdés

Vajon mi lenne velünk, ha a holtak gyilkolni tudnának?

Ars poetica

Szlovéniába utazom az Újvidéki Színház társulatával. Már az első napon  tiszteletem teszem maribori egyetemen. Másnap beszélgetés a hallgatókkal a maribori Egyetem Magyar Tanszékén. Rudas Jutka irodalomtörténész, egyetemi tanár moderál. A Neoplanta avagy az Ígéret Földje cimű regényről majd a Neoplanta előadásáról beszélgetünk Gyarmati Kata dramaturggal és Urbán András rendezővel. A társalgás egyre közvetlenebb légkörben folyik, ami lassan a regényírás műhelytitkai felé terelődik. Megpróbáltam meghatározni írói szándékomat, amelyet röviden így foglaltam össze: modernnek lenni mindenestől, ami nem jelent hermetizmust (is). A valóság felismerhetetlen, átláthatatlan, irracionális, ezért ma nem lehet valóságirodalomról beszélni. A fluid, átláthatatlan és kaotikus valóságot az irodalom és a művészet teszi felismerhetővé. Lehet, hogy létezik művészet valóság nélkül, de a valóság nem létezik művészet és irodalom nélkül. Hol élünk, kik vagyunk, ezt csak a művészet és az irodalom képes tudatosítani bennünk.

A kultúra válsága

Újvidék felé tartva az autóbuszban olvasom a hírt az interneten, miszerint Újvidéken antifasiszta tüntetést tartottak. Önkéntelenül is az ötvenes évek vége jut eszembe, Gaál György, a történelemtanárom a fasizmusról beszélt az órán. Gondtalanul jegyzeteltem, mivel meggyőződésem volt, hogy „csak” történelemről van szó. Később az irodalomban találkoztam a Holokauszt jelenséggel, a tömeghisztériával, a Vezér iránti határtalan lelkesedéssel.  Thomas Mann elkeseredetten figyelmeztetett: „Európa, vigyázz!”. Némi distanciával vettem tudomásul mindezt, hiszen meg voltam győződve, hogy személyes életemnek mindehhez semmi köze. Aztán az ezredvégen, baljós tünetek jelentkeztek, rá kellett jönnöm, hogy a múlt nem múlt el. Fasizmus? Posztfasizmus? Európa vigyázz, figyelmeztet néhány magányos gondolkodó. Azt még nem tudnám meghatározni, hogy mi a hiteles neve az új jelenségnek, de abban biztos vagyok, hogy egyre szubtilisebb módszerek születnek a szabad, kritikus gondolkodás elfojtására, a tömeghisztéria gerjesztésére. Sunyi válság lopakodik felénk, amelyet egyelőre gazdaságinak nevezünk, de azt hiszem, sokkal többről van szó. Ki kéne mondani az igazat: mély strukturális és kulturális válságba sodródtunk.  

Messze van Maribor

Az újvidéki Dnevnik napilap beszámol a Neoplanta maribori sikeréről. A magyar nyelvű médiumok egy szót sem hoznak le a nem mindennapi fogadtatásról. Podgorica után, Mariborban is ováció fogadta az előadást. A távolság az előbbi esetében közel 500 km, az utóbbi 125 kilométerrel több (623.978 km). Úgy látszik, Maribor nagyon messze van.

Őseim nyomában

Két kellemes napot töltök Mélykúton, ahonnan apai nagyapám érkezett. Valamikor az első világháború kitörése előtt érkeztek Szenttamásra, ahol olcsóbb volt a zsíros bácskai termőföld, mint Mélykúton. Dr. Rauzs József orvos, helytörténész több könyvet írt. Kutatásai alapján, 1572 körül, szerb lakosai voltak Mélykútnak, amely terület a török idők alatt végképp kiüresedett. A 17. században itt jött ment a török meg a német haderő, az élet borzalmas lehetett.  Később következett a szlovák invázió, majd érkeztek a magyarok. Dr. Rauzs József szerint, a Végel eredetileg szlovák eredetű név, viszont a rokonságban a németet emlegetik. A szlovákok után ide telepedtek a felvidéki magyarok, úgyhogy 1850 körül a falu elmagyarosodott. Nagyapám értékesítette  mélykúti termőföldjeit, melynek árából Szenttamáson többet és jobb minőségűt vásárolt. Az éjszakát Végel Sándornál, másod unokatestvéremnél töltöttem. Mint mondja az édesapja mesélte neki, hogy a nagyapán kezdetben sikeresen gazdálkodott, aztán közbejött az első világháború, a feldarabolás, a határmódosítás, ami megpecsételte nagyapám sorsát. A rokonok tudomására jutott, hogy a szenttamásiak élete rosszabbra fordult. Ez volt az utolsó Szenttamásról érkező hír, aztán megszűnt közöttünk a kapcsolat. Több mint nyolcvan év után én voltam az első családtag, aki találkozott a magyarországi rokonokkal. Tudtam róluk, mint ahogy ők is tudtak rólam, azonban az országhatár elválasztott.  

Jobb jövő

Hazaérve felkattintom a televíziót. Nem győzök csodálkozni, hiszen a szerbiai parlamentben vasárnap este is heves vita folyik. Úgy látszik, a kormánynak nagyon sürgős, hogy a szebb jövő nevében csökkentse a nyugdíjakat és a közszolgálati dolgozók fizetését. A képviselők egymást vádolják, az oligarchák pedig röhögnek a markukba. Ahol egy vékony réteg túl gyorsan meggazdagodik, ott ezt megsínyli a költségvetés. A kamera egy ismerős politikus arcát mutatja, az újságok azt írják róla, hogy a fizetése egymilliót tesz ki. Kikapcsolom a tévét. A szebb és jobb jövőben főleg azok bizakodhatnak, akik máris gazdagok.

A siker útja

A kormány sikeres. Vesztünkre a jövő egyre távolodik, a jelenre pedig nem emlékezünk.

2014. november 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az igazság Csernobilban van

A film óriási!  Mert nemcsak a múltról szól. Vagyis a múltról, ami visszatért. Megint lehet hazudni >

Tovább

A szélsőjobb balkáni tervei

A lehallgatott beszélgetéseket sorozatban közlő olasz lap forrása egyébként egy szlovén szélsőjobbos újságíró, Laris Gaiser. Ő >

Tovább

Zsidókat jobbra át

Csak szeretnénk nyugodtan elmondani, hogy a neokohn.hu az, ami és nem egyéb, a jelenlegi magyarországi kormányrendszer >

Tovább

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár >

Tovább

A VMJE nyári egyeteméről

Végső ideje lenne közösségi szinten elgondolkozni a jogászképzésről, mivel a jogászok – véemeszees irányítással – „szépen >

Tovább

Građanski sloj je siroče ovog društva

Trava strada i onda kada se slonovi međusobno bore, ali i onda kada se vole. I >

Tovább

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább