2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Felhívás lincsre

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Felhívás lincsre
Az eltűnt Tijanát keresik

„Sajnos emberi, amit tett, nagyon is emberi, mert ez a társadalom az erőszak, a háború, a vér kultuszát ápolja.” Szerbhorváth György (Beszélő):

Szerda este megtalálták annak a 15 éves szabadkai szerb lánynak a holttestét, aki két hete tűnt el Bajmokon, a szerb-magyar határ közelében.

A gyilkos maga vezette el végül a rendőrséget egy szeméttelepre, ahol elásta áldozatát. Ha igaz, először – talán véletlenül – ütötte el éjjel az autójával, majd elrabolta, meggyilkolta – hidegvérrel, csak úgy. Truman Capote tollára kívánkozna a történet. A gyilkos 34 éves, Belgrád egyik külvárosában élt az anyjával, elég visszahúzódzkodva, egy-két kisebb bűncselekmény már volt a rovásán. Mészárosként dolgozott, a rendőrség úgy fogta el, hogy épp húst trancsírozott. Nője tán sose volt, vagy nem tudni. Amúgy meg két méter magas és bő száz kiló, könnyen elbánt a kislánnyal.

Szerbia sokkban. Ami érthető, még a Balkánon sem történik mindennap ilyen brutális gyilkosság. Az elkövetőt rögtön monstrumnak kiáltották ki, a pszichiáterek előszeretettel nyilatkoznak, hogy ez az ember nem beteg, nyugodtan el lehet majd ítélni. Közben még az ügyészség sem vette kezelésbe az illetőt, nemhogy a bíróság. Ha nem derül ki, hogy beteg, 40 évet is kaphat, ez a maximális büntetés. Vagy kényszerkezelik, más opció nincs.

És persze, akarja a fene védeni ezt a véreskezű hentest, ahogy már emlegetik. Nyilván nincs semmi mentség, persze azért várjuk meg a bizonyítási eljárást, az ítéletet. És irány a börtön. Ahol az efféléket még a bűnözők is kivetik maguk közül, bár feltételezem, majd magánzárkába rakják, aztán ott rohadhat egyedül. A lányt meg úgysem hozza vissza senki.

De mi sem jellemzőbb a szerbiai közvélemény egy jó részére, mint az önbíráskodás feléledése. A sajtótájékoztatón már a belügyminiszter is azt pedzegette, hogy személyesen ő most kicsit visszaállítani a halálbüntetést, mint apa és mint ember. Értem én, mindenki dühös most, haragos, az érzelmei viszik a népet – engem is. És megy a gyilkos leállatozása, vadállatnak nevezik, szörnynek – és hangsúlyozom, döbbenetes az egész ügy, felháborító, de azzal sem megyünk semmire, ha a gyilkost dehumanizáljuk. Sajnos emberi, amit tett, nagyon is emberi, mert ez a társadalom az erőszak, a háború, a vér kultuszát ápolja száz éve az első világháborútól, vagy hétszáz éve, a rigómezei csatától, ki hogy akarja.

Még jó, hogy az igazságügy-miniszter világosan elmondta, hogy Szerbia 2002-ben megszüntette a halálbüntetést, az utolsó kivégzés még 1992-ben volt (egy hasonló jellegű ügy miatt), és ha be is vezetnék, erre az esetre úgysem alkalmazható, mert visszamenőleges hatállyal nem lehet törvényt, BTK-t módosítgatni (kivéve az illiberális államokat ... ott mindent lehet). Európában különben is csak Fehéroroszországban van még halálos ítélet.

A Balkánon viszont semmin sem kell csodálkozni – a nőt itt tulajdonként kezelik, akivel bármit meg lehet tenni, egy pofon nem pofon. Az ijesztő azonban az, ahogy most a drága nép vérbosszút követel, vért akar látni, még többet, mintha nem láthatott volna épp eleget az 1991-es háborúktól kezdődően. A Facebook-on egy nap alatt 140 ezren lájkolták (!) azt az oldalt, amely halálos büntetést követel a gyilkosnak. Ami még nem is olyan sok, a felmérések szerint kb. a szerbiai polgárok 54 százaléka támogatja a halálbüntetést. Mert ölni jó, megszoktuk, fegyver is van elég, bár ez esetben elég volt most a két kéz. S megdöbbentő az, ahogyan a kommentelők elkezdenek fröcsögni. Nem mindenki van azon a véleményen, hogy fel kéne akasztani a gyilkost, bár legszívesebben azt tennék – de úgy látják, hogy sokkal jobb büntetés lesz, ha majd a börtönben kikészítik a többiek. Illetve akasszák is föl, meg ne is. Megy a péderezés, hogy hogyan lesz majd s...be b...va a cellában, már ennek is örülnek előre, hogy mit fognak vele tenni a többiek, és hogy az lesz az igazi, ha pokollá teszik az életét a börtönőrök meg a többi fogoly, és ott megy tönkre teljesen a négy fal között, a rácsok mögött.

Igen, legyen ott 74 éves koráig, szigeteljék el, bánom is én – de az erőszak mindig újabb erőszakot fog szülni. S hogy a kocsmában így beszélnek, vagy ha magunkban így is gondoljuk, az mégis hajmeresztő, ahogyan a közbeszéd eldurvul. A kegyetlen gyilkosság természetesen elítélendő és büntetendő, de mégsem a török hódoltság korát éljük, hogy karóba húzással fenyegetőzzenek az emberek és lincselésre szólítsanak fel, sőt, legszívesebben az anyját meg a rokonságát is kiirtanák. A szerb média jó része meg azt ünnepli, hogy milyen gyorsan gyűlnek a lájkok a halálbüntetéshez, bréking nyúz – ötvenezer, százezer, százötvenezer lájk. Gyilkosságot gyilkosságra. Az meg külön kapóra jön, hogy az elkövető hentes (vér, vér és megint vér) – mert ha cipész vagy galambász lenne, az jobb lenne?

Ez a társadalom épp csak azért álságos, mert ez a 34 éves figura a háborús időkben nevelkedett. Lehet, hogy a szülei is félrenevelték, meg a tanárai, és egyáltalában, úgy szocializálódott, hogy az erőszak normális (bár egykori falubélijei szerint inkább visszafogott gyerek volt, normális), mást se igen láthatott, mint erőszakot erőszak hátán, fegyvereseket és fegyvereket, az erőszak kultuszát (anyja megőrizte elhunyt apja pisztolyát, mert Szerbiában az ember nem ember fegyver nélkül). Most meg baromi nagy a felháborodás, aztán egy hónap múlva senki sem fog emlékezni semmire, kezdődik a fociidény, a szurkolói csoportok szétverik a városokat, a maffia megújul, mint mindig, oszt jónapot. A fegyvereket meg nem gyűjtik össze – az adatok nem biztosak, mert a fele legalább illegális, amit a frontokról hordtak-loptak haza a büszke férfiak, de egyes becslések szerint Szerbiában az egy főre jutó fegyverszám valahol az USA után jön közvetlenül (no jó, ott a Közel-Kelet stb. is, a fegyverimádat és mindennapi használata ott se kisebb fokú).

Egyébként most ért véget a gučai trombitafesztivál, aminek Magyarországon is sok híve van. Csak nem tudom, mire fel, az se sokkal jobb, mint Fásy Ádám és köre, lakodalmas rock ez a javából, piálással, enyhén szólva is kiöltözött énekesnőkkel, azt a balkáni kultúrát éltetve, aminek lényege a macsóság, az erőszak, a kivagyiság, a mulatozás. És akkor nézem a tévét, jön egy sor szörnyülködés, hogy megtörtént e gyilkosság, aztán jöhet a hír Gučáról, együnk-igyunk-mulassunk-sose halunk meg.

Nem-e.

2014. augusztus 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább