2021. augusztus 3. kedd
Ma Hermina, Lídia, Kamélia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Baj van, pajtás

Gerold László
Gerold László

„Ha van történelem, akkor ez a történelem, amely az emberről szól.” Gerold László (Vajdaság Ma):

Száz évvel ezelőtt vette kezdetét a huszadik század egyik legnagyobb emberi katasztrófája: az első világháború néven ismert, elhíresült hatalmi őrület. Feltéve, ha igaz, hogy ma hősként tisztelt, de gyilkos tettének elkövetésekor meglehetősen tétova, megszeppent suhanc: az osztrák trónörökös-párra pisztolyát elsütő Gavrilo Princip tette indította el a minden addiginál nagyobb méretű, több emberáldozatot követelő háborút. Azért feltéve, mert megítélése igencsak ellentmondásos. (…)

Olyan dokumentumok kerülnek elő, melyekről eddig a tisztelt szakma nem tudott. Mintha egy varázsláda fedele nyílt volna fel, melyben mindenki kedvére kutakodhat és találhat is olyan új adatot, nyomot, amely alapján megalkothatja saját magánbejáratú hóttbiztos elméletét. Kétségtelen, hogy az ily módon összehordott anyagból sok igazságra is fény derül, de ugyanúgy kétségtelen, hogy a legfontosabbról, az emberről, sőt, az ún. kisemberről alig esik szó. A téma a történelem, s nem ennek állandó elszenvedője – az ember.

Épp ezért jutott eszembe egy régebbi olvasmányom egyik epizódja, amely pont arról szól, hogy mit érzett, gondolt az a bizonyos kisember, amikor tudomást szerzett a szarajevói merényletről.

Hunyadi Sándor, a kiváló magyar novellista ír erről Családi album című önéletrajzában, melyben többek között felelevenítette a bácskai nábob. a Gyókóként ismert Dungyerszky Györgynél töltött napjait. Miután megismerteti olvasóit a bácskai világgal, s ezen belül a Dungyerszky-dinasztia életével, következőképpen fejezi naplója néhány oldalas, de számunkra dokumentumként is igen értékes epizódját:

„1914 nyarán egyedül voltam Kölpényben (Kulpin). Gyókó kiruccant valahová a környékre vagy Pesten volt, nem emlékszem már. Magános vasárnap estefelé, egyedül ültem a kastély teraszán és valami lótenyésztési könyvet olvastam, amikor átjött a jegyző.

Törekvő, sváb fiatalember volt a jegyző. Szőke, Vilmos császár-bajusza majdnem fehér.

– Baj van, pajtás. Ki tudja, mi lesz belőle? Sürgöny jött, hogy meggyilkolták a trónörökös-párt!... – És elmondta a szerajevói (!) tragédiát, már annyit belőle, amennyit egy szűkszavú, hivatalos távirat nyomán tudni lehetett.

Zavartan néztünk egymásra. Nem voltunk politikusok, mégis tisztán éreztük a dolog jelentőségét, lent a Bácska csücskének e kicsiny falucskájában. Magyar cigaretta füstölt a számban, a zsebemben magyar gyufa volt, a kezemben magyar könyv, a terasz párkányán a szombat délutáni pesti újságok. Mégis valami nyugtalanító fogott el. Mintha a hátam mögött, a búzakoszorús, szláv szentkép mögött egy egész tenger mozdult volna meg.

A magas kastélyteraszról keresztül lehetett látni a piacon. Láttam a pópát, amint végigmegy az utcasoron, aztán viaszpiros szájával, szakállasan megáll a községháza előtt, a tér túlsó oldalán. Jött a másik pap is. Hozzácsatlakozott. Beszélgetni kezdtek. Ez furcsa volt. Tudtam, hogy normális körülmények között nincsenek egymással jóban. A jegyző követte a szemem irányát. Különös mosollyal mondta szőke bajusza alatt, odamutatva a madártávlatban diskuráló emberpárra:

– Biztosan arról beszélnek. Már tudják..”

Mindössze ennyi, de benne van mindaz a félelem, bizonytalanság, amit a merénylet kiváltott. És amit, sajnos, a világháború csak fokozott.

Ha valamiről szólt és szólhat a nagy háború s a róla folyó szakmai vita, akkor az az emberi reakció, amit a kölpényi sváb jegyző foglalt össze tömören („Baj van, pajtás!”) a bácskai szerb földesúrnál vendégeskedő pesti magyar írónak, miközben mindketten a két, különben rossz viszonyban levő pópa közötti beszélgetést regisztrálták egy poros bácskai faluban.

Igen, igaza volt a jegyzőnek. Lett is, s azóta is van – baj.

Ha van történelem, akkor ez a történelem, amely az emberről szól.

2014. július 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Tanyaszínház kálváriája

Hajnalnak és Pásztornak, ha csak egy pici önérzete/önbecsülete van, ilyen és ennyi blamázs, közfelháborodás után önként >

Tovább

Némi tisztázás, kurtán

Mivel nem érdemes tanácsokat osztogatnom – úgyse fogadná meg őket senki – , csak annyit mondok: >

Tovább

A páriák és az ellenzékiséget imitálók

A páriák időnként pótvizsgázhatnak, de ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor továbbra is szilencium vár >

Tovább

A kulturális háború halottai

A fasizmus pusztítása békésen, számottevő akadály és nehézség nélkül bontakozik ki – ezt neveztem huszonegy évvel >

Tovább

Magyar Nemzet kontra Hajnal Jenő

„Valóban, nem jut eszébe senkinek, hogy a vékony fadarabon gyorsan elfutó gyufa lángja éppen elég az >

Tovább

Elkártyázott tolerancia

Köztudott, hogy legnagyobbnak – és legmagyarabbnak – tartott költőnk, Petőfi Sándor származása szerint nem volt magyar. >

Tovább

Tartuffe és Orgon

Mégis, az MNT elnökének nyílt levele a felháborítóbb, mert mint az autokrata rendszerek hatalmasságai, az „istenadta >

Tovább

Vajdasági írók vajdasági írókról

Šnajder megható esszéje Krležáról viszont eszembe juttatja, hogy mitévő lenne az, aki antológiát akarna összeállítani ezzel >

Tovább

Hajnal Jenő minden határt túllépett

Teljesen mindegy, hogy az MNT elnöke önkezdeményezésből cselekedett vagy felsőbb utasításra hajtotta végre az általa vezetett >

Tovább

Kalmár Zsuzsa lemond MNT tagságáról

Mint az MNT Kulturális bizottságának a tagja, vajdasági színésznő, a Tanyaszínház részvevője főiskolai tanulmányaim előtt és >

Tovább

A szívderítő buli részesei

És egyébként is, az ember vagy demokrata vagy forradalmár. Vagy nem? Akkor pedig nem marad más >

Tovább

Hernyák: Milyen jogon veszik el a gyerekek hitét?

Előadásokat betiltottak már, de Hitler már meghalt, vagy nem? Sztálin is betiltott előadásokat, de ő is >

Tovább