Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Új politikai oximoron: „pásztori baloldal”
„Alapvető elveket nem írhatnak felül rövid távú érdekek.” Böcskei Balázs (hvg.hu):
Kétezer-kilencet írunk, amikor is Magyarországon csuklyás férfiak indulnak el az éjszakába romákra vadászni, fordulnak le az autópályákról, élesítik a fegyvert, indítják útjára a halált. Kétezer-kilenc az év, amikor golyók terítenek le romákat faluvégeken, amikor Csorba Róbertet és apját kilövik a társadalomból, kilövik az életből. Kétezer-kilenc az év, amikor egy közhatalmat gyakorló személy, egy rendőrkapitány a következőképpen fogalmaz: „a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető (…) cigány nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés”. Kétezer-kilenc az év, amikor az antirasszizmusáról elhíresült politikai baloldal pozíciójában tartja ezt az embert, kétezer-kilenc az év, amikor a romavadászokkal szimpatizálók elégedetten idézgetik Pásztor Albert szavait. Kétezer-kilenc az év, amikor leszerepelt az állam, amikor hatóságok intézményes rasszizmusa miatt majdnem lehetetlenné válik, hogy 2013-ban igazságos ítélet születhessen a hóhérok felett.
Kétezer-tizennégy az év, amikor a mozikba kerül Hajdú Eszter könyörtelenül fájdalmas, csendet parancsoló dokumentumfilmje (Ítélet Magyarországon), amely a romagyilkosságok perét dolgozza fel. Kétezer-tizennégy az év, amikor az előbbivel majdnem egy időben a politikai baloldal egy része Pásztor Albertet kívánja polgármesternek jelölni egy olyan városban, amelynek szociális komplexitásából fakadó problémáinak megoldása olyan szintű közpolitikai tudást igényelnek, amivel sem Pásztor Albert, sem az őt támogató pártok (és tanácsadóik) nem bírnak. Kétezer-tizennégy az év, amikor már az első napjukon a parlamentben a Facebooknak szelfiző baloldali politikusok egy szót nem írnak erről a filmről (ha egyáltalán ismerik), arról annál inkább, hogy milyen meleg most a Balaton vize. Kétezer-tizennégy az év, amikor Pásztor Albert így kampányol baloldali színekben: „Azt azonban muszáj megértenünk, van-e a szociális helyzeten túlmenően valamilyen mélyebb, föltárható oka annak, hogy azokat a bűncselekményeket, amelyek a lakosság közbiztonságérzetét leginkább befolyásolják, jelentős arányban követik el olyanok, akiket a közvélekedés cigánynak tekint.” Kétezer-tizennégy az év, amikor a baloldal által indított polgármester-aspiráns szerint a bűnözési hajlam mögött az etnikai hovatartozás áll.
Jelen írás nem akar belebonyolódni a roma társadalommal kapcsolatosok kihívások megoldásába. Szemben a fundamentalista pártfanatikusokkal a szerző nem feltételezi magáról, hogy mindenhez értene, és tudja magáról, hogy nem bír olyan mély szociológiai látlelettel és igényességgel, mint egyes pártok országos és városi elnökei. Számosan vannak viszont ebben az országban, akik érdemben gondolkodnak erről a kérdésről, a Jobbik mellett a magukat nyitottnak valló pártok politikusai és kommunikációs felelőseik által is „körúti értelmiséginek” titulált kutatók, akik könyveket töltenek meg arról, hogy a problémák megoldása miért nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt a gyurcsányi DK (és a „tegnap megújult, ma is és holnap is megújuló” MSZP) gondolja. Ehhez ajánlatos akár csak a DK oktatáspolitikusának, Niedermüller Péternek korábbi (Galamuson is megjelenő) írásait és kultúrantropológiai munkásságát szemügyre venni, amelyekben a pásztorival ellentétes módon, az elismerés és inkluzív politika álláspontjáról érvelt. Niedermüller tudja, hogy ez milyen nyelvi és politikai stratégiára vonatkozó előfeltevéseket kíván. Beszédes, hogy jelen álláspont elmagyarázását sem ő vette magára, legalábbis politikusi Facebook- és Twitter-oldalán nyoma sincs a téma tárgyalásának. Más baloldaliak viszont örömmel veszik magukra a leegyszerűsítésekkel teletömött batyut, és már „a miskolciak – egész országra jellemző – félelmeiről, küzdelmeiről” beszélnek, mely fordulat természetesen véletlenül sem hangulatkeltés vagy -fokozás, hanem pártja (MSZP) méltóságát helyreállító beszédmód.
Kívülállóként – politológusként, politikai elemzőként – viszont annyit tehetünk, hogy a problémák okos megoldását keressük, vitákat indítunk. Így járt el az IDEA is: az általunk kezdeményezett vitában tudományos-akadémikus szférában kutató szociológusok, jogászok, kulturális antropológusok, továbbá civil, jogvédő és jogfejlesztő szervezetek képviselői mondták el véleményüket annak kapcsán, hogy az állam gyűjtsön-e, és ha igen, milyen formában etnikai adatokat (A cigányság „államosításának” veszélyei című vitaindítónk és a reflexiók elérhetőek az IDEA honlapján). Pásztor Albert „adatai” ugyanis körülbelül olyannyira adatok, mint amilyenekből Moldova György egyik rá jellemző álszociográfiájában (Bűn az élet) „cigánybűnözésről” beszélt; olyanok, mint Póczik Szilveszter „empíriái” (ennek kritikájáról lásd Dupcsik Csaba: Cigánykép(telenség)ek. Beszélő, 2004. február-március.). Azok a politikusok és tanácsadóik, akik amellett érvelnek, hogy Pásztor létező jelenségről beszél, azok az irodalmaknak csak egyik felét olvassák (és onnan „marketingelik” a helyzetet), és biztosak lehetünk abban, hogy érdemi kutatói kompetencia nélkül alkották meg a stratégiát, mely szerint Pásztorral győzik le a helyi Fideszt. Ha módszertanilag nézzük a pásztori beszédmódot, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az a (szociális konfliktusokat megoldani óhajtó) politikus, aki szerint így kell beszélnie és érvelnie egy felelős, nyilvánossághoz hozzáférő embernek, az csak választást akar nyerni, és nem mérlegeli az ilyen adathasználat és hivatkozás nyelvi, kulturális és szociológiai következményeit (ennek erősebb érvelését fejti ki Hont András: A baloldal utolsó megkísértése. Hvg.hu, 2014. július 8.). „Ki kell mondani dolgokat” – halljuk, olvassuk. Ki, de mit is? És hogyan is?
Okkal és joggal feltételezhetjük, hogy Pásztornak semmiféle programja nincs 2014 nyarán arra nézve, hogy mit kezd a rendszerváltás utáni Magyarország válságrégiójának „fővárosával”, hogyan orvosolja azt, amit csak rendőrkapitányi pozíciójából ismer.
A Pásztor-ügy jelen szakaszában – amikor a DK-tüntetésén fizikailag leverték Gulyás Márton baloldali aktivistát, mert tiltakozni óhajtott a romák stigmatizálása ellen (nehezen lehetne érvelni, hogy Pásztor beszédével közvetve ezt ne érte volna el) –, már nem Pásztor Albert az érdekes, és nem azon nyilatkozatai, amelyek ismeretében a ma az EP-ben egy frakcióban ülő baloldali pártok jelentős része kérdőn nézne az MSZP és DK politikusaira, hanem az üzenet, amelyet jelöltsége közvetít. A jelölésnek és ügynek ugyanis kulturális és erkölcsi hozadéka számottevő.
Miben, és legfőképpen hogyan hisz az a baloldal, amely azt gondolja, hogy a 2009-es Pásztort kell indítania (a 2009-es és a 2014-es Pásztor között a különbség a bajusz hiányában ismerhető meg) egy olyan országban, ahol a romalakossággal szembeni ellenérzések és nyelvi túlkapások súlyosan eszkalálódtak? Mit jelent a morális politizálásra és baloldali megújulásra nézve egy olyan politikus, aki olyan mondatokat mond, mit Pásztor 2009-ben és 2014-ban? Milyen politikai tartása és megalapozott világnézete van annak, aki elítéli Bayer Zsolt förtelmes mondatait (Ki ne legyen? Magyar Hírlap, 2013. január 5.), de legitimnek tartja azt, aki ilyen megállapítást tett egy felelős pozícióból: „cigány nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés”. Mit tenne a baloldal, ha egy fideszes így érvelne: „És tényleg csak a dermesztő szegénység vagy a gyalázatos előítélet az oka mindennek, vagy más is ott van a háttérben?” (Gyurcsány Ferenc) – merthogy Balog Zoltán miniszter hasonló mondataira a baloldal nem éppen úgy reagált, mint ahogyan most legitimál. „Az egykori rendőr, a mai polgármesterjelölt rosszul nyitott ki egy ajtót. De ki kellett nyitni, mert szürkület van idebent” – mondja az előbb idézett politikus, akinek pártja hónapokkal azelőtt nem kívánt leülni a Jobbikkal, hogy például ellensúlyozza a „cigánybűnözés” kifejezést, sőt a „náciknak” teret nyitó rövid távú érvényesüléssel vádolt mindenkit, aki kísérletet tesz a Jobbik érveinek leleplezésére. Érthető (bár igazolás nélküli) álláspont, és ugyebár EP-kampány is volt, kiváló mozgósítási eszköz ez a baloldalon.
Mit gondoljon az a baloldal morális politizálásában már csak a legrosszabb pillanataiban hinni akaró szavazó, aki azt hallja az antiszegregációs baloldal egy részétől: igenis van „romabűnözés”. Milyen annak a baloldalnak a mércéje, amely szerint Schiffer András kézfogásai jobbikos politikussal cinkosság, de egy pásztori tudáskoncepcióval „dolgozó” jelölt állítása egyenes megoldása egy lokális válságnak? Hogyan lépne fel az MSZP és a DK, ha hasonló mondatokat zsidókra vagy a melegekre használnának? – ahogyan használnak is, és a baloldal akkor mintha egészen másképpen reagálna.
Ami 2014 tavasza után a baloldal megújulásának egyik feltétele, az a szavahihetőség és a morális bázis újraalapozása – ilyen furcsa dolgokból áll össze a hitelesség. Nem kell természetesen a romák kapcsán megfogalmazódó (köz)politikai kihívásokra már indulóra úgy látni a helyzetet, mint egy „megélhetési jogvédő” (idézet baloldali Facebook-kommentelőktől), de ki gondolja komolyan azt, hogy morálisan megfelelő üzenet egy olyan jelölt felvállalása, akinek nyelve, az általa teremtett diszkurzív mező, a szavak, amelyek elhagyják száját, amelyeknek több közük van a represszív beszédmódhoz, az Ítélet Magyarországon gyilokgépeinek szó szerinti mondataihoz (igen!), mintsem az emberi jogi, jogegyenlőségi és alkotmányossági szemlélethez, továbbá a mindezekkel együtt vele járó antifasizmushoz, antirasszizmushoz, antietnicizmushoz, antiszexizmushoz?
Tamás Gáspár Miklós így fogalmaz a Dinamó Műhely blogján: „A kelet-európai antifasizmus és antirasszizmus próbaköve nem a zsidógyűlölet (ezt a többség egyelőre elutasítja), hanem a cigánykérdés, másodsorban pedig a heteroszexizmus.” Ha ezzel egyetértünk – márpedig egy baloldali párt nem nagyon tehet mást –, akkor az érintetteknek törekedniük kell, hogy olyan jelöltet találjanak, akivel a nyelvi „félreértések”, és így a politikai tudás koncepciótlanságának lehetősége minimalizálódik. Pásztor Albert nem ilyen jelölt, az ő személyének az üzenete Miskolcon (!) sokkal inkább az, amit Para-Kovács Imre írt le szintén a Dinamón: „Mert az az érv, hogy öt éve Pásztor meggondolatlan kijelentéseket tett, de életműve nagyszerű, nos, ez egyszerűen ostoba hazugság, hiszen nyilvánvaló, hogy harmincvalahány éve etnikai alapokra helyezve a bűnüldözést, a magyarok rendőrfőnöke, nem a cigányoké.”
Ennek ellenkezőjéről megdumálni csak azok a politikusok tudják a baloldalt, akik a Facebookon és a budapesti székhelyű ATV vendégeként oktatják az antirasszistákat a „széplelkű liberálisokról” (idézet baloldali Facebook-kommentelőktől). Ugyebár utóbbi politikusok nem úgy „budapestiek”, mint a budapesti szociológusok, de nem ám. Amíg viszont nem tudunk különbséget tenni a jobbikos, ex-skinhead Sneider Tamás és Pásztor Albert mondatai között, addig baj van. (Emlékezzünk csak Sneider hogyan érvelt annak kapcsán, hogy anno miért vert meg egy cigányt, amelyből aztán bírósági ügye is lett. S akkor most Pásztor mondataira is.)
Mindez nem feltételezi azt, hogy ne értenénk a komoly együttélési gondokat, a problémák egyre nagyobbra növekedését, a megalapozott vagy csak vélt félelmeket. Kötelességünk a konfliktusoknak etnikai keretet adó honfitársaink félelmét és elkeseredettségét illetően érdeklődéssel, figyelemmel és megértéssel lenni. Nincs értelme másképp belefogni, nem a megoldás pártján van, aki nem így jár el.
De azt is tudni érdemes, hogy a baloldal talpra állásához morális alapzatának újrabetonozása szükséges – legalábbis ha jobbnak és erkölcsösebbnek akar tűnni (nem hogy lenni), mint akit legyőzni kíván. Ahogyan a baloldalnak éppúgy nem szabad soraiban megtartania olyan személyeket, akiknek papírjuk van arról, hogy a kelleténél lazábban kezelik a közpénzeket, vagy akikről a korrupciókutató intézetek külön dossziékat vezetnek, úgy azokat sem, akik szerint ami tegnap cigánybűnözős rasszizmus volt, az mára „egy probléma kimondása”. A morális tartás csak abban az esetben áll fenn, ha az alapvető elvek nem kerülnek felülírásra az aktuális rövid távú érdekek miatt, jelen esetben egy pozíció megszerzése érdekében. A morális politika ugyanis bármely személy jogainak és mindenki egyenlő méltóságának tiszteletének pártján van, és tartózkodik attól, hogy bármely társadalmi csoportot kriminalizálással vagy stigmázással kapcsoljon össze. A baloldal ez ellen küzdött éveken át, pontosan tudják az érintettek, miről beszélünk. S mi is tudjuk, tudhatjuk, hogy a konfliktusok és krízis megoldása beláthatatlan munka, jóval több politikusi és szakértői párbeszédet kíván, mint az évtizedes, számos esetben felülírandó megközelítésekből fakadó rossz (köz)politikai döntések.
Jelen válság megoldása állhatatosságot, érzékenységet és morális tartást kíván. A mindenki egyenlő méltóságát kihordó útról következmények nélkül nem lehet lefordulni csak úgy. Progresszív elveket felnőttkorban már nem nagyon dob el az ember. Legalábbis az, akinek egyáltalán vannak.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >