2020. április 9. csütörtök
Ma Erhard, Ákos, Döme névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

A révület bódító bája

- naplójegyzetek -

Bódis Gábor
Bódis Gábor

„A horgosi határátkelőnél letartóztatták és ismeretlen helyre hurcolták Erdélyi Já­nos Sándor csókai lakost, aki tíz hónapi magyarországi tartózkodás után érvényes útlevéllel próbált meg visszatérni Magyar­országról az egykori Jugoszláviába. Erdélyi János Sándor tavaly szeptemberben távo­zott, de előzőleg nem kapott értesítést vagy behívót a katonai szervektől.”

Július 28., kedd

Ennyi az MTI híre. Menekültkörökben megindultak a találgatások. És ismét a félelem. Ezen még az sem enyhített, hogy később a fiatalembernek sikerült „hazatér­nie”.

Július 29., szerda

Kedvenc sankomnál ülök, a szocreál: Marximban. Bárszéki szomszédom felis­mer (vannak még ilyenek), és emlékeztet arra, hogy valamikor a Tanyaszínház egyik bemutatóján találkoztunk. Szóba elegye­dünk. Hamarosan rátér arra, ami valószí­nűleg nyomja a lelkét. Ő úgy látja, hogy megoszlott a vajdasági magyarság vezető rétege, mármint az értelmiség. Van ugyanis a VMDK, a Magyar Szó és a Napló. És bizony nem a legteljesebb az egyetértés közöttük, állítja beszélgetőtár­sam. Megpróbálom magyarázni a bizo­nyítványom, elég haloványan. Körülbelül azt akarom elmondani neki, hogy csak egy amorf tömeg vagy egy elhülyített nép lehet homogén, és nem baj az, ha az értelmiség nem mindenben ért egyet. Igen ám – replikáz a bíráló -, de ezt a „nép” nem így fogja fel. Az „értelmetlen” vitáktól megzavarodik, elveszti az irányzé­kot. Pedig így is tele van súlyos gondok­kal. Érzem, hogy alulmaradok a vitában. Nem is bánom.

Később megemlíti a Naplót is; ki­tűnőnek, nagyon jónak tartja, megvan neki minden száma... De hiányolja a külső munkatársakat, akikből azelőtt több volt. Követendő példaként említi elhunyt barátunk, S. Stanojević írásait. Így van ez, kérem. Két vajdasági magyar, egy harma­dik által felállított sanknál, egy szerbet dicsér. Legyen átkozott, aki megszüntette a Vajdaságot!

Július 30., csütörtök

Már tegnap délután megtudtam, hogy a világutazó jugoszláv miniszterelnök ki­ruccan Budapestre is, és kérésére fogadja őt a magyar kormányfő. Reggel jelenti a külügy, hogy Panić úr a Hyatt Szállóban délben sajtóértekezletet tart. Az újdonsült bolygó hollandiról mindig a híres-hírhedt Minimaks egyik bemondása jut eszembe. Ez abból az időből származik, amikor a sajátságos humorú belgrádi műsorvezető még nem bonyolódott bele a nemzeti kérdés bódító feszegetésébe. A néhai, de akkor még „valós” Tito elnök egyik külföl­di útja végén mondta Minimaks: „Josip Broz Tito köztársasági elnök több napos hivatalos és baráti látogatásra megérke­zett Jugoszláviába”. Nos, ez nem történ­het meg Milán Panićtyal. Neki nincs ideje Belgrádban ücsörögni.

A Hyatthoz érve meleg érzés lebegi körül elfacsarodott szívemet. Már rég nem láttam ilyen tagbaszakadt, fülhallgatós legényeket, akiknek pisztolytól duzzad a mellük. Utoljára talán Madridban, amikor Shultz amerikai külügyminiszter közelébe fészkeltük be magunkat operatőr kollé­gámmal. Ez már nem akármilyen kezdet. Az alagsorban lévő teremben igen csi­nos, angolul beszélő hölgyek irányítanak bennünket manökenmosollyal, és Panić tevékenységét ecsetelő újságcikkek hal­mazával. Néhány perces késés után befut a csapat, elöl a kapitány, utána két mi­nisztere, Várady és Jovanović. Az új jugo­szláv kormány igazságügyminisztere a ke­vésbé beavatott tudósítók meglepetésére magyarul köszönti az egybegyűlteket, majd átadja a szót a már feszengő kor­mányfőnek, akinek már az első mondata arról tanúskodik, hogy a szerénység Ame­rikában bűn. Panić úr kerek perec ki­mondja: azért jött Budapestre, hogy új fejezetet nyisson a magyar-jugoszláv kap­csolatokban. Se többért, se kevesebbért. Utána a diplomáciai érzékét csillogtatja: „Jugoszlávia jobb szomszédot nem is vá­laszthatott volna Magyarországnál”. Antall Józsefről is csak jókat tud mondani, és valószínűleg értékrendszerének csúcsával koronázza meg, amikor többször is kitűnő üzletembernek nevezi. Az pedig már pszichoanalitikai képzettségre utal, hogy Panić úr felragyogni látta a magyar minisz­terelnök szemét, amint bejelentette neki, hogy Európában először kisebbségügyi minisztériumot alapit Belgrád kellős köze­pén. Nem hiszem azonban, hogy azt is ecsetelte volna, hogy a kisebbségek Szer­biában ugyanolyan jól érzik majd magu­kat, mint például a mexikóiak az USA-ban. Én személy szerint csak akkor nevet­tem harsányan, amikor azt állította M. P.: olyan légkört teremt Kosovóban, hogy az albánok boldogan ragaszkodnak majd Szerbiához. Első szarajevói békéltető kísérlete – szavai szerint – azért nem járt teljes sikerrel (a kudarc szó hiányzik a miniszterelnök szótárából), mert az általa szerzett tankot nem volt, aki átvegye. Most azonban megfenyegette a szarajevóiakat: elmegy hozzájuk, és addig ül a nyakukon, amíg abba nem hagyják a háborúskodást. Ha a bosnyákokból még nem ölték ki a humorérzéküket, akkor ettől bizonyára megrettennek.

A sajtóértekezlet számomra legizgalma­sabb része az volt, amikor Panić úr a menekültkérdés kapcsán elkezdte agyba­-főbe dicsérni a németeket, és üdvözlő táviratot akart küldeni Kohl kancellárnak hallatlan nagylelkűségéért. Ugyanakkor el­marasztalta az angolokat, amiért igen sze­rényen járulnak hozzá a menekültkérdés megoldásához. A németeket magasztaló történelmi szavak elhangzásakor tekinte­tem akaratlanul (?!) Jovanović külügymi­niszter mindaddig szenvtelen arcára té­vedt. Volt mit regisztrálnom: az izomcso­portok kitépték magukat a tudat vasel­lenőrzése alól, és keserű vigyornak nevez­hető táncba kezdtek, míg a szemgolyók a plafonon zajló körforgalmat kísérték ren­dületlen kitartással.

Július 31., péntek

Hallom a magyar külügyminiszter nyi­latkozatát, mely szerint az optimista Panić és a fegyelmezett Jovanović békekülde­tésben járt Budapesten. Majdnem hogy fogták egymás kezét!

Augusztus 1., szombat

Már harmadik napja tartanak a heves összecsapások Szarajevóban. Panić úr szavai sejtenek fel bennem: „Békeküldeté­sem eredményeként enyhült a feszültség Szarajevóban”. Ennyi.

Augusztus 2., vasárnap

Panić úr balkáni körúton. Bukarestben büszkén bejelentik, hogy a román főváros hamarosan egy újabb Jugoszlávia-konfe­rencia házigazdája lesz. Soha jobb helyszín.

Szarajevóban egy árva gyermekeket szállító autóbuszra lőttek. Két gyermek életét vesztette. Az Adrián egyre több a hadihajó.

Augusztus 3., hétfő

Tuđman fölényesen megnyerte a hor­vátországi választásokat. Én sem érzem valami jól magam.

1992. augusztus 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A veszélyeztetett emlékezet

A múltszorongásom oka az, hogy a múlt nem múlt el, ami főleg az emlékezetet veszélyeztethető autokrata >

Tovább

Elment a halk emberünk

Nemes Pistával a nyolcvanas évek legelején hozott össze a sors. Persze addig is tudtunk egymásról, hiszen >

Tovább

Büntetés vagy gondoskodás

A politikusnak kötelessége a feltételek biztosítása, ezért adókedvezményben részesíti azokat az üzletláncokat, amelyek nem reklámfogásból ígérik >

Tovább

A farkas és a huncut kismalac

Van egy álmom, vágyam, kívánságom - van több is, de maradjunk meg ennél, mert olyan bájosan >

Tovább

Bizalmi válság?

Ha a kormány nem akarja leváltani a népet, akkor nem ártana némi önkritika: nézzenek magukba, tegyék >

Tovább

A másik szabadsága

Ha elvárom, hogy senki ne korlátozzon személyi szabadságom kiteljesítésében, ezt joggal várhatják el tőlem is. Önmagammal >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (3.)

A VMSZ vezetői történelmi hibát követtek el, amikor szövetkeztek a radikálisokból lett haladókkal. Számukra nem a >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (2.)

A Szijjártó vezette magyar külügy teljesen lemondott a délvidéki magyar közösség helyzetével kapcsolatos bármilyen kérdésnek vagy >

Tovább

Harangok és mentőautók

Ferenc pápa a koronavírus sújtotta világért imádkozik. Rómában szólnak a harangok miközben szirénáznak a mentőautók. Végel >

Tovább

Kellemes meglepetés

Az újvidéki rádiósok becsületére váljon, hogy az ügyben Sinkovics Norbertot, a SZER vajdasági tudósítóját, a független >

Tovább

A hatalomban, vagy ellenzékből? (1.)

Mit eredményezett, tehát, a VMSZ-nek „a hatalomban való szerepvállalása”? A VMSZ vezető tagjainak néhány jól fizetett >

Tovább

A nemzeti egység kompromisszumok nélkül csonka

Semmi sem kártékonyabb, mint az embereket nemzetpolitikai kínai csizmába kényszeríteni. A vajdasági magyar politikusoknak sem ártana >

Tovább