2019. október 23. Szerda
Ma Gyöngyvér, János, Gyöngyi névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Színház (ba-be) csinálók

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Színház (ba-be) csinálók
Andrási Attila

„Egyfelől a VMSZ olyan lett, mint a Fidesz, és oda csap, ahová akar.” Szerbhorváth György (Beszélő):

Előzmény és valóság: a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottsága javaslatára a Szabadkai Népszínház igazgatónője, Ljubica Ristovski Andrási Attilát nevezte ki a magyar társulat művészeti vezetőjévé. Maga a társaság tiltakozott a döntés ellen – ők egy másik pályázót támogattak, a társulat egyik tagját –, de magyar szakmai szervezetek, rendezők, pályatársak is tiltakoztak, így a Színházi Kritikusok Céhe és a Népszínházzal és a Katona József Színházzal a Vörös c. darabot közösen tető alá hozó, az ezt rendező Máté Gábor és mások is közleményben csodálkoztak el a dolgon, erősen.

Olyasféle ügyről van szó, mint ami a Nemzeti Színház kapcsán tört ki, csak itt az új vezető a radikális nemzeti vonulathoz tartozónak mondható, akinek színházról alkotott képe részben hajmeresztőbb, mint Vidnyánszkyé, részben meg éppen semmilyen, s rendezőként is sokkal kevésbé jegyzett, bár önéletrajzában hivalkodó módon fényezi magát. E sorok írója korábban még a nevét sem hallotta a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetőjének, bár ez eredhet nettó műveletlenségből is. Szóval: botrány van. Vagy lett volna, ha létezne délen civil kurázsi, ha a vajdasági magyar politikusok még tartanának a színészektől, e szakma képviselőitől, az értelmiségtől. De miért tartanának, ha nemhogy kétharmad van, de több is? És ki mer szembemenni egy olyan döntéssel, amelynek kedvezményezettjét a Jobbik is támogatná? Ha már Andrásit három éve maga Novák Előd látta volna szívesen a Nemzeti Színház élén, mert a házi színház a jó színház. Andrási politikai produkciója áttekinthető honlapján, és ennyi elég is – emeljük ki, hogy Trianonban is beszédet mondott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselőivel együtt. Vagy hogy a Magyar Fórumba írt.

Négyen pályáztak, miután az előző vezető, Mezei Zoltán mandátuma másodszor is lejárt, és e munkát nem is kívánta folytatni. Jeleznénk, működése alatt botrány nem volt, a vajdmagy politikum részéről sem érkeztek kritikák. Voltak jó és kevésbé jó előadások, ilyen díjak, olyan díjak. Senki nem esett neki a műsorpolitikának sem, hogy azzal minő baj lenne, pörögtek népszínművek és musical-ek, de például az 1941–44-es vajdasági időszakot feldolgozó darab, a Vörös is, amely az 1944-ben a magyarok ellen Bácskában elkövetett vérbosszúról szól, de annak előzményeiről is szó esik benne. A botrány viszont épp az, hogy a helyi politikusok, a magyarok sem tudják a városközpontban felépíteni a régi helyén az új színházat, ott áll egy betonszörnyeteg, de a társulat 2007 óta az egykori csipkegyár fűtetlen, romos, koszos épületében próbál.

Hogy a kulturális bizottság 18 tagja közül ki hogyan szavazott, azt ugyan nem tudjuk, de aligha mehettek szembe az MNT kulturális ügyekkel megbízott tanácsosának, Lovas Ildikónak az akaratával. Az MNT-ről tudni kell, hogy a listás választásokon csak kisebbségi pártok indulhatnak, a Vajdasági Magyar Szövetség pedig egy össznépi, kvázi-civil listával háromnegyedes támogatottságot szerzett. Olyan médiaklímában, amikor az egyedüli napilapban, a Magyar Szóban szinte nincs nap, hogy Lovas Ildikó ne szerepelne (fényképpel), vagy ahol a szerbiai választások előtt a pártelnök Pásztor István negyven nap alatt 29 alkalommal szerepelt a címlapon fényképpel, el lehet képzelni, mi folyik, és ki mer más hangon megnyikkanni.

Egyfelől a VMSZ olyan lett, mint a Fidesz, és oda csap, ahová akar. Az MNT révén kontrollálja a szerbiai és vajdasági költségvetésből érkező pénzeket, de az MNT (rész)alapítója a legtöbb olyan kulturális, művelődési és oktatási intézménynek is, ahol magyarok vannak. Azaz a színház esetében is alapító, ergo döntő befolyása van a munkára, a vezetőkre, hisz például a Bethlen Gábor Alapból érkező „magyar pénzek” (értsd: a magyar adófizetőktől érkező támogatás) feletti kontroll is részben az övé a Szekeres László Alapítványon keresztül. Így az Alap most 2 060 000 Ft-tal támogatja a Lovas Ildikó Spanyol menyasszony c. regényéből készülő drámát, amit a Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) ad elő, melynek alapító jogai részlegesen szintén az MNT-hez kerültek, s amelyet az az Urbán András igazgat – zseniálisan és megkérdőjelezhetetlenül jól –, akit szintén az MNT kulturális bizottsága javasolhat újra igazgatónak. Öröm az ürömben, hogy maga Urbán is a bizottság tagja. Vagyis hát van itt némi-nemű olyasmi, amit másutt összeférhetetlenségnek hívnának, illetve biztosan nem elegáns: az író, a rendező, a tanácsos és a bizottság tagsági pozíciói olykor „összeérnek”, fedik egymást. Hogy másról ne is szóljunk. Egy kisebbségben persze ez valahol még inkább törvényszerűség, de örülni ennek aligha örülhetünk. (Ez valami olyasmi, mintha a Nemzeti Szőcs- meg L. Simon darabokat játszana. Miért is ne? – kérdeznének vissza, van egyszer a politikus, van a magánember, meg van a művész. 1 in 3 – hát nem így szép az élet? Elsimonizálódó világunkban, ahol a haverokat bízzuk meg az állami melóval, ez nem hogy normális, de már-már követelmény...)

A Népszínház magyar társulatának új vezetője például rögtön kijelentette a Magyar Szóban: a magyar társulatnak nem lehet célja versenyezni a KDSZ avantgárd programjával: „Polgári színházat kell létrehozni, ahova többnyire teljesen más réteg jár.” Kár, hogy Andrási eddig nem járt a Népszínházba, mert a repertoárt látva rájöhetett volna, eddig sem volt szó konkurálásról. Akad rendező, aki mindkettőben dolgozott már, a színészek közt is van átjárás. Urbán egészen mást csinál, és jól, mint a Népszínház, amelynek szintén vannak jó produkciói, de a kettő összevethetetlen. És akkor meg mi van, ha valaki mindkettőbe jár? Akkor ő a polgárpukkasztó konzervatív közönség?

Andrási szerint lényegében ami eddig folyt a népszínházban, az szar. Persze előbb kioszt a szoclib (magyar) kormánynak, mert a történelmi témákat a szőnyeg alá söpri, a színházak is (ezek szerint Magyarországon sem jár színházba), de csak tudja, mert a kilencvenes évektől Magyarországon (is) él és dolgozik, sőt a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke is. És mert Magyarországról mindig jobban meg lehet mondani, mi van a „Délvidéken” (na ezt én is tudom...) , és nincs is szebb, mint amikor egy művészember politikai („civil”, persze) szervezetet vezet.

De térjünk a lényegre. Máté Gáborék szerint: ”A Magyar Nemzeti Tanács olyan személyt javasolt vezetőnek, aki a társulatot és az elmúlt évek munkáját, mely az egyik legerősebb magyar színházi közösségét hozta létre, nem ismeri. Nem ismeri – de elutasítja azt. (...) Mik azok a nyílt vagy bújtatott vádak, amiket az új vezető nyilatkozatába csomagol: ’A polgárpukkasztásnak többé semmilyen értelme nincs.’ – ezzel az állítással nincs mit kezdenünk, mindannyian sokkal nagyobb felelősséggel végezzük munkánkat, mintsem ennyivel beértük volna. ’Érthető előadásokat kell színre vinni. A világirodalom és a magyar drámairodalom nagyjait kell színre vinni. Olyan színházat kell létrehozni, mely színészközpontú.’” Majd Mátéék felsorolják a Népszínház sikereit, vendégjátékait, nem mellékesen a repertoárt... Végül leszögezik: „Felelősséggel állítjuk: az elmúlt években a Szabadkai Népszínházban érthető, színészközpontú, bátor, őszinte, minőségi előadások születtek, melyek erősítették mind a társulatot, mind a közönséget, s ezzel hozzájárultak a vajdasági magyar közösség felemeléséhez.”

De hát erre Andrási nem fog gombot varrni, messziről leszarja. Elismerve, hogy mint új művészeti igazgatóból bármi lehet, akár valami jó is (ahogy egy gyerekből is lehet még bármi: transzvesztita kurva, de űrhajós is), rémisztő az a hablaty, amit lenyomott a Magyar Szóban is, mert értelmezhetetlen: „polgári értékrendet valló színházat kell létrehozni” (mert az eddigi szoclib volt, komcsi?), népszínházi, nemzeti repertoárral , „nagyon jó drámai előadásokat kell színre vinnie” – hú, nem mondja, tényleg, jókat, nem rosszakat kell csinálni? Aztán: „nemcsak délre, a délszláv világra kell támaszkodnunk, hanem északra is, a magyarra”. Mi a lócsecs – hát a támogatás egy része épp északról érkezik (ugyanúgy a Bethlen Alapból), Magyar’-ból, hát lehet rá támaszkodni, könyökölni. A visszahatásról meg annyit, hogy a Népszínház igen sűrűn játszik Magyarba’, a bűnös Budapesten pláne. Én a darabok többségét ott láttam-látom.

A tiltakozások nyomán egyébként a Népszínház igazgatónője (melynek tehát szerb és magyar társulata van) egy helyütt azt nyilatkozta, a pályázatok nyilvánosak, előzetes kérelem után megtekinthetők. Hát írtam nekik, megnézném. Gondoltam, ma már minden elektronikus formában is megvan, de nem: egy nap küldönc jő, vagyis a postás, borítékot hoz. A négy pályázat fénymásolatait.

Aztán volt mit néznem, átnéznem, transzparenciázni. A nyilvánosság, az átláthatóság Szerbiában ugyanis ezek szerint azt jelenti, hogy a nyertes pályázat a 12. oldalon kezdődik, s lényegében három és fél oldalacska: hét rendező nevét sorolja fel (Urbán Andrásét is, aki mondom, kvalitásai alapján megérdemli, csak elképzelem, ahogy olvassa a pályázatot, és látja, ő is rendezni fog, ha erre és erre szavaz biztosan – a neve amúgy egy másik pályázatban is felmerül), továbbá megtudjuk, hogy „tagja vagyok a Magyarországi legnagyobb színházi egyesületnek” – szóval, így, nagybetűvel, mert egy nagymagyar az nagy Magyar (ez persze szerbhorvát hatás, mivel a nemzetek neveit főnévként nagybetűkkel írják). Pályázónk előrelát öt írót színdarabostul: Arthur Millertől Az ügynök halálát (radikális szakítás az eddigi műsorpolitikával,ó), aztán jöhet: „Zilahy Lajos: Fehér Szarvas” – kár, hogy a darab címe A fehér szarvas – (máshonnan tudjuk, hogy a másodosztályú író e darabja  „a kártékony illúziókkal való szakítás és a társadalomjobbító szorgalom érvényesülését hirdette”, no de Zilahy a komcsi Jugoszláviában nagyon jól érezte magát, tehát gyühet népszínházilag). S még: „Lev Birinskij: Bolondok Tánca” – láthatjuk, pályázónk a nagybetűk szerelmese (vö. merjünk nagyot álmodni), Molnár Ferenctől a Liliom (itt nincs hiba, végül is egy szó), továbbá Németh Lászlótól „Az Áruló”, nagy Á-val, mert Görgeyről van szó, és aki nagy áruló, annak kijár a nagy Á.

Mivel tehát 11 oldalról nem tudunk semmit, érdemben nehéz értékelni a győztes pályázatot, hisz eddig van hét rendezőnk meg öt darabunk, igaz, Andrási hozzáteszi, hogy „bármikor és a világon bárhol születhet egy vagy több mű, amelyet kiválósága folytán, soron kívül be kell mutatni” – azaz a remény minimum megvan, sőt: „Ezenkívül a társulat bővülése, az általános gazdasági politikai helyzet forgandósága következtében bármikor előállhat olyan helyzet, amely módosíthat az eltervezett műsorpolitikán.” Ha jól értem, egy tőzsdekrach vagy kormányváltás áldozata lehet a Liliom is akár! És jöhet helyébe a felcsúti stadion mindennapjairól meg a VMSZ választási sikereiről szóló kurzusdráma, csak írná meg már valaki.

Az se semmi, hogy Andrási úgy hirtelen, ezek után minden lacafacázó bevezetés nélkül felsorolja 37 szerzőt művével együtt, akárha bemennénk a könyvtárba és kiemelnénk 37 kartotékot, vagy a könyvespolccal szembeállva, fejünket félrebillentve olvasnánk le sorban a szerzők nevét és a címeket, de nem is ábécésorrendben, sőt, inkább hátulról indítva: kezdetnek van itt 3 Wilder- meg 5 Shakespeare-darab, 3 Feydeau, 1-1 Katona és Erkel, Strindberg és Petőfi, Tamási és T. Williams, 3-3 Moliére, Csehov, Németh László, Németh Ákos, Herczeg Ferenc, aztán 4 Illyés Gyula. Huzatos műveltségem sajnos nem teszi lehetővé, hogy bármiféle szisztematikus elemzésnek vessem alá a koncepciót a felsorolt 37 mű kapcsán – de ezer százalék, hogy ebből tényleg lehet még bármi, simán kinézek belőle egy Wagner-operát is, csak akarni kell!

Végül jön az aláírás, elérhetőség – és az özönvíz (amúgy épp a privát elérhetőségeket kellett volna kitakarni, nem az első 12 oldalt).

A további pályázatok kapcsán meg a következőt emelném ki: kettőt biztosan átnéztek, legalább helyesírás-ellenőrző programmal, vagy valaki mással is átnézették. Az egyikből az első 10 oldal nincs meg, a másikból csak az első (az talán csak egy sima kezdőlap), az előző sok mindenre kitér, az eddigi tevékenységekre is (ez a társulat által támogatott pályázó munkája), a másik meg mondja a magáét, érződik, hogy hát ez egy forma, pályázati duma sok okossággal, például: „Az európai és a nyugati kultúra, gazdaság, gondolat és létfilozófia, mind az állandó fejlődésen alapul...” stb. Hogy az isten áldja meg azokat, akik kiírják a pályázatokat, majd elbírálják – meg akik így is írnak rá, hát minek ez a cirkusz? Minek eljátszani, hogy én úgy csinálok, mintha kiírnám demokratikusan, ti úgy csináltok, mintha pályáznátok erős reménnyel, aztán végül mi megint úgy csinálunk, mintha demokratikusan döntenénk? Ha végiglapozom a pályázatokat, csak azt érzem, a fenébe a demokráciával, az intézmény fenntartói vállalják inkább a felelősséget gőzerővel, és ne játsszák el ezt a komédiát, az a színészek dolga.

Akkor a negyedik pályázat miatt most nem rombolódott volna le bennem egy mítosz. Tisztában vagyok vele, hogy egy rendező-színésznek nem kell ultraműveltnek lennie, okosnak se, a francba a helyesírással is (azért vannak ott mások, hogy kijavítsák), hanem legyen kiváló művész. De elég rémisztő, ha olyan emberek forognak e szférában, sőt igazgatónak jelentkeznek, akik általános iskolás szinten sem tudnak írni, és annyira nem bíznak az emberekben, vagy eszükbe sem jut, hogy legalább átnézessék pályázatukat. Még jó, hogy ez esetben az első 15 oldalt meg se kaptam, csak a további kilencet, és még jobb, hogy kb. 16 pontos betűkkel szedték, tehát összességében egy A4-es papírra nem kerül több, mint fél flekk (bár ez papírpazarlás, ergo megkérdőjelezi a pályázó környezettudatosságát is, ami miatt ma én mínusz egy pontot adnék).

És nincs is szebb annál, ha valaki olykor nagybetűkkel emeli ki mondandóját, mintha csak ordítana – például hogy „a munka oroszlán része ebben az esetben NEM PÉNZ FÜGGŐ”. De ezzel sem lenne baj, ha a koncepció maga eredeti lenne, és nem teológiai indíttatású, mert e szerzőnk úgy látja, őt maga Isten szemelte ki a társulatvezetői posztra, ahol nem a PÉNZ a lényeg: „Azért lényeges ennek a problematikának a megoldása, mert tapasztalatom azt sugallja, hogy a gondok gyökere innen ered. Isten megajándékozott azzal a tulajdonsággal, hogy lássam láttassam ezen betegségnek OKÁT, PUSZTÍTÓ HATÁSÁT, de GYÓGYÍTÁSÁT is!” (Betűhív idézet)

Na most valamit nem is értek: ha nem pénzfüggő a munka, mit kell itt megoldani? Ha nincs, hát nincs probléma se. És most a tapasztalata sugall, vagy maga Isten? Empiricizmus kontra gondviselés? De pályázónk azért fut egy kört akörül, hogy a közönséget itt hidegen hagyja „a csak Budapesti (sic!) réteg problematikával foglalkozó előadás” (vajon mi lehet a csak budapesti problematika? – melegek, nyócker romák, miniszterek, romkocsmák?), amúgy is, hirtelen ugrunk egyet: „Közönségünknek a belépőt kifizetni akkor, ha valaki akár családjának, akár kedvesének, de legyen szó a baráti köréről, kedveskedni szeretne és jegyet megvásárolni, már-már luxus számba megy, illetve gazdag ajándéknak számít.” Most mi van? – mert ez egy ilyen szép kerek bekezdés lenne. Esetleg a következő mondat irányt mutat: „Meglátásomban az éppen játszódó darab, az idő és a tér tömörítése.” És folytathatnám, egész odáig, hogy: „Igazgatóként le kell győznöm, hiúságomat.” Hajrá!

Ezzel csak azt szemléltetném, hogy néz ki egy ilyen pályázat, hogyan van megírva. Hogy lássuk, kutyakomédia az egész. A döntéshozók nem vállalják a felelősséget („nekem ehhez semmi közöm”), a részvevők egymásról és magukról döntenek, úgy tesznek, mintha. Játékszabályok, nyilvánosság, demokrácia, átláthatóság – lópikulát. Eközben a pályázati anyagokat, a nyilatkozato(ka)t olvasva hirtelen azt érezzük – persze jogtalanul –, az egészet be kéne szántani.

Vagy ha nem, akkor viszont nyílt lapokkal játszani, és kiállni, elmondani: igen, mi vagyunk hatalmon (legális és legitim módon, das stimmt – mínusz pl. sajtószabadság), úgy döntünk, ahogy akarunk, és ha odaátról azt látják kívánatosnak, hogy ez és ez legyen a színidirektor, mert ő áll jól a kormányzatnál, a pártnál, akárkinél, hát ő lesz. Nem kell pöcsölni. Bizonyos esetben ez akár jó dolog is - nevetséges, ahogy Urbán esetleg magára szavaz, meg a saját színháza támogatására, miközben tudva lévő, hogy nélküle a KDSZ nem KDSZ, és ha átneveznék Urbán András Társulatnak, az se lenne baj, sőt, ahogy Pintér Béla esetében sem.

Szóval, kérjük szépen a diktatúrát – ha már úgyis az van.

2014. július 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

1989. október 23. és a republikánus gondolat

Hogy a Népköztársaságban a „nép” előtag fosztóképző, azzal mindenki tisztában volt, aki élt, mozgott abban az >

Tovább

A mi kipcsák vérünk

Azt pedig, hogy Orbán, Szijjártó és a magyarországi kormányzat helyesli és támogatja a török fegyveres erők >

Tovább

Csorbultak az anyanyelvi tájékoztatási jogok!

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

Zárt és nyitott identitás

Ezekről a próbatételekről akartam esszét írni, miközben ösztönösen éreztem, hogy rángatnak ide-oda, egyik oldalon a kozmopolita >

Tovább

„A múlt mérge bűzlik körülöttünk”

Sosem a pesti páholyok „anyásai” előtti eskütétellel bizonyítottam a magyarságomat. Nem „magunk között” kell bizonyítani, hanem >

Tovább

Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki >

Tovább

A szerb kormány növeli az elköltözést?!

Az létszámstop folyamatos hosszabbításának egyenes következménye az elköltözés, a külföldre vándorlás. Munkahely, vagyis jövedelemforrás hiányában az >

Tovább

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább