2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Rendőrmaffia, drogmaffia

Végel László
Végel László
Rendőrmaffia, drogmaffia
Michael D. Kirby amerikai nagykövet az obrenovászi uszodát takarítja

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):

Kezdet és vég

Késő éjszaka Gregor Mayernek, a DPA budapesti tudósítójának köszönve Anikóval autóval utaztunk Újvidékre, tehát szerencsésen megmenekültünk a hosszú vonatozástól. Gregor Belgrádba utazott, majd Szarajevóba, ahol az I. világháború kitöréséről tanácskoznak. Szerinte rangos európai szakemberek vesznek részt rajta. Évtizedeken át nemigen érdekelt az I. világháború kezdete. Az iskolában tanultam Gavrilo Principről, de ez „csak” tananyag volt. Inkább érdekelt a háború vége, a nevezetes versailles-i békediktátum, a trianoni szerződés. Albert Camus szerint az a béke nagy európai tévedés is volt. Miközben Hitler ellent harcolt, azt írta a naplójába, hogy az igazságtalan versailles-i békeszerződéssel a franciák is ringatták Hitler bölcsőjét. Hogy igazságtalan volt, azt Trianon is bizonyítja.  Mindezen okoknál fogva nem a háború kezdete, hanem a vége érdekelt. A kezdetről mostanság többet olvasgatok, s egyre inkább meggyőződök arról, hogy éppen abban az évben, 1914-ben vereséget szenvedett az európai ember. Ezt mind a mai napig nem sikerült gyógyítani. A versailles-i nemzetállami alapokra épülő EU inkább csak fájdalomcsillapító. A nagy reményekkel induló projekt válságba került, vagyis kiderült, hogy versailles-i alapjai okoznak gondot. Viszont az is igaz, hogy más alapok nincsenek.

Nárciszoid politika

Az interneten egy fotót pillantottam meg, volt mit látnom. Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete vagy száz önkéntessel együtt Obrenovacban tisztogatja a helyi fürdőmedencét. Időközben megjelenik a fürdőmedence igazgatója, ünneplőbe öltözve kiszáll a drága dzsipből, nyilatkozik a sajtónak, majd távozik. Egy kicsit bosszankodunk ezen, de aztán elfelejtjük. Így vagyok én is. Hasonló esetekkel volt alkalmam találkozni. A politika szörnyen nárciszoid lett, rész vettem számos irodalmi vagy kulturális rendezvényen, amelyen megjelent egy-egy politikus, elmondta az üdvözlőbeszédét, aztán halaszthatatlan teendőire hivatkozva sietett tovább. A televíziós csapat tagjait is csak a politikus beszéde érdekelte, ők is rohantak tovább a politikussal, hogy egy másik beszédről tudósítsanak. A kultúrára nézve ez szörnyen megalázó jelenet. Az említett igazgató csak ezt a modort képviselte.

A túlélés kínja

Reggel kilépek a teraszra és felejteni szeretnék. Állandóan fojtogat ez a vágy. Sokszor értetlenül tekintek a kisebbségi közéletre, amelyben valamiféle kocsonyás optimizmus terjed. Vagy éppen ez lenne az igazi hősiesség és bátorság, hogy úgy teszünk, mintha nem történne semmi?  Letekintek az úttestre, hallgatom az utca zaját, az emberek kiabálnak egymásnak, aztán lesétálok az utcára, betérek az üzletbe, bevásárolok, valahol megiszok egy kávét, kedvesen mosolygok a pincérnőre, ő meg ugyanolyan kedvesen visszamosolyog rám, félmondatok ütik meg a fülem, és ilyenkor arra gondolok, hogy lassan-lassan kihal itt a magyar mondat. Időnként leírom ezt a mondatot, s megremeg a kezem. Sokszor neveztem magamat túlélőnek, ami felemás életet jelent, hiszen a túlélés soha sem lehet teljes élet. Az Áttüntetések, vagy a Neoplanta vagy az Ígéret Földjének egymással összecsengő/feleselő utolsó jelenete jár az eszemben. Az Áttüntetésekben még volt erőm az öniróniára, másféle irónia már akkor sem állt közel hozzám, a Neoplanta vagy az Ígéret Földjében ez a túlélés kínját képviselte. Tehát rendben minden lesz, majd újra felszabadítanak bennünket, csak mi nem leszünk.

Szép ígéretek…

A gimnáziumi fizikatanárom lányával, M. M-mel találkozom az utcán. Ausztráliában él, hazajött körülnézni. Nem merem megkérdezni, hogy szándékában van-e visszatérni. Az ilyen kérdést feltenni manapság a neveletlenség jele. Szóba kerülnek a 44/45-os atrocitások magyar áldozatainak rehabilitációs perei. Hány ember rehabilitáltak? Ezret? Ötezret? Semmi információ erről a kényes kérdésről. Félek, hogy a nagy ígéretekből nem lesz semmi. Maradnak a kitüntetések. Áder János a szerb képviselőházban bocsánatot kért a hideg napokért. Vajon Tomislav Nikolić megtette-e ugyanezt a szerb képviselőházban. Vagy a magyar országgyűlésben? Igaz, vagy egy évvel ezelőtt szó volt erről, volt rá ígéret, persze…. A kisebbségi politikusokat már kérdezni sem merem, pedig ők is ígérgettek.

Kik a legkorrumpáltabbak?

Az Argument nevű közvélemény kutató intézet a nyugat-balkáni korrupció elterjedését vizsgálta. A szerbiai polgárok szerint a szerbiai politikusok a legkorruptabbak. A megkérdezettek szerint a többségi és a kisebbségi politikusok ebben hasonlítanak egymásra. 

Panasz

Soha sem leszek boldog, mert nem felejtek. Átkos emlékezet!

Vajdaság, a rosszhírű, gazdag nő

A Belgrád felé tartó autóbuszban átlapozom az újságokat. Pásztor István, a VMSZ elnöke nyilatkozik a belgrádi Blicnek (2014. június 19). A haladóknak, állítja, igaza van a Demokrata Párt elvesztette legitimitását. A bulvárlapok kombinálnak. A Naše novineben olvasom, hogy a pártok készülődnek a tartományi hatalom átvételére. Kórusban ígérgetik a Vajdaság jobb jövőjét. Tadić pártja, az Új Demokrata Párt, amely országos szinten nem akart koalícióra lépni a Szerbiai Szocialista Párttal, most bejelenti, Vajdaság érdekében még ezzel a párttal is hajlandó megbarátkozni. A Šešeljt hazaváró Szerb Radikális Párt mindeddig hallani sem akart az „áruló” Szerb Haladó Pártról, most szívesen kormányozna vele. A bulvárlapok tükrében a Vajdaság olyan, mint rosszhírű, gazdag nő, akit mindenki titokban ágyba akar kényszeríteni. Az újságok öles címei a rendőrségi maffiáról tudósítanak. Rendőrségi maffia? Eddig tabutéma volt, mára hirtelenjében a bulvársajtó szlogenje lett. Vučić kormányfő titokzatos üzenetet kap, ha rövid idő alatt nem végez a rendőrségi maffiával, akkor a maffia végez vele. Úgy jár, mint Đinđić. A kormánytagok fennen hirdetik: Az állam erősebb, mint a maffia. Vučić kormányfő nyilatkozata szerint a legnagyobb szerb drogmaffiózó nevét nem merik leírni az újságok. A buszban az utasok olvassák az újságot, és félénken pislognak egymásra. Milošević idején féltünk a rendszertől, ma mindenki fél mindenkitől.

Belgrádban 1914-ről 

Baktatok a Balkáni utcán, úgy, mint régen. Az utca veszített a régi jellegéből, megannyi új külföldi üzlet nyílt, de ez a város még nem nyerte vissza azt a szellemi aurát, amivel a hetvenes-nyolcvanas években rendelkezett. Akkor fontos kelet-közép-európai központ volt, ma csak halványan pislog valami a múltból. Hogy mi történt a kilencvenes évek végén, azt már sokan elmondták, de hogy miért történt az, ami történt, arról keveset olvastam.  A belgrádi Művelődési Központban a régió írói véleményt cserélnek az első világháborúról, pontosabban 1914-ről. Elmondom, hogy a háborúban voltak győztes hatalmak, de az európai ember vereséget szenvedett. Ettől kezdve másképpen érzékeljük a regényben még az időt is Minden felgyorsult, és meglepetés nem érhet bennünket többé Sokan meglepődnek a kijelentésemen, hogy Magyarország nem kívánt belépni a világháborúba. Semmiféle érdeke nem volt. Területének csupán ötvennégy százalékát lakták be magyarok. Terjeszkedni tehát nem volt kedve. Ez a magyar történettudományban immár közhelynek számít. Szóba hozom Tisza István ellenkezését és kénytelen-kelletlen belenyugvását. Az est után egy fiatal történész lépett hozzám, és elpanaszolta, hogy mennyire nem ismerjük egymást. Még mindig érzékelhető az egész Osztrák-Magyar Monarchia egyoldalú beállítása a szerb közvéleményben.  Sajnos ebben Krleža is ludas, amikor a népek börtönéről írt. Lehet, hogy börtön volt, de a megállapítás azzal a megszorítással érvényes, hogy később ezt a börtönt átrendezték. Kényelmetlenebb lett.

Toporgás és tántorgás

Borkiállítás Újvidék főterén. Az emberek vidáman iszogatnak. Újvidék az égvilágon mindenbe belenyugodott. A televízió közli, hogy felmentették a rendőrség öt főnökét. Vučić kormányfő idegesen nyilatkozik. Nem értem pontosan, miről van szó, nem tudom megjegyezni, kiket menesztettek. Valami történik ebben az országban, elindultunk valamerre, de nem tudni, hol kötünk ki. Boris Tadić idejében egyhelyben toporogtunk, most pedig valamerre tántorgunk. Sokan ezt is sikernek tartják. Aztán felkacagok. Olvasom, hogy Szerbia pénzügyminisztere az egyik dél-szerbiai étteremben másfél órát várakozott, hogy ÁFÁ-s számlát kapjon. Kiderült, hogy az ÁFÁ-s pénztárgép nem működik, ergo, az égvilágon senki sem ellenőrizte. Nem tudom, hogy megbüntetik-e az ellenőröket. Az már több lenne a tántorgásnál. Itt Újvidéken egy presszó után is ÁFÁ-s számlát kapok. Ez a különbség! És mi jár ezért? Azt mondják, hogy szecesszionisták vagyunk. Kikapcsolom a televíziót és Babits Mihály Halálfiait veszem újra elő. Ez a mű a mai napig nem érdemelte ki a magyar irodalomban a méltó helyét, mivelhogy manapság másféle poétika érvényesül. A regényt a tegnapi belgrádi kerekasztal-beszélgetés hatására lapozgatom, úgy van, sajnos, nem ismerjük egymást. Ez a könyv sokat mond a magyar századfordulóról, a napjainkban is időszerű magyar dilemmákról. Kár, hogy nincs szerb fordítása. Azt akarjuk, hogy a magyarokat jobban becsüljék Brüsszelben. Először becsüljük magunkat, tette hozzá Esterházy Péter. Így folytatnám: becsüljük jobban a kultúránkat, ha azt akarjuk, hogy becsüljenek bennünket. De úgy látszik, az uralkodó magyar elit éppen a kultúrát hanyagolja. Nem az ideális magyar világot kell felmutatni, mert ebben mindig túlteng a politika, hanem a sokszínű, dilemmákban is gazdag magyarságot. De, nem! Azt szeretnénk, hogy becsüljenek bennünket, közben bezárkózunk a Kis Magyar Kuckóba. 

Musil parafrázis

A Szakadék Nagyszálló teraszán egymásnak babérkoszorúkat osztogatnak az urak.  A sajtómunkások tapsolnak. A pártaktivisták megfegyelmezik a ritka elégedetlenkedőket. A szakemberek kivándorolnak. Az egypártrendszerben kiszámítható volt honnan érkeznek a csapások, ma mindenfelől. A pártok verőlegényei készenlétben állnak. Általános boldogság uralkodik! A pezsgő is remek. Azt mondják, behozatali. Egy híres oligarcha szállítja be.

2014. július 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább