Ma Emőke, Botond, Ottó, Kartal névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Rendőrmaffia, drogmaffia
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):
Kezdet és vég
Késő éjszaka Gregor Mayernek, a DPA budapesti tudósítójának köszönve Anikóval autóval utaztunk Újvidékre, tehát szerencsésen megmenekültünk a hosszú vonatozástól. Gregor Belgrádba utazott, majd Szarajevóba, ahol az I. világháború kitöréséről tanácskoznak. Szerinte rangos európai szakemberek vesznek részt rajta. Évtizedeken át nemigen érdekelt az I. világháború kezdete. Az iskolában tanultam Gavrilo Principről, de ez „csak” tananyag volt. Inkább érdekelt a háború vége, a nevezetes versailles-i békediktátum, a trianoni szerződés. Albert Camus szerint az a béke nagy európai tévedés is volt. Miközben Hitler ellent harcolt, azt írta a naplójába, hogy az igazságtalan versailles-i békeszerződéssel a franciák is ringatták Hitler bölcsőjét. Hogy igazságtalan volt, azt Trianon is bizonyítja. Mindezen okoknál fogva nem a háború kezdete, hanem a vége érdekelt. A kezdetről mostanság többet olvasgatok, s egyre inkább meggyőződök arról, hogy éppen abban az évben, 1914-ben vereséget szenvedett az európai ember. Ezt mind a mai napig nem sikerült gyógyítani. A versailles-i nemzetállami alapokra épülő EU inkább csak fájdalomcsillapító. A nagy reményekkel induló projekt válságba került, vagyis kiderült, hogy versailles-i alapjai okoznak gondot. Viszont az is igaz, hogy más alapok nincsenek.
Nárciszoid politika
Az interneten egy fotót pillantottam meg, volt mit látnom. Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete vagy száz önkéntessel együtt Obrenovacban tisztogatja a helyi fürdőmedencét. Időközben megjelenik a fürdőmedence igazgatója, ünneplőbe öltözve kiszáll a drága dzsipből, nyilatkozik a sajtónak, majd távozik. Egy kicsit bosszankodunk ezen, de aztán elfelejtjük. Így vagyok én is. Hasonló esetekkel volt alkalmam találkozni. A politika szörnyen nárciszoid lett, rész vettem számos irodalmi vagy kulturális rendezvényen, amelyen megjelent egy-egy politikus, elmondta az üdvözlőbeszédét, aztán halaszthatatlan teendőire hivatkozva sietett tovább. A televíziós csapat tagjait is csak a politikus beszéde érdekelte, ők is rohantak tovább a politikussal, hogy egy másik beszédről tudósítsanak. A kultúrára nézve ez szörnyen megalázó jelenet. Az említett igazgató csak ezt a modort képviselte.
A túlélés kínja
Reggel kilépek a teraszra és felejteni szeretnék. Állandóan fojtogat ez a vágy. Sokszor értetlenül tekintek a kisebbségi közéletre, amelyben valamiféle kocsonyás optimizmus terjed. Vagy éppen ez lenne az igazi hősiesség és bátorság, hogy úgy teszünk, mintha nem történne semmi? Letekintek az úttestre, hallgatom az utca zaját, az emberek kiabálnak egymásnak, aztán lesétálok az utcára, betérek az üzletbe, bevásárolok, valahol megiszok egy kávét, kedvesen mosolygok a pincérnőre, ő meg ugyanolyan kedvesen visszamosolyog rám, félmondatok ütik meg a fülem, és ilyenkor arra gondolok, hogy lassan-lassan kihal itt a magyar mondat. Időnként leírom ezt a mondatot, s megremeg a kezem. Sokszor neveztem magamat túlélőnek, ami felemás életet jelent, hiszen a túlélés soha sem lehet teljes élet. Az Áttüntetések, vagy a Neoplanta vagy az Ígéret Földjének egymással összecsengő/feleselő utolsó jelenete jár az eszemben. Az Áttüntetésekben még volt erőm az öniróniára, másféle irónia már akkor sem állt közel hozzám, a Neoplanta vagy az Ígéret Földjében ez a túlélés kínját képviselte. Tehát rendben minden lesz, majd újra felszabadítanak bennünket, csak mi nem leszünk.
Szép ígéretek…
A gimnáziumi fizikatanárom lányával, M. M-mel találkozom az utcán. Ausztráliában él, hazajött körülnézni. Nem merem megkérdezni, hogy szándékában van-e visszatérni. Az ilyen kérdést feltenni manapság a neveletlenség jele. Szóba kerülnek a 44/45-os atrocitások magyar áldozatainak rehabilitációs perei. Hány ember rehabilitáltak? Ezret? Ötezret? Semmi információ erről a kényes kérdésről. Félek, hogy a nagy ígéretekből nem lesz semmi. Maradnak a kitüntetések. Áder János a szerb képviselőházban bocsánatot kért a hideg napokért. Vajon Tomislav Nikolić megtette-e ugyanezt a szerb képviselőházban. Vagy a magyar országgyűlésben? Igaz, vagy egy évvel ezelőtt szó volt erről, volt rá ígéret, persze…. A kisebbségi politikusokat már kérdezni sem merem, pedig ők is ígérgettek.
Kik a legkorrumpáltabbak?
Az Argument nevű közvélemény kutató intézet a nyugat-balkáni korrupció elterjedését vizsgálta. A szerbiai polgárok szerint a szerbiai politikusok a legkorruptabbak. A megkérdezettek szerint a többségi és a kisebbségi politikusok ebben hasonlítanak egymásra.
Panasz
Soha sem leszek boldog, mert nem felejtek. Átkos emlékezet!
Vajdaság, a rosszhírű, gazdag nő
A Belgrád felé tartó autóbuszban átlapozom az újságokat. Pásztor István, a VMSZ elnöke nyilatkozik a belgrádi Blicnek (2014. június 19). A haladóknak, állítja, igaza van a Demokrata Párt elvesztette legitimitását. A bulvárlapok kombinálnak. A Naše novineben olvasom, hogy a pártok készülődnek a tartományi hatalom átvételére. Kórusban ígérgetik a Vajdaság jobb jövőjét. Tadić pártja, az Új Demokrata Párt, amely országos szinten nem akart koalícióra lépni a Szerbiai Szocialista Párttal, most bejelenti, Vajdaság érdekében még ezzel a párttal is hajlandó megbarátkozni. A Šešeljt hazaváró Szerb Radikális Párt mindeddig hallani sem akart az „áruló” Szerb Haladó Pártról, most szívesen kormányozna vele. A bulvárlapok tükrében a Vajdaság olyan, mint rosszhírű, gazdag nő, akit mindenki titokban ágyba akar kényszeríteni. Az újságok öles címei a rendőrségi maffiáról tudósítanak. Rendőrségi maffia? Eddig tabutéma volt, mára hirtelenjében a bulvársajtó szlogenje lett. Vučić kormányfő titokzatos üzenetet kap, ha rövid idő alatt nem végez a rendőrségi maffiával, akkor a maffia végez vele. Úgy jár, mint Đinđić. A kormánytagok fennen hirdetik: Az állam erősebb, mint a maffia. Vučić kormányfő nyilatkozata szerint a legnagyobb szerb drogmaffiózó nevét nem merik leírni az újságok. A buszban az utasok olvassák az újságot, és félénken pislognak egymásra. Milošević idején féltünk a rendszertől, ma mindenki fél mindenkitől.
Belgrádban 1914-ről
Baktatok a Balkáni utcán, úgy, mint régen. Az utca veszített a régi jellegéből, megannyi új külföldi üzlet nyílt, de ez a város még nem nyerte vissza azt a szellemi aurát, amivel a hetvenes-nyolcvanas években rendelkezett. Akkor fontos kelet-közép-európai központ volt, ma csak halványan pislog valami a múltból. Hogy mi történt a kilencvenes évek végén, azt már sokan elmondták, de hogy miért történt az, ami történt, arról keveset olvastam. A belgrádi Művelődési Központban a régió írói véleményt cserélnek az első világháborúról, pontosabban 1914-ről. Elmondom, hogy a háborúban voltak győztes hatalmak, de az európai ember vereséget szenvedett. Ettől kezdve másképpen érzékeljük a regényben még az időt is Minden felgyorsult, és meglepetés nem érhet bennünket többé Sokan meglepődnek a kijelentésemen, hogy Magyarország nem kívánt belépni a világháborúba. Semmiféle érdeke nem volt. Területének csupán ötvennégy százalékát lakták be magyarok. Terjeszkedni tehát nem volt kedve. Ez a magyar történettudományban immár közhelynek számít. Szóba hozom Tisza István ellenkezését és kénytelen-kelletlen belenyugvását. Az est után egy fiatal történész lépett hozzám, és elpanaszolta, hogy mennyire nem ismerjük egymást. Még mindig érzékelhető az egész Osztrák-Magyar Monarchia egyoldalú beállítása a szerb közvéleményben. Sajnos ebben Krleža is ludas, amikor a népek börtönéről írt. Lehet, hogy börtön volt, de a megállapítás azzal a megszorítással érvényes, hogy később ezt a börtönt átrendezték. Kényelmetlenebb lett.
Toporgás és tántorgás
Borkiállítás Újvidék főterén. Az emberek vidáman iszogatnak. Újvidék az égvilágon mindenbe belenyugodott. A televízió közli, hogy felmentették a rendőrség öt főnökét. Vučić kormányfő idegesen nyilatkozik. Nem értem pontosan, miről van szó, nem tudom megjegyezni, kiket menesztettek. Valami történik ebben az országban, elindultunk valamerre, de nem tudni, hol kötünk ki. Boris Tadić idejében egyhelyben toporogtunk, most pedig valamerre tántorgunk. Sokan ezt is sikernek tartják. Aztán felkacagok. Olvasom, hogy Szerbia pénzügyminisztere az egyik dél-szerbiai étteremben másfél órát várakozott, hogy ÁFÁ-s számlát kapjon. Kiderült, hogy az ÁFÁ-s pénztárgép nem működik, ergo, az égvilágon senki sem ellenőrizte. Nem tudom, hogy megbüntetik-e az ellenőröket. Az már több lenne a tántorgásnál. Itt Újvidéken egy presszó után is ÁFÁ-s számlát kapok. Ez a különbség! És mi jár ezért? Azt mondják, hogy szecesszionisták vagyunk. Kikapcsolom a televíziót és Babits Mihály Halálfiait veszem újra elő. Ez a mű a mai napig nem érdemelte ki a magyar irodalomban a méltó helyét, mivelhogy manapság másféle poétika érvényesül. A regényt a tegnapi belgrádi kerekasztal-beszélgetés hatására lapozgatom, úgy van, sajnos, nem ismerjük egymást. Ez a könyv sokat mond a magyar századfordulóról, a napjainkban is időszerű magyar dilemmákról. Kár, hogy nincs szerb fordítása. Azt akarjuk, hogy a magyarokat jobban becsüljék Brüsszelben. Először becsüljük magunkat, tette hozzá Esterházy Péter. Így folytatnám: becsüljük jobban a kultúránkat, ha azt akarjuk, hogy becsüljenek bennünket. De úgy látszik, az uralkodó magyar elit éppen a kultúrát hanyagolja. Nem az ideális magyar világot kell felmutatni, mert ebben mindig túlteng a politika, hanem a sokszínű, dilemmákban is gazdag magyarságot. De, nem! Azt szeretnénk, hogy becsüljenek bennünket, közben bezárkózunk a Kis Magyar Kuckóba.
Musil parafrázis
A Szakadék Nagyszálló teraszán egymásnak babérkoszorúkat osztogatnak az urak. A sajtómunkások tapsolnak. A pártaktivisták megfegyelmezik a ritka elégedetlenkedőket. A szakemberek kivándorolnak. Az egypártrendszerben kiszámítható volt honnan érkeznek a csapások, ma mindenfelől. A pártok verőlegényei készenlétben állnak. Általános boldogság uralkodik! A pezsgő is remek. Azt mondják, behozatali. Egy híres oligarcha szállítja be.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Hősök emlékét ünneplik a gyávák
Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >
A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről
A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal
Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >
A VMSZ SZÉGYENPÁRT
A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >
Barbárság vagy demokrácia?
„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >
A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják
Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >
Egy országot elveszejteni
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >