Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Azt hiszem, mindenki előtt világos, hogy az ököljog uralmát éljük mostanság. A pad­lóra kényszerített értelem legfeljebb csak nézheti, hogy számolja ki a bíró.

Ha sikerül is talpra állnia, akkor sem biztos, hogy egy újabb pofon nem teríti le ismét. Amikor e sorok születnek, Boszniában állítólag béke honol, mert érvénybe lépett a tűzszünet. Ne számoljunk utána, hány ilyen tűzszüneti be­jelentés után mondtuk: menekülj, amíg nem késő! Mert szinte minden fegyvernyugvás több tízezer ember végső nyugalmát, előze­tesét, testének, lelkének felszabdalását jelen­tette. Tort ül a halál továbbra is, még ha egyre többen látják be ennek a háborúnak a teljes értelmetlenségét, akkor is. Vagy annak ellenére, ha a martalócseregek vezéreinek, a cukrász- és börtöntöltelékből lett nemzeti hősöknek a fejével gondolkodunk. Amikor ezeket a sorokat írom – ismét hétfő, és ismét Bosznia –, telefonálnak Szarajevóból, hogy lemondott a második katonai körzet parancsnokának, a sokszor idézett Kukanjac tábornoknak a helyettese. Halállal fenyeget­ték meg, de ennek ellenére megvárta a képviselőház összejövetelét, s ott jelentette be, hogy a hadsereg fegyverezte föl a szerb erőket, s hogy Szarajevót a katonaság bom­bázta. Informátorom örül, hogy valaki, ép­pen a hadseregből, ki merte mondani az igazat. Ő a szarajevói rádió adását hallgatta. Azt még hozzáfűzte, hogy örüljünk mi is, mert amíg Boszniában szenvednek, addig legalább nálunk béke van.

Nem örülök, de jól esik, hogy aggódik. Emberek vagyunk, és a húsvétot itt is, ott is békében szeret­nénk megérni. Ha hagyják.

De teljünk vissza kiindulópontunkhoz. Az ököljog vegytiszta alkalmazása: előbb elfog­lalni a kiszemelt területet, majd elfogadni a nemzetközileg is szentesített kész tényeket. Amelyek Bosznia esetében azt jelentik, hogy nem kantonokra, hanem nemzeti alapon szerveződő miniállamokra hullik szét, szinte „faluállamok”-ra, amelyeknek valószínűleg csak egy közös jellemzőjük lesz: a szegény­ség. Lehet, hogy a baj összehozza az embe­reket, de itt, ezen a tájon, a bércesnek mondott Balkánon, a baj mindig csak újabb baj szülője volt.

S ha egyeseknek még olyan illúziói tá­madtak volna, hogy majdcsak megáll ez az esztelenség, akkor az valóban nem lát, és nem hall. Amíg a Tisztelt Házban valaki nyíltan fasiszta kijelentéseket tehet, amelyek­nek komolyságáról ismét csak a boszniai menekültek sorsa győzhet meg bennünket, addig semmi jóra nem számíthatunk. Ugyanez a képviselő (milyen fennkölt kifejezés az, hogy „népképviselő''!) ököllel osztogat igazságot a parlament előtt jogaikat és meg­becsülésüket követelő tanároknak – mint halottam az egyik szemtanútól: a hírekkel ellentétben ebben az esetben éppen a női nemet nem vetette meg. Üsd, vágd, nem apád, csak a tanítód. Mint mindannyiunk tanítómestere, a történelem, amelyet ugyan­csak verni kell, hogy olyanná valljon, ami­lyenné mi akarjuk tenni.

Szóval, vajdánk továbbra is szólja ötleteit és ökölcsapásait, s látom, tüzes beszédben ígéri meg, hogy mindenütt meg fogja védeni a szerb érdekeket. Tűzzel és vassal. Jobb idegzetű kollégáim azt mondják, hogy leg­jobb lenne agyonhallgatással torpedózni meg mozgalmát, csakhogy ez hatalomváltás nélkül nemigen megy. A tévé ugyanis, tény­leges hatalmának tudatában, mutogatni fogja, s a demokrácia diadalaként tartja majd számon fellépéseit. Mint ahogy a hullákról is többet tudunk meg a képernyőn, mint az élőkről. A híradókból patakokban folyik a vér, ám szinte szó sincs arról, hogy Krusevácon, Čačakon, Gornji Milanovácon és Szer­bia más településein megtagadták a frontszolgálatot a mozgósított tartalékosok, sőt éhségsztrájkot folytatnak. Csoda-e, hogy Szerbia képtelen szembenézni önmagával ekkora sötétségben?

Az elvakultság különben is nagy erő az ellenségkeresésben. Jómagam is ott voltam a moravicai béketüntetésen, de semmit sem hallottam abból, amit Ágoston András mon­dott. Legalábbis erre kell rájönnöm, ha bele­nézek az egyik vezető belgrádi napilap, a Večernje novosti keretes cikkébe. Ott ugyan­is azt lehet olvasni, hogy a VMDK elnöke dezertálásra szólította fel a vajdasági magya­rokat. A kurta beszámolóba az még belefért, hogy Ágoston „felszólította az egységekben szolgáló magyarokat, hogy ha akarják, sza­badon adják föl állásaikat”. Lehet, hogy valóban ez lenne a legjobbja magyaroknak – sőt, mindenkinek –, de Ágoston Moravicán ilyet nem mondott. Mondta viszont hogy: „Engedjék vissza azokat, akiket elvit­tek a háborúba, ne vigyék el azokat, akik nem akarnak menni!” Ez azért mégiscsak különbség, és nem is kimondottan magyar­kodás. De mert a magyarokról kialakított ellenségképbe nem illik bele, kollégáink másként akarják hallani. Vagy hallattatni. Nyilván belejátszik a képbe az is, hogy a kulai és a kishegyesi községben azokban a napokban temettek katonákat, s a halottak­ról el kellett terelni a figyelmet. A túlélőkről viszont nem, mert volt közöttük olyan, aki Magyarország felől látta érkezni a támadást. Volt, ahogy volt, de az eset nyilván azért kellett, hogy ismét felmelegítsék a magyar­-horvát fegyverbarátságról (bán, mit szólsz ehhez?) szóló tanmesét, s hogy emiatt tilta­kozzanak. Eközben ugyanis nem hallatszik annak az anyának a jajszava, aki szerint halott fiát a többi társával együtt, sorsára hagyta a hadsereg.

Mindezek után válható volt az is, hogy a képviselőház padsorából nem az uszító csetnikvajdát, hanem a béke mellett kiálló ma­gyar küldötteket – elsősorban Csubelát és Ágostont igyekeznek pellengérre állítani, amiben nyilván a hadsereg is a segítségükre siet, azzal az átlátszó ürüggyel, hogy a mora­vicai békemegmozdulás szervezői lehetetlen­né igyekeztek tenni a tartalékosok kiképzését a haza megvédésére. Holott csak annyit mondtak, hogy a haza ott van, ahol él és dolgozik az ember, s ahol ősei sírja dombo­rodik. Érdekes módon a tartományi terület­védelmi parancsnokság tájékoztatójában a békét követelőket vádolja meg agresszív fel­lépéssel, s nem mulasztja el azt sem meg­említeni, hogy az érdekeltek ellen már meg­tették a feljelentést. Ha a dolog így folytató­dik, akkor Szerbia abba a kényes helyzetbe kerül, hogy nemzetközivé szélesíti a problé­mát – azaz végül is önálló állammá válásá­nak első lépéseit teszi meg, hiszen Horvátor­szág is akkor indult el a függetlenség útján, amikor nemzetközi problémává vált. Az ön­gyilkosság nem biztos, hogy hasznos dolog.

Egyébként lehet, hogy a jól informált európaiaknak van igazuk, amikor azt állítják, hogy a szerb-horvát konfliktusban az egyik kutya, a másik eb. De én itt élek, s mond­hatom, kutyául érzem magam. Olvasom egy budiszavai udvarba bedobott papiros szöve­gét: „Az ön csodás szeme gyönyör a késem­nek. Én MC:MO vagyok, bérgyilkos. Usztasá­kat és magyarokat gyilkolok. Óvakodjatok!”

Tudjuk, a lator Barabás helyett Jézus került a keresztre. A bibliai történet óta nálunk a pénznél csak az emberi élet deval­válódott jobban. Nagyhét van, mindenki vi­seli a saját keresztjét. De bármennyire is húsvét közeledik; az öröklét reményével, azért mégis úgy vagyunk vele, hogy még várhat a feltámadás. Élnünk kell.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy magyar közösség leépítése

Ceterum cense (vagyis: egyébként úgy vélem): A Helyi Közösség Tanácsácsnak – a művelődési és egyéb szórakozási >

Nem a smirgli

Oda jutottunk, hogy a kisember annyira kiábrándult már a biztonságáért felelős szervből, valamint az őt – >

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |