2019. november 21. csütörtök
Ma Olivér névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Meglepetések nélkül

Végel László
Végel László

Végel László Közéleti naplója (nyomtatott változatban a Családi körben jelent meg):

Semmi meglepetés

Vannak, akik felkapják a fejüket, mások meg egyszerűen tudomásul veszik, hogy Vajdasági Magyar Szövetség kormánykoalícióra lép a Szerb Haladó Párttal. Nem lepődök meg, az európai gyakorlat is erről szól: a kisebbségi párttok legtöbbször a kormánypártot támogatják, miközben több jogot csikarnak ki a kisebbség számára. Nem lepődök meg, hiszen a VMSz a kilencvenes években számos helyi önkormányzatban Milošević pártjával szövetkezve gyakorolta a hatalmat. Később köztársasági szinten Djindjićnél kötött ki. Majd tartományi szinten Tadićnál. Most Vučićnál. A koalícióval kapcsolatban sokan pragmatizmust emlegetnek, ám a kezdet inkább jelképes. Magyarország és Szerbia viszonya 2000 után egyfolytában javul, napjainkban pedig kiválónak mondható. Az anyaországi és a helyi kisebbségi politikusok derülátók, szerintük megnyugtató a szerbiai magyar kisebbség helyzete. Szerintem, ebben rejtezik a Szerb Haladó Párt jelképes gesztusának gyökere. A pragmatikust majd kideríti a nyilvánosságra hozott koalíciós szerződés, ha egyáltalán lesz ilyen. Az ajánlat elutasítása mindenképpen zavart idézne elő az Orbán-kormány és a Vučić-kormány viszonyában. Az sem meglepő, hogy a magyarok egy részében némi megütközést vált ki a lépés, mivel nem felejtették a Szerb Haladó Párt politikusainak radikális múltját. Az emlékek elevenek és fájdalmasak. Sokan a kilencvenes években vesztették el a munkahelyüket, sokan kivándorlásra kényszerültek, sokan pedig szinte naponta érzékelték a hátrányos megkülönböztetést. Az persze mai napig szóba sem került, hogyan kéne ezeket az embereket kárpótolni. Talán majd javasolja a pragmatikus politika. A hatalmon levő kisebbségi politikusok részben másképpen élték át azt az időszakot. Midőn a Szerb Radikális Párt része lett a hatalmi koalíciónak, Šešelj pártelnök lemondott egy parlamenti alelnöki tisztségről a VMSZ javára, mert úgy vélte, hogy a kisebbségnek is helye van a hatalommegosztásban. A radikálisok tehát akkor is átengedtek valamit a politikai elitnek. Legalább egy tisztséget. Az átlagembernek viszont nem engedtek át semmit, őt megfélemlítették. Talán a következő hetek és hónapok a szorongást. Lehet-e számítani következőkben a munkahelyek arányos elosztására? Tényleg a megvalósul-e a többnyelvű környezetekben az anyanyelv-használati jog? Sorolhatnám tovább! Rövidesen minden kiderül. Elegendő lesz a postai, a vasúti tolóablakok előtt anyanyelvünkön megszólalni, vagy szemügyre venni a kétnyelvű utcanévtáblákat, például Újvidéken.

A riván

A szerpentines úton kanyarogva egyszer csak megcsillan a szemem előtt a tenger. Eltűnik, aztán újra feltűnik. Az autóbusz Split felé kanyarodik, az úttest mindkét oldalán a nemzetközi cégek üzletei. Gondozott virágágyasok, fasorok. Mondják, hogy Split az egy- vagy a kétnapi turizmus városa, a turisták megérkeznek, körülnéznek, aztán utaznak tovább a szigetekre vagy a környező városkákba. Igaz, ez is változik hallom, a fiatal hátizsákos turisták már több napot töltenek itt. Ezért is fontos, hogyan fogadja a város az idegeneket. A gondozott fasorok mintha csak arra buzdítanának, maradjon a városban az idegen legalább egy hetet. A spliti riva is arra biztat, hogy ebben a mediterrán városban kellemes az élet. Kora délelőtt tele vannak a kávéházak teraszai. Anikóval alig találunk magunknak szabad helyet. Nem csak a turisták cseverésznek, hanem a helyiek is. A riván mindenről értesülhetünk, a színházi előadásokról, a városi korrupcióról, de arról is, hogy miként csalja Ivo a feleségét. A zene nem olyan hangos, mint Újvidéken, mert a dalmaták tudják, hogy a kávéház társalgásra való. Szabad közéleti fórum és nem disco klub. Este tíz után még sokan tartózkodnak a riván, de az emberek csendesebbek. Mintha csak tudnák, hogy ilyenkor a tenger veszi át a hatalmat. Tíz után a tenger veszi át a szót. Az egész város figyel rá. Csak a turisták hangoskodnak, ők még nem ismerik a tengerparti illemtant.

Ám legyen!

Homokba írni - éles tollal! Aztán jöjjön a szélvihar!

A történelem nem felejt

Az utazás előtti napon olvastam, hogy a szerbiai szakértői csoport a Hágai Nemzetközi Bíróságom perdöntő érvekkel bizonyította a horvátok bűnösségét a genocídium perben. A mai Jutarnji list viszont a horvát érvek megsemmisítő erejéről ír. A zágrábi napilap kárörvendően szóvá teszi, hogy a szerbiai szakértői csapat egyik tagja, William Shabas 2002-ben, a Miloševićről írt könyvében azt bizonygatta, hogy Szerbia a felelős a háború kirobbantásáért, mivel Milošević a Szerb Tudományos Akadémia Memorandumát valósította meg. Az is igaz, hogy ez a testület nem határolódott el a Memorandumtól nyilvánosan és egyértelműen. A horvát bírósági anyag 2700 oldalt tesz ki, s a horvát szakértők ezenkívül mellékeltek még 33000 dokumentumot, 2000 tanúvallomást, 1200 újságcikket. Ezen kívül 200 könyvből idéznek, 10562 halotti áldozat nevét tüntetnek fel. Fogalmam sincs, hogyan dönt a bíróság, jósolni nem tudok, nem is akarok, de abban biztos vagyok, hogy bármilyen ítéletet hoznak a bírák, egyszer az akadémiai elitnek is szembe kell nézni önmagával. A történelem nem felejt.      

Néhány perc

Camus tengere: "A tenger felől sűrű és lángoló lehelet áradt. Úgy éreztem, hogy az ég egész széltében megnyílik, s tűzesőt hullat a földre." Egy éjszaka úgy tűnt, hogy néhány percig ezt a tengert is láttam. Aztán csend lett. Csak a néptelen utca jelezte, hogy valami készülődött.

A könyvkereskedésben

Bejárom a spliti könyvkereskedéseket, forgatom az új horvát prózaírók műveit, egyelőre csak fellapozom egyik-másik könyvet, de ez is elegendő ahhoz, hogy meggyőződjek arról, miszerint az írók maguk mögött tudják az "árvalányhajas modernizmust", regényekben feltárul a jelen és a közelmúlt világa. Miljenko Jergović új regénye a Rokon ugyancsak felajzotta a kedélyeket. Közíróként senkit sem kímél, most őt sem kímélik. Okos, de unalmas, olvashatatlan regény, írja az egyik kritikusa. A fiatal horvát írók nem történelmi regényeket írnak, hanem a XX. véres és a kegyetlen XX század konfliktusait veszik számba a Balkán és Európa határvilágában. Az igazi meglepetés azonban az, hogy se szeri, se száma a Titóról megjelent könyveknek. Nem pletykaszintű írásokról van szó, hanem a Tito-jelenséget megvilágító elemzésekről. A nagy példányszámú Jutarnji list részleteket közöl Ivo és Slavko Goldštein Az ismereten Josip Broz című könyvéből, ma éppen a horvát baloldali vitákat elemző részletet olvashatok. A szerzők a pártdokumentumok ismeretében állítják, hogy Tito bár nagy írónak és barátjának tartotta Krležát, ebben a vitában mégsem fogta pártját. Számára a párt fontosabb volt, mint az irodalom kritikus szemléletű autonómiája. Bizonyára sokan idejét múlt a vitának, de csak ott, ahol alig van kritikus szemléletű irodalom. Ahol a kényelmes semlegesség dívik, ott ilyesféle vitára nincs szükség. Spliti íróbarátaimat arról faggatom, hogy kiket érdekelnek ezek a könyvek, ezek a gondolatok, hiszen az én környezetem uralkodó diskurzusa szerint, ez immár nem érdekel senkit. Az a fontos, hogy az ember csendben maradjon. A válasz engem is meglep. A fiatalokat, érdekli, hangzik a válasz. Ugyancsak a könyvkereskedésekben tapasztalom, hogy Horvátországban milyen nagy népszerűségnek örvendenek a francia baloldali szerzők. A figyelem központjába kerültek a hatvannyolcas egyetemista lázongások. Ezek a szerzők a folyóiratokban is sokat szerepelnek. Köztük van a magyar Tamás Gáspár Miklós is, akinek a neve ismerősen cseng a fiatal horvát értelmiségiek fülében.

Színházi mikrovilágok

Mani Gotovac, Petar Brečić, Dalibor Foretić. A nyolcvanas évek horvát színházkritikusi triásza. Közülük csak Mani Gotovac van az élők sorában és újabban jobbnál jobb könyveket ír. A napokban megjelent új könyvét, Hát micsoda színház, micsoda élet címűt, elsőnek Splitben mutattak be. Nem is csoda, hiszen az írónő itt született és egy időben a spliti Horvát Nemzeti Színház intendánsa volt. Könyvében keményen ostorozta szülővárosát, de ahogy láttam, a splitiek rokonszenvvel fogadták. Negyven éves koráig az ember csak harcol az igazságért, aztán negyven és hatvan között, kételkedve keresi azt, hatvanon túl pedig már nem harcol, hanem kimondja azt, amiben két évtizeden át kételkedett. Mani Gotovaccal gyakran találkoztam Ljubljanában, Szarajevóban, Zágrábban, Belgrádban, Szabadkán, Szkopjéban és természetesen az újvidéki Sterija Játékokon.  Azonnal felismertük egymást, de mégis percekig hallgattunk. Több mint húsz év múlt el. Nem volt hamis az ifjúságunk, kezdte a beszélgetést, aztán arról kezdett beszélni, hogy éppen a napokban olvasta a nevemet. Hol is? Igen, folytatja, azt olvasta, hogy a Sterija Játékokon bemutatják a Neoplanta színpadi változatát Urbán András rendezésében. Arról is értesült, hogy Újvidéken létezik egy remek magyar színház. Nem folytattuk a beszélgetést, mert a pódiumra szólították. Kritikát már régen nem ír, magyarázza a hallgatóságnak, mert időközben a spliti majd a rijekai színház intendánsa lett, a színházi intendáns, vagy a drámaíró pedig nem írhat kritikát. Könyve tehát nem egyszerű kritikagyűjtemény, hanem egy-egy előadás megszületésének körülményeit írja le. Ír a félelmekről, a botrányokról, a szenvedélyekről, a politikai gáncsokról és az értékekről. Az egész társadalom állapotát kifejező színházi mikrovilágokról. A legjobban az irritálja, ha a sajtóban írják, hogy a politikusok színházat játszanak. A színház komolyabb dolog, állítja. A közönség nevet és tapsol. Ismerve a spliti közéletet, mondhatom, hogy joggal.

Szerbia/Magyarország

A múlt hónapban Szerbiában a Szerb Haladó Párt óriási fölénnyel nyerte meg a választásokat, Magyarországon a Fidesz nyert – ugyancsak hatalmas fölénnyel.  Érdekes párhuzam. Most még folynak a választási politikai viták, de nem tartom kizártnak, hogy akadnak szociológusok, akik majd elemezni fogják a posztszocialista országok választási eredményeit. Milyen kollektív eszmék húzódnak meg a választási eredmények mögött?

2014. április 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek

Ám, mint azt jól tudjuk, semmi sem tart örökké, és minden jónak vége szakad egyszer. Megbízható >

Tovább

Egy dél-bácskai tartalékos katona története

Talán az volt a szerencsénk, hogy amikor már egy jó ideje meneteltünk, az egyik szerb tartalékos >

Tovább

Egy vita rejtekei

A nemzeti érzés – és nemcsak a magyar – nem lehet ártatlan. Soha többé. Mert a >

Tovább

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább