2019. december 6. péntek
Ma Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Miről álmodnak a vadkapitalizmusból kiábrándult tömegek?

Végel László
Végel László
Miről álmodnak a vadkapitalizmusból kiábrándult tömegek?
Az ördög (MEGAN-Yrrbby illusztrációja)

Végel László közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):

A korrupció előszobája

Olvasom az egyik-másik pártvezér diadalittas nyilatkozatát, hogy a konkurens párt aktivistáinak kisebb vagy nagyobb csoportja elhagyta eddigi pártját és az ő pártjába iratkozott át. Ilyenkor a pártütők megőrzik régi funkcióikat. Csak azt nem értem, hogy mi ebben a dicséretes, főleg ma, amikor folyik a korrupcióelleni harc, hiszen ez a köpenyegforgatás, amelynek során az aktivisták úgy cserélgetik a párthovatartozásukat, mint az alsóneműjüket, nem nevezhető másnak, mint morális korrupciónak. És minden korrupció előszobája a morális korrupció.  

Mindegy

Belgrád. A pályaudvartól 25 percig tart az út a 12-es villamossal. A villamos vadonatúj, de a székeket már roncsolják. Orvosi vizsgálatokon esek át. Megmondják, hogy mit szabad, mit nem szabad. Koromra való tekintettel, nem követelik, hogy mondjak le a cigarettáról. Mindegy, gondolom én.

Félelmetes mondat

Plutarkhosz szörnyűséges és félelmetes mondata: „Akit az istenek szeretnek, fiatalon hal meg.”

A Hatalom és az Ördög

Délelőtt a Márairól írandó esszémbe merülök el, úgy érzem,  ez csak az első lépés,  valami mást kell írnom, olyasféle szöveget, amely kilopakodik az esszé műfajából. Elégedetlen vagyok magammal, s erőt gyűjtve délután Márai Sándor regényét, a San Gennaro vérét lapozgatom. A müncheni Griff kiadása, 1977-ből.  Kitűnő regény, de a magyar irodalomban nem érdemelte ki a méltó helyét. Az írókollégák főleg az Egy polgár vallomásaira hivatkoznak, pedig ez a mű nagyszabású kísérlet, hiszen magyar író a magyar világtól idegen környezetről ír. Ebben a vonatkozásban Márai a lelke mélyén kisebbségi író maradt, ám budapesti eleganciával leplezte ezt. Időnként bevallotta, hogy nem érzi jól magát Budapesten. A háború utáni időkről szóló regényben természetesen szóba kerül a megváltás gondolata. A nácizmus, a bolsevizmus után a megváltás gondolata közel volt, a megváltó messze. A háború után jó lett volna menekülni a jövőbe, de hol rejtőzködött akkor a jövő? Éppen egy pap tárja fel Szent Ferenc gondjait, azt, hogy milyen nehéz a világot megváltani. Ha mégis sikere lenne, akkor még nehezebb helyzetbe kerülne, mert a siker mindig félreértés. Ma azonban a tömegek nem hisznek az egyéni megváltásban, csak a Hatalomban. A Hatalom, mondja a pap, az Ördög műve. S ekkor, mintha csak a valóság szólna közbe éles csengetést hallok. Egyszer, kétszer, háromszor. Tudom, miről van szó. A pártaktivisták türelmetlenek, arról akarnak meggyőzni, hogy pártjukra szavazzak. Már hetek óta ajtóról-ajtóra járnak, nem nyitok ajtót, mert egyszerűen képtelen vagyok sablonos, bemagolt kérdéseikre válaszolni. Furcsa módon, mind ugyanazt ígéri. Jobbulást, munkahelyet, mondogatják, miközben vezérük fotóját nyomják a kezembe. Ez egyszerűen megalázó. Kitartóan csengetnek, mintha csak tudnák, hogy itthon vagyok. Az újságokat is csak átlapozom, előre tudom, hogy mit írnak. A pártvezetők dicsérik magukat és ócsárolják vetélytársaikat. Ne gondolja senki, hogy ez a beszédmód a kampány után következmények nélkül nyomtalanul eltűnik. Következnek a kisstílű alkuk, a választási zsákmány elosztása. Mindenki mindenkivel bebújhat a hatalom ágyába, a nagyokosok ezt nevezik reálpolitikának. Máraira gondolok: úgy van, ilyenkor az ördög elégedetten dörzsöli a markát. Az emberek pedig azt a következtetést vonják le mindebből, hogy mindent szabad. Aztán felháborodunk az erőszak terjedésén, amely tombol családon belül, az utcán, az iskolákban. Felháborodunk, mert álszentek vagyunk. Rajtunk még Szent Ferenc sem segíthet, elnémulna, ha lelkünkbe látna. Végre megnyugszom, mert az aktivisták távoznak az ajtó elől. Márai regényén töprengek. Nem számítva a mi kis balkáni háborúskodásunkat, Európában évtizedek óta béke honol. Nem kell reménykedni a megváltásban, viszont sokat elárul rólunk és a 21. század kezdetéről, hogy a szocializmus öngyilkossága után a nácizmus nyíltan vagy burkoltan terjed az ifjúság körében. A nácizmus és a - drog.

Mi a legmodernebb?

A végtől semmi sem modernebb. Amit közben teremtünk csak kínos és fájdalmas megújulás.

Kockacukor és pionírkendő

Hosszú interjú egy a Budapesten megjelenő könyv számára. Hogy is kezdődött? Igen, 1941 februárjában születtem, Szenttamáson. Még a királyi Jugoszláviában. Áprilisban vonultak a magyarok, a honvédek bevetődtek a házunkba, felkaptak a bölcsőből és a magasba emeltek. Kis honvéd leszel, mondták. Az asztalon kockacukrot hagytak.  Aztán 1941-ben bevonultak a partizánok. Ők is felkaptak és a levegőbe emeltek. Kis partizán leszel, mondták és kockacukrot tettek le az asztalra. Szenttamáson jártam elemi iskolába is. Tito pionírja leszel, mondta a tanító néni, és a nyakam köré kötött egy pionírkendőt.  Így kezdődött, kockacukrokkal és pionírkendővel…

Mi vár ránk?

Emmanuel Wallerstein új könyvében (Van-e kapitalizmusnak jövője?) levonja a következtetést: kapitalizmus megreformálhatatlan. Mi következik utána? Egyelőre nincs kiút, tehát következik a permanens strukturális válság korszaka. Mi vár ránk? A politikusok keményebben fogják tartani a gyeplőt? Vagy ideiglenesen békét kötnek a lázadókkal? Nincs más választásuk, se kicsiknek, se nagyoknak, se a helyieknek, se köztársaságiaknak: Állnak a strázsán, védik a kapitalizmust, elvégre ezért fizetik őket. Most éppen győzögetik a választópolgárokat, hogy rájuk szavazzanak. Úgy tesznek, mintha módosítanak valamit, de csak azért, hogy alapjában véve semmi se változzék. A szorongás egyre nagyobb. Az apokaliptikus hajlamú emberek újabb háborút helyeznek kilátásba. Nem merem hinni. Esetleg bekövetkezik valami, ami hasonlít a háborúra, de mégsem az, hanem valami teljesen ismeretlen, ami az embert gátlástalanná teszi, vagy – ami még rosszabb - megőrjíti. 

Boldog ember

Tegnap az átellenben levő épületben vendégeskedtem és láttam egy több mint nyolcvan éves úriembert. Gyalog tette meg az utat a negyedik emeletig. Egyik kezében is, a másikban is sután szorongatott egy-egy virágcsokrot. Feltételezem, hogy a nők napján kedveskedett a feleségének és a lányának. Barátságosan köszöntünk egymásnak, ő zavarában csak annyit mond, hogy így illik. Végre láttam egy boldog embert! Ma telefonált a vendéglátóm, s egészen véletlenül szóba hozta, hogy az illető aznap éjszaka elhunyt. 

Mit hoz az ősz?

Különös feszültség terjeng a közéletben. Nem hiszem, hogy a választások idézik elő, hiszen a győztes közismert. Van ugyan némi dulakodás a második helyért, hiszen az a párt, amelyik ezt megszerzi, esetleg menyasszony is lehet. Ahogy látom, a VMSZ már megvásárolta a menyasszonyi csokrot, s ezzel máris kezdődik köztük a „pragmatikusak” meg a „lényeglátók” vitája. A vita természetesen meddő lesz, mert köztünk soha semmi nem volt komolyan megvitatva. Viszálykodni pedig felesleges, hiszen abból van elég. Egyszer megpróbáltam emlékeztetni az európai gyakorlatra, mely szerint a kisebbségi párt, ha erre alkalma van, a kormánypárt mellé szegődik, hogy néminemű engedményt csikarjon ki. Többnyire így van, de ez nem szükségszerű, állítottam. Kaptam is érte, éppen azok részéről, akik ma ebben a szövetségben gondolkodnak. Nem hangoztattam többé, hiszen értem az okát, sokan szeretnének egyszerre reálpolitikusok és tiszta kezű messiások lenni. És most megvalósult az előrejelzésem. Más nem marad hátra, minthogy az urnák előtt mindenki saját lelkiismeretére hallgasson. A Vajdaság Ma honlapon olvasom, hogyan szavaztak az olvasók. A vélemények közel fele-fele arányban oszlanak meg. Egy százalékkal vezetnek azok, akik helyeslik ezt a lépést.  Az sem kizárt, hogy a haladók több menyasszonyt választanak, ami szintén nem feszültségkeltő. Azt hiszem a feszültség okozója az a szorongató kérdés, hogy mi vár ránk a választások után. Mekkora a szerbiai polgárok teherbíróképsége? Főleg azt szeretném tudni, hogy miről álmodik a vadkapitalizmusból kiábrándult tömeg? Valami történni fog, hiszen a sztrájkok szaporodnak. Mit hoz választások hangzavarát követő csend? Nem a választási eredmények érdekelnek, hanem az, hogy mit hoz az idei ősz.  

2014. március 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább

Gyűlölet és kompromisszum

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi >

Tovább