2019. szeptember 21. szombat
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A kék Godot

Keszég Károly
Keszég Károly
A kék Godot

Matykó Vilmos a barátom volt. Meghalt, önkezével vetett véget életének, így a hír. Megjárta a frontot, s szívbántalmai miatt kivizsgálásra haza­tért.

A világ legjámborabb embere volt; az ilyenekre szokták azt monda­ni, hogy a légynek sem ártott. Embert ő nem tudott ölni. Azt hiszem, többé Petrőcre sem látogatok el, hogy mun­kahelye, az ottani növénynemesítő in­tézet söréből igyak, mert mindig arra emlékezek, hogy hányszor nem jött össze ez a találkozás Vilmos, köztem és a sör között. Embert mi sem tudunk ölni. Nyugodj békében, béke embere.

Sem Matykó Vilmos, sem a napila­pok gyászoldalán megjelent többi áldozat nem érte meg a kéksisakosok, az ENSZ békefenntartó erőinek ideérkezését. Ahogy a dolgok alakulnak, lehet, hogy erre nekünk is jó sokáig kell várnunk. Pedig nincs olyan hír­közlő eszköz széles e hazában, amely­ben legalább ötször ne szerepelne címben a „kéksisakok” kifejezés, úgy­hogy már szinte családtagnak számí­tanak. Csak éppen úgy járunk velük, mint a színpadi Godot-val: várjuk, de nem jön. Azt meg, hogy miért nem érkeznek már sebbel-lobbal hét hatá­ron át, azt, azt hiszem, fölösleges magyaráznom. Világosan megmondta ezt Vance is: ahhoz, hogy a béke­fenntartó erők erre a területre lépjenek, béke kell. Ha az nincs, akkor fenntartani sincs mit.

Az ENSZ-főtitkár különmegbízottja egyébként negyedszer utazott hazánk­ba, s valószínűleg volt mit látnia, ta­pasztalnia, ha azt jelentette ki, hogy ami itt folyik, az egy rendkívül brutális háború. Nem ártana tehát megállíta­ni, nehogy továbbterjedjen. Aztán arra is figyelmeztetett, hogy a legutóbb megkötött tűzszünet nem olyan, mint a többi, hogy csak addig tart, amíg aláírják. A döntés rajtunk, azaz kiváló képességű vezetőinken áll, s mint mindig, most is számíthatunk rájuk meg jóakaratukra. Esetleg újabb ál­dozatvállalással újabb koporsókat ereszthetnénk le az anyaföldbe, hogy béketeremtő igyekezetüket ekképpen méltányoljuk.

A vezérek ugyanis nem tágítanak eredeti ötleteiktől. A kéksisakosok fel­állásáról is homlokegyenest ellenkező az elképzelésük: a szerbek meg sze­retnék tartani az eddig elfoglalt terüle­teket, a horvátok meg azt szeretnék, ha a hadsereg kivonulna ezekről a területekről. A népek nevében pedig a látnoki képességgel megáldott kiski­rályok tárgyalnak, s futja erejükből akár egy üldözőversenyre is: ki harap­ja meg előbb a saját farkát? Mert végül is visszaüt minden ma szerzett „zsákmány”: felperzselt föld, örökös­nek hit nemzeti dölyf és kéjelgés; s akkor nem lehet félremagyarázni semmilyen döntést, amely két kézszorítás között született meg – mosollyal az arcokon, és teli gyűlölettel a sze­mekben. Meg kacsintással, hogy: folytassuk még, lássuk, ki bírja to­vább; a lovakat is lelövik ugye? Lova­kat, disznókat, ágyúkat és repülőket – igen, lelőnek, és embereket is ezrével, ám ebből az anyagból kifogyhatatla­nok vagyunk. Ezek azok a percek, amikor vezéreink sorsunkról dönte­nek, létüket fenntartó kacsintásaik eredményeit pedig mi szenvedjük el. A félelem szorításában uralkodnak fel­ettünk, amíg csak össze nem rogynak telhetetlenségükben, harapdálva a fü­vet, ropogtatva a gyökeret. És ezek azok a percek, amelyeket sokunk nem ér meg.

Ezért örülni kell, de nem fenntartá­sok nélkül, a kéksisakosok jövetelé­nek. Egyébiránt a „tintafolt” módsze­rét alkalmaznák a nemzetközi erők, ami bevált Cipruson és Libanonban is. (De ott legalább tudták, hogy ki ki ellen harcol, s azt is, hogy háború van.) Ez annyit jelent, hogy nem a jelenlegi frontvonalat veszik figyelem­be, hanem kijelölik a különösen ve­szélyes területeket, és demilitarizálják őket. Attól félek, hogy mire ezt meg­tennék, nem maradna terület, ame­lyet érdemes lenne fegyvermentessé tenni. De sebaj, a külföldi megfi­gyelők már úgy látják, hogy elérkezett a pillanat, amikor közbe kell lépni: mindkét fél kimerült, s még Szerbia esetében is – amely győztesnek lát­szik – megmutatkoznak a fáradtság első jelei. Különben miért is kérte volna az ENSZ-csapatokat, amikor előtte minden erejéből hadakozott el­lene? Lehet olyan ok is, amire sem mi, sem pedig nemzetközi koponyák nem gondoltak.

Például az, hogy előbb kerülnek a kéksisakosok Ukrajnába (mondjuk Odesszába vagy a Krímbe), mint Szlavóniába. Mert ott inkább bizton­ságban érzik magukat, mint nálunk, annak ellenére, hogy Ukrajna kiválá­sával a Szovjetunió koporsójába be­kerül az utolsó szög, s a szovjet impé­rium darabokra hullik szét, esetleg hatalmas robbanás kíséretében. Na­gyobb darabokra, mint Jugoszlávia, s lehet, hogy fontosabbakra is. Ha Szlovéniát annak idején a balti álla­mokkal hasonlították össze, akkor a Szovjetunió Horvátországa Ukrajna: nélküle nem létezik az ország. Gorbacsovval vagy nélküle, Miloševićtyel vagy nélküle: konyec filma.

S akkor veszekedhetünk és vitat­kozhatunk tovább – de legalább élet­ben maradunk. Diktátumok és diktá­torok nélkül. S várunk Godot-ra, aki majdcsak megérkezik kék sisakkal a fején.

1991. december 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább