Ma Klotild, Cecília, Károly névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Az önkéntes szolgaság kora
Végel László
Végel László januári Közéleti naplója (nyomtatott változatban a Családi körben jelent meg):
A széplelkek poétikája
Pravoszláv szilveszter. Már kora délután kezdtek lövöldözni, este tíz felé, már úgy tűnt, hadiállapotot vezettek be. A csatazaj elől menekülve Flaubert levelezését olvastam. Cseppet sem lepett meg az egyik levele, amelyben azért ró meg egy fiatal francia költőt, mert „verseiből hiányzik az élet, szíve megbúvik divatmellénye mögött”. Mindig is ódzkodtam azoktól, akik a hermetikus Flaubert-ről képzelődtek. A francia író ugyanis tisztában volt kora francia társadalmával, máskülönben nem fogták volna perbe a Bovaryné miatt, nem vádolták volna a közízlés megsértésével. Máskülönben nem irt volna politikai drámát. Máskülönben megundorodva a közélettől nem vonul remeteségbe, hogy megírja vitriolos művét a Bouvard és Pecuchet a hatalomról és a francia kispolgár attitűdről. Bizony, ő még merészelt szembemenni a kispolgársággal! Ezért mosolyogtam Flaubert telitalálatán a divatmellény mögé megbújó szívről, ami a ma is a széplelkek eszménye. Miféle Bouvard és Pecuchet? A mi hatalmunk jóakaratú és megértő, ha pukedlizunk előtte, akkor még támogat is bennünket, mondogatják a mai széplelkek. „Ahhoz, hogy erős kézzel fogjuk a tollat, úgy kell csinálnunk, mint az amazonok: ki kell égetnünk a szívünk felét”. A túltengő szív érzelgősséget szül, így íródnak a rossz közérzet dalocskái. Szív küldi a szívnek a rossz közérzetet. Nehezen alszom el, éjfél után még sokáig lövöldöznek.
Öngyógyító kapitalizmus?
„A kapitalizmus önmagát nem képes meggyógyítani”. Nem Karl Marx, hanem Németh László irta le ezt a mondatot, amelynek igazságáról oly szívesen megfeledkezünk.
A jéghegy csúcsa
Az új regényemmel (Schlemihl fattyúja) vesződök, még abban sem vagyok biztos, hogy az „utolsó kéz” mennyit ront vagy mennyit javít. Biztos, hogy néhány fejezetet át kell dolgoznom. A fárasztó munka után délután a komputer mellé ültem, hogy lássam mi újság a világban. Felkaptam a fejem. Letartóztatták Čuruvija gyilkosait. Bekapcsoltam a tévét, váltogatom a stúdiókat. Nem állítom, hogy meglepett az esemény, hiszen immár 15 éve ígérgetik, az utóbbi hetekben pedig Aleksandar Vučić nyilatkozta miszerint távozik a kormányból, ha ez nem történik meg. Innentől kezdve komolyra fordult a dolog, tényleg, letartóztatták az állambiztonsági szolgálat két meggyanúsított tagját. A harmadik, (a Djindjić-gyilkosság egyik szereplője) börtönben van, a negyedik pedig a negyedik szökésben. Rendkívüli sajtóértekezlet a szerb kormány épületében. Kommentárok, mérlegelések. Végre, gondolom a televízió képsorait figyelve. A NATO-légitámadás 1999-ben. Több kommentátor újfent megerősíti, hogy a biztonsági szolgálatok felkészültek a kozmopoliták, a külföldi kémek, a nyugati bérencek elleni harcra. Hogyne emlékeznék. Azokban a napokban, 1999 áprilisában letartóztattak a Belgrádban székelő ausztráliai alapítvány két alkalmazottját, azzal a váddal, hogy nyugati kémek. A Soros Alapítvány elleni kampány is felerősödött. A Szerb Rádió és Televízió riportere valamelyik koszovói albán bunkerben talált egy tolltartót, amelyen az Alapítvány jelvénye volt. Ez a bizonyíték, hogy az alapítvány támogatja az albán, úgymond, terroristákat. Soros György nyilatkozott, helyesli a Szerbia elleni légitámadást. A hisztéria egyre nagyobb. Meglátogatom Siniša Nikolint, az egyik koordinátort, egész testben reszket. Rövid idő múlva súlyos betegség végez vele. De hagyjuk… Végre mozdult valami, állapítom meg, de hogyan folytatódik? Sokan kifogásolják, hogy tisztázatlan maradt, kik a főkolomposok, ki adta ki valójában a gyilkosságra való utasítást. Hiányzik a politikai háttér felvázolása. Ez már nehezebb lesz, hiszen mindeddig a Djindjić-gyilkosság politikai hátterét sem tárták fel. A Čuruvija-gyilkosság ürügyén már muszáj lesz felgöngyölíteni a kilencvenes éveket, amit eddig kerültek a politikusok, mint a macska a forró kását, hiszen ez a gyilkosság, akárcsak a többi, csupán a jéghegy csúcsa. Meg kell nyitni a dossziékat, nyilvánosságra kell hozni, hogyan furakodott be a titkosrendőrség a mindennapi életbe, a pártokba, az intézményekbe, a pártkoalíciókba, a médiába, a bíróságokba. S mi maradt ebből az örökségből napjainkban? Attól félek, a múlt továbbra is eleven, csakhogy nem golyóval és erőszakkal végeznek a sajtószabadsággal. A bűn finomodik, a módszerek perfidebbek, a megalázkodás önkéntes, a tekintélyelvűség hosszú távra rendezkedett be. Lehet, hogy nem is volt szükség a kilencvenes évek erőszak-politikájára. A legtartósabb szolgaság az önkéntes szolgaság.
A szelíd Alföldi
Az Újvidéki Színházban, Hauptmann Patkányok című drámája, Alföldi Róbert rendezésében. Alföldi nem az utóbbi időben sok vitát kiváltó színházpoétikáját szemléltetette, megértő volt velünk szemben és éppen ez ejtett gondba. Úgy bánt velünk, mint a hímes tojással. A feszültség izzott a levegőben, de – szerencsénkre, vesztünkre!? – nem robbant. Nem robbantott az előadás, bizonyára Alföldi azt gondolta, hogy ez nem a vendég dolga. Ezért inkább a színészek remeklését élveztem. Ők nemcsak megelevenítik, hanem élik a feszültséget, ennyi egyelőre elég is. Vagy talán mégis Alföldinek lenne igaza? Itt semmi sem robban, csak homályosan gomolyog a feszültség a fejünk felett.
Szörnyű emlékmű
Az olasz Alpokban a globális felmelegedés miatt olvadnak a jégsziklák, és megjelennek az első világháború csontvázai. A jelentés szerint a katonákat és személyes tárgyaikat a jégpáncél konzerválta ezért „jó állapotban” találtak rájuk. Találtak el nem küldött szerelmes leveleket és verseket is. Ettől szörnyűbb emlékművet nem tudok elképzelni.
Egy krémes mellett
Könyvelő volt az Albus szappangyárban. Először lemondott arról, hogy a kávéházban legalább hetente kétszer megigyon egy presszókávát. Aztán lemondott a napisajtóról. Egy évre rá lemondott a hetilapokról is. Egyről azonban nem képes lemondani: arról, hogy vasárnaponként elfogyasszon egy krémest a közeli pékségben. Az elárusítónő már ismeri, kedvesen köszönti, ő leül és jóízűen ízlelgeti az első falatot. Közben elbeszélget az árusítónővel. Lehet, hogy már nem is a krémes a fontos, hanem a beszélgetés.
Ikebana-értelmiség
Sokszor kérdezem magamtól, hogy hol vannak az idők, amikor az egypártrendszerű diktatúrák és a fél diktatúrák hanyatlása idején a kelet-közép-európai értelmiség fontos szerepet játszott? Nem túlzott állítás, hogy szellemileg ez a réteg készítette elő a rendszerváltást. A hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években a régió irodalma, művészete virágzott, a szocializmus megbukott, de a művek maradtak, miközben a remények elhervadtak. Az értelmiség először emberarcú szocializmust akart, kiderült, hogy ez lehetetlen, aztán emberarcú kapitalizmust, de sajnos, (egy napon) be kell látni, az is lehetetlen. Ez az utóbbi kijózanodás sokkal drámaibb lesz, mint a szocializmussal való szakítás, hiszen azzal a rettenetes felismeréssel is számolni kell, hogy harmadik út nincs. Ez a tudat megbénítja el az értelmiséget, amely egyébként is ingatag helyzetben került, hiszen rendszerbeli kitaszítottságot el kell szenvednie. Éppen az a rendszer számolja fel, amelyért küzdött. A bársonyos forradalmak megtagadták apáikat, a rendszerváltás megcáfolta megálmodóit. Olyan világ épül, amelyben hagyományos értelmiségre nincs szükség, csak szakemberre. Az új politikai elit ugyanis tanult a múltból, szinte a kezdett-kezdetén marginalizálta az értelmiséget vele együtt a kultúrát is. Érdemes felidézni, hogy az új keselyűkapitalizmus berobbanásakor, az új tőkésrendszer politikusai a független értelmiségi tekintélyt vették célba. Az értelmiség áruló, megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, Ez játszódik le szerte az „új demokráciákban”. Ez az értelmiség-ellenesség megjelent már az rendszerváltás kezdetén, mi tagadás, a vajdasági magyar közéletben is. A kulturális értékekre alapozó, humanista értelmiség helyét elfoglalták, az egyik vagy a másik pártnak szurkoló politikai elemzők, jogász-technikusok, marketingszakértők, színvonalas vagy kevésbé színvonalas propagandisták, akiknek javára írható, hogy szükségük van ikebanára is és így születik meg korunk széplelke, a kapitalizmus ikebana-értelmisége. Az ikebana-irodalom és az ikebana-művészet.
Zsugorítás
A szerbiai alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a nemzeti kisebbségek tanácsairól szóló törvény egynéhány szakaszát. Miről is van szó? Arról, hogy némileg zsugorodik a tanácsok felhatalmazása. Megtörténhet, hogy az alkotmányjogászok szakmai vitát kezdeményeznek a döntés szakszerűségéről, s majd kiderül miről is van szó. Ettől függetlenül ebben a trendben zsugorítást érzékelek. Rossz irányba mennek a dolgok! Úgy vélem, hogy fontosabb olyan törvényeket hozni, amelyek növelnék a tanácsok demokratikus tőkéjét, biztosítanák a fékek és ellensúlyok rendszerét, politikai sokszínűségét. Demokratikusabb nemzeti tanácsokra van szükség, de nem megkopasztottakra!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az idegen nő
Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >
Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)
A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >
Trianon és a VMSZ
Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >
Húsz éve (2. rész)
Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >
Húsz éve (1. rész)
Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >
Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”
A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >
Töppedt is, férges is, de a VMSZ-é
A párt egyedül maradt a vajdasági magyar politikai porondon, és immár a polgári opció harmatgyenge ellenzéki >
A hallgatás ideológusai
A pandémia után veszélyes idők következnek, az „óvatos radikálisok” azonban gondtalanul büszkélkednek az önkéntes szellemi karanténjukban. >
Pásztorból polgármester?
Az egyetlen dolog talán, ami az írással kapcsolatban felkeltette a figyelmemet, a lehetséges polgármester kijelentése, miszerint >
Szabadka súlya
A VMSZ részéről a közelgő júniusi választás fényében, úgy tűnik, rendkívüli stratégiai pontnak számít Szabadka „megszerzése“. >
Sikertelen politikus eredménytelen karrierje
Csaknem másfél évtizedes egyeduralma alatt Pásztornak nem sikerült a magyar közösség egyetlen lényeges problémáját sem megoldani. >
Miért ne írjunk Trianonról
Több megtisztelő fölkérést kaptam, hogy különféle összeállításokba – köztük kettő különösen tekintélyt parancsoló – adjak írást >