2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

Őróla

Radics Viktória
Radics Viktória
Őróla
Összefonódva (MadGardens fotója)

Majdnem mindenkinek van egy olyan Ő-je, akinek az elvesztését, a halálát képtelen elfogadni. Ez az Ő neki valaha (az időtlenségben) Te volt, és most nincs kit megszólítania, amikor reá gondol. Mások is meghalnak, én is, valamennyien meghalunk, nincs kivétel, ezt elfogadjuk (természetszerűleg), azonban mindig van legalább egy eset – mit eset, egy ember! egy lény! –, akinél megakad ez a mechanizmus, és úgy érezzük, hogy az ő halála botrány vagy képtelenség, melynek nem lett volna szabad megtörténnie, s ami szinte felfoghatatlan. Enyhít ezen az érzésen is a megszokás, de sosem nyugszunk bele egészen, marad a lélekben egy gombóc, valami döbbenet, vagy egy kérdés – miért? –, egy felkiáltás: megtörtént, de lehetetlen! Ez az érzés-gondolat, akár egy kampó, időnként föltépi azt a szövetet, mely a normális életet alkotja, és megcsappan a világba vetett bizodalmunk.

A hit, vallás (religio) szavak etimológiájáról számos fejtegetést olvastam, következésképp egyik sem bizonyos. Azt is olvastam valahol, hogy a hébereknél hajdan a „hit” voltaképpen „bizalmat” jelentett. Másutt meg arra bukkantam, hogy a „religio” jelentése: „figyelem”. Aztán meg arra, hogy „kötelék”.

Az ilyen „lyuk” vagy „tépés” az értelemben, mint amiről fentebb beszámoltam, amit nehezen foltoz be érzelem, tudás, gyász – amit az okoz, hogy a valaha legmeghittebb Te nincsen többé a világon –, jócskán kikezdi a bizalmat, az ősbizalmat is, és felsérti kötelékeink szövedékét. Hogyan, kire figyeljünk, ha pótolhatatlannak érezzük Őt, aki régen Te volt, akit annyit szólongattunk?

Van Rilkének egy verse, a Piétà, benne egy döbbenetes kép. Azt mondja Mária a korpusszal az ölében: „Jetzt liegst du quer durch meinen Schooβ, / jetzt kann ich dir nicht mehr / gebären” (Nyersfordításban: Most keresztben fekszel az ölemben / most már nem tudlak többé / megszülni téged.) A korpusz ebben a képben egyszerre magzat is, tetem is, szerető is, azaz a szeretett. A kép a teljes lehetetlenséget és tehetetlenséget, az abszurditást ábrázolja – amikor minden keresztbe’ áll --, a paralízist, amikor nincs mit csinálni.

Akik a hitről komolyan gondolkodnak, mind emlegetik a „misztikus ugrást”, az abszurditás legyőzésének hirtelen aktusát. A halál árkába belenézni szintúgy képtelenség, mint hinni. A Rilke-versben a halál és a születés nagyon közel kerülnek egymáshoz – egyébként a keresztény vallásban az a csúcs, ahogy „összefeszíti” ezeket a pólusokat, és hihetetlen ellentéteket, tenziókat fogalmaz meg. Akárhogy nézzük, feszületek közt telik az életünk, a születés csodáját sötét téli kontextusban éljük át. Nem véletlenül a csillag meg a gyertyafény a karácsony szimbóluma. Ezek a szép fények csak sötétben látszanak; a lélek sötét éjszakájában, ahogy Keresztes Szent János fogalmazott. A héberek „bizalma” is a sivatagban formálódott oly erőteljessé. Az ima az a „kötelék”, mely Te-vé képes átváltoztatni az Őt, aki nincs. Csuda fontos dolgokat rejt a nyelvtan.

Visszatérve azokra, akik nem értik, nem foghatják fel szerettük vesztét, mert nem tudnak hogy’ gondolni reá, mert nincs hová helyezni őt sem a valóságban, sem a képzeletben, akiket nem nyugtat a sír, sem a menny, és megbicsaklik a nyelvük – felteszem, hogy épp náluk, valahol itt, ebben az elhallgatásban vagy nyelvzavarban rejlik, mélyen, a hit, a vallás titka, melyet még se pro, se kontra nem fejtett meg senki, és talán ki is kell tartani ebben a megfejtetlenségben. „Überstehen ist alles.” Kitartani, ez minden. Ez is épp elég nehéz, elbírni az ellentmondásokat és szkeptikusnak maradni a végső megoldások iránt.

„Őt”, aki nincs, már sohasem fogjuk tudni meghitten „Te”-nek szólítani – hacsak nem a költészet erejével, költői fordulattal élve. A karácsony a költészetről szól. Más szóval: a „szent” üres, de mégis szavakat kereső helyéről.  Gondolj arra a szituációra, amikor „nem találsz szavakat”. És még valamit megfontolás tárgyává tennék: lehet, hogy az Istenről nem lehet gondolkodni, lehet, hogy vele csak a megszólítás beszédhelyzete érvényes: a csavar fordul egyet, s az Ő átváltozik Te-vé. Hiszen ilyen átváltozás történik, amikor valaki megszületik, és a fordítottja, amikor valaki meghal. A  fordulatok kiszámíthatatlanok. Közben biztos sokat locsogunk, okoskodunk, számítgatunk és kedélyeskedünk, mert nem jó rágondolni az idő kezdet- és végpontjaira, melyeknek a naptári időpontok csupán közösségi funkciót teljesítő jelképei. Ezeket meg lehet jegyezni – amúgy nehéz memorizálni, sőt még észlelni is, észben tartani a lényeges történéseket.

A bizalom, a figyelem, a hit, a kötelék persze egészen profán módon is értelmezhető, így is szoktunk tenni, és az ünnepek figyelmeztetnek bennünket ezeknek a dolgoknak a szakrálisba áthajló karakterére. Vagy szakrális gyökereire? Az ünnep azért megrendítő, mert jó esetben valóban megrengeti szokásainkat és vélt bizonyosságainkat, napi automatizmusainkat, és elkezdünk valamit sejdíteni. Ezért fedjük le ünnepi szokásokkal magát az eseményt, mely sötétben történik meg.

2013. december 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább