Ma Dömötör, Armand, örs névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Ötperces tűnődés
Őróla
Radics Viktória
Majdnem mindenkinek van egy olyan Ő-je, akinek az elvesztését, a halálát képtelen elfogadni. Ez az Ő neki valaha (az időtlenségben) Te volt, és most nincs kit megszólítania, amikor reá gondol. Mások is meghalnak, én is, valamennyien meghalunk, nincs kivétel, ezt elfogadjuk (természetszerűleg), azonban mindig van legalább egy eset – mit eset, egy ember! egy lény! –, akinél megakad ez a mechanizmus, és úgy érezzük, hogy az ő halála botrány vagy képtelenség, melynek nem lett volna szabad megtörténnie, s ami szinte felfoghatatlan. Enyhít ezen az érzésen is a megszokás, de sosem nyugszunk bele egészen, marad a lélekben egy gombóc, valami döbbenet, vagy egy kérdés – miért? –, egy felkiáltás: megtörtént, de lehetetlen! Ez az érzés-gondolat, akár egy kampó, időnként föltépi azt a szövetet, mely a normális életet alkotja, és megcsappan a világba vetett bizodalmunk.
A hit, vallás (religio) szavak etimológiájáról számos fejtegetést olvastam, következésképp egyik sem bizonyos. Azt is olvastam valahol, hogy a hébereknél hajdan a „hit” voltaképpen „bizalmat” jelentett. Másutt meg arra bukkantam, hogy a „religio” jelentése: „figyelem”. Aztán meg arra, hogy „kötelék”.
Az ilyen „lyuk” vagy „tépés” az értelemben, mint amiről fentebb beszámoltam, amit nehezen foltoz be érzelem, tudás, gyász – amit az okoz, hogy a valaha legmeghittebb Te nincsen többé a világon –, jócskán kikezdi a bizalmat, az ősbizalmat is, és felsérti kötelékeink szövedékét. Hogyan, kire figyeljünk, ha pótolhatatlannak érezzük Őt, aki régen Te volt, akit annyit szólongattunk?
Van Rilkének egy verse, a Piétà, benne egy döbbenetes kép. Azt mondja Mária a korpusszal az ölében: „Jetzt liegst du quer durch meinen Schooβ, / jetzt kann ich dir nicht mehr / gebären” (Nyersfordításban: Most keresztben fekszel az ölemben / most már nem tudlak többé / megszülni téged.) A korpusz ebben a képben egyszerre magzat is, tetem is, szerető is, azaz a szeretett. A kép a teljes lehetetlenséget és tehetetlenséget, az abszurditást ábrázolja – amikor minden keresztbe’ áll --, a paralízist, amikor nincs mit csinálni.
Akik a hitről komolyan gondolkodnak, mind emlegetik a „misztikus ugrást”, az abszurditás legyőzésének hirtelen aktusát. A halál árkába belenézni szintúgy képtelenség, mint hinni. A Rilke-versben a halál és a születés nagyon közel kerülnek egymáshoz – egyébként a keresztény vallásban az a csúcs, ahogy „összefeszíti” ezeket a pólusokat, és hihetetlen ellentéteket, tenziókat fogalmaz meg. Akárhogy nézzük, feszületek közt telik az életünk, a születés csodáját sötét téli kontextusban éljük át. Nem véletlenül a csillag meg a gyertyafény a karácsony szimbóluma. Ezek a szép fények csak sötétben látszanak; a lélek sötét éjszakájában, ahogy Keresztes Szent János fogalmazott. A héberek „bizalma” is a sivatagban formálódott oly erőteljessé. Az ima az a „kötelék”, mely Te-vé képes átváltoztatni az Őt, aki nincs. Csuda fontos dolgokat rejt a nyelvtan.
Visszatérve azokra, akik nem értik, nem foghatják fel szerettük vesztét, mert nem tudnak hogy’ gondolni reá, mert nincs hová helyezni őt sem a valóságban, sem a képzeletben, akiket nem nyugtat a sír, sem a menny, és megbicsaklik a nyelvük – felteszem, hogy épp náluk, valahol itt, ebben az elhallgatásban vagy nyelvzavarban rejlik, mélyen, a hit, a vallás titka, melyet még se pro, se kontra nem fejtett meg senki, és talán ki is kell tartani ebben a megfejtetlenségben. „Überstehen ist alles.” Kitartani, ez minden. Ez is épp elég nehéz, elbírni az ellentmondásokat és szkeptikusnak maradni a végső megoldások iránt.
„Őt”, aki nincs, már sohasem fogjuk tudni meghitten „Te”-nek szólítani – hacsak nem a költészet erejével, költői fordulattal élve. A karácsony a költészetről szól. Más szóval: a „szent” üres, de mégis szavakat kereső helyéről. Gondolj arra a szituációra, amikor „nem találsz szavakat”. És még valamit megfontolás tárgyává tennék: lehet, hogy az Istenről nem lehet gondolkodni, lehet, hogy vele csak a megszólítás beszédhelyzete érvényes: a csavar fordul egyet, s az Ő átváltozik Te-vé. Hiszen ilyen átváltozás történik, amikor valaki megszületik, és a fordítottja, amikor valaki meghal. A fordulatok kiszámíthatatlanok. Közben biztos sokat locsogunk, okoskodunk, számítgatunk és kedélyeskedünk, mert nem jó rágondolni az idő kezdet- és végpontjaira, melyeknek a naptári időpontok csupán közösségi funkciót teljesítő jelképei. Ezeket meg lehet jegyezni – amúgy nehéz memorizálni, sőt még észlelni is, észben tartani a lényeges történéseket.
A bizalom, a figyelem, a hit, a kötelék persze egészen profán módon is értelmezhető, így is szoktunk tenni, és az ünnepek figyelmeztetnek bennünket ezeknek a dolgoknak a szakrálisba áthajló karakterére. Vagy szakrális gyökereire? Az ünnep azért megrendítő, mert jó esetben valóban megrengeti szokásainkat és vélt bizonyosságainkat, napi automatizmusainkat, és elkezdünk valamit sejdíteni. Ezért fedjük le ünnepi szokásokkal magát az eseményt, mely sötétben történik meg.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az értelmiségi hivatásról
A szerbiai európai irányultságú értelmiségiek sziszüphoszi feladatot vállalnak, ám a helyzetük súlyosabb, mint Sziszüphoszé. Camus Sziszüphosza >
Pártszínház
Az MNT legutóbbi ülése is a már előre megjósoltak szerint zajlott. Pártszínházi előadáshoz hasonlított. Hajnal Jenő >
A hazugságpolitika és a kirekesztés ellen
„Pásztor István újfent bizonyította, hogy csak azt tartja a magyar közösség tagjának, aki a munkahelye és >
A párbeszéd hangját a követelések kiabálásai helyettesítik
Abban is igaza volt, hogy termékeny talajra találnak a szélsőséges és populista irányzatok amennyiben a politikusok >
A párbeszéd hangját a követelések kiabálásai helyettesítik
Abban is igaza volt, hogy termékeny talajra találnak a szélsőséges és populista irányzatok amennyiben a politikusok >
Szép csendben kiléptem a közéletből
Legfeljebb az újonnan megjelent könyveim megjelenésekor lépek fel egyik-másik rendezvényen, vagy nyilatkozom egyik vagy a másik >
Támogatjuk Márki-Zay Pétert!
„A Magyar Mozgalom partnere kíván lenni azoknak a magyarországi erőknek, amelyekkel közösen elérhetjük, hogy valóban minden >
Az Édentől balra
Csak annyi erőm maradt még, hogy eldadogjam egy régi 1968 után írt esszém címét. Előtte is, >
„Mikor megy már nyugdíjba?”
A „csaknem 15 éves pártelnöki munkájának” és a magyar közösségre tett hatásainak az értékelése még várat >
Ki kellene lépni abból az értelmiségi buborékból
Néhányan kérdik tőlem, hogy miért nem írok például a VMSZ-ról. Miért? Azért, mert az többé nem >
Az utolsó percig nem hittük, hogy ebből háború lesz
És most, amikor hazamegyek, fáj a szívem, mert nem azt a falut látom, ahonnan annak idején >
„Úgy hullottak szét a családok, mint Jugoszlávia”
A békéről szeretnék írni, mivel sokat írtam már a háborúról. Most azt szeretném körüljárni, milyen az, >