2020. április 1. Szerda
Ma Hugó, Agád névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

Őróla

Radics Viktória
Radics Viktória
Őróla
Összefonódva (MadGardens fotója)

Majdnem mindenkinek van egy olyan Ő-je, akinek az elvesztését, a halálát képtelen elfogadni. Ez az Ő neki valaha (az időtlenségben) Te volt, és most nincs kit megszólítania, amikor reá gondol. Mások is meghalnak, én is, valamennyien meghalunk, nincs kivétel, ezt elfogadjuk (természetszerűleg), azonban mindig van legalább egy eset – mit eset, egy ember! egy lény! –, akinél megakad ez a mechanizmus, és úgy érezzük, hogy az ő halála botrány vagy képtelenség, melynek nem lett volna szabad megtörténnie, s ami szinte felfoghatatlan. Enyhít ezen az érzésen is a megszokás, de sosem nyugszunk bele egészen, marad a lélekben egy gombóc, valami döbbenet, vagy egy kérdés – miért? –, egy felkiáltás: megtörtént, de lehetetlen! Ez az érzés-gondolat, akár egy kampó, időnként föltépi azt a szövetet, mely a normális életet alkotja, és megcsappan a világba vetett bizodalmunk.

A hit, vallás (religio) szavak etimológiájáról számos fejtegetést olvastam, következésképp egyik sem bizonyos. Azt is olvastam valahol, hogy a hébereknél hajdan a „hit” voltaképpen „bizalmat” jelentett. Másutt meg arra bukkantam, hogy a „religio” jelentése: „figyelem”. Aztán meg arra, hogy „kötelék”.

Az ilyen „lyuk” vagy „tépés” az értelemben, mint amiről fentebb beszámoltam, amit nehezen foltoz be érzelem, tudás, gyász – amit az okoz, hogy a valaha legmeghittebb Te nincsen többé a világon –, jócskán kikezdi a bizalmat, az ősbizalmat is, és felsérti kötelékeink szövedékét. Hogyan, kire figyeljünk, ha pótolhatatlannak érezzük Őt, aki régen Te volt, akit annyit szólongattunk?

Van Rilkének egy verse, a Piétà, benne egy döbbenetes kép. Azt mondja Mária a korpusszal az ölében: „Jetzt liegst du quer durch meinen Schooβ, / jetzt kann ich dir nicht mehr / gebären” (Nyersfordításban: Most keresztben fekszel az ölemben / most már nem tudlak többé / megszülni téged.) A korpusz ebben a képben egyszerre magzat is, tetem is, szerető is, azaz a szeretett. A kép a teljes lehetetlenséget és tehetetlenséget, az abszurditást ábrázolja – amikor minden keresztbe’ áll --, a paralízist, amikor nincs mit csinálni.

Akik a hitről komolyan gondolkodnak, mind emlegetik a „misztikus ugrást”, az abszurditás legyőzésének hirtelen aktusát. A halál árkába belenézni szintúgy képtelenség, mint hinni. A Rilke-versben a halál és a születés nagyon közel kerülnek egymáshoz – egyébként a keresztény vallásban az a csúcs, ahogy „összefeszíti” ezeket a pólusokat, és hihetetlen ellentéteket, tenziókat fogalmaz meg. Akárhogy nézzük, feszületek közt telik az életünk, a születés csodáját sötét téli kontextusban éljük át. Nem véletlenül a csillag meg a gyertyafény a karácsony szimbóluma. Ezek a szép fények csak sötétben látszanak; a lélek sötét éjszakájában, ahogy Keresztes Szent János fogalmazott. A héberek „bizalma” is a sivatagban formálódott oly erőteljessé. Az ima az a „kötelék”, mely Te-vé képes átváltoztatni az Őt, aki nincs. Csuda fontos dolgokat rejt a nyelvtan.

Visszatérve azokra, akik nem értik, nem foghatják fel szerettük vesztét, mert nem tudnak hogy’ gondolni reá, mert nincs hová helyezni őt sem a valóságban, sem a képzeletben, akiket nem nyugtat a sír, sem a menny, és megbicsaklik a nyelvük – felteszem, hogy épp náluk, valahol itt, ebben az elhallgatásban vagy nyelvzavarban rejlik, mélyen, a hit, a vallás titka, melyet még se pro, se kontra nem fejtett meg senki, és talán ki is kell tartani ebben a megfejtetlenségben. „Überstehen ist alles.” Kitartani, ez minden. Ez is épp elég nehéz, elbírni az ellentmondásokat és szkeptikusnak maradni a végső megoldások iránt.

„Őt”, aki nincs, már sohasem fogjuk tudni meghitten „Te”-nek szólítani – hacsak nem a költészet erejével, költői fordulattal élve. A karácsony a költészetről szól. Más szóval: a „szent” üres, de mégis szavakat kereső helyéről.  Gondolj arra a szituációra, amikor „nem találsz szavakat”. És még valamit megfontolás tárgyává tennék: lehet, hogy az Istenről nem lehet gondolkodni, lehet, hogy vele csak a megszólítás beszédhelyzete érvényes: a csavar fordul egyet, s az Ő átváltozik Te-vé. Hiszen ilyen átváltozás történik, amikor valaki megszületik, és a fordítottja, amikor valaki meghal. A  fordulatok kiszámíthatatlanok. Közben biztos sokat locsogunk, okoskodunk, számítgatunk és kedélyeskedünk, mert nem jó rágondolni az idő kezdet- és végpontjaira, melyeknek a naptári időpontok csupán közösségi funkciót teljesítő jelképei. Ezeket meg lehet jegyezni – amúgy nehéz memorizálni, sőt még észlelni is, észben tartani a lényeges történéseket.

A bizalom, a figyelem, a hit, a kötelék persze egészen profán módon is értelmezhető, így is szoktunk tenni, és az ünnepek figyelmeztetnek bennünket ezeknek a dolgoknak a szakrálisba áthajló karakterére. Vagy szakrális gyökereire? Az ünnep azért megrendítő, mert jó esetben valóban megrengeti szokásainkat és vélt bizonyosságainkat, napi automatizmusainkat, és elkezdünk valamit sejdíteni. Ezért fedjük le ünnepi szokásokkal magát az eseményt, mely sötétben történik meg.

2013. december 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A jövő sem lesz a régi

A pestissel együtt terjedt az antiszemitizmus, Dél-Franciaországban elterjedt a hír, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, >

Tovább

Felemelt kezekkel menekülünk, de nem tudjuk, hogy pontosan hova

Most már mindenki tisztában van vele, elvesztettük az ismeretlen ellenséggel szembeni háborút. Berendezkedtünk a megalázó védekezésre. >

Tovább

Orbán és Vučić – több mint barátság

Ahol viszont egészen döbbenetes a két ország politikai berendezkedése közötti hasonlóság, az egyértelműen a média, itt >

Tovább

Centrális erőtereket mindenhova

Nézzük csak meg például, hogy mi történt a Magyar Szóval az elmúlt 9 évben, hogyan lett >

Tovább

Földrengés Zágrábban

Látom az ismert utcákat, óváros romos épületeit, az utcák tele törmelékkel, az az utcára menekült embereket, >

Tovább

Nemzet a pártok csapdájában

A jelenlegi szörnyű magyar szakadék felett csak akkor épülhetnek hidak, ha a szakadék mindkét partján elmélyült >

Tovább

A bekötött szemű pilóták

Vesztegzár alatt az újságíró kénytelen más jegyzetfüzetébe belelesni, lévén, hogy a sajátja üres. Olyanéba, aki még >

Tovább

Nyomunkban a Nagy Testvér

Félő, hogy a járványveszélyben felerősödő globális félelem a diktatúrába sodorja a tömegeket. Végel László: >

Tovább

Nem a fölhatalmazási törvényre

A válság kellős közepén összetörni az alkotmányos államrendet: ez shakespeare-i jelzőkért kiált. De még van néhány >

Tovább

Róka fogta csuka

A harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi március arra kényszerített minket, hogy kétségbeesetten kapaszkodjunk a politikai párbeszéd eszközeibe, >

Tovább

Zágráb, földrengés, Karmelita kolostor, hajnali vásárlás

Március 22. Tovább növekedett a fertőzöttek a halálos áldozatok száma is a környezetünkben. Ebben Horvátország vezet és >

Tovább

Hivatalosan is megkezdte tevékenységét a FüVÉSZ

Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus jelentette krízishelyzetet egészségben, lélekszámunkban nem megfogyatkozva átvészeljük, utána azonban >

Tovább