2019. december 10. kedd
Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Ötperces tűnődés

Őróla

Radics Viktória
Radics Viktória
Őróla
Összefonódva (MadGardens fotója)

Majdnem mindenkinek van egy olyan Ő-je, akinek az elvesztését, a halálát képtelen elfogadni. Ez az Ő neki valaha (az időtlenségben) Te volt, és most nincs kit megszólítania, amikor reá gondol. Mások is meghalnak, én is, valamennyien meghalunk, nincs kivétel, ezt elfogadjuk (természetszerűleg), azonban mindig van legalább egy eset – mit eset, egy ember! egy lény! –, akinél megakad ez a mechanizmus, és úgy érezzük, hogy az ő halála botrány vagy képtelenség, melynek nem lett volna szabad megtörténnie, s ami szinte felfoghatatlan. Enyhít ezen az érzésen is a megszokás, de sosem nyugszunk bele egészen, marad a lélekben egy gombóc, valami döbbenet, vagy egy kérdés – miért? –, egy felkiáltás: megtörtént, de lehetetlen! Ez az érzés-gondolat, akár egy kampó, időnként föltépi azt a szövetet, mely a normális életet alkotja, és megcsappan a világba vetett bizodalmunk.

A hit, vallás (religio) szavak etimológiájáról számos fejtegetést olvastam, következésképp egyik sem bizonyos. Azt is olvastam valahol, hogy a hébereknél hajdan a „hit” voltaképpen „bizalmat” jelentett. Másutt meg arra bukkantam, hogy a „religio” jelentése: „figyelem”. Aztán meg arra, hogy „kötelék”.

Az ilyen „lyuk” vagy „tépés” az értelemben, mint amiről fentebb beszámoltam, amit nehezen foltoz be érzelem, tudás, gyász – amit az okoz, hogy a valaha legmeghittebb Te nincsen többé a világon –, jócskán kikezdi a bizalmat, az ősbizalmat is, és felsérti kötelékeink szövedékét. Hogyan, kire figyeljünk, ha pótolhatatlannak érezzük Őt, aki régen Te volt, akit annyit szólongattunk?

Van Rilkének egy verse, a Piétà, benne egy döbbenetes kép. Azt mondja Mária a korpusszal az ölében: „Jetzt liegst du quer durch meinen Schooβ, / jetzt kann ich dir nicht mehr / gebären” (Nyersfordításban: Most keresztben fekszel az ölemben / most már nem tudlak többé / megszülni téged.) A korpusz ebben a képben egyszerre magzat is, tetem is, szerető is, azaz a szeretett. A kép a teljes lehetetlenséget és tehetetlenséget, az abszurditást ábrázolja – amikor minden keresztbe’ áll --, a paralízist, amikor nincs mit csinálni.

Akik a hitről komolyan gondolkodnak, mind emlegetik a „misztikus ugrást”, az abszurditás legyőzésének hirtelen aktusát. A halál árkába belenézni szintúgy képtelenség, mint hinni. A Rilke-versben a halál és a születés nagyon közel kerülnek egymáshoz – egyébként a keresztény vallásban az a csúcs, ahogy „összefeszíti” ezeket a pólusokat, és hihetetlen ellentéteket, tenziókat fogalmaz meg. Akárhogy nézzük, feszületek közt telik az életünk, a születés csodáját sötét téli kontextusban éljük át. Nem véletlenül a csillag meg a gyertyafény a karácsony szimbóluma. Ezek a szép fények csak sötétben látszanak; a lélek sötét éjszakájában, ahogy Keresztes Szent János fogalmazott. A héberek „bizalma” is a sivatagban formálódott oly erőteljessé. Az ima az a „kötelék”, mely Te-vé képes átváltoztatni az Őt, aki nincs. Csuda fontos dolgokat rejt a nyelvtan.

Visszatérve azokra, akik nem értik, nem foghatják fel szerettük vesztét, mert nem tudnak hogy’ gondolni reá, mert nincs hová helyezni őt sem a valóságban, sem a képzeletben, akiket nem nyugtat a sír, sem a menny, és megbicsaklik a nyelvük – felteszem, hogy épp náluk, valahol itt, ebben az elhallgatásban vagy nyelvzavarban rejlik, mélyen, a hit, a vallás titka, melyet még se pro, se kontra nem fejtett meg senki, és talán ki is kell tartani ebben a megfejtetlenségben. „Überstehen ist alles.” Kitartani, ez minden. Ez is épp elég nehéz, elbírni az ellentmondásokat és szkeptikusnak maradni a végső megoldások iránt.

„Őt”, aki nincs, már sohasem fogjuk tudni meghitten „Te”-nek szólítani – hacsak nem a költészet erejével, költői fordulattal élve. A karácsony a költészetről szól. Más szóval: a „szent” üres, de mégis szavakat kereső helyéről.  Gondolj arra a szituációra, amikor „nem találsz szavakat”. És még valamit megfontolás tárgyává tennék: lehet, hogy az Istenről nem lehet gondolkodni, lehet, hogy vele csak a megszólítás beszédhelyzete érvényes: a csavar fordul egyet, s az Ő átváltozik Te-vé. Hiszen ilyen átváltozás történik, amikor valaki megszületik, és a fordítottja, amikor valaki meghal. A  fordulatok kiszámíthatatlanok. Közben biztos sokat locsogunk, okoskodunk, számítgatunk és kedélyeskedünk, mert nem jó rágondolni az idő kezdet- és végpontjaira, melyeknek a naptári időpontok csupán közösségi funkciót teljesítő jelképei. Ezeket meg lehet jegyezni – amúgy nehéz memorizálni, sőt még észlelni is, észben tartani a lényeges történéseket.

A bizalom, a figyelem, a hit, a kötelék persze egészen profán módon is értelmezhető, így is szoktunk tenni, és az ünnepek figyelmeztetnek bennünket ezeknek a dolgoknak a szakrálisba áthajló karakterére. Vagy szakrális gyökereire? Az ünnep azért megrendítő, mert jó esetben valóban megrengeti szokásainkat és vélt bizonyosságainkat, napi automatizmusainkat, és elkezdünk valamit sejdíteni. Ezért fedjük le ünnepi szokásokkal magát az eseményt, mely sötétben történik meg.

2013. december 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább