2019. augusztus 21. Szerda
Ma Sámuel, Hajna, Piusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Márciusban újrakezdik?

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Márciusban újrakezdik?
Belgrád (fleka fotója)

Az ördöggel való cimborálásnak és az elvtelen politizálásnak csak valami hatalmas tétje lehet. Ilyen hatalmas tétnek aligha nevezhető egy párt egyeduralmának fenntartása.

Megkezdődött a végső helyezkedések folyamata a szerbiai politikai színtéren. Ilyen tolongás csak választások előtt szokott előfordulni és most sincs másként. Minden jel arra mutat, hogy Szerbiában a teljes hatalom (még csak kétharmad sem kell hozzá) megszerzésének nem alaptalan reményében a Szerb Haladó Párt (a Hágában raboskodó Šešelj csetnik önvajda, valóságban háborús bűnös szakadárjai) márciusban urnák elé szólítja a fásult és többségükben nyomorgó választópolgárokat. A sorozatban készülő felmérések szinte egyöntetűen a haladók és vezérük, az első miniszterelnök-helyettes Aleksandar Vučić töretlen népszerűségét mérik (40%).

Ennek a kedvező hátszélnek tudható be, hogy a haladók hol egyedül, hol pedig másokkal szövetségben (például a Vajdasági Magyar Szövetséggel) sorra veszik át a hatalmat a helyi önkormányzatokban is. A legutóbbi példa Szabadka, ahol már régóta 40% alá csökkent a magyar nemzetiségűek aránya és ahol a politikai átrendeződés következményeként, ismét magyar polgármester lett (Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai szervezetének eddigi elnöke). A legjelentősebb magyar párt eddig kényszerházasságban élt a balközép demokratákkal, de a helyi hatalomgyakorlásban csak úgy vett részt, hogy hátráltatta azt. A szabadkai demokraták és véemeszesek ősellenségnek számítanak, és még amikor a sárga-kék párt uralkodott országos szinten és Boris Tadić volt mindennek az elnöke, akkor is komoly fejtörést okozott ez a szembenállás. Ez úgy kezdődött, hogy valaki visszalőtt: azaz a VMSZ – hátba támadva akkori szövetségeseit – nem szavazta meg a köztársasági költségvetést. Ezt Pásztorék természetesen úgy állították be, hogy csak Vajdaság érdekeit védték, hiszen a büdzsé jócskán megkurtította a tartomány jussát. Egyébként ez is igaz.

A 2012-es választásokon azután a haladók átvették a stafétabotot a demokratáktól, kivéve Vajdaságot, ahol a Bojan Pajtić vezette tartományi demokraták fölényes győzelmet arattak. A haladók ezt nem tűrhették, megindult a háttéralkuk szövevényes folyamata, és először sikerült eltávolítani Újvidék demokrata többségű vezetését. Az eredmény szinte azonnal nyilvánvalóvá vált: a kilencvenes évek nacionalista légköre kezdett visszatérni a székvárosba. A függetlenséggel aligha vádolható Alkotmánybíróság felfüggesztette a tartomány alapszabályzatának leglényegesebb részeit. Magyarán: a kurta autonómiát még jobban megcsorbította. Az újvidéki városi közlekedés járművein csak cirill betűs feliratok olvashatók, annak ellenére, hogy törvény írja elő a kisebbségi nyelvek (köztük a magyar) és írásmódok egyenrangú használatát. Mindhiába. Továbbá: a valamikori Újvidéki Tribünből kultúrközponttá váló intézmény haladó párti direktora letiltott egy fiatal művészeket bemutató kiállítást, mert az egyik kép keresztre feszített alakot ábrázolt. Azóta a jobb érzésű művészek sorra mondják le az együttműködést az elhíresült művelődési házzal. Arról nem is beszélve, hogy Újvidék utcái éjszakákra a húszas évek Chicagójává válnak. Szinte naponta történik halálos áldozatokat is követelő lövöldözés.

A valódi célpont, a tartományi hatalom leváltása azonban még várat magára. Nemcsak azért, mert a VMSZ átpártolása nem elég a demokraták megdöntéséhez, hiszen ez már régen és simán megtörtént volna. A magyar párt elnökének, Pásztor Istvánnak még meg sem kellene válnia a vajdasági parlament elnökének tisztségétől, legfeljebb csak partnert kellene cserélnie. De a többség még így sem lenne meg. Szabadkai pálfordulása miatt egyébként a két legerősebb vajdasági párt, a demokraták és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (mindkettőnek sok magyar szavazója van) vezetői is élesen bírálták Pásztoréket.

De mi is történt Szabadkán? Az 2012-es választások után az addig a helyi önkormányzatot irányító demokraták (teljesítményük szinte mérhetetlen volt, akárcsak több, őket megelőző szabadkai vezetésé) koalícióra kényszerültek, amelybe kénytelen-kelletlen belépett a VMSZ is. Természetesen, a „nagykoalíció” működésképtelen volt, de ez a szabadkaiak életében nem jelentett újdonságot, mert már belefásultak a helyi potentátok pártszínektől független fosztogató-osztogató politikájába. A valamikor jobb időket látott város évtizedek óta hanyatlik minden tekintetben. Az azelőtt jól működő, több ezer munkahelyet adó nagyvállalatokat sikerült teljesen megsemmisíteni, a tehetetlenség és kapzsiság mementójaként a város központjában virít a színház csupasz csontváza, a száz évvel ezelőtt világhírű Palicsi-tó lakosai (vajdaságiak, belgrádiak tömegével együtt) Mórahalomra jár, ha fürödni szeretne. A tó vize életveszélyesen szennyezett, wellnessközpont pedig azért nem nyílt, mert a helyi politikusok túlságosan nagy árat kértek a befektetni hajlandó szlovéniai vállalkozóktól. Inkább Mórahalom.

A nagykoalíció tagjai, magától értetődően egymás háta mögött szervezkedtek és az sem volt kizárva, hogy a két ősellenség, a demokraták és a haladók összefognak helyi szinten, csakhogy tovább lehessen uralkodni a városban. Mégsem ez történt: a VMSZ-nek sikerült lekörözni riválisait és az orruk előtt elnyerni az egyeduralomra törő haladók kegyeit. Sőt, ölükbe hullott sóvárgásuk leghőbb tárgya, a szabadkai polgármesteri szék. Maga, Pásztor István VMSZ-elnök ezt nem tölthette be (pedig már olyan sokszor akarta), mert jelenleg a vajdasági képviselőház elnöke. Maradt tehát Maglai Jenő bajmoki ügyvéd, akiről jól értesült szabadkaiak tudni vélik, hogy a pártvezetésben a párját ritkító kritikusok közé tartozik.

A bemutatkozás nem sikerült a „legmagyarabb” módon. Újdonsült polgármesterként részt vett a városi képviselőtestület díszülésén és maga a köztársasági elnök, Tomislav Nikolić (sokáig a már említett hágai Šešelj szerbiai helytartója) jobbján ünnepelhette a bunyevácok (a többségükben magukat horvátoknak valló katolikus bunyevácok egyik része, amely külön nemzetiségnek vallja magát, tehát a mindenkori szerb hatalom szívéhez közelebb állók) nemzeti ünnepét. A zavaró körülmény a szerncsétlen dátumban rejlik: tudniillik ez Bácska elcsatolásának dátuma. A Fidesz legjobb határon túli tanítványának tartott VMSZ (habár az utóbbi időben az RMDSZ kemény riválisa lett), aligha tudja megmagyarázni, hogyan fér bele a nemzeti (nacionalista) retorikába Magyarország megcsonkításának megünneplése. Nem is magyarázták: a párt teljes ellenőrzése alatt működő vajdasági magyar sajtó jelentősebb része el is hallgatta az eseményt. Pedig államfő nem gyakran jár Szabadkán.

Az új szabadkai önkormányzati vezetés néhány szereplője sem állná ki egy valódi háborús átvilágítás próbáját. Egyikük őrnagyként vett részt a szlavóniai és baranyai szerb rablóhadjáratban, amelynek szenvedő alanyai, többek között az ottani magyarok voltak. A másik abban jeleskedett, hogy fegyvert osztogatott a NATO bombázások idején a magyar határ közelében állomásozó katonáknak. Ezek tehát a VMSZ új szövetségesei.

Persze a pártvezetés is tudatában van annak, hogy kockázatos lépésékre szánta rá magát. A háborút átvészelő és az azóta tartó szegénységet tűrő vajdasági magyar szavazók tudják, hogy kik voltak a szélsőjobbos, háborús uszító radikálisok és megítélésük nem sokat változott azzal, hogy átkeresztelték magukat haladókká.

A nyugatias világnézet és a rendszerváltás utáni anyaország példája a vajdasági magyarok számára lelki mentőövként szolgált a szerb nacionalizmus tombolása közepette. Most mindkét szellemi forrás ellentmondásos üzeneteit kénytelen értelmezni. Bizonyára többnyire tévesen. De azt tudja, hogy az ördöggel való cimborálásnak és az elvtelen politizálásnak csak valami hatalmas tétje lehet. Ilyen hatalmas tétnek aligha nevezhető egy párt egyeduralmának fenntartása.

/Nyomtatott változatban a 168 Órában jelent meg./

2013. november 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?

Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, >

Tovább

Álmomban sem gondoltam volna...

De mit mondjon az elszegényedett kisember, akinek a gyerekei azokban az években külföldre menekültek, ő pedig >

Tovább

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább