2019. augusztus 17. szombat
Ma Jácint, Réka, Hetény névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Tegnap és ma

Végel László
Végel László
Tegnap és ma
(SpicyHamster illusztrációja)

Végel László Közéleti naplója (nyomtatott változatban a Családi Körben jelent meg):

Újvidék hírneve

Kora reggel zajos a város. Búcsúzok a spliti halpiactól. Aztán a piactól. Kisebbfajta mandarin-hegyek. A sajtó szerint az oroszok több száz tonna mandarint küldtek vissza, mert nem túl savanyú a horvátországi mandarin. Pár hónappal előbb a szerbiai almát minősítették le, mert a megengedettnél több mérgező anyagot tartalmazott. Fogyasztottam a szerbiai almát, fogyasztom a horvátországi mandarint is és beszédbe elegyedek az árusokkal. Amikor megtudják, hogy újvidéki vagyok, elismerően bólintanak egyet. Az egyszerű horvát polgárokban mégis eleven Újvidék régi jó hírneve. Csak attól tartok, hogy a cirill betűs írásmód helyi ellenzői, akik egyre hangosabbak, szóba hozzák a latin betűk és a kisebbségi nyelvek újvidéki kiszorítását? Mi lesz velünk, akik mindkettőt szépnek és helyesnek tartjuk? 

Megérkezés

Az autóbusz a gidres-gödrös Fruška gora-i kanyargós utakon zötyög. Végre megpillantom Újvidéket. Aztán átkeltünk a Dunán. Ettől kezdve otthonosan érzem magam, mert tudom, hogy melyik útkereszteződésnél zöttyen nagyobbat a busz. A baljós kora reggeli fényben busz ablakából az úttesten óvatosan lépkedő embereket figyelem. Érkezésem előtt kisebb zápor lehetett, a járda pocsolyával teli, ezt szeretnék kikerülni a járókelők.  De hiába, a nagy tumultusban mások meglökik őket, talán ugyanolyan óvatos járókelők, mint ők, s a végén ők is a pocsolyában végzik. Mi mást tehetnek, gyanakvással végigmérik az illetőket. Ebben a gyanakvó és óvatos városban élek, ahol egymást lökdösve lépünk bele a lucskos pocsolyákba.

A készenlét krónikája

A csendes Cager kávéházban Vickó Árpáddal az Időírás, időközben 2. kötetének szerb fordítását. Magyarul is eddig csak két kötet jelent meg, kiadásra kész még három-négy. Nem üres az íróasztalom fiókja.  Napról-napra róttam a sorokat a huszonegyedik század első évtizedéről.  A szenttamási faluvégi utcából indultam ahol az Amerikáról álmodozó utcabeliektől tanultam. Álmodoztak, és engem az álmaik érdekeltek. A szenttamási Zöld utcában rájöttem arra, hogy kisvilágokba éldegélő szerény embereknek „kozmopolita” álmaik vannak, néha-néha elszólják magukat, igaz, szemérmesen és keserűen. Úgy, mint Illyés Gyula Puszták népe című művének parasztemberei. Még mindig a fülemben cseng szüleim éjszakai mérlegelése: Amerika, Ausztrália, Kanada…  Az ő nyomukban lépve tartotta bennem a lelket a szökés és a csavargás gondolata, és észre sem vettem, hogy közben a hűség gyötrelmes súlya nehezedett rám. Állandó készenlétben éltem azzal a gondolattal, hogy egyszer eljön a sorsdöntő pillanat, de a készenlét csak az átmenetiség fedőneve volt. Nincs damaszkuszi hajnal.

A néma leszármazottak

A politikusok díszbeszédei a 44/45-ös ártatlan magyar áldozatok emlékművei előtt. Fülemben azonban azoknak a szava cseng, akik elvesztették a rehabilitációs pereket. Róluk hallgatnak az illetékesek. Születnek a sunyi ítéletek, a leszármazottak tudomásul veszik, hogy felmenőik örök időkre háborús bűnösök maradnak, még azt sem tudják, hol végezték ki őket. Szörnyű élmény! Miért nem hallatszik az ő szavuk? Miért vannak hallgatásra ítélve azok, akik elvesztették a pereket?

Melegágy és holdudvar

A számítógépemben böngészve rábukkanok befejezetlen szövegeimre, vagy azokra, amelyekről megfeledkeztem. Az egyik rövid írásom különösképpen elgondolkodtat. Valószínűleg ankétról volt szó, a kérdés bizonyára úgy hangzott: „Mi lesz velünk a háború után?” 1994-ben így válaszoltam: „Őszintén szólva, jó álmodozni erről a kérdésről, de nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen is lesz az a béke. Csak ne legyen olyan, mint a háború. De az máris sejthető, hogy szégyenkezni fognak azok, akik ártatlanok voltak és alakoskodásba kezdenek majd azok, akiknek a lelkiismeretét terheli, hogy valamilyen formában részt vettek a háborús közhangulat megteremtésében. Az emberekben sokáig fog élni a félelem, ezért a szolidaritás-érzés eltompul. A kisemmizettek, a félrevezetettek a jussukat követelik a ravaszok, az ügyeskedők megvásárolják a dicsőséges múltat.  Sok lesz a lelkileg sérült, megalázott, kiábrándult ember. Erősödni fog a szocializmus-nosztalgia, gyengül a nacionalista retorika. A túlélés drága lesz, a szellem olcsó. Az értelmiség eszképista és kiábrándult. Az ifjúság nem fogja megérteni az idősebb nemzedéket. A nemzedéki harc lesz a szociális feszültség mellett a béke másik fontos tényezője. Megrészegülni könnyű, kijózanodni nehéz. A gyűlölet mélyebb lesz, de sokkal kevésbé fog ideologikus mezt ölteni. A közösség sokáig nem tud majd mit kezdeni eddigi erkölcsi, politikai értékrendjével, az egyén pedig saját életével. Erről a kijózanodásról jut eszembe az egyik Oscar Wilde aforizma: ’Két tragédia van ezen a földön: ha az ember nem kapja meg, amit akar, és ha megkapja. A második sokkal rosszabb, mert igazi tragédia’.”  Wilde mércéje szerint még jól jártam. Nem azt kaptam meg, amit akartam. A háborús évek tönkretették az életemet, a békeévek szétverték a reményeimet. Változtak a körülmények, velük együtt változtam én is, át kellett értékelnem fogalmaimat, értékrendemet. Nem tagadtam meg alapvető eszméimet, csak szkeptikusabb vagyok irántuk. Nem maradhattam többé a régi, hiszen akaratom ellenére is pár év alatt többet tapasztaltam, mint amennyit előtte két-három évtized alatt. Megbukott egy rendszer, amelyet nem szerettem, jött helyébe egy másik, amely ugyancsak idegen maradt számom. A rendszerváltás véres színjátékra emlékeztetett, a régi szerepelők új szerepért harcoltak, csak ez történt, s nem az, szerettem volna. Szakítottunk azzal, ami jó volt, s többpárti köntösbe bújtatva folytattuk azt, ami rossz volt. Kis puha pártállami szocializmusunkban az volt a legrosszabb, ami a kis vadkapitalizmusunkban megvalósult. A két tekintélyelvűségi modell túlontúl hasonlít egymáshoz. Akkor is a párthűség volt a legfontosabb mérce, ma is így van. Deja vu! Akkor is „kritizálóknak” minősítették azokat, akik a saját fejük szerint gondolkodtak – ma is ugyanúgy van. Időnként szóról-szóra megismétlődik a két rendszer szlogenje. A pártvezérek akkor is a nomenklatúrába besorakozó írókat és művészeket becsülték, akik akkor bólogattak, amikor kellett, vagy ha nem bólogattak, akkor úgy viselkedtek, mintha nem látnák az emberi sorsokon ejtett sebeket – ma ugyanez ismétlődik meg. Légy steril, közömbös, hermetikus, ha éppen eredeti akarsz lenni, akkor lehetsz kissé egzotikus virág a pártok melegházában. Az éles szemű Viktor Jerofimov így jellemezte az az irodalom egypárti helyzetét: "A szovjet irodalom a szocialista államiság melegházi virága volt: amint beszüntették a fűtést, a virág elhervadt, s hamarosan végképp kiszáradt”. Már-már úgy tűnt, hogy a szép, egzotikus virágok elhervadnak, ám nem így történt. A pártok felosztották a „virágoskertet”, s most minden párt külön-külön locsolja saját értelmiségi melegágyát. Csakhogy a melegágyat ma holdudvarnak nevezik.

Az igazi magyar

A Futaki úti piacon Anikóval magyarul beszélgetünk. Egy roma árus ágyneműt kínálgat. Maguk magyarok, kiált fel lelkesen, akkor vásároljanak magyar ágyneműt. Szegedi termék. Ő is magyar, mondja, de igazi. Anikó érdeklődik, hogy mit jelent az, hogy igazi. Magyar állampolgár vagyok, pár hónappal ezelőtt lettem az, most Szegeden és Zentán élek, és az újvidéki piacon dolgozom, folytatja elégedetten. Úgy láttam, boldog ember. 

Csendélet, helytörténettel

A vajdasági magyar kulturális életben tart az örökös a fájdalmas és a fájdalommentes gerinctörés. Egy életen át ezt néztem. Az Új Symposion betiltása. Leváltások, kinevezések. A nemzetiségi csúcs kritikája a Képes Ifjúságban. A Hét Nap felüvölt: Kispolgári nacionalista vagyok. Hornyik Miklós kínkeserves önkritikája a Képes Ifjúság tanácsának ülésén. Hiába. Őt is menesztik. A Tartományi Ifjúsági Szövetségben közlik, hogy ki lesz az Új Symposion főszerkesztője. Vita nincs, párbeszéd nincs, a szerkesztőségnek nincs beleszólása.  Felállok, el akarom hagyni a termet. Tolnai Ottó megragadja a kezem, húz vissza. Ezek képesek lettek volna beszüntetni a folyóiratot, mondta utána. Évtizedeken át folytak a titokzatos telefonbeszélgetések. Ez közölhető, az nem. Vagy kidobjátok Sziverit a dramaturgi munkahelyéről, vagy pedig ideológiai offenzívát indítunk ellenetek, közlik telefonon a szabadkai Népszínházzal. Az igazgató, Ljubiša Ristić, kihangosítja telefont, Sziveri hallja, amint éhhalálra ítélik, s mindezt elmondja Keresztury Tibornak adott interjújában. Halálos betegen áttelepült Magyarországra, üldözői bottal üthették a nyomát. Radics Viktóriának, Sziveri munkatársának tudomására hozzák, hiába diplomázott, még takarítónő sem lehet. Távozik Magyarországra, akárcsak Sziveri. Plénumok. Irányelvek. Stratégiák. Díszbeszédek. Ünnepi szónoklatok. Vádaskodások. Ideológiai bűnök és bűnhődések.

Budapesten

Tömve a döcögő pesti „gyors”. Vagy tíz éve nem láttam ilyen sok utast az Avala Expresszben. Budapesten átveszem a Hazám-díjat. Interjúkat beszélek meg a Neoplanta avagy az Ígéret Földjéről. Néhány napig a könyveimmel élek.

2013. november 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább

Hívd fel egy barátod

Az, hogy „A korrupció öl” (ez volt a Colectiv tűzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi >

Tovább

Az új osztály és a múltgyalázás

A múltgyalázás az új kleptokapitalista osztály politikai terméke, az új osztály ezzel kompromittálja az egyébként is >

Tovább