Ma Pongrác névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
A lappangó disznó
Radics Viktória
Lovas Ildikó a Napról napra az MNT-vel c. rovatban, a Magyar Szó 2013. okt. 26-27. számában megjelent írásában (Vérző venyigék) kulturális párbeszédet szorgalmaz. Szívesen elébe mennék óhajának, ha a maga nevében beszélne, s írónőként, értelmiségiként, közéleti személyiségként szólalna meg – de nem, ő magas lóról, jókora hatalmat és financiális kényelmet biztosító politikai pozícióból beszél, az „MNT művelődési tanácsosaként” különleges védettséget élvezve, az MNT vízjegyével megpecsételt papíron, amit mintha csak miheztartás, azaz megfélemlítés céljából raktak volna a cikke mögé *.
Vajon sor kerülhet-e érdemi párbeszédre különböző rendű s rangú személyek között? Lovas számára ez nem téma, hiszen cikkének fő motívuma a tekintély + tisztelet (ötször szerepelnek ezek a nagy szavak a kis cikkecskében), első szempontja a tekintélyelvűség, amit a vajdasági magyar kultúra központi jellemzőjének állít be – ez pedig egyszerűen nem igaz. Minden magyar tudja, hogy ez itt egy szabadságszerető, remek avantgárd hagyományokkal rendelkező, a sajtó- és gondolatszabadságért küzdő kisebbségi kultúra (volt), mely Sinkó Ervintől és Bori Imrétől kezdve Tolnai Ottón, Thomka Beátán, Gerold Lászlón, Végel Lászlón át Sziveri Jánosig és Szerbhorváth Györgyig erőteljesen megkérdőjelezte az autoritarizmus minden fajtáját. A vajdasági magyar irodalmi, egyáltalán az írásos kultúra differentia specificája a magyarországi meg az itteni kánonokkal, rendelkezésekkel szemben kifejtett ellenállás volt, a más szempontok, új gondolatok iránti igény határozott kifejtése, a legkorszerűbb eszmék befogadásának vágya. Éppen a Lovas által emlegetett Thomka Beáta és Sziveri János tették ez ügyben a legtöbbet – a művelődési tanácsosné jobban tenné, ha nem rájuk hivatkozna, amikor avítt, antidemokratikus és konformista szemléletét kívánja megerősíteni.
Lovas virágnyelven, pontosabban: állatnyelven beszél, azaz suba alatt üzenget azoknak, akiket nem tart komoly, azaz politikailag megbízható embereknek. Alattomosan célozgatva „disznóperzselőknek”nevezi azokat, akik nem mondtak le a kritikai gondolkodás jogáról, és ezt meg is írják – más kérdés, hogy az MNT égisze alatt hol publikálhatják. A tanácsosné szemlátomást sajnálja, hogy a nehezebben kontrollálható internet mégis módot ad erre, mivel ezek az emberek szerinte vétenek valamiféle „méltóság” ellen (négyszer villog szövegében a méltóság szó, akár a piros lámpa), ugyanis a szavakat nem tekintik „lángoló igéknek”, azaz nem ruházzák fel őket semminemű mágikus hatalommal. (Felhívnám a művelődési tanácsosné figyelmét arra, hogy minimum százötven éve ez a helyzet az irodalmi kultúrában.) Ahelyett, hogy a hatalmat támogatnák (a szavakét, jobban mondva a szavakat kinyilvánító intézményekét és személyekét), brutális cselekményeket hajtanak végre. Legalábbis az írónő-politikus szerint, aki a „disznóperzselő” suta metaforáját használva ádáz cselekvőnek állítja be a kritikai értelmiségit, és azt üzeni, hogy a tekintélyelvű, adományosztogató struktúráknak ellenálló, szabad, a függetlenséget a pénznél többre becsülő gondolkodás alacsonyrendű és vulgáris.
Sajnos kénytelen vagyok továbbfejleszteni az írónő szerencsétlen hasonlatát. Először is megjegyezném, hogy a böllérek s a disznóperzselők munkája nem megvetendő; ha eszel húst, akkor ne finomkodj, angyalom. Másodszor, ha a másként gondolkodó vajdasági magyar értelmiségi „disznóperzselő”, akkor disznónak is lennie kell valahol! A cikkben azonban ez az állat lappang. Bizonyára dagonyázik valahol, ugyanúgy nem tud betelni a finom sárral, ahogy a politikusok sem tudnak betelni a hatalommal. Maradjon meg nékik a „végtelenül komoly és tiszteletreméltó”, „komoly és tekintéllyel járó szakma” MNT-Lovas által adományozott kitüntetése; egy valamirevaló író, irodalmár, újságíró, tanárember visszautasítja az ilyen ömlengést.
Ha Lovas Ildikó egyenesen leírta volna, kikre célozgat ebben az újabb iránymutató cikkében, s mi a kifogása a „volt egyetemi tanárokkal” és más írókkal, újságírókkal szemben, akik kritikai ésszel rendelkeznek, akkor most nem kellene rossz hasonlatokkal foglalkoznunk. Kosztolányi Dezsőt, Sziveri Jánost és Thomka Beátát azonban nyugodtan kihagyhatta volna a disznóvágásból; egyikük sem szívelte az instrukciókat, s mindhárman ironikusan viszonyultak a politikai hájjal megkent irodalmi igehirdetőkhöz. Komolyság, méltóság, tisztelet, tekintély – hogy Lovas hájaskiflijeit idézzük – csak a lefizethető, megvesztegethető értelmiségi számára csábító falat.
* * *
* Radics Viktória írását a Magyar Szó a jelek szerint és a levélváltásokból ítélve több nap elteltével sem kívánja közölni dacára annak, hogy Lovas Ildikó kulturális párbeszédre szólít fel. Ezért döntöttünk Radics Viktória válaszírásának megjelentetése mellett (a szerkesztő megjegyzése).
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >