2019. december 16. hétfő
Ma Etelka, Aletta, Adelaida névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A lappangó disznó

Radics Viktória
Radics Viktória
A lappangó disznó
Beérkező üzenet (Kokopa illusztrációja)

Lovas Ildikó a Napról napra az MNT-vel c. rovatban, a Magyar Szó 2013. okt. 26-27. számában megjelent írásában (Vérző venyigék) kulturális párbeszédet szorgalmaz. Szívesen elébe mennék óhajának, ha a maga nevében beszélne, s írónőként, értelmiségiként, közéleti személyiségként szólalna meg – de nem, ő magas lóról, jókora hatalmat és financiális kényelmet biztosító politikai pozícióból beszél, az „MNT művelődési tanácsosaként” különleges védettséget élvezve, az MNT vízjegyével megpecsételt papíron, amit mintha csak miheztartás, azaz megfélemlítés céljából raktak volna a cikke mögé *.

Vajon sor kerülhet-e érdemi párbeszédre különböző rendű s rangú személyek között? Lovas számára ez nem téma, hiszen cikkének fő motívuma a tekintély + tisztelet (ötször szerepelnek ezek a nagy szavak a kis cikkecskében), első szempontja a tekintélyelvűség, amit a vajdasági magyar kultúra központi jellemzőjének állít be – ez pedig egyszerűen nem igaz. Minden magyar tudja, hogy ez itt egy szabadságszerető, remek avantgárd hagyományokkal rendelkező, a sajtó- és gondolatszabadságért küzdő kisebbségi kultúra (volt), mely Sinkó Ervintől és Bori Imrétől kezdve Tolnai Ottón, Thomka Beátán, Gerold Lászlón, Végel Lászlón át Sziveri Jánosig és Szerbhorváth Györgyig erőteljesen megkérdőjelezte az autoritarizmus minden fajtáját. A vajdasági magyar irodalmi, egyáltalán az írásos kultúra differentia specificája a magyarországi meg az itteni kánonokkal, rendelkezésekkel szemben kifejtett ellenállás volt, a más szempontok, új gondolatok iránti igény határozott kifejtése, a legkorszerűbb eszmék befogadásának vágya. Éppen a Lovas által emlegetett Thomka Beáta és Sziveri János tették ez ügyben a legtöbbet – a művelődési tanácsosné jobban tenné, ha nem rájuk hivatkozna, amikor avítt, antidemokratikus és konformista szemléletét kívánja megerősíteni.

Lovas virágnyelven, pontosabban: állatnyelven beszél, azaz suba alatt üzenget azoknak, akiket nem tart komoly, azaz politikailag megbízható embereknek. Alattomosan célozgatva „disznóperzselőknek”nevezi azokat, akik nem mondtak le a kritikai gondolkodás jogáról, és ezt meg is írják – más kérdés, hogy az MNT égisze alatt hol publikálhatják. A tanácsosné szemlátomást sajnálja, hogy a nehezebben kontrollálható internet mégis módot ad erre, mivel ezek az emberek szerinte vétenek valamiféle „méltóság” ellen (négyszer villog szövegében a méltóság szó, akár a piros lámpa), ugyanis a szavakat nem tekintik „lángoló igéknek”, azaz nem ruházzák fel őket semminemű mágikus hatalommal. (Felhívnám a művelődési tanácsosné figyelmét arra, hogy minimum százötven éve ez a helyzet az irodalmi kultúrában.) Ahelyett, hogy a hatalmat támogatnák (a szavakét, jobban mondva a szavakat kinyilvánító intézményekét és személyekét), brutális cselekményeket hajtanak végre. Legalábbis az írónő-politikus szerint, aki a „disznóperzselő” suta metaforáját használva ádáz cselekvőnek állítja be a kritikai értelmiségit, és azt üzeni, hogy a tekintélyelvű, adományosztogató struktúráknak ellenálló, szabad, a függetlenséget a pénznél többre becsülő gondolkodás alacsonyrendű és vulgáris.

Sajnos kénytelen vagyok továbbfejleszteni az írónő szerencsétlen hasonlatát. Először is megjegyezném, hogy a böllérek s a disznóperzselők munkája nem megvetendő; ha eszel húst, akkor ne finomkodj, angyalom. Másodszor, ha a másként gondolkodó vajdasági magyar értelmiségi „disznóperzselő”, akkor disznónak is lennie kell valahol! A cikkben azonban ez az állat lappang. Bizonyára dagonyázik valahol, ugyanúgy nem tud betelni a finom sárral, ahogy a politikusok sem tudnak betelni a hatalommal. Maradjon meg nékik a „végtelenül komoly és tiszteletreméltó”, „komoly és tekintéllyel járó szakma” MNT-Lovas által adományozott kitüntetése; egy valamirevaló író, irodalmár, újságíró, tanárember visszautasítja az ilyen ömlengést.

Ha Lovas Ildikó egyenesen leírta volna, kikre célozgat ebben az újabb iránymutató cikkében, s mi a kifogása a „volt egyetemi tanárokkal” és más írókkal, újságírókkal szemben, akik kritikai ésszel rendelkeznek, akkor most nem kellene rossz hasonlatokkal foglalkoznunk. Kosztolányi Dezsőt, Sziveri Jánost és Thomka Beátát azonban nyugodtan kihagyhatta volna a disznóvágásból; egyikük sem szívelte az instrukciókat, s mindhárman ironikusan viszonyultak a politikai hájjal megkent irodalmi igehirdetőkhöz. Komolyság, méltóság, tisztelet, tekintély – hogy Lovas hájaskiflijeit idézzük – csak a lefizethető, megvesztegethető értelmiségi számára csábító falat.

* * *

* Radics Viktória írását a Magyar Szó a jelek szerint és a levélváltásokból ítélve több nap elteltével sem kívánja közölni dacára annak, hogy Lovas Ildikó kulturális párbeszédre szólít fel. Ezért döntöttünk Radics Viktória válaszírásának megjelentetése mellett (a szerkesztő megjegyzése).

2013. október 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Idegen”, „másik nyelv” lett a magyar!?

A magyar nyelv használata a közigazgatásban most már nem csak joghátrányt okoz az itteni magyaroknak, de >

Tovább

Néhány szó a magyar parlamentről

De ha a polgári állam a saját alkotmányos formáihoz se ragaszkodik, akkor nem érvényes a magyar >

Tovább

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább