2019. október 16. Szerda
Ma Gál, Margit, Hedvig névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Bukfencek balra és jobbra

Végel László
Végel László
Bukfencek balra és jobbra
Meddig még? ? kérdik Szabadkán (Molnár Edvárd fotója)

Egyszeriben növekedett az EU-csatlakozást helyeslő polgárok száma, a szerb szélsőjobboldal pedig eddig soha nem látott módon megszelídült. Végel László jegyzet (Népszabadság):

Újabban az egyszerű szerbiai polgár felkapja a fejét, ha a rendőrségi autók szirénazúgását hallja, ám nem azt kérdezi, hogy betörőt vagy tolvajt kaptak-e el, hanem azt, hogy melyik oligarchát tartóztatták le.

bulvárlapok ugyanis szinte naponta adják hírül, hogy ki kerül sorra, s nem számít meglepetésnek, hogy a prognózisuk a legtöbbször pontos. A betörők és a tolvajok viszonylag nyugodtan végzik munkájukat, rájuk nem terjed ki a figyelem, annál jobban rájár a rúd a politikusokra és az újgazdagokra. A vádlottak padjára került Szerbia leggazdagabb polgára, Miroslav Mišković, de a börtönben számlálja napjait Matijević húsfeldolgozó-tulajdonos is, aki viszont a leggazdagabb vajdasági polgárnak számít. Az újgazdagokkal együtt vád alá került a tegnap még a hatalmat gyakorló, de a tavalyi választásokon alulmaradt Demokrata Párt számos politikusa is.

Folyik a korrupcióellenes harc, amit az Európai Unió képviselői jó szemmel néznek, annak ellenére, hogy a hazai sajtóban és az ellenzéki pártok körében egyre többször elhangzik a megjegyzés, hogy a letartóztatások szelektívek, a Szerb Haladó Párt néhány korrupciógyanús tagját elkerülik az igazságszolgáltatás nyilai. A sajtó éppen néhány újvidéki haladó személyiség nevét emlegeti. Ugyancsak kíméletesebbek ezek a nyilak, ha a Szerbiai Szocialista Párt vezetőiről van szó, annak ellenére, hogy ez a párt az előző ciklusban a demokratákkal együtt gyakorolta a hatalmat.

A tömeget azonban nem ezek a részkérdések érdeklik, a polgárok több mint két évtizeden át tehetetlenül szemlélték az oligarchák tevékenységét, s most a skalpokat követelik. Hullnak a fejek, a nép pedig ünnepli a Szerb Haladó Párt vezetőit, akik a korrupcióellenes akció élén állnak. Ez a párt manapság hihetetlenül népszerű, könnyedén és nagy többséggel nyeri meg a rendkívüli helyhatósági választásokat, a közvélemény-kutatók egy része szerint az esetleges köztársasági választásokon is megszerzi az abszolút többséget, ám az sincs kizárva, hogy kétharmados többségre tesz szert.

A népszerűsége annyira ragadós, hogy bár a magyar kisebbségi párt, a VMSZ azt bizonygatja, hogy tartományi szinten nem hagyja cserben eddigi szövetségesét, a Demokrata Pártot, a helyhatósági szinteken a VMSZ egyre inkább a Szerb Haladó Párttal köt koalíciót. Ez azért is feltűnő, mert ennek a pártnak a vajdasági vezetői Šešelj radikális pártjából kerülnek ki, tehát abból a pártból, amely a kilencvenes években szendvicseket kínált a magyaroknak, hogy Magyarországra távozzanak. Jelenlegi eminens vajdasági tagjai akkor is a párt eminens vezetői voltak.

Természetesen ez a párt nem azonosítható az egykori Szerb Radikális Párttal. Aleksandar Vučić pártelnök az egyik személyes vallomásában elismerte, hogy előző pártéletében téves utakon járt. Egy azonban egészen biztos: a párttagság és a vezetők többsége a szélsőjobbról indult, és a jobbközépen kötött ki. Kifejezetten EU-ellenes volt, ma viszont teljes mellszélességgel a csatlakozás mellett áll ki. Ennél is meglepőbb, hogy a párt, amely még az előző választási periódusban is nacionalista indulatokat kiváltó ellenszenvvel szemlélte a demokraták tárgyalási kísérleteit a koszovói albánokkal, hatalomra kerülése után olyan engedményeket tett Koszovónak, amilyenre az előző kormány álmában sem merészkedett volna.

Az elemzők szerint ha a Demokrata Párt írta volna alá a brüsszeli egyezményt a koszovói albánokkal, ami az EU részéről a csatlakozási tárgyalások feltétele volt, akkor Szerbiában rendbontások törtek volna ki, amelyek végleg destabilizálták volna a kormány helyzetét. A Szerb Haladó Párt azonban, nem titkolva, hogy megfogadta a brüsszeli atyák tanácsait, egyenesen győzelemnek nevezte azokat a kompromisszumokat, amelyeket ellenzékben elítélt volna. S csodával határos módon a szerbiai társadalom elfogadta a kompromisszumokat. Egyszeriben növekedett az EU-csatlakozást helyeslő polgárok száma, a szerb szélsőjobboldal pedig eddig soha nem látott módon megszelídült. Az albánokkal aláírt brüsszeli egyezményt ugyan nemzetellenesnek nevezte, ám még arra sem volt képes, hogy Belgrádban vagy Újvidéken nagyobb tüntetést szervezzen.

Lanyhán és óvatosan bírálta a „nemzetáruló” kormányt, s a történtekért inkább a liberális értelmiséget tette felelőssé, ami ebben a kontextusban nevetséges. A szerb szélsőjobbosok eltévedtek a csatatéren, s már ahhoz is fogytán az erejük, hogy graffitiket rajzoljanak a falakra. Az ortodox egyházatyák kezdetben erőteljesen tiltakoztak, ez azonban csak pár napig tartott, mert a kormánypártok képviselői figyelmeztették őket, hogy ha az állam politikájával kívánnak foglalkozni, akkor alakítsanak pártot. A kormányhoz közel álló bulvársajtó rövidesen kiteregette a püspökök fényűző életét, sőt olyan kényes kérdéseket is felvetett, mint a pedofília az ortodox pópák körében. Ezek után az egyházatyák visszavonulót fújtak, s a továbbiakban csak igen lanyhán tiltakoztak. A legnagyobb gondot a Koszovó északi részén élő szerbek okozták, de a kormányzat az ő sebezhető pontjukat is megtalálta.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a szerb állam évente 360 millió euróval támogatja a koszovói szerbeket, s mint kiderült, a „guruló eurók” egy része magánzsebekbe került. Parlamenti vizsgálóbizottság alakult, a sajtó pedig nyilvánosságra hozta a kisebbségtámogatás korrupciós ügyeit. A kormány sem habozott: leváltotta a brüsszeli egyezmény ellen tiltakozó kormánytisztviselőket. Ezek után némileg a koszovói szerbek is lecsendesedtek. A történet paradoxa, hogy egy nemzeti jelszavakat hangoztató párt kötötte meg a „nemzetietlen” kompromisszumot, s ennek ellenére a népszerűsége még a magasabbra szökött. Hogyan lehetséges ez? Miért nem sikerült mindez a nacionalizmussal kompromisszumot kereső Demokrata Pártnak? Ennek a pártnak a profilját igen nehéz pontosan meghatározni, hiszen már számtalan, egymásnak ellentmondó áramlat létezett benne.

Alapítói között voltak szélsőséges nacionalisták és hithű liberálisok is. Nemzetközileg elismert profilját Zoran Đinđić határozta meg, aki néhány nagyobb és több kisebb kerülő úton balliberális irányba vezette a pártját, s 2000 után úgy tűnt, ezen a ponton nyugszik meg. Meggyilkolása után azonban Boris Tadić, az új pártelnök egyre inkább jobbfelé igyekezett, meghirdette a nemzeti egység politikáját, és ennek jegyében szövetséget kötött Milošević pártjával, a Szerbiai Szocialista Párttal. – Békejobbot kell nyújtanunk egymásnak, tudva, hogy mindkét oldalon voltak áldozatok – mondta. Az egyik áldozat saját pártjának meggyilkolt elnöke, Zoran Đinđić, a másik a hágai nemzetközi bíróság által megvádolt Slobodan Milošević s volt, aki a scheveningeni börtönben lelte halálát. Egyre nagyobb engedményeket tett az ortodox egyháznak. Vuk Jeremić, a demokrata kormány külügyminiszterének retorikája inkább a Koštunica-féle nacionalista párt programját idézte meg, mintsem a Demokrata Pártét.

Röviden Boris Tadić mindent megtett annak érdekében, hogy kiengesztelje a nemzeti oldalt. Az eredmény azonban ezt nem igazolta. A liberális felfogású fiatalok kiléptek a pártból, és megalakították a Liberális Demokrata Pártot. Tadics a saját szavazótáborát elidegenítette, a nacionalista tábor azonban továbbra sem vette komolyan. A balos és a liberális múlt emléke kísérte, rajta maradt a nemzetidegenség, a kozmopolitizmus stigmája, amellyel még Milošević propagandaapparátusa bélyegezte meg. Ezt valószínűleg csak akkor sikerült volna lemosnia magáról – s úgy tűnik, az egykori balliberális pártok másképpen nem léphetnek át a jobboldalra –, ha megszerzi valamelyik szélsőjobb párt hitelesítő pecsétjét. Ilyen szövetséges azonban nem akadt. Tadić a jobboldalra kanyarodott volna, de ott a sorompók le voltak eresztve előtte. A Szerb Haladó Pártnak ilyen pecsétre nem volt szüksége. Nem volt szüksége arra, hogy önmagát nemzeti szempontból igazolja, nem kellett nemzetileg „túlteljesítenie”.

Kiderült, hogy a liberális vagy a baloldali pártoknak, amelyek a jobboldalra szándékoznak átevezni, állandóan bizonyítaniuk kell, míg a szélsőjobbról érkező jobbközép pártok legfeljebb „árnyalnak”. A szerbiai szélsőséges nacionalista párt úgy végezte el a transzformációt, hogy átkeresztelte a nemzeti célokat, de azokat továbbra is nemzetieknek nevezte, vagyis a szélsőjobb örökség jegyében megőrizte a nemzeti diskurzus monopóliumát. Komoly engedményeket tesz Brüsszelnek és Koszovónak, készségesen fogadja a Nemzetközi Valutaalap feltételeit, ám népszerűsége növekszik, s ennek a népszerűségnek a függvényében fölényesen nemzetárulóknak nevezi azokat, akik ragaszkodnak saját tegnapi soviniszta politikájához. Az egy évtizeddel ezelőtti szélsőjobbosoknak köszönhetően Szerbiában jelenleg nem a liberálisok a nemzetárulók, hanem a mostani szélsőjobb csoportok.

2013. október 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Érvényesülnek vagy csorbulnak a kisebbségi jogok?”[1]

Annak, hogy egy magyar jelentéstevőt választott az EP bizottsága, még örülni is lehetne. Kovács helyzetét – >

Tovább

Tisztelet a magyar népnek

Doktrinális értelemben nem szigorú tisztasággal, egyértelműen, bár passzívan, de a magyar nép nemet mondott a fasizmusra >

Tovább

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább