2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Vadkeleti románc

Keszég Károly
Keszég Károly
Vadkeleti románc

A tüzes istennyilák csattogásától visszhangzott az egész ország a múlt héten, és nem hiszem, hogy bárki épeszű emberfia azt képzelné, hogy ezzel megúsztuk, nem jön az özönvíz. Vér-özönvíz.

Ha ma már mindenki jósol, én is megtehetem. Nem az égi és földi össze­függésekből, jelekből ítélek, hanem abból, hogy az ember ősi vágya volt és maradt, hogy visszamásszon a fára; onnan távo­labbra ellát, s kényelmesebben szemlélheti a világot. Ebbéli igyekezetében az ijesztge­téstől, az acsarkodástól kezdve az öldöklé­sig minden módszert felhasznál. Az az érzésem, a föld egyes helyein célját máris elérte, s nem kis büszkeséggel töltheti el amúgy is nemzeti érzésektől dagadó keb­lünket, hogy más országokkal szemben mi nemcsak a háborút találtuk ki, hanem a fát is, amelyet meg kell másznunk. Ésszel, vérrel, nádi hegedűvel. (Vadkeleti melódi­ák; Zastava kontra Kalasnyikov.)

Az elmúlt hét „világrengető” nap esemé­nyeit már mindenki keresztül-kasul kiele­mezte és megvitatta, szinte napra készen okosabbnál okosabb gondolatokat kínálva a nagyra becsült közönségnek. Olyan oko­sakat például mi is tudunk mondani, mint az államelnökség – igaz, ahhoz nekünk nem kell három napon és három éjen át törni a fejünket. Az egész közlemény le­szűrhető tanulsága a következő: „Örüljünk a mának, mert a holnap is ezzel kecseg­tet.” És erre a felhívásra mindenki beszol­gáltatja majd a fegyverét, elmegy lepihenni a meghódított fa árnyékába, és „megtörté­nik” a jólét – természetesen parancs– és kakasszóra. Egyszóval mindenhez hozzá­szokunk lassacskán, akár akarjuk, akár nem. A „libanizálódás” már szinte sértő kifejezés a cédrusfa honpolgáraira nézve, a „balkanizálódás” sem fejezi ki a tébolynak azt a fokát, amelyben élünk. Mert hogy a tébolyhoz is ész kell. Először. Aztán már pisztoly, puska, rohamkés, tank és parittya. Esetleg kőbalta. Továbbá, nagyon is úgy tűnik nekem, hogy valakinek igencsak megfelel ez a felelőtlen állapot, amikor sem erre, sem arra nem mozdulunk, s a világnak is annyira hiányzunk, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Addig ugyanis, amíg így állunk, elhitethetjük magunkkal, hogy a legjobbak vagyunk, s rút, horgas orrú ba­nya mindenki, aki ellenünkre tör – álnok­sággal vagy fegyverrel, egyre megy. Las­san a legőszintébbek is azt szajkózzák már, hogy egy az igazság, s az az enyém, mint ahogy azt is, hogy jobb volt régen, amikor annyi tenger mosta az ország határait, amennyit csak kitalálhattunk. A halottak élén járnak az élők, hogy az új halálba­ menőket köszöntsék. Azzal a tudattal, hogy minden hatalom jobb a katonai diktatúrá­nál.

Azt is látom már, hogy Šešeljék párttá szerveződését miért is kellett meggátolni: mert akkor egyfajta fegyelemre mégiscsak kényszerítve lettek volna, még ha csene­vész a demokrácia, akkor is. Így viszont nyugodtan szaladgálhatnak az ország egyik végéből a másikba, a gyűlölet magvát hordozva, hintve szerteszéjjel, mintha másként nem is lehetne küzdeni a nemzeti érdekekért. Ki fegyverzi le őket? Talán a szerbiai ellenzék, amely a győzelem napi tüntetésén újabb fegyvert kért, s torkán véresen szaladt le a falat? Talán Miloševićék, akik szoc-nemzeti önelégültsé­gükben csak ösztönzik a vérontást? Talán a szövetségi kormány, amely képtelen megegyezésre juttatni a szembenálló fel­eket? Vagy talán a hadsereg, amely a békét hirdeti és a döntőbíró szerepében lép fel – közben még arra is képtelen, hogy világos parancsot adjon a tankban ülő kiskatonának, hogy „ki ne lépj, mert felkoncol a tömeg”? S hogy a testvériség-egységre alaposan – életével – ráfizetett macedón fiatalembernek és ugyancsak macedón sérült sorstársainak ki fogja megmagyarázni, hogy a szerbek és a hor­vátok békés együttéléséért hulltak el? S ki magyarázza meg Miloševićnek, hogy a szerbség érdeke a mások jogainak az elis­merése is, s ki Tudjmannak, hogy a fel­fegyverkezés nem gazdagítja a demokráci­át. S végül: ki magyarázza meg a mene­külő észnek, hogy nem a Vatikán, nem a CIA, nem az orosz és nem a német, legkevésbé pedig a török az oka a mérhe­tetlen butaságnak, hanem egyedül és kizá­rólag mi magunk? (A kérdésekre most én válaszoljak?)

A béke tehát szeszélyes lesz, bármikor is lesz. Ahhoz pedig, hogy a felfogások meg­változzanak – nos, ahhoz itt, ezen a tájon nyilván nem lesz elég egy emberöltő, de valószínűleg egy emberélet sem. Főleg, ha ilyen rövid lesz. Nem vagyok jós, de ha Šešeljnek az ország minden szegletében van halálosztaga, akkor a terrorizmus gom­ba módra szaporodik majd, s mivel Horvát­országban nem vált be a recept, a „rebel­lis” bosnyákok, macedónok – de albánok és vajdaságiak is sorra kerülhetnek. S ak­kor mondja majd valaki, hogy pusztán egyének, kisebb csoportok gaztetteiről van szó! A „hatok” úgy felzabálták a békére saját maguk által kiszabott időt, hogy jobb lenne, ha azonnal végleg eltűnnének a történelmi süllyesztőben; noha a magam részéről nemigen hiszem, hogy a történe­lem egykor megemlékezik majd róluk. Legfeljebb csak mint a Jugoszláviának ne­vezett, labilis egzisztenciájú terület egykori ideiglenes lakóiról. „A többi néma csönd.”

A halálos tavaszon még nem is vagyunk túl, de már a hosszú, forró nyárra gondo­lunk. S ha arra vélek, hogy egykor híradó­kezdés lehetett volna a zaječari jégverés – „Odalett az emberek vetése” –, s közben mindenütt egyszerű időjárás jelentéssé silá­nyult (helyette vezéreink szóáradatát hall­gathattuk órákon át, súlyosabban dübö­rögve, mint a jégverés), akkor azért elgon­dolkozom azon, hogy mikor is dolgozunk s főleg – miért.

Mert – és itt be is fejezném –, ha azért, hogy állandóan másnak teljék a bendője, akkor nem érdemes. Főleg, ha az a másik még arra sem érdemesít, hogy meghall­gasson, arra pedig végképp, hogy az észér­veket véleményezze, esetleg elfogadja. He­lyette inkább megmászatja velünk a fát Ha hagyjuk.

Ui. Hölgyeim és uraim, a Napló egyé­ves fennállása alatt, úgy hiszem, megértet­tük egymást: szólásszabadság nélkül nincs demokrácia. De hozzátehetjük azt, amit mindig is mondtunk: erkölcsi fel­elősségünk beszélni is, cselekedni is.

1991. május 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább