2019. szeptember 17. kedd
Ma Zsófia, Róbert névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nemzet a koronában

Gerold László
Gerold László
Nemzet a koronában

„Ne feledkezzünk meg az előadás nonverbális összetevőiről, amelyek olykor többet mondanak el annál, ami szavakkal elmondható.” Gerold László blogjából (Vajdaság Ma):

„Ahogy közhely az, miszerint a színházi előadásban elhangzó szónak cselekvés értéke van, tett helyett tett, hasonlóképpen igaz, jóllehet szintén közhely, hogy az előadás látvány elemei, a díszlet, teljes egészében vagy részleteiben, illetve egy-egy kellék is egyetlen szó nélkül, némán „beszél”. Így, a funkciók kölcsönös átvállalásától, hogy a szó cselekvésként hat, a díszlet pedig megszólal, szervesül egységes egésszé egy előadás. Most erről szeretnék írni a számomra legérdekesebb nyári színházi élmény, a szegedi szabadtéri óriásszínpadon bemutatott – tévéközvetítésben látott – István, a király című rockopera egyetlen részlete kapcsán. Az Alföldi Róbert rendezte előadás részben éppen a rendező személye és a vele történt politikai játék folytán, ahogy erről mindannyian olvastunk, hallottunk, részben pedig a sajátos rendezői olvasat folytán heteken át izgalmas témája volt a magyarországi köz- és szaksajtónak, s ilyetén nem is lenne érdektelen foglalkozni vele. Lenne is mit mondani, mind az előadásról, mind pedig a körülötte zajló véleményháborúról, akárcsak az Alföldi körüli hercehurcáról, de ezúttal mégis inkább arról szeretnék írni, amit fentebb, jegyzetem bevezetőjében már említettem. Nevezetesen arról a kifejezetten színházi kérdésről, hogyan szólal meg az előadás díszlete. Miképp képes egy holt elem szónál is, dalnál is többet mondani.” (...)

„Az viszont várható volt, hogy Alföldi a történetet másként olvassa, és fogja interpretálni. Így is történt. Az ő olvasatában a darab inkább a nemzetről szól, mint a múlt és a jelen szempontjából kiemelt helyzetbe hozott személyi konfliktusokról, bár ezt a mozzanatot az előadás nem eliminálhatja. És az, hogy a szegedi változat igazi főszereplője a nemzet, éppen a díszlet által jut kifejezésre. Nevezetesen a Dóm előtti tágas teret kitöltő óriási korona által, amely az előadás folyamán is játszik, de igazi funkcióját a zárójelenetben tölti be. Ekkor már egyértelműen nem a történelmi múltra utaló illusztrációja, hanem a jelenre utaló szereplője az előadásnak. Amikor akár az országot is jelképező színpadot belakó statisztéria a korona alá húzódik (szorul, menekül?), akkor ez a központi látványelem azzal, hogy egybezárja a tömeget, sajátos szimbolikus jelentést kap. Ebben a pillanatban az előadás azt a kérdést szegezi a néző mellének, pontosabban talán eszének: mi a teendő, mi a helyes? Vállalni az egybezárást, az elzárkózást, vagy kitörni a szűkös nemzeti keretek közül és integrálódni egy szélesebb közösségbe, mondjuk Európába? Hogy ez nem a műre erőltetett afféle rendezői okoskodás, eltúlzott aktualitás, azt mind a Szent István-i múlt, mind pedig napjaink országos dilemmája egyaránt alátámasztja. Annak tanulsága, hogy az előadás nem ragad le a múltban, illetve hogy a jelen számára sorsdöntő kérdést fogalmaz meg, melyre válaszolni nem akar, lévén hogy nem ez a dolga, de ugyanakkor összeköti a történelmet és a jelent, ami arra utal, hogy a kérdés: külön vagy másokkal együtt ősi magyar probléma, amit talán ideje lenne most már évszázadok múltán megoldani. Mivel magától kínálkozik az alkalom, nem tehetem meg, hogy hallgassak arról, ami évek során rögeszmémmé vált, de ami csak elvétve valósul meg. Hogy előadásról ne úgy beszéljünk, ahogy egy elolvasott regényről beszélünk. Miközben valakivel az előadás tartalmát szeretnénk ismertetni, élménybeszámolót tartunk, akkor ne feledkezzünk meg az előadás nonverbális összetevőiről, amelyek olykor többet mondanak el annál, ami szavakkal elmondható. Ezúttal a korona szerepbe hozása erre nyújtott alkalmat, mutatott követendő példát.”

2013. szeptember 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább

Topolya, Tanyaszínház, VMSZ

Mindenesetre undorítónak tartom, amit a párt tesz ezzel a picinyke megmaradt vajdasági magyarsággal! Szurkolok, hogy minél >

Tovább

Az új osztály nem bocsájtja meg a kormánynak, ha megtűri a békétlenkedést

A melósok örüljenek, ha egyáltalán kapnak munkát. Az engedetlen értelmiségiek nem olyan fontosak, többségük könnyen megvásárolható. >

Tovább

Az erőszak megtévesztően észrevétlenül, alattomoson lopakodik be a közéletbe

A polgárok a valóságtól megundorodva a gondtalan szórakozásba menekülnek. A teraszokon vidám a fiatalok kávéznak, és >

Tovább