2020. szeptember 26. szombat
Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Egyszer volt egy ország

Gerold László
Gerold László
Egyszer volt egy ország
(drMáriás illusztrációja)

„Diákok, egyetemisták, színészek, magyar értelmiségiek és kétkezi munkások, valamint belügyes spiclik találkozóhelye volt.“ Gerold László blogjából (Vajdaság Ma):

„Ezzel a mondattal kezdődik a veszprémi illetékességű Ex Symposion idei, sorrendben 82. számának hátsó belső borítóján olvasható Utószó, melyet Balázs Attila írt. A szám, melynek ötletét a 2004-ben belgrádi, zágrábi közös kiadásban megjelent Leksikon Yu mitologije kötet szolgáltatta, egy eltűnt föderatív ország, az egykori Titoszláviát idézi fel, ahogy belső és külső anyaországi magyar és más nemzetiségű (szerb, horvát, szlovén) írók, publicisták emlékeznek rá. A lexikonszerűen sorakozó szócikkek szabad választás eredményei. Mindenki arról írt, ami benne felidézi a valaha volt Nagy-Jugoszlávia bármilyen sajátosságát. Következésképp a szubjektív indíttatású szócikkek zömmel nélkülözik a lexikonok tárgyiasságát, de ezt a személyesség szerzőnkénti sajátos bukéja pótolja.“

„A nyolcvan egységből álló szócikkszéria első darabja Tito halálát idézi, amellyel formálisan még nem, de lényegében lezárult egy korszak a balkáni ország és lakosainak életében. Jellegük szerint a szócikkek között található több általános jugoszláv vonatkozású, Titóval, a Párttal, az országgal kapcsolatos darab, ezeknél azonban számomra érdekesebbek azok, melyek az egykori jugóélet olyan apróságait idézik, mint az ihatatlan Apa-cola, a népszerű Asterix-füzetek, a BITEF-ként ismert nemzetközi színházi fesztivál, a Crvena Zvezda (kár, hogy nincs Partizan-, Hajduk- meg Dinamo-szócikk), a balkanikum inyencségek: csevapcsicsa, burek, pljeskavica, pelinkovac, girice, Jelen pivo-sör, vinjakfajták, továbbá a Favorit nevű rágó, vegeta, különböző népi cigaretták, a trieszti főcsempészáruként elhíresült orkánkabát, az évi Tito-parádét jelképező staféta, a népi jólétet szimbolizáló kiskocsi, a fityo stb., stb.“ (...)

„Irodalom és színház iránti érdeklődőként elsősorban az ilyen vonatkozású szócikkekre hívnám fel a figyelmet. Logikus, hogy két folyóiratot illetnek külön figyelemmel, az Új Symposiont és emigrált utódját, az Ex Symposiont. (A Híd, az Üzenet vagy a Létünk is megérdemelt volna egy jegyzetnyit!) Mindkét szócikk, bár nem nélkülözik a személyes kötődés hangnemét, elsősorban eligazító, informáló jellegű, ami főleg az előbbi esetében jó elképzelés. Ugyanakkor mindkettő mintha nagyobb terjedelmet érdemelt volna. Hasonló jellegű a Tanyaszínház bemutatása is. Megkerülhetetlen téma a vajdasági magyar politikai hatalom, amit egy hosszabb szócikkben a betiltások és bebörtönözések alapján jellemez a szerző (Szerbhorváth György), megfejelve azzal az érdekes adalékkal, hogy a másodszorra elítélt Viceiért a későbbi szerb nacionalisták álltak ki, s nem itteni nemzettársai. (Mertek volna?) Ennek a témának mintegy adaléka az Aaron Blumm írta kis jegyzet, mely egy gyerekes kishegyesi ellenzéki pártalapítást idéz fel; ilyen is volt. Az újvidékiek, kivált a fiatalok számára Kántor Lajos Dominó nevű kisvendéglője évekig kultikus hely volt. Ahogy immár évtizede is Zágrábban élő Kalapis Rókus írja: „Diákok, egyetemisták, színészek, magyar értelmiségiek és kétkezi munkások, valamint belügyes spiclik találkozóhelye” volt, ahol tetemes szeszfogyasztás mellett cseréltek eszmét a kocsma törzsvendégei és alkalmi látogatói. Egyszer, idézi a szócikk írója, egy karácsony este azért zárt be idő előtt a Dominó, hogy mindannyian „testületileg, pincérestől-szakácsostól” átvonuljanak éjféli misére a közeli rókusinak mondott kistemplomba, akkor, amikor a karácsony enyhén szólva nem számított ünnepnek. Külön hangsúlyt kap a szürke alátétre nyomott egyik legérdekesebb vajdasági szócikk, a Muskátlizenét minden faluba! Bár első mondatát olvasva az ember felkapja a fejét, nocsak, talán mégse stimmel, amit SzHGy ír, miszerint „a vajdasági magyarok egyedüli (!?) jelentősebb hozzájárulása az összmagyar kultúrához a lakodalmas rock feltalálása volt”, azután ismerve a szerző írmodorát, ezt mégsem vesszük komolyan, kivált, mert a továbbiakban a szerző példás tömörséggel ismerteti a műfaj itteni genézisét és magyarországi folytatását.

Végezetül, bár nem mindegyik ránk vonatkozó szócikket említettem: a személyességet és a tárgyiasságot talán legszerencsésebben ötvöző Telep szócikket emelném ki, melyben ebből az újvidéki városrészből származó Ladik Katalin az egykori utcák eltűnését kapcsolja össze az emberi élet mulandóságával, szomorúan tudomásul véve, hogy immár „Csupán érzelmi memóriámra támaszkodhatok, valamint a megmaradt, széthurcolt, majd emlékeztetőként összehordott tárgyak halmazára”.“

2013. augusztus 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább