2019. szeptember 21. szombat
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Postai történetek

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

Ha én lennék a postás HTM szülőfalumban, hát biztos megbuherálnám a magyarországi választásokat, bár arra az ellenzék ön-tökön-szúrása miatt aligha lesz szükség. Szerbhorváth György blogja (Paraméter):

Orbán levelezése nem érdekel, annál inkább a magyar választási irodáé, átfutom a pároldalas levelet az előzetes regisztrációról. Azt hiszem, nagy szerencse, hogy a határon túli magyarok körében is nagy a funkcionális analfabetizmus, úgyhogy ember legyen a talpán, aki a nyomtatványt hibátlanul kitölti (figyelem, egy betű vagy szám eltévesztése is végzetes!), visszaküldi és a többi. Szóval, nem kell annyira izgulni, emberek.

De pár dolog szöget ütött a fejemben. Hogy ezek nem ajánlott küldemények (Szerbiában, ugyebár, nem kell attól tartani, hogy a hatóságok összeírják az új magyar állampolgárokat – hahaha, minek is, tudnak mindenkiről mindent, alig várják, hogy a magyar passzussal minden magyar elhúzza a csíkot, nincs ennél erkölcsösebb és tisztább etnikai tisztogatás), vagyis a postás azt tehet a levelekkel, amit akar (jó néhány film kedves témája ez). Nálunk postaláda sincs, p.o. Másutt megeszi a kutya. Arrébb elteszi a szomszéd, és nem adja át a mezsgyevita miatt. Vagy mert csak kíváncsi mások titkaira. Esetleg szerelmes. Vagy épp a postás ad át minden másodikat, mert utálja a magyarokat. Vagy azért, mert szereti, de az igaziakat, és megpróbálja ő maga kitölteni. Hisz a polgárok adatának javát tudja. Nem ragozom a többi verziót, aki élt a szocializmusban, és él e vadkapitalizmusban, tudja, hogy a posta milyen megbízhatatlan, a szomszéd meg milyen kíváncsi, és hogy minden ilyen „szuperbiztos” rendszert kijátszik a határon túli magyar, lett légyen „román”, „szerb”, „ukrán” vagy „szlovák”, mert olyan ez, mint a csempészés vagy a pénzváltás: ha nem élsz velük, meghalsz.

De a lényeg mégsem ez. Hanem hogy elvileg minden szavazás egyéni és titkos. Ami azt jelenti, hogy ÉN megyek el szavazni, és csak ÉN látom, kire adtam le a szavazatomat. Itt viszont háztartásokba érkeznek a borítékok, külön-külön, az igaz. De hát a család már csak úgy működik, hogy abban is leginkább van egy véleményvezér, aki megmondja, kire szavaz a család. A szavazófülkében persze el lehet rontani, akár másra is lehet voksunkat adni, aztán kinn azt mondani, igen, papa (mama), arra szavaztam, akire mondta. De most majd összeülnek az ebédlőasztalnál. Eleve előnyben lesz az, aki tud olvasni, írni és értelmezni (és lát). Itt aztán nem lesz egyéni mérlegelés – vagy kíváncsi lennék egy olyan esetre, hogy a családtagok hevesen vitatkoznak, aztán egyikük Ferire, másikuk Gordira, a harmadik Vikire, a negyedik Gabeszra szavaz, és utána a levesestál mégsem a másik fején landol. És lehet erre legyinteni, hogy a családokon belül úgyis nagy az összetartás, az együttgondolkodás, lám, a’ Amerikában is úgy van, hogy az alapján lehet leginkább megjósolni, kire szavazol, demcsire vagy repcsire, hogy öregapád kire nyomta, de ez azért errefelé mégiscsak bonyolultabb. Nagy a látencia, ahogy a szaknyelv mondja. Nos, e határon túli családokban nem lesz semmiféle látencia. Arról nem is szólva, hogy a magatehetetlen nagymamának esélye sem lesz véleményt nyilvánítania, majd kitölti helyette már az előzetes regisztrációt is az, aki először jut a borítékhoz, az ex-komcsi apuka, a neonáci vagy a punk unoka. Aláírást hamisítani meg már másodikban megtanul a magyar. És kötve hiszem, az OVB majd mindegyiket szkenneli és ellenőrzi. (Tisztelettel jelzem az OVB felé, hogy a szóban forgó példányokat visszatettem a helyükre.)

Bemegyek szerbiai szülőfalucskám postájába, a sor nem nagy, de a községházáról érkeznek a hivatalnokok, ők rögvest beelőznek és kiszolgálják őket. Természetesen az egykor abszolút magyar falu postáján még egykoron sem nagyon dolgozott magyar, ma meg pláne nem – igaz, megöregedtek, ősz hajjal stempliznek a magyarul olykor s kissé tudó, de pont nem beszélő urak. Hol van már a postáskisasszonyok ideje, amikor az ember direkt azért írt levelet, hogy feladhassa a postán és pillantást vethessen plátói szívszerelmére?

Van időm hát nézgelődni, a kiragasztott hirdetményeket silabizálom, a hivatalosak mindegyike csak szerb nyelven és tyirilicával, azaz cirill betűkkel íródott, hiába, ez a híres multikulti Vajdaság, az EU-ba igyekvő Szerbia, ahol a szlovák nyelvtörvényre nem lesz szükség. Az egyiken arról tájékoztat bennünket az állami posta, hogy az állami közlönyben megjelent ukáz értelmében, mégpedig augusztus 31-ig, minden belföldre küldendő postai küldemény után (kivéve a sajtót) 10 dinárt (cirka 25 forintot, 8 eurócentet) kell fizetnie az amúgy is szegény szerbiai halandónak a belgrádi Szent Száva székesegyház (szerbül hram) építésére. Amit már úgy 80 éve építenek, és akkor lesz kész, amikor a jeruzsálemi Szent Sír temploma, amihez 800 éve újra és újra hozzáépítenek. Lévén magam felekezeten kívüli, ezen felháborodom, mi a lópikula közöm van nekem a pravoszláv egyház építményeihez, finanszírozzák azt a hívei, amúgy is, a szerb állam folyton hozzátesz, még a komcsik idején sem állt teljesen le az építkezés. Nem diszkriminatív ez? Nem adhatná a katolikus a 10 dinárját a saját egyházának? A hitetlen gyaur meg iskolának, kórháznak, civil szervezetnek? Hát hol vannak azok a nagy szerbek, morfondírozok, a maffiózók, a politikusok, akik folyton csókolgatják vagy vetik a keresztet? Miért már megint a levelezőket büntetik? És meg is kérdezem a hivatalnokot, hogy akkor ezt most be kell fizetni?

Á, legyint, dehogy.

Adok neki hét dinár borravalót.

2013. augusztus 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább