Ma Medárd, Helga névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Színház az egész világ
Szerbhorváth György
A magyar színház olyan, mint a magyar foci – minden magyar ért hozzá. De legalábbis rohadtul megvan a véleménye róla. Szerbhorváth György blogja (Paraméter):
Itt van, már két napja abban a papucsban csoszog az ország népe, ami eleve nagy rá: hogy akkor az Alföldi-féle István, a király, no az most megsértette-e a népet, nemzetet, önbecsülésünket, vagy épp fontos történeti-társadalmi kérdéseket pedzeget. És hogy akkor a Nemzeti Színház évadnyitó taggyűlésén mit mondott a Vidnyánszky meg a Balog miniszter. És hogy akkor mi a színház funkciója: a szórakoztatás, a nemzet erejének növelése, vagy hogy provokáljon? Olyan emberek tartanak kiselőadásokat a színházról a kiskocsmákban és a nagy internetes fórumokon, akik az Alföldi-féle rendezést csak azért látták, mert a sorozatok nézése után bekapcsolva maradt az RTL Klub, olyan emberek fejtegetik, mi hogyan történt, akik – Vidnyánszkyval egyetemben, és ez azért már maga a botrány – sosem hallottak Thomas Bernhardról és Tadeusz Slobodzianekról, de Pintér Béla és Urbán András színházáról sem. Az nekik mind alternatív baromság, nem mintha a Shakespeare-darabok értelmezésében otthon lennének. Az Indul a bakterház, no az abszolválva van, de persze az is inkább a tévéfilmből rémlik.
A színházról folyó össztársadalmi, népi vita azonban nem sokban különbözik az össztársadalmi ámokfutástól, ami a magyar focit érinti, mióta Orbán Viktor monomániás módon rászállt a témára. Ami az ő dolga is lehetne, ha nem a közpénzt szórná a hobbijára, ahogyan az se lenne baj, hogy nem jár színházba és kortárs magyar irodalmi mű sem igen lehetett a kezében minimum 1990 óta (legfeljebb ha azt feltétlen író-híve ajándékozta neki, de abból is csak a dedikációt nézte meg, vagyis a dicséretet).
De a magyar foci és a magyar színház világa újabban a teljes gyűlölködés kiélésének a terepe lett. Ahol a fradista vezetőség szinte azzal érvel, hogy a szurkolók vélhetően előbb úgy általában gondoltak a Csatárra (aki hát minden magyar csapatból hiányzik), és nem a háborús bűnös Csatáryról immemóriáztak két cigányozás közt. De ezeken a dolgokon már poénkodni sem lehet, mert az, ami a stadionokban és in concreto a Nemzeti Színházban a minap folyt a színészek abszolút megértése mellett, a teljes züllöttség abszolút formája. Mert hogy a focistát semmi sem érdekli a lóvén meg a csajokon és a jó kocsikon kívül, az az ő szubkultúrájának sajátossága, de ha a részben persze megfélemlített, vagy önmaguktól is félő, a tekintélyelvűséget elfogadó teátrumi munkások már az áhítat hangján értekeznek az új igazgatóról, az a művészet mélypontja, pontosabban már nem is művészet. Persze, biztos lesznek jó előadások is akár, ízlések és pofonok, de mondjuk azt nem értem, hogy egy Hobó mit kereshet Vidnyánszky csapatában. Ha anno valaki provokatőr volt a színpadon, az ugyanis épp ő volt. Akkor tehát mi van?
Na most ugye tegnaptól ezek a színészek válhatnak az új generációk példaképeivé, ők adják a mintát. Akár a szülők a gyereknek, akik már szintén nem lázadnak, a szüleik ellen főleg nem, pedig egy kamasznál ez lenne a normális. A szociológiai kutatások szerint a magyar fiatalok java rendpárti, a tekintélyuralmi rendszer(ek) híve. És emiatt nyomulnak a Jobbikba(n). Ahogyan a magyar kormányzat is azon a tájékon sertepertél, emiatt aztán semmi okunk azon csodálkozni, hogy a színészek egy része beszarivá vált, és semmiféle véleménye sincs. Arról nem is beszélve, hogy esetleg szolidáris lehetne azokkal a kollégákkal, akiket ugyanaz a hatalom üt és aláz meg, amely őket egy kis időre most felemeli.
Persze írók, zenészek stb. közt is akadnak bőven olyanok, akik behúzzák fülüket-farkukat, mert hát ott a család, meg az egzisztencia, és az még a jobbik eset, ha tényleg konzervatívok, jobboldaliak, nemzeti érzelműek, de demokraták is. Ám a saját szakmánk, az újságírói sem áll jobban, ez sem friss fejlemény – másfél évtizede két újságíró, akárhol-akárkinek is dolgoztak, még szóba állt egymással, és még pislákolt a szakmai szolidaritás lángja. Ami mára teljesen kihunyt, ha ma két médiamunkás összefut, minimum gyanúsnak tartja a másikat. Ha pedig megtudja, hogy a másik a „másik” oldalon dolgozik, rögvest lenemzetárulózza vagy lehazugozza.
Természetesen a nemzetiszínészeket én nem tartom nemzetárulóknak és hazugoknak, legfeljebb önérdekből gyáváknak, bár ez sem hangzik jól. Akár a helyük is meglehet e világban, ugyan miért kéne mindenkinek lázadnia? Szórakoztassák csak a közönséget, nyalják ki munkaadóik valagát, nem újdonság ez a piac és a munkavállalás világában, sőt, bevett dolog. De ismét csak ne közpénzen.
Viszont se így, se úgy nem kéne ovációval fogadni az új vezetést és különösen nem egymást. Mert a tegnapi hírek arról is szóltak, hogy milyen szépen megtapsoltak mindenkit – azaz egymást -, akinek nevét az új direktor szépen felolvasta.
Mert a tapsolás a közönség dolga, nem az övéké.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Nem bűnös, de felelős
Bűnösnek mondható-e az a polgár, aki önként mond le a saját személyes szabadságáról? Semmiképpen, hiszen joga >
A kulturális buborék
Ha egyszer hasadások keletkeznek a kulturális és szellemi buborékon, akkor a politikai buborék is repedezni fog. >
Igaz, Tito autokrata volt, de emberségesebb, mint a maiak
Ezt hallom az egyszerű emberektől, ám a politikai és a kulturális elit többsége hallgat a tisztázatlan >
Családi üzelmek az újvidéki Forumban?
Szükségtelen és indokolatlan Virág Gábor védelmezése. A VMSZ, pontosabban Pásztor és Lovas kegyei által került kinevezésre >
Pásztorlovas Szó
A lapról azonban régóta tudjuk, hogy egy párt, pontosabban Pásztor pártjának és élettársának, Lovas Ildikónak a >
A társadalmi traumákat kell gyógyítani
Rendben van, a rendőrség foglalkozzon a tünetekkel, de ki fog foglalkozni a miértekkel? Milyenek az iskolai >
A bársonyos forradalmat követte a bársonyos tekintélyelvűség
Mi történik? Furcsa módon erre éppen Illyés Gyula ad útbaigazítást. Alighogy megérkeztem Budapestre kezembe került Illyés >
Milyen országban élünk? (4.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Milyen országban élünk? (3.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >