2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Háború a háborúért

Varga Szilveszter
Varga Szilveszter
Háború a háborúért

„A beszédtől elszoktatottak tö­mege nagyjából változatlan” – írta Petri György Lehrstück című versé­ben, amelyet még az egyetemi évek alatt ismertem meg.

Kézről kézre adtuk azokat a Petri-verseket, amelyeket csak kéziratban lehetett olvasni, mert abban az időben Magyarország és Jugoszlávia között volt egy hallgatólagos megállapo­dás, amelynek alapján itt sem kö­zölték azokat, akiket az anyaor­szágban kitagadtak, és azok sem kaptak szót Magyarországon, akik­nek itthon befogták a száját. Erről mások többet tudnának beszélni, de hadd jegyezzem meg, hogy az íratlan szabály alól volt egy-két ki­vétel is. Az Új Symposion példája évekig ezt bizonyította, és ezt tá­masztotta alá az ezzel merőben ellentétes eset is, hogy egyesek nyugodtan elverhették a port Illyés Gyulán, anélkül, hogy annak ko­molyabb visszhangja lett volna odaát. A lényeg most már azonban nem ez, hanem az, hogy nálunk a beszédtől elszoktatottak tömege nagyjából változatlan maradt. Nem véletlenül! Naivitás lenne ugyanis azt hinni, hogy a diktatúrák érintet­lenül hagyják a szólásszabadságot, és hogy válogatás nélkül mindenki beszélhet, amit akar. A diktatúra első és legfontosabb jellemzője a fegyelem, vagyis a vezetőknek való feltétlen engedelmesség, amit új­ságíró körökben nem kevés iróniá­val úgy fejeznek ki, hogy egy sza­bad országban a szabad újságíró azt ír, amit szabad.

Szerb ismerőseim nemrég felhív­ták a figyelmet arra, hogy lényeges különbség van a Belgrádi Televízió fél nyolckor kezdődő SZSZP-show-ja és a késő esti híradás között. Ezt korábban én is észrevettem, de azt hittem, hogy a véletlen műve az egész, és minden csak attól függ, hogy ki a szerkesztő. Leellenőrizni azonban már nem tudtam is­merőseim állítását, mert időközben tíz társával együtt leváltották Alek­sandar Avramovićot, a Belgrádi Televízió tájékoztatási műsorainak fő- és felelős szerkesztőjét. A már­cius 9. után némi levegőhöz jutó újságíró-társadalom nyaka körül tehát ismét szorul a hurok. Ez a folyamat különben akkor kezdődött meg, amikor a rendíthetetlen idea­lista, Borisav Jović lett az SZSZP vezetője, és azóta már ott tartunk, hogy a helyzet rosszabbá vált, mint március 9. előtt volt. Úgy látszik, hogy a magukat az egyetlen igaz­ság birtokosainak tekintő politiku­sok nem mondtak le a cenzúráról, s ezért jó lesz felkészülni arra, hogy a hiteles információhoz megint, vagy továbbra is csak kerülő úton lehet hozzájutni.

Jugoszláviában a hatalom a ke­ményvonalasok kezében összpontosul, és ők csak akkor érezhetik magukat biztonságban, ha a be­szédtől elszoktatottak tömege nagyjából változatlan marad. Az embereknek pedig van mondaniva­lójuk, hiszen minden ellentétes hí­resztelésre rácáfolva, nem kétsé­ges, hogy az országban egyre kí­méletlenebb háború dúl. A békekezdeményezések sorra csődöt mondanak, mert Horvátországban és Szerbiában a megmozdulások­ról szóló hírek a papírkosárban kötnek ki. A hatalomtartókat még az sem riasztja vissza, hogy min­den elfojtás és elhallgatás ellenére szaporodnak azok, akik a vérontás leállítását követelik. A hiba nem abban van, hogy az emberek nagy része nem akarja a békét, hanem abban, hogy azok döntenek a tájé­koztatás sorsáról, akik a háború kirobbantásáért felelősek. Az akti­visták kirekesztése a hírközlésből azzal jár, hogy a szerbek többsége azt hiszi: minden horvát kalasnyikovval jött a világra, a horvátok nagy része pedig azt képzeli, hogy a szerbeknek a szívük helyén ko­kárda van, noha egyszerűen csak arról van szó, hogy mindannyian egy idejétmúlt, alapjában véve im­potens politika áldozatává váltunk. A félelem, a gyanakvás és a fásult­ság lett úrrá rajtunk, emiatt nem tudunk kapcsolatokat kialakítani a velünk más nézeteket vallókkal. Ehhez hozzájárul az is, hogy egy közélet nélküli társadalomban élünk. A háború nemcsak véráldo­zatot követel, hanem tönkreteszi az élők közötti kapcsolatokat is, ami természetes előfeltétele annak, hogy valakit a harcmezőre lehes­sen küldeni. A hatalomtartók szá­mára ezért veszélyesek a békemeg­mozdulások! Növelik az emberek­ben az egymásra utaltság érzését és a sorsközösség tudatát, és csökkentik a kiszolgáltatottságtól való félelmet. Tehát addig ne szá­mítsunk a békére, amíg a televízió­ból, a rádióból és az újságokból csorog a vér, és amíg széles e hazában a „háborút a háborúért” elv érvényesül. Azért merem ezt ennyire kategorikusan állítani, mert semmilyen más érdek nem indo­kolja azt az esztelen vérontást, amely az országban folyik. A Szerb Egyesült Államok létrehozását a vi­lág úgysem ismeri el, a nemzetközi izoláció pedig előbb vagy utóbb a teljes összeomlásba dönti a társa­dalmat, de elképzelhetetlen a kon­szolidáció a függetlenséget esetleg elnyerő Horvátországban is. A kiút valahol a kettő között keresendő, bár ezt sem Belgrádban, sem Zág­rábban nem akarják belátni.

1991. augusztus 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább