Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Régiek és újak
Végel László
„Attól tartok, hogy befejezetlen mondat végére tettünk pontot.” Végel László heti jegyzete (nyomtatott kiadásban a Családi Körben):
Goebbels és az ákombákomok
Goebbels kemény harcot hirdetett az elitizmus ellen: "A nép szépet és fennköltet akar látni és élvezni. Amit az élet oly gyakran és konokul megtagad tőle", szónokolta. De ez sem volt elég. Elfajult művészet címmel 1937. július 17-én kiállítást rendezett, amelyen szégyenpadra került a modern, úgymond, elitista művészet, amely a nácik szerint, elidegenedett a néptől, a hiteles nemzeti szellemtől és a kozmopolitizmus fertőjében kötött ki. Hitler ugyanazon a napon Münchenben szónokolt az "internacionális ákombákomok" ellen. Volt kitől tanulniuk, Sztálin már jóval előbb irtóháborút folytatott a művészi elitizmus ellen. Persze, a kultúrtörténetben számtalan ilyen eset van, de a nácik és a sztálinisták vezették be az állam által támogatott harcot az elitizmus ellen. A néha Jugoszláviában a negyvenes és az ötvenes években dívott az antielitista ideológiai kultusz, a szocrealizmus bukása után azonban inkább lagymatagon bukkant fel, főleg osztályharcos burokban, akkor is csak időről-időre. Ez történt a vajdasági magyar kultúrában a hatvanas évek közepén, amikor a Symposion nemzedéket illették ezzel a váddal. Ezek után hosszú csend következett, s mostanság újra jelentkezik. Csakhogy most burkot cserélt, az osztályharc helyett a nemzeti héj a divat.
Hisztérikus múlt
Kíváncsi vagyok arra, hogy holnapra milyen váratlan fordulatot készít elő az folytonosan lesben álló, hisztérikusan változó múlt.
Az élcsapat tegnap és ma
Az egykori kommunista nomenklatúra a munkásosztály élcsapata volt a mai pártokrácia pedig a nemzet élcsapatának kiáltja ki magát.
Ide-oda lengő inga
Most már biztos vagyok benne, hogy augusztusban Babitscsal társalgok, mert mondanivalóját egyre időszerűbbnek érzem. Amit az erdélyi irodalomról írt 1937-ban azt manapság is megfontolhatjuk. Vajdaságban is. Egységes magyar irodalomról beszél, amelynek a magyar nyelv az alapja. Ugyanakkor azonban kétségbevonhatatlan ténynek tartja a transzilvanizmust, a sajátos erdélyi jelleget is. „A transzilvanizmus nem elzárkózni, hanem gazdagítani akar, erdélyiségében magyarságát őrzi, és Európát gazdagítja”, írja. Arra is figyelmeztet, hogy az erdélyiség hangoztatása sokszor a dilettantizmus kibúvója. Ugyanakkor azonban arra is figyelmeztet, hogy „az új erdélyi írók átlaga túlságosan is színtelenül illeszkedik a mai pesti ’nyugatos’ kórusunkba.” Mindezt érvényes a Vajdaságra is. Az ötvenes években a politika az elkülönülést kényszerítette ki, a vajdaságiasság gondolata viszont kedvezett a dilettantizmusnak. Az inga ide-oda lengett, attól tartok, hogy manapság abba az irányba leng ki, amelyre Babits szintén figyelmeztet. Túlságosan színtelenül illeszkedünk be a pesti irodalomban. Ez is politika.
Pont és néma csend
A 44-45-os magyarellenes atrocitások továbbra is foglalkoztatnak. Nem annyira a politikai vetülete, nem az, hogy mit mondanak a politikusok, hanem hogy mit élnek át az emberek. Ahogy látom, a politikusok megtartották a díszbeszédeket, az ügy egyébként érdemdús aktivistái immár nem tartanak referátumokat a budapesti díszpáholyok előtt, félig-meddig lezártnak tekintik az ügyet, beköszöntött a megbékélés időszaka, mondják. A Fidesz, megvívta értünk a harcát, állítják, tehát győztünk. Lesz néhány emlékmű, amely előtt a politikusok a jövőben alkalmi beszédeket tartanak. De mi legyen ez egyes emberekkel? Az emberi sorsok függvényében a dolog nem ilyen egyszerű. Attól tartok, hogy befejezetlen mondat végére tettünk pontot. Ez csak a kezdet, amelynek értékét a folytatás hitelesíteni. A múltkoriban újra szóba hoztam ezt, és a kommentekből azt olvastam ki, hogy az emberek továbbra is elégedetlenek. Nem a megbékélés gesztusát kifogásolják, hanem az igazságtétel folyamatát és arról beszélnek, hogy hány rehabilitációs per folyt le eddig, és hány esetben rehabilitálta a bíróság az áldozatokat.
Sziveri
Beköszöntött a nyári kánikula, délutánra a lakásban tűrhetetlen a hőség, ezért rövid időre Anikóval szívesen üldögélek a szomszédos kávézóban. Elolvasom az újságokat, a wi-fi kitűnő, az interneten böngészem a híreket. Igaz, más néven, de még mindig működik az egykor Galerija nevű kávézó, ahol menesztése után Sziveri Jánossal sokat üldögéltünk. Annak szomszédságában volt az Újvidéki Irodalmi Közösség, a Dia-dalok című verseskötet kiadója, mivel a Forum Könyvkiadó nem volt azt hajlandó kiadni. Azon töprengek, hogy mit mondana Sziveri ma? Miről beszélgetnénk? Elégedett lenne a fennállóval? Vagy pedig sumákolna és hallgatna? Ő is? Erősen kétlem. Ahogy látom, Sziverit ma sokan dicsérik, de kevesen követik. Miért is követnék, mert az új nemzedékek soraiból azt olvasom ki, hogy az „új józanság“ kora csapott le ránk. Még annyi barátja sem maradna, mint akkor volt. Azok az emberek, akik egykor kitaszították az irodalmi életből, elégedetten dörzsölhetik a markukat. Igazuk lett. Semmi sem változott, az utókor nekik adott igazat. Nincs többé mi ellen lázadni, hallom útfélén, s olvasom a megszenvedett sorok között.
Elvesztett nemzeti illúziók
A nemzeti érzelmű horvátok döbbenten állnak a jelenség előtt. Horvátország tagja lett az Európai Uniónak, mire a boszniai horvátok – a horvát útlevél birtokában – tömegesen távoznak Németországba vagy más nyugati országba. Immár nem is Horvátországba települnek át, mint tíz évvel ezelőtt, hanem egyenesen a nyugatra igyekeznek. Több jel mutat arra, hogy nem térnek vissza Boszniába, ami azt jelenti, hogy a horvátok lélekszámaránya félelmetesen csökkenni fog. Egy illúzióval kevesebb: a nemzeti érzelmű horvátok úgy gondolták, hogy a boszniai horvátok a nemzetegyesítés nemes elképzelésével vették fel a horvát állampolgárságot.
Igen vagy nem?
A helyi szinten a pártok jönnek, mennek, elhelyezik az embereiket a közvállalatokban és természetesen a kulturális intézményekben is. A köztársasági szinten a csúcsvezetők buzgón ismételgetik, hogy a szakértelem a fontos, nem a pártkönyvecske, Rá se hederítenék arra, hogy „odalenn”, mármint a bázisban mi történik. Éppen azért ütötte meg a fülemet, Aleksandar Vučić kijelentése, miszerint az önkormányzati szintekre is ráférne némi változás, vagyis önkormányzati „kormányátalakítás”. Így szólva természetesen mindenki bólint egyet. Miért ne? De a konkrét kérdést, hogy Újvidéken is szükség lenne-e erre, nagy fanyalgás vagy tiltakozás fogadná. Miért itt, miért nem amott? El tudom képzelni, hogy mi lenne a válasz ezekre kérdésekre: Alkalmazott-e párttagsági alapon az új önkormányzat tisztségviselőket a közvállalatokban? Igen vagy nem? Pártszempontok szerint választotta-e meg az intézményvezetőket, az igazgató bizottsági tagokat? Igen vagy nem? Pártkegyeltek kerültek a kulturális intézmények élére? Igen vagy nem? Minden tisztségviselő kifogástalanul végzi munkáját? Igen vagy nem? Bizonyára ez nagy tiltakozást idézne elő. Ugyanez érvényes persze, a tartományi elitre is. Akárcsak a többi pártonkívüli polgár csak elmélkedek ezen, tudva, hogy hiába, hiszen, Vučićon kívül bárki eredménnyel járna, ezért csak a hipotetikus kérdés érdekel: miért nehezebb önkormányzati szinten „kormányátalakítást” végezni, mint a köztársaságin.
A hegyeket könnyebb elmozdítani…
Már hetek óta figyelem a kormányátalakítás cammogó ritmusát. Belülről bizonyára drámai, kívülről azonban monoton. Nem az elvekről, hanem a fotelekről folyik a vita. Az egészben a szerbiai társadalom végtelen türelme kelt bennem csodálatot. Az emberek szidják a politikusokat, de Szerbiában csend van és párját ritkító nyugalom. A reménytelenség csendje lenne ez? Vagy a tökéletesen idomított közömbösségé? Végül tegnap mégis történt valami… A változtatás eszméje nem rossz elképzelés, lenne is következménye, ha minden szinten, nem csak a köztársaságin menne végbe. Még azt is hajlandó vagyok aláírni, hogy egyes politikusok őszintén akarják, mert attól tartanak, hogy a tétlenség katasztrófába vezetne. De az is igaz, hogy a politikusok többsége úgy viselkedik, mint a piaci kofák: alkudoznak, fél szemmel a másik pártot figyelik, ha az mozdul, akkor is ők is moccannak. Folyik az araszolás. A hétvégén, legutolsó pillanatban Dinkić is megpuhult, úgy látszik Vučić jobban tud vele bánni, mint Tadić. Hegyeket könnyebb elmozdítani, mint funkcionáriusokat lecserélni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Süllyedő „zászlóshajó”
Az MNT – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a magyarországi adófizetők pénzéből költekező, káderkinevező, elbürokratizálódott, közigazgatási >
A néhai
Elsétáltam az egyik standtól a másikig, és egy rövid időben a néhai Jugoszláviában éreztem magam. A >
Üzenet Szerbiából
Teofil Pančić írja a mai Danasban, hogy Orwell regénye, az 1984 ma Szerbiában nem utópikus regénynek >
Két horvát Trump
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép >
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >