Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Ki téged békével, azt te gyökérrel
Jugoszláv fűlegelési kalauz
Keszég Károly
Kövérek a legelők mostanában. Olyan buják, bársonyosak, süppedősek, hogy már-már lehever rájuk örömében az ember. Főleg, ha belelövik. A torkosokra pedig azt mondják: fűbe harapott.
Hiszem, hogy a nemzetközi-, sőt világközvélemény minden elképzelését sikerült felülmúlnia kedvenc alelnökünknek, akiről tulajdonképpen jobb lenne hallgatnunk, de hát annyira szem előtt van. Kijelentése a gyökérről és annak forradalmi célokra való felhasználásáról immáron gyökeret vert, s méltó helyet kapott a „visszafejlődő országok” joggyakorlatában és közgazdasági elképzeléseiben. A szavannák a híres elméleti fejtegetés óta szinte tékozlóan terjednek, magukba szívják a Szahara és a Kalahári sivatag homokdűnéit, termékeny oázissá téve az eleddig szomjas földet; zsírosodnak a zebrák, híznak az oroszlánok. Termékeny talajra hullott tehát a derék hadfi gondolata. Aki tud, az tud. S az ép észt valóban bűn lenne kalitkába zárni, hiszen ismerjük az ószarmata csatakiáltást: „Inkább gyökeret meg füvet, mintsem a rabigát!” Na.
Hogy ezért az őröknek nem mondható igazságért hányan halnak meg, az csekély érdeklődésre tarthat számot – aki fűbe harapott, annak könnyű a föld. Az örök vadászmezőkön boldog egyetértésben ropják a táncot a délszláv nemzetek s a velük együtt élő-haló nemzetiségek. A kitekert logika hazájában semmi sem történhet véletlenül, így az sem, hogy a fél másodperccel ezelőtt szentesített békeokmányról azt állítsák, hogy nem érvényes, betűjét nem látta a négy isten-elnök, s különben is: mit akar Európa azzal a békével? Hányszor próbálkozik még?
Meglehet, Európa tényleg kurva, de amit mi produkálunk neki, az sem a Szűzhártyavédő Nőegylet pisildéjében fogant.
Ha minden igaz, akkor a Jóakarat Játékok balkáni változatáról első kézből értesülhet a nagy szovjet klasszikus is. Gorbacsov nyilván tanácsot kérni és nem adni hívta meg a szerb és a horvát népvezért – a baj nem jár egyedül –, hiszen az ukrán búzamezők ismét sugároznak, s fű, gyökér elfonnyad. Ám mihez kezd majd a cukros meg a rákos bácsi elképzeléseivel, ha azok nagyobb lángot vetnek, mint a csernobili atomreaktor; olyan nagyot, hogy az impérium nemzeteinek nem marad más hátra, mint hogy leegyék a hagymát a moszkvai templomtornyokról? Az étvágyuk megvan hozzá, a reménytelenségük éppúgy.
Ám térjünk vissza hősünkhöz. Branko Kostićot – akinek a nevéhez fűződik a gyökérnek, mint szabadságpótló elixírnek a köztudatba juttatása – e sorok írója néhány évvel ezelőtt ismerte meg, amikor is harcias szónoklatot tartott, fegyvert követelt, és önkéntesek toborzását indította el a szeparatista kosovói albánok ellen. Azóta csupán annyi változott, hogy mások is szeparálódtak, egyebek között azért is, mert nem kértek a „felperzselt gyökér” taktikájából. Branko Kostićnak meg a többi hasonszőrű politikusnak elég nehéz lesz bebizonyítania Európa színe előtt, hogy csak Horvátországban van a fasizmus újjáéledőben, hiszen az elnyomás tankjait nem a horvátok vetették be először. Jugoszlávia évekkel ezelőtt is úgy védte önmagát, hogy egyre kisebb lett. Zsugorodott, mint az államelnökség a ma már papírállammá lett álomban.
A szélrózsa minden irányába szétszórt politikusaink csak egyben egyeznek meg: a háborút a másik kezdte, de ha már van, akkor folytatni kell a végsőkig, addig, amíg szerb, horvát, szlovén, bosnyák, albán és mi tagadás, magyar fejfák nem nőnek a fű helyén. Akkor mit fogyasztunk, uraim?
A gyűlölt Amerika iraki beavatkozásából azért egyet s mást megtanult a hadigépezet. Például azt, hogy előbb csikarjunk ki bármilyen arányú győzelmet, s csak utána rendeljük meg a koporsókat. Merthogy a polgári személyek (lásd: anyák, hitvesek, békeszerető emberek) még majd felfogják, hogy milyen veszteség érte őket szeretteik eltűnésével. Van-e hely még a hűtőházakban?
Aztán lassan az is világossá válik, hogy a háborúnak nem csupán katonai és embergyilkoló céljai vannak, hanem mélyen humánusak is. Ilyen például a családegyesítés, mely kétségkívül emberi jog, de ha mások kárára megy, akkor inkább embertelenségi jogról kell beszélnünk. A napi események arra intenek, hogy nagyobb bátorság kell a békéhez, mint a háborúhoz, s ahhoz, hogy ha kell, ki-ki meneküljön annak borzalmai, esztelensége elől. Már csak azért is, mert mindenütt másutt béke honol, alkotás ütötte fel a fejét, ha úgy jobban tetszik.
A „legnagyobb történelemhamisító” büszke címére is pályázó Paroški népképviselő úr ezzel szemben elragadtatással követeli, hogy a szökött „rabszolgák” vagyonát kobozzák el, s házukba más menekülteket költöztessenek be. A cél elérve: Szerbia megszabadult több ezer magyar polgárától; a magyar államot lefoglalja a hazájukba érkezett menekültekről váló gondoskodás; a választás előtt az egyik legerősebb nemzeti ellenzék, a VMDK támasza gyengül; s az sem mellékes, hogy a Vajdaság etnikailag tisztul, sok munkahely megüresedik, lakások és házak jutnak eladósorba. Van, aki gyökeret kínál, van, aki gyökértelenít, ugye, uraim? Nem beszéltek össze véletlenül?
Így vagyunk mi, „56-os magyarok”. Gömbölyödünk, tollasodunk, s rágjuk gyökereinket.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >
Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >