Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Kövérek a legelők mostanában. Olyan buják, bársonyosak, süppedősek, hogy már-már lehever rájuk örömé­ben az ember. Főleg, ha belelövik. A torkosokra pedig azt mondják: fűbe hara­pott.

Hiszem, hogy a nemzetközi-, sőt világ­közvélemény minden elképzelését sikerült felülmúlnia kedvenc alelnökünknek, akiről tulajdonképpen jobb lenne hallgatnunk, de hát annyira szem előtt van. Kijelentése a gyökérről és annak forradalmi célokra való felhasználásáról immáron gyökeret vert, s méltó helyet kapott a „visszafejlődő orszá­gok” joggyakorlatában és közgazdasági elképzeléseiben. A szavannák a híres elméle­ti fejtegetés óta szinte tékozlóan terjednek, magukba szívják a Szahara és a Kalahári sivatag homokdűnéit, termékeny oázissá téve az eleddig szomjas földet; zsírosodnak a zebrák, híznak az oroszlánok. Termékeny talajra hullott tehát a derék hadfi gondola­ta. Aki tud, az tud. S az ép észt valóban bűn lenne kalitkába zárni, hiszen ismerjük az ószarmata csatakiáltást: „Inkább gyöke­ret meg füvet, mintsem a rabigát!” Na.

Hogy ezért az őröknek nem mondható igazságért hányan halnak meg, az csekély érdeklődésre tarthat számot – aki fűbe harapott, annak könnyű a föld. Az örök vadászmezőkön boldog egyetértésben rop­ják a táncot a délszláv nemzetek s a velük együtt élő-haló nemzetiségek. A kitekert logika hazájában semmi sem történhet vé­letlenül, így az sem, hogy a fél másodperc­cel ezelőtt szentesített békeokmányról azt állítsák, hogy nem érvényes, betűjét nem látta a négy isten-elnök, s különben is: mit akar Európa azzal a békével? Hányszor próbálkozik még?

Meglehet, Európa tényleg kurva, de amit mi produkálunk neki, az sem a Szűzhártyavédő Nőegylet pisildéjében fogant.

Ha minden igaz, akkor a Jóakarat Játé­kok balkáni változatáról első kézből értesül­het a nagy szovjet klasszikus is. Gorbacsov nyilván tanácsot kérni és nem adni hívta meg a szerb és a horvát népvezért – a baj nem jár egyedül –, hiszen az ukrán búza­mezők ismét sugároznak, s fű, gyökér elfonnyad. Ám mihez kezd majd a cukros meg a rákos bácsi elképzeléseivel, ha azok nagyobb lángot vetnek, mint a csernobili atomreaktor; olyan nagyot, hogy az impéri­um nemzeteinek nem marad más hátra, mint hogy leegyék a hagymát a moszkvai templomtornyokról? Az étvágyuk megvan hozzá, a reménytelenségük éppúgy.

Ám térjünk vissza hősünkhöz. Branko Kostićot – akinek a nevéhez fűződik a gyökérnek, mint szabadságpótló elixírnek a köztudatba juttatása – e sorok írója néhány évvel ezelőtt ismerte meg, amikor is harci­as szónoklatot tartott, fegyvert követelt, és önkéntesek toborzását indította el a szepa­ratista kosovói albánok ellen. Azóta csupán annyi változott, hogy mások is szeparálódtak, egyebek között azért is, mert nem kértek a „felperzselt gyökér” taktikájából. Branko Kostićnak meg a többi hasonszőrű politikusnak elég nehéz lesz bebizonyítania Európa színe előtt, hogy csak Horvátor­szágban van a fasizmus újjáéledőben, hi­szen az elnyomás tankjait nem a horvátok vetették be először. Jugoszlávia évekkel ezelőtt is úgy védte önmagát, hogy egyre kisebb lett. Zsugorodott, mint az államel­nökség a ma már papírállammá lett álomban.

A szélrózsa minden irányába szétszórt politikusaink csak egyben egyeznek meg: a háborút a másik kezdte, de ha már van, akkor folytatni kell a végsőkig, addig, amíg szerb, horvát, szlovén, bosnyák, albán és mi tagadás, magyar fejfák nem nőnek a fű helyén. Akkor mit fogyasztunk, uraim?

A gyűlölt Amerika iraki beavatkozásából azért egyet s mást megtanult a hadigépe­zet. Például azt, hogy előbb csikarjunk ki bármilyen arányú győzelmet, s csak utána rendeljük meg a koporsókat. Merthogy a polgári személyek (lásd: anyák, hitvesek, békeszerető emberek) még majd felfogják, hogy milyen veszteség érte őket szeretteik eltűnésével. Van-e hely még a hűtőházak­ban?

Aztán lassan az is világossá válik, hogy a háborúnak nem csupán katonai és em­bergyilkoló céljai vannak, hanem mélyen humánusak is. Ilyen például a családegye­sítés, mely kétségkívül emberi jog, de ha mások kárára megy, akkor inkább embertelenségi jogról kell beszélnünk. A napi események arra intenek, hogy nagyobb bátorság kell a békéhez, mint a háború­hoz, s ahhoz, hogy ha kell, ki-ki menekül­jön annak borzalmai, esztelensége elől. Már csak azért is, mert mindenütt másutt béke honol, alkotás ütötte fel a fejét, ha úgy jobban tetszik.

A „legnagyobb történelemhamisító” büszke címére is pályázó Paroški népképvi­selő úr ezzel szemben elragadtatással kö­veteli, hogy a szökött „rabszolgák” vagyo­nát kobozzák el, s házukba más menekül­teket költöztessenek be. A cél elérve: Szer­bia megszabadult több ezer magyar polgá­rától; a magyar államot lefoglalja a hazá­jukba érkezett menekültekről váló gondos­kodás; a választás előtt az egyik leg­erősebb nemzeti ellenzék, a VMDK táma­sza gyengül; s az sem mellékes, hogy a Vajdaság etnikailag tisztul, sok munkahely megüresedik, lakások és házak jutnak el­adósorba. Van, aki gyökeret kínál, van, aki gyökértelenít, ugye, uraim? Nem beszéltek össze véletlenül?

Így vagyunk mi, „56-os magyarok”. Gömbölyödünk, tollasodunk, s rágjuk gyökereinket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |