2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„A békének nincs alternatívája”

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
„A békének nincs alternatívája”
(6-Nedward illusztrációja)

„A szerb parlamentben olyan békepárti és háborúellenes hangulat uralkodott el, hogy ehhez képest a buddhisták, vagy általában a pacifisták Gandhival az élükön igazán ovisok.” Szerbhorváth György blogja (Paraméter):

Pénteken a szerb szkupstina 128 igen, 10 nem mellett (miközben vagy a képviselők harmada ott sem volt) elfogadta azt a deklarációt, amely „a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944–45-ben elkövetett bűntetteket, amikor meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”. Ugyanakkor én a teljes szöveget sehol sem találom – a parlament honlapján ugyan jelzik, hogy ott van, de rákattintva csak azt olvashatjuk, név szerint ki hogyan szavazott.

Örülhet most a vajdasági magyarság, eddig bizonyítottan, név szerint, 17 ezer ártatlan magyart gyilkoltak meg a „felszabadítók” 1944 októberétől. Akkor a kollektív bűnösség bélyegét sütötték rájuk, most ez lett levéve – de ez a teljes rehabilitációt, pláne a kártérítést nem jelenti magától értetődően. A kritikusok szerint azonban álságos ez a határozat, mert épp Áder János szerbiai látogatása előtt hozták meg, és főképpen a június 28-i döntés előtt, amikor eldől, Szerbia megkezdheti-e a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val – vagyis per pillanatnyi politikai érdekek miatt. Megint mások azt kritizálták, hogy miért csak az ártatlan magyar áldozatok elleni bűntetteket ítélik el, ha még tömegesebben irtották és üldözték el akkortájt például a vajdasági németeket, szinten kollektíve bűnösnek kiáltva ki őket. Az ultranacionalista ellenzék meg jött a fúróval, hogy a fasizmus lett itt rehabilitálva, nem az ártatlan magyarok – ez persze nettó hülyeség.

Némiképp érdekes volt a parlamenti „vitát” nézni. A szerb parlamenti többséget ma a Hágában ítéletére váró, (szerintem) háborús bűnös Vojislav Šešelj csetnik vajda, illetve Slobodan Milošević utódai alkotják, további nacionalista és jobboldalinak mondható pártokkal. A Vajdasági Magyar Szövetséggel, annak nyomására hajtották ki ezt a rezolúciót az egykori háborús politika zászlóvivői, úgyhogy most leginkább azon képedhettünk el, hogy a szerb parlamentben olyan békepárti és háborúellenes hangulat uralkodott el, hogy ehhez képest a buddhisták, vagy általában a pacifisták Gandhival az élükön igazán ovisok. Csak úgy szálltak a nagy szavak a megbékélés szükségességéről, elérzékenyült történeteket hallottunk arról, hogy miképpen segítette a szerb szomszéd a magyart, a magyar ismerős a szerbet, hogy mekkora volt a békesség valójában 1941 előtt és úgy általában mindig is, csak jöttek Horthy katonái, aztán ez lett belőle. Pfuj, a gonosz politikusok – mert a nép, az egyszerű ember, az mindig okés.

A Vajdaság kapcsán persze nem újdonság ez, folyamatosan hallhatjuk a lózungokat a multikulturális és multikonfesszionális tartomány békés jellegéről, Európa kicsiben, mindenki puszi pajtása a másiknak, dolgos is ez a nép, Európa éléskamrája a térség csernozjomos talajával, és mindenki beszél vagy három nyelven a tolerancia jegyében. Pedig lópikulát. Példát mindenre találhatunk, de akkor bizony ellenpéldát is bőségesen. Spiró György egy esszéjében egyenesen arról ír, hogy Európa első etnikai indíttatású népirtása (azaz nemzeti, nemzetiségi alapú a mai értelmében) épp itt zajlott, 1848-49-ben az Újvidékhez közeli Szenttamáson, ahol a haderők kölcsönösen irtották a szerb, illetve a magyar civil lakosságot. És igen, aztán jött majd száz év békében, 1918 után a Vajdaság Szerbiához került, és a szokásos konfliktusokon (kocsmai verekedések, „magyarverés” etc.) kívül más nem akadt. De a másik nyelvét nem feltétlenül beszélték, legfeljebb a felsőbb rétegek és a többnemzetiségű településeken, és persze a kereskedők, iparosok, ügyvédek, akiknek ez gazdasági érdekében állt. Előbb a magyarok magyarosították volna a többieket, aztán meg a szerbek a magyarokat, pl. úgy, hogy a szláv eredetű vezetéknevűeket szerb iskolába kényszerítették, így sokan csak cirill betűkkel tudtak magyar nyelven írni... A németek szinte párhuzamos struktúrákat hoztak létre a két világháború között, kiegyezve az állammal. De 1941-ben a német megszállás alá kerülő Bánátban már akkor, rögvest végrehajtották a végső megoldást, a zsidók teljes eltüntetését (akárcsak szűkebb Szerbiában), jött az újvidéki razzia, aztán a vérbosszúk. Közben egymás szisztematikus kirablása: 1941-ben a szerb településeket magyarországi koncentrációs táborokba vitték, ahol hullottak, mint a legyek, vagyonukat széthordták a többiek – két magyar település lakosai össze is vesztek, mert Telecska lakói előbb érkeztek Sokolacot kipakolni, mint a moravicaiak. E szerbek helyére érkeztek a székelyek, akik 44-ben menekülhettek tovább, és amit hátrahagytak, újra vitte, aki érte. (A telecskaiak ismét gyorsabbak voltak.) Így történt a németek vagyonával, hordták azt haza a magyarok is egykori munkaadóiktól – pedig a német gazdák dupla annyit fizettek, mert jól gazdálkodtak, mint a magyar vagy a szerb. Aztán jöttek az oroszok, a partizánok, a kommunisták, és mindenkit kiraboltak.

E harácsoló életmódra való beállás folytatódhatott a szocializmusban is – a közösből mindenki vitte, amit ért. Aztán jött 1991, de nem folytatom, mi történt éppen a kisebbségekkel – egy újabb, csendes etnikai tisztogatás, csak nem feltétlenül fegyverekkel. Elég volt a ráutaló magatartás, egy-két mondat: Šešelj vajda, a mai kormányzó erő egykori vezére egy szendvicset ajánlott fel az útra a magyaroknak, kettőt a szlovákoknak, mégis, Szlovákia messzebb van.

Mikor volt hát itt béke, amire hivatkoznak? Mikor tisztelték itt egymást az emberek? Hol az a felhőtlen, boldog időszak? A megfejtést a szerkesztőség címén vagy a Facebook-on várjuk.

2013. június 24.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Tovább

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Tovább

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Tovább

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Tovább

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Tovább

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Tovább

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Tovább

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

Tovább

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Tovább

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Tovább

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

Tovább

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

Tovább