Ma Bulcsú, Kerény, Kerubin névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Napi ajánló
„A békének nincs alternatívája”
Szerbhorváth György
„A szerb parlamentben olyan békepárti és háborúellenes hangulat uralkodott el, hogy ehhez képest a buddhisták, vagy általában a pacifisták Gandhival az élükön igazán ovisok.” Szerbhorváth György blogja (Paraméter):
Pénteken a szerb szkupstina 128 igen, 10 nem mellett (miközben vagy a képviselők harmada ott sem volt) elfogadta azt a deklarációt, amely „a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944–45-ben elkövetett bűntetteket, amikor meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”. Ugyanakkor én a teljes szöveget sehol sem találom – a parlament honlapján ugyan jelzik, hogy ott van, de rákattintva csak azt olvashatjuk, név szerint ki hogyan szavazott.
Örülhet most a vajdasági magyarság, eddig bizonyítottan, név szerint, 17 ezer ártatlan magyart gyilkoltak meg a „felszabadítók” 1944 októberétől. Akkor a kollektív bűnösség bélyegét sütötték rájuk, most ez lett levéve – de ez a teljes rehabilitációt, pláne a kártérítést nem jelenti magától értetődően. A kritikusok szerint azonban álságos ez a határozat, mert épp Áder János szerbiai látogatása előtt hozták meg, és főképpen a június 28-i döntés előtt, amikor eldől, Szerbia megkezdheti-e a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val – vagyis per pillanatnyi politikai érdekek miatt. Megint mások azt kritizálták, hogy miért csak az ártatlan magyar áldozatok elleni bűntetteket ítélik el, ha még tömegesebben irtották és üldözték el akkortájt például a vajdasági németeket, szinten kollektíve bűnösnek kiáltva ki őket. Az ultranacionalista ellenzék meg jött a fúróval, hogy a fasizmus lett itt rehabilitálva, nem az ártatlan magyarok – ez persze nettó hülyeség.
Némiképp érdekes volt a parlamenti „vitát” nézni. A szerb parlamenti többséget ma a Hágában ítéletére váró, (szerintem) háborús bűnös Vojislav Šešelj csetnik vajda, illetve Slobodan Milošević utódai alkotják, további nacionalista és jobboldalinak mondható pártokkal. A Vajdasági Magyar Szövetséggel, annak nyomására hajtották ki ezt a rezolúciót az egykori háborús politika zászlóvivői, úgyhogy most leginkább azon képedhettünk el, hogy a szerb parlamentben olyan békepárti és háborúellenes hangulat uralkodott el, hogy ehhez képest a buddhisták, vagy általában a pacifisták Gandhival az élükön igazán ovisok. Csak úgy szálltak a nagy szavak a megbékélés szükségességéről, elérzékenyült történeteket hallottunk arról, hogy miképpen segítette a szerb szomszéd a magyart, a magyar ismerős a szerbet, hogy mekkora volt a békesség valójában 1941 előtt és úgy általában mindig is, csak jöttek Horthy katonái, aztán ez lett belőle. Pfuj, a gonosz politikusok – mert a nép, az egyszerű ember, az mindig okés.
A Vajdaság kapcsán persze nem újdonság ez, folyamatosan hallhatjuk a lózungokat a multikulturális és multikonfesszionális tartomány békés jellegéről, Európa kicsiben, mindenki puszi pajtása a másiknak, dolgos is ez a nép, Európa éléskamrája a térség csernozjomos talajával, és mindenki beszél vagy három nyelven a tolerancia jegyében. Pedig lópikulát. Példát mindenre találhatunk, de akkor bizony ellenpéldát is bőségesen. Spiró György egy esszéjében egyenesen arról ír, hogy Európa első etnikai indíttatású népirtása (azaz nemzeti, nemzetiségi alapú a mai értelmében) épp itt zajlott, 1848-49-ben az Újvidékhez közeli Szenttamáson, ahol a haderők kölcsönösen irtották a szerb, illetve a magyar civil lakosságot. És igen, aztán jött majd száz év békében, 1918 után a Vajdaság Szerbiához került, és a szokásos konfliktusokon (kocsmai verekedések, „magyarverés” etc.) kívül más nem akadt. De a másik nyelvét nem feltétlenül beszélték, legfeljebb a felsőbb rétegek és a többnemzetiségű településeken, és persze a kereskedők, iparosok, ügyvédek, akiknek ez gazdasági érdekében állt. Előbb a magyarok magyarosították volna a többieket, aztán meg a szerbek a magyarokat, pl. úgy, hogy a szláv eredetű vezetéknevűeket szerb iskolába kényszerítették, így sokan csak cirill betűkkel tudtak magyar nyelven írni... A németek szinte párhuzamos struktúrákat hoztak létre a két világháború között, kiegyezve az állammal. De 1941-ben a német megszállás alá kerülő Bánátban már akkor, rögvest végrehajtották a végső megoldást, a zsidók teljes eltüntetését (akárcsak szűkebb Szerbiában), jött az újvidéki razzia, aztán a vérbosszúk. Közben egymás szisztematikus kirablása: 1941-ben a szerb településeket magyarországi koncentrációs táborokba vitték, ahol hullottak, mint a legyek, vagyonukat széthordták a többiek – két magyar település lakosai össze is vesztek, mert Telecska lakói előbb érkeztek Sokolacot kipakolni, mint a moravicaiak. E szerbek helyére érkeztek a székelyek, akik 44-ben menekülhettek tovább, és amit hátrahagytak, újra vitte, aki érte. (A telecskaiak ismét gyorsabbak voltak.) Így történt a németek vagyonával, hordták azt haza a magyarok is egykori munkaadóiktól – pedig a német gazdák dupla annyit fizettek, mert jól gazdálkodtak, mint a magyar vagy a szerb. Aztán jöttek az oroszok, a partizánok, a kommunisták, és mindenkit kiraboltak.
E harácsoló életmódra való beállás folytatódhatott a szocializmusban is – a közösből mindenki vitte, amit ért. Aztán jött 1991, de nem folytatom, mi történt éppen a kisebbségekkel – egy újabb, csendes etnikai tisztogatás, csak nem feltétlenül fegyverekkel. Elég volt a ráutaló magatartás, egy-két mondat: Šešelj vajda, a mai kormányzó erő egykori vezére egy szendvicset ajánlott fel az útra a magyaroknak, kettőt a szlovákoknak, mégis, Szlovákia messzebb van.
Mikor volt hát itt béke, amire hivatkoznak? Mikor tisztelték itt egymást az emberek? Hol az a felhőtlen, boldog időszak? A megfejtést a szerkesztőség címén vagy a Facebook-on várjuk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Amiről nem beszélünk...
A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >
Keresik az ajándékot
Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >
Húsz éve (3. rész)
Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >
Szerbia nem demokratikus ország
Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >
Szabadulás Trianontól
Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >
Az idegen nő
Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >
Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)
A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >
Trianon és a VMSZ
Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >
Húsz éve (2. rész)
Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >
Húsz éve (1. rész)
Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >
Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”
A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >
Töppedt is, férges is, de a VMSZ-é
A párt egyedül maradt a vajdasági magyar politikai porondon, és immár a polgári opció harmatgyenge ellenzéki >