Ma Szeréna, Roxána névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Betiltott béke
Dudás Károly
Kezemben kilenc csillag világít,
visszük a remény kilenc mécsét,
s az éjszakában tüzet gyújtunk,
hol legsötétebb a sötétség.
(Tollas Tibor: Forgószélben)
Ülök a fehér papírlap előtt, írnom kellene valamit. Nem megy. Nem mintha semmi sem jutna eszembe: túl sok minden is eszembe jut. Kavarognak fejemben a gondolatok, mint köröttem a világ. Amely – most már minden kétséget kizáróan bebizonyosott – egészen megbolondult Sohasem volt talán ennyire élő, ennyire húsba vágó a költő szava: „Oly korban éltem én a földön, / mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, / az áruló, a rabló volt a hős, – / s ki néma volt netán csak lelkesedni rest, / már azt is gyűlölték, akár a pestisest”
Igen, gyűlölnek bennünket, ehhez most már nem fér semmi kétség. Bennünket, a békéért sóvárgókat, a gyilkos testvérháborútól irtózókat, a kérges tenyerüket és verejtékes homlokukat, ezen a lapos tájon még az elmúlt évezredben gyökeret eresztőket; „fehérek közt egy európait”. Tépik munkához soha nem szokott szapora kézzel a gyökereinket, tépik kíméletlenül; kérges tenyerünket idegen puskavasra nyomnák, tiszta homlokunkra vörös csillagot égetnének irgalmatlanul.
Olvasom a „magyarok és usztasák megsemmisítésére alakult bizottság” parlamenti képviselőinkhez eljuttatott „veretes” sorait, s végigfut hátamon a hideg. „A célzókészüléken keresztül figyelünk benneteket Szabadkától (bocsánat: Suboticától) Belgrádig, aztán a Dunába veletek… Irtunk benneteket minden helyen és minden időben. Vigyázzatok!”
Hallgatom Budimir Košutićnak, a szerb kormány alelnökének a békéhez vezető szerb útról Szabadkán elhangzott fenyegető, a város légkörét mérgező szavait (ha egyszer fölkel a moravai Szerbia, itt kő kövön nem marad, de a VMDK-ból, a VHDSZ-ből meg az áruló magyarokból és horvátokból, a másként gondolkodó szerbekből sem sokkal több), hallgatom a velem teljesen egy húron pendülő „szocialista” hallgatóság hozzá intézett kérdéseit (az ellenzéki, tehát áruló- és kémközpont Szabadkán rövid úton – nyilván fegyveresen – kezükbe vegyék-e a hatalmat, s elintézzék-e ezt a rohadék Kasza Józsefet és Ágoston Andrást – igen, igen: a Szerbiai Parlament két jeles képviselőjéről, Szabadka egykor Szabad Királyi Város polgármesteréről és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnökéről van szó); hallgatom őket, s végigfut hátamon a hideg. A „béketribünön” minden bizonnyal jelen van a belügyi titkárság képviselője is: nem indítanak senki ellen eljárást…
Szabadkát ellepik a KSZ-Mozgalom Jugoszláviáért nevű hadfi párt plakátjai, amelyeken gátlástalanul mocskolják a VMDK-t és vezetőit, hazaárulóknak nevezik a magyarokat A belügyi titkárság vezetője és képviselői heteken keresztül sétálgattak a plakáterdő előtt, mégsem indítottak senki ellen eljárást, a plakátförmedvényekhez sem nyúlt senki…
Šešelj csetnikvajda fegyveresek kíséretében defellérozik Szabadka jobb időket is megért főterén, s noha a rendőrség jelen van, senki sem kéri tőlük a fegyverviselési engedélyt, senki ellen nem indítanak eljárást…
Dúl az esztelen testvérháború, hullanak az emberek, gyertyák gyúlnak a Szabadság téren. Estéről estére szaporodnak a néma emlékezők, a kísértetiesen csendes és mozdulatlan, gyertyás emberek, a békekeresők. Gyülekeznek a Szeretet Bástyája körül a békeharcosok. Gyülekezzünk. És menetrendszerűen megjelennek a provokátorok is, a vérszomjas kötekedők, Budimir Košutić „békeszózatát” követően vandál módon letarolják a téren hagyott gyertyákat. A béke és a szeretet viaszrudacskáit. Ha ott találtak volna bennünket, minket taposnak el…
És nyomban közbelép az eddig tétlenkedő rendőrség, azonnali hatállyal betiltja a Szeretet Bástyáját, Milán Jerinkić belügyfőnök, Radoman Božović kebelbarátja betiltja Szabadkán a békét. Eloltja a béke lángját, nehogy véletlenül elharapózzék. Mély sötétségbe borítja az egykor európai várost. Nem kell a Szeretet Bástyája ott, ahol a gyűlölködés az úr. Nyomára bukkanak ugyan három barbár gyertyatiprónak is, s illetlenkedés címén (nono, fiúk!) szabálysértési feljelentést tesznek ellenük, de az érzékeny egyensúly kedvéért nyomban szabálysértési bíró elé állítanak három magyart is, „egészen véletlenül” a VMDK három szabadkai vezetőjét, akik tíz-tizenöt társukkal együtt a tilalom ellenére a Szabadság térre merészkedtek. Közöttük e sorok íróját is. Még csak gyertyát sem gyújtottunk, csupán néma jelenlétünkkel sóvárogtuk a békét. Ami ugyebár főbenjáró bűn ebben a „legszabadabb és legdemokratikusabb” köztársaságban. Meg is kaptuk a magunkét: amíg a nekibőszült gyertyatiprókat illetlen viselkedés címén jelentették föl, minket már közrend elleni vétség miatt. Hogyisne, hiszen csak álltunk ott némán, senkinek sem ártva. Elég volt ránk nézni, hogy tudják: ezek bizony nem akarnak senkit kiirtani. No, majd mi megmutatjuk nekik, meg, az anyjuk úristenit! A hatalom rendőrsége feladta eddigi látszatpártatlanságát, a békét kívánókkal szemben a háborús uszítók oldalára állt. Elhatározását azzal nyomatékosította, hogy a VMDK egy „közlegényét”, egy nagybeteg embert tettleg bántalmazott, majd elhurcolta a helyszínről. „Pártatlan” rendőrségünk gyengéd bája. Buffogott a gumibot a szabadkai éjszakában a beteg emberi testen, békétlenséget hozva a békét óhajtók közé. Buffogott a megfélemlítés gumibotja…
Es a megfélemlítés eredményes: a magyar családok sorra hagyják el Vajdaságot. Nem az évszázados, de az évezredes családi tűzhelyeket. Menjenek is, mondaná Milán Paroški címzetes népképviselő, ott a helyük. Ahonnan 1956-ban ideszöktek. Most mondjam neki, hogy mi hosszú-hosszú évszázadok óta itt vagyunk? Hogy Szabadka most hatszáz éves, neki, a „történésznek”? Hogy a mi őseink fogadták be háromszáz esztendeje az övéit, s nyújtottak nekik máig tartó vendégszeretetet? Úgysem értené, hiszen nem beszéli az emberi beszédet. S még majd közrend elleni vétség miatt följelentene a szabadkai belügy…
Az embereink pedig egyre csak menekülnek. Magyarországra, bele a vakvilágba. Több ezren mentek már el Zentárói, Kanizsáról, Horgosról, Szabadkáról, Zomborból… Mi lehet akkor Pancsován, Versecen, Kikindán, Zrenjaninban…? (Olvasom: Baranyában az elhagyott magyar és horvát házakba már elkezdtek beköltözni a „felszabadítók”.) A megfélemlítés eredményes, elégedetten dörzsölheti a kezét a Szerb Tudományos Akadémia. A Memorandum megálmodói. Hiszen ezt akarták, erre vágytak. Halnak a magyar kiskatonák és tartalékosok: a legújabb „félhivatalos” adatok szerint a JNH uniformisában fűbe harapók egyötöde magyar. Annak ellenére, hogy nem kívánunk részt venni ebben a háborúban, s hogy bennünket hazaárulóznak le a csahos nyelvvel hazaszeretők Fogyunk, egyre csak fogyatkozunk, vészesebben, mint ittlétünk óta bármikor. Erőszakos átalakuláson megy át Vajdaság etnikai térképe, ami már nem lehet egy tartomány, egy köztársaság, egy ország belügye: ez már az Egyesült Nemzetekre, Európára, az emberiségre is tartozik. Csak hát az Egyesült Nemzetek, Európa meg az emberiség messze van, mi meg itt közel, ebben a „legszabadabb és legdemokratikusabb” köztársaságban, ezen a „Bérces balkonon”, ahogyan jó humorú szerb írótársam mondta nemrégiben, ahol akaratunk ellenére a frontra visznek bennünket, ahol áldozati bárányokként odavetnek Nagy-Szerbia oltárára, ahol minden ok nélkül eljárást indíthatnak ellenünk. Hát így valahogy állunk-élünk. Mire a teleírt papírlapok fölött rám hajnalodik, éppen autóbuszokra rakják a becsei, péterrévei, földvári tartalékosokat, akik egyszer már megjárták a poklok poklát. Viszik őket valahova. Kimondhatatlanul aggódom a sorsukért. Kimondhatatlanul aggódom a sorsunkért. A békéért, amelyet Szabadkán betiltottak. Mégsem megyek el innen sehova. Nem könnyítem meg a haramiák dolgát. Még ha – szóljon újból a költő, a titkok tudója – „hol zsarnokság van, ott van / jelenvalóan / mindenekben, / ahogy még istened sem.” És itt zsarnokság van.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A délvidéki magyarság kálváriája
Egy jelentős vajdasági magyar alkotó új könyve már nem a vajdasági magyar könyvkiadás keretében jelenik meg, >
VÉDEKEZÉS ÉS AZ UTOLSÓ NAPOK: Hogyan húzzák ki a független média fogait
A rezsimpárti média minden kapcsolatát elvesztette a valósággal, kezdte elveszíteni a mérkőzést a teljes kívülállókkal, azzal >
A vajdasági magyar politika ma leginkább egy partra vetett, vergődő hal képét mutatja
A legnagyobb probléma nem egyszerűen az, hogy kevés az ellenzéki szereplő vagy gyenge a szervezettség. Sokkal >
„Oh, lélek! Ez a hazám.” (József Attila: Elégia)
Képzelj el Európában egy országot, amelyben, holott ország és népe már a következő évezredben él (lelkileg), >
VMP-KÖZLEMÉNY: Szavazz az egyetemisták listájára, a jövőre!
Az előrehozott parlamenti választások egyetemista kampánynyitója számunkra nem pusztán egy szerbiai választási kampány kezdete 2026 szeptember >
KISS GYULA – EGY POLITIKAI KARRIER DICSTELEN VÉGE
Kiss Gyula (1972, Újvidék) a VMSZ oszlopos tagja 2004 óta, megélhetési politikus. Harmadik mandátumában képviseli pártját >
Pásztor válaszolt, de nem a VMDK-nak: „Soha, semmilyen politikai érdekből nem hajtanám meg a fejem elítélt háborús bűnösök előtt”
Nem csillapodik a vajdasági magyarok közösségi médiában zajló „közleményháborúja”, amióta hétfőn, szeptember 7-én a Vajdasági Magyar >
VMDK: A KÉPVISELŐ-TESTÜLET NEM KISS GYULA MAGÁNÜGYE!
A VMDK számára elfogadhatatlan, hogy egy jogerősen háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt elítélt Ratko Mladić >
Az általános bizonytalanság szülte kollektív skizofrénia
Az utcákon, a tereken fekete trikós, fekete kapucnis tagbaszakadt férfiak elnáspángolják a tüntetőket, könnyű nekik a >
A VMSZ fejet hajtott a Balkán mészárosának tiszteletére?
A párt szerint a vajdasági magyarokat nem képviselheti olyan politika, amely hallgat a jogerősen elítélt háborús >
Iskolatáskaosztás propagandával
A Magyar Nemzeti Tanács elnöke és tisztségviselői, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség vezető politikusai évről évre, >
VMDK: MIÉRT SZÉGYELLIK A PÁSZTORÉK VUČIĆOT❓
A VMDK Szabadka Helyi Szervezete logikus kérdést tesz fel: vajon a VMSZ távolmaradása annak a jele, >