2020. szeptember 21. hétfő
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Délvidéki főhajtás

Bódis Gábor
Bódis Gábor

„Emlékezni kell, de mértéket tartva – mondta nekem a szegedi kutató, aki éppen emiatt ellenzi, hogy Újvidéken felállítsák Makovecz Imre hivalkodó méretű Csonka-kápolnáját.“ Tanács István cikkéből idézünk (Népszabadság):

„Úgy tűnik, lesz idén tavasszal közös magyar–szerb elnöki főhajtás a második világháború délvidéki áldozatainak emlékére. Valószínűleg áprilisban, és minden bizonnyal Csúrogon kerül sor arra a kegyeletes aktusra.“ (...)

„A visszacsatolt terület etnikailag rendkívül kevert volt: a népesség 26 százaléka volt magyar, 21 százaléka szerb, 19 százaléka horvát, 17 százaléka német – a többi szlovén, szlovák, ruszin és zsidó. A magyarok örültek a magyar bevonulásnak, de alig a negyedét adták a teljes lakosságnak. Nem örültek viszont a szerbek; gyakran fegyveresen támadtak a magyar honvédekre, akik persze visszalőttek. A különböző típusú fegyveres csetepatéknak csaknem annyi civil áldozata volt, mint a sajkásvidéki razziának.“

„A. Sajti Enikő megemlíti, hogy magyar adatok szerint 2870 civil áldozata volt a lövöldözéseknek (köztük az a 313 személy, akit statáriális bíráskodás keretében kivégeztek a magyar hatóságok). A bevonulás után a magyar hatóságok is azzal kezdték, hogy megbízható helyi magyarokat toboroztak, és velük vizsgáltatták felül a helyiek „nemzethűségét”. A megbízható magyarok házról házra jártak, hogy megmutassák a honvédeknek, melyikben élnek jó magyarok, és melyikben gyanús elemek. A szerb telepesek mind gyanúsak voltak, a közigazgatásban dolgozó szerbek úgyszintén. Aki tudott, elmenekült, aki nem tudott, vagy nem akart, azt táborba zárták. Megpróbálták átdobni őket Szerbia területére, de azt a németek nem engedték.

Ezzel sem tudták visszaszorítani a partizánok tevékenységét. A kommunista ellenállók Horvátországból kapták a fegyvereiket, de többségük a németek által megszállt Bánátból szivárgott be az úgynevezett Sajkás-vidékre, ahol Zsablya községben 1942. január 6-án megindult a razzia. Ezt terjesztették ki 12-én Újvidékre, egyrészt, mert oda menekültek a szétszórt partizáncsoportok és szimpatizánsaik, másrészt, mert a megszállók vezetői Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy vezetésével jó lehetőséget láttak arra, hogy a partizánfelkelés leverése ürügyén likvidálják azokat, akiktől nagyon szerettek volna megszabadulni. Ez a történet ismert, mert még a háború idején kivizsgálták, a bűnösök egy részét felelősségre vonták, más részüket később kiadták Jugoszláviának. A razzia során 3340 személy tűnt el, közülük 2550 szerb, 743 zsidó, 11 magyar, 13 orosz, 7 német, 2 horvát, 1 szlovák és 13 ruszin. Magyarországon ezt több nemzedék tudatába beleégette Cseres Tibor Hideg napok című regénye és a belőle készült film.“ (...)

„Srdjan Cvetkovics történész, a sírfeltáró bizottság titkára egy januári szegedi előadásában arról beszélt, hogy a háború végén a titói állampárt a sztálini módszereket alkalmazta: az egypártrendszer bevezetése érdekében kíméletlenül leszámolt politikai ellenfeleivel. Megszüntette a magántulajdont. Megszüntette a szólásszabadságot, a tudomány és a művészet szabadságát. A kommunista szerb partizánok a szabad gondolkodáshoz szokott szerb művészek, újságírók, tudósok sokaságát mészárolták le. Cvetkovics szerint Szerbiában több mint 210 tömegsírt tartanak nyilván. Több mint 40 ezer áldozat nevét ismerik, de az adott időszak összes veszteségét 70 ezerre becsülik. Ebből a Vajdaság területén gyilkoltak meg körülbelül 45 ezer embert. Cvetkovics januárban közzétett listáján szereplő 26 618 áldozat közül 14 432 a német és 5584 a magyar.“ (...)

„Az akadémiai vegyes bizottságnak mind a magyar, mind a szerb tagozata megosztott. Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című könyvéből származik az az adat, hogy a Bácskában 40 ezer, zömében magyar áldozata volt a partizánmegtorlásnak. A magyarországi szélsőjobboldal, illetve a személyes megemlékezéseket feldolgozó egyes vajdasági értelmiségiek nem akarják elhinni, hogy a tényleges, névvel azonosítható magyar áldozatok száma talán a 10 ezret sem éri el. Korábban közéjük tartozott Forró Lajos, a Szeged Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója is, akinek a nagyapját 1944. november 21-én megölték a partizánok. Forró az 1990-es évek elején települt át Magyarországra, elvégezte a történelem szakot, közben pedig több könyvet is kiadott a Magyarkanizsa területén elkövetett gyilkosságokról.“

– Jó, hogy botcsinálta helytörténészként megtörtük a hallgatást, de át kell adni a terepet a tudománynak – állította Forró, aki első könyveit ma már kritikával szemléli. Hozzátette: feltételezések alapján nem lehet tárgyalni. Ha csak azt veszik számba, ami bizonyíthatóan megtörtént, akkor is éppen elég szörnyűség marad. Az ő nagyapját és számos más martonosi magyar embert ártatlanul öltek meg – ezt ma már a szerb bíróság rehabilitáló ítélete is elismeri. A háborús gépezet előbb ölt – de aztán meglehetős aprólékossággal utólag legyártotta az iratokat. (...)

„Ám e gyilkosságok elkövetői kivonultak a honvédséggel együtt, és a bosszút olyanok szenvedték el, akik ott maradtak, mert bíztak az ártatlanságukban. Szinte minden település esete más és más. Magyarkanizsán például a helyi szerbek meg sem várták az OZNA-t, a halálszázadot, maguk kínozták és gyilkolták meg a foglyul ejtett magyarokat. Be sem temették a sírgödröt, csak leöntötték mésszel az újabb és újabb tetemeket. Forró Lajos úgy véli: nem kerülhetett volna sor a boszniai rémtettekre, ha nem borítja el a jugoszláviai valóságot a hamis partizánmitológia. A háború után ezeket a bűnöket csak kivételesen büntették – például a kommunista hatóságok olykor megtorolták azt, amit királypárti szerbek követtek el.“ (...)

„Forró Lajos szerint a halottakat megilleti a kegyelet – az fontosabb, mint néhány épület sorsa. Mások tagadják ezt. Ugyancsak elengedhetetlen, hogy emlékhelyeket állítsanak az áldozatoknak. Az elmúlt években Vajdaság-szerte számos helyen emeltek kereszteket, síremlékeket – egy részüket a nacionalista szerbek megrongálták. Emlékezni kell, de mértéket tartva – mondta nekem a szegedi kutató, aki éppen emiatt ellenzi, hogy Újvidéken felállítsák Makovecz Imre hivalkodó méretű Csonka-kápolnáját. Forró mostanában emlékhelyeket állít a megtorlások során megölt magyar papoknak. A templomkertben, nem provokáló, de a lelkipásztorra méltó módon emlékező domborműveket helyeznek el.“

 

2013. február 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább