2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A kultúra nélküli kultúrharc

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
A kultúra nélküli kultúrharc
Salman Rushdie (Vasilisa-Uzhasnaja illusztrációja)

Olvasom Salman Rushdie önéletrajzát, a Joseph Antont, mely elsősorban arról az időszakról szól, miután a Sátáni versek miatt a fundamentalista vallási iráni vezető, H̱umaynī kimondta rá a fatvát (vélhetően anélkül, hogy elolvasta volna az amúgy bazi vastag regényt).

Az ajatollah most csak azért érdekes, mert alighanem azon politikai és vallási vezetők közé tartozott, akik életükben csak egy dolgot olvasnak újra és újra, aztán ennyi volt számára a kultúra meg minden más. Rushdiet pedig azért említjük itt, mert önéletrajza első száz oldalán a halálra ítélése előtti életéről is ír, amikor még nem kényszerült bujdokolni. Már 40 évesen világhírű volt, és a nyolcvanas években a világ legnagyobb íróival barátkozhatott irodalmi rendezvényeken. Büszkén sorolja, kikkel: Vonnegut, Sontag, Grass, Amos Oz, Bellow, Carver, Doctorow, Updike, Brodsky, Soyinka, Coetze, Gordimer. Vagy Közép-Kelet-Európából:  Czesław Miłosz, Josef Škvorecký, Danilo Kiš.

És két magyar nevét is említi: Esterházy Péterét és Konrád Györgyét, többször.

Igen, jól olvasták: Esterházyét és Konrádét, akik nevét az utóbbi időben a (szélső)jobboldaliak igen szívesen, ámde ironikusan, cinikusan emlegetik. Hogy hát EP ki- és megszerkeszthető a rádióban, oszt csak azért kértek tőle bocsánatot, mer’ na, lássa a világ, milyen kultúremberek az MTVA vezetői. A másik, a Konrád,  meg nem is magyar, nem is arisztokrata, úgyhogy neki főképp coki. Nem magyar, hászen zsidó is.

Eközben a kulturális államtitkár arról fecserészik, hogy meglehet, kultúrharc van, de az nem baj, ha eszmék, vélemények, koncepciók küzdenek s ütköznek egymással. Így valahogy mondta, ha jól emlékszem, legalábbis ez az értelme. Közben a másik Magyarország tiltakozik, az ellen, hogy L. Simon úgy van vele, elég volt a színjátékból, a pályázatokból, a beleszólásból. Ezen túl majd mindent ők határoznak meg, neveznek ki, más ne is gondolkodjék itt – igazgatói posztokat, díjakat, ösztöndíjakat, mindent, mindent saját hatáskörébe vesz a hatalom.

Ám innen üzenjük: nem, nincs kultúrharc. Az csak akkor van, ha kultúrák, kultúremberek csapnak össze. Ha a kulturálatlanság (oldalán a hatalmi arroganciával, a gőggel) száll szembe a kultúrával, az nem kultúrharc, hanem a műveletlenség és az akarat diadala (de közel sem nietzschei érelemben). Amikor a kisebbségi frusztráció és a nagyzolás furcsa egyvelege ül tort.

Sőt, péniszirigységnek is nevezhetjük. Mert frusztrált emberek zárkóznak be az ún. tiszta, igazi, őseredeti magyar kultúrába, vagyis a semmit nem érő magyarkodásba. S szerintük aki külföldön sikeres, az gyanús. Az nem is siker, ab ovo jó se lehet. Ó, ők direkt nem vennék szívesen, ha egy Rushdie nagy művészként, jeles emberként emlegetné őket, mint Esterházyt és Konrádot. Nem, ők egymás közt akarnak és mernek nagyot álmodni, különbejáratú világot és művészetet. Ahol az egyébként az egykor Európa-szerte sikereket arató karmester, Medveczky Ádám is oda jut, hogy Konrád nem magyar. Ide süllyed öregkorára, a mély emberi butaság mocsarába, bár már hét éve is miépes-jobbikos képviselőjelölt volt. Ez az ún. magyar ember is frusztráltan fog belehalni a kultúrkampfba, illetve egyszerűen meghalni: nagy karmester volt, de alighanem többet akart, mondjuk teremtő művész lenni, zeneszerző – hát az meg nem jött össze. Csak dirigálni tud. Vagy ha azt se, megaszondani.

De ennek már semmi köze a kultúrához. Hiába csapódnak művészek a havi 150 ezernyi MMA-pénzért és egyebek miatt a jelenlegi kormányzathoz, attól nem lesznek nagyobb művészek. Csak a pénzt oszthatja Fekete György és Kerényi Imre, a lapokat nem. De vakok ők is: nem látják, hogy Orbánék süketek a kultúrára, a művészetre. Kolonc a nyakukon.

Mert milyen kormányfő az, akinek az utóbbi évtizedben már csak a dakota közmondások idézésére futja? Akihez a kultúra csak a legtávolabbi értelmében áll közel. Az neki valami, amit az emberek csinálnak: focit, kolbász- és pálinkafesztivált. De még Wass Albertet és Nyírőt sem olvassa, nemhogy kortársakat. Színházban sem igen láthatták őt, és csak a jaj-de-híres-biztos-jó Cézanne tárlatát nézte meg, főleg szuvenírt bevásárlandó. Másra aligha emlékszünk. De ez talán nem volna baj, ha jól kormányozna (elődei sem voltak épp kultúrbuzik, a kormányfők közül műveltségben csak Antall József emelkedett ki), de hát annak megítélése is – maradjunk most annyiban – enyhén kétséges. S ha megszólalnak, ő is, drága barátai is, csak azt tudják szajkózni: keresztény Európa.

Amiből meg az látszik, Európának nemcsak gazdasági-, politikai-, társadalom- és vallástörténetével nincsenek tisztában, de kultúrtörténetével sem (mindezek persze összekapcsolódnak). Magyarán már arra sem emlékeznek, amit az általánosban és a gimiben tanultak. Hogy Európa (avagy amit Európának hiszünk, gondolunk a földrajzi fogalmon túl) nemcsak a kereszténységből áll, de ott volt és van (mögötte, benne, utána, ahogy tetszik) az ókori Athén és Róma, na meg azok reneszánsza, barokkostul. A humanizmus. A klasszicizmus. A felvilágosodás - a francia forradalommal, amely igen, új vallást akart állítani a kereszténység helyébe. És ott az avantgárd is, az se csak annyi, hogy művészek feketére pingáltak egy fehér vásznat. Ilyesmire meg nem is utalunk, hogy pl. Matolcsy mégis arab számokat használ…

De nem állítjuk azt, hogy mindez csak a fideszesekre áll, ám most náluk a kasszakulcs, hogy saját művészeiket megjutalmazzák. Ők fejtik ki nagy ívű gondolataikat, és azt hiszik, igen, ez a kultúra, komplex világkép, csúcs-ideológia.

Pedig e szint, már csak a dakotázásból kiindulva (ami sértő magukra a dakotákra nézve), nem haladja meg a gyermeteg indiánosdiét. Ahogyan a nácik is kedvelték Karl May regényeit. Melyben a hős gyakran a német származású cowboy volt, maga a megtestesült erő, igazságosság, fegyelem, bátorság. Aztán mi lett az egészből. Hát ebből a „kultúrharcból” is csak a romok fognak majd látszódni.

2013. január 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább