2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Észak-Korea bennük él

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Észak-Korea bennük él
(sh4hid illusztrációja)

Január első hetében ünnepelte a jugoszláviai magyar nyelvű televíziózás 45. évfordulóját, hiszen az őskorban, 1968-ban kezdtek el utazni az akkori úttörők Belgrádba, ahol a tesvériség-egység (egyre jobban hangzik!) szellemében az albánok és a magyarok is képernyőhöz (eredeti vajdasági nyelven: ekrán) jutottak. Korpa Béla, Németh Árpád és én is a meghívottak között voltunk, mert az „aranykorban“ nekünk jutott az a megtiszteltetés, hogy vezethettük az akkor több mint száz tagot számláló szerkesztőséget. Ennek a joghurt és Milošević vetett véget. Nemcsak nekünk ülte meg a gyomrunkat ez az eredeti balkáni koktél, hanem sok másokét is és a töredékére csökkent az újvidéki stáb. Voltak kimondottan rossz korszakok is, amikor részt vettek a háborús propagandában. Kényszer alatt igaz, de akadtak egyenruhába bújt buzgók is. Régen történt, kár csámcsogni rajta. Csodák csodájára megmaradt maga az Újvidéki Televízió (most Vajdasági) a vajdasági autonómia (béke poraira!) talán legértékesebb szüleménye. Hajszálon múlott: Belgrád mindent megtett bekebelezéséért. Nem a stúdiók és az akkor még nem NATO sújtotta épület volt a fő tét, hanem az előfizetők, akik – szinte csak a Vajdaságban egyedül – fizették is a díjat. Ezen belül megmaradt a magyar szerkesztőség is. Megfogyatkozva, majdnem stábok nélkül, de megfiatalodva, és ami még fontosabb, a sors kegyéből és a politikai körülmények szerencsés alakulása miatt viszonylag függetlenül. Ez nem egy tudatos küzdelem sikeres végkimenetele volt, hanem egyszerűen azért, mert ahol sok a főnök, nagyobb a mozgástér (Bódis féle 3. törvény, az első kettő még születendőben). Ott, ahol az alapító nem egy párt (pontosabban annak szűkebb vezetősége), hanem egy többpárti alakulat, ott szabadabb a gazda. A 70-s és 80-as években ezért lehetett a magyar szerkesztőségnek igazából televízióznia, mert nem figyeltek ránk. A szerbeket nem érdekelte mit csinálunk, a magyar politikusok meg azzal törődtek, hogy ki lesz a Magyar Szó vagy a Képes Ifjúság főszerkesztője. Közben a híradónkat tízszer, húszszor többen nézték, mint amennyien az említett újságokat olvasták. Éles látással akkor sem dicsekedhettek nagyjaink. Hál’ istennek! Köszönjük fiúk, így utólag is.

Gerold Lacival az a kitüntetés ért bennünket, hogy a január végi ünnepségen az első sorban ülhettünk az M Stúdióban és egy-egy percben mondhattunk okosakat az élő adás keretein belül. Nem beszéltünk össze (a Napló Körben erre nincs szükség), de mindketten a mondókánkat azzal zártuk: jó, hogy létezik még a VT magyar szerkesztősége, mert legalább egy független médium van a vajdasági magyar média egyszínű (mély sötét) palettáján. Én agitpropot is emlegettem a sötétekre célozva, de azt a kommunista propagandát legalább szakértők csinálták. Ezt meg…

Az ördög vagyis Kim Il-Szung (oroszból magyarra fordítva Kim Ir Szen) szelleme azonban nem alszik. Mert sok minden rosszat gondolok a VMSZ (szűkebb vezetőség) által dirigált sajtóról és az azt vezető újságíróknak álcázott (elég csúfosan) társadalmi-politikai (nemkülönben nemzeti, sőt kisebbségi nemzeti, ami még fennköltebb) munkásokról, de két újabb mozzanat ebbéli hitemet megerősíté.

Először elolvastam a Magyar Szó televíziós kritikaként feltüntetett elemi iskolai dolgozatát. Szerbhorváth Gyurit ezeknek olvasásától hatóságilag eltiltom, mert mérgező és butít. Nos, a mindentől, de a főleg a józanésztől független szerző tettetett kívülállóként agyon dicsérte a magyarországi (neki anyaország) köztelevízió (élt 2010-ig, OV uralkodásának első esztendejéig) híradóját. És a nyomdagépek nem álltak le a Fórumban, a piros-fehér-zöld ég nem szakadt rá a vajdasági magyarok fejére, a VMSZ sem vált demokratikus párttá. Minden maradt a régiben. Még a hó is békésen hullik.

Drága kislányom, te arra a vakmerő merényletre vállalkoztál, hogy a magyar közmédia híradóját pártatlannak minősítsd? Hallottál-e valamit arról, aranyoskám, hogy Észak-Koreát kivéve szinte a világon nincs ország, ahol egy egypárti média tanács az élet és halál ura? Hogy a közmédia híradóit/krónikáit egy helyen készítik? Tudod ez olyan, mintha a Tanjug állítaná elő a belgrádi és újvidéki televízió híradóit. Érted? Hogy a közmédiából kirúgtak mindenkit, aki csak közelről is látott televíziót/rádiót/hírügynökséget? Hogy Sztálin óta először kiretusáltak egy háttérben látszó embert, mert nem tetszett valakinek a főnökök közül? Hogy az ellenzéki tüntetésről a közmédia riportere egy félreeső kihalt utcából számolt be? Természetesen, hitelesen. Hogy már két és fél éve a Média Tanács minden bírósági ítéletet semmibe véve el akarja hallgattatni az egyetlen ellenzéki rádiót, a Klub Rádiót? Nem sorolom tovább, mert azt hiszem, nem érted meg. Te csak a szerbeket akartad lehúzni, hogy lám milyen bunkók is, bezzeg a magyarok! Pedig Szerbiában – és hidd el nekem többször gyűlt meg a bajom az itteni hatósággal – olyan testület ellenőrzi a média világot, amely több párti. A belgrádi és az újvidéki televíziós híradók klasszikus értelemben vett híradók, valószínűleg nem pártatlanok, csakhogy Szerbiában olyan kavarodás van a hatalom csúcsán, hogy ember legyen a talpán, még ha Tijanić is, aki merné vállalni a pártosságot. Kinek a javára? Magyarországon viszont kétféle híradónak csúfolt időtartam van a tévékben: rendőrségi krónika vagy a kormány hozsannája.

Mindez még nem volt elég. Valaki jóhiszeműen kitette a facebook-ra azt a videót, amelyen egy, a magyar köztelevízióban levő műsorban egyszerre jelentek meg a határon túli főszerkesztők (pozsonyi Új Szó – talán jelenleg a legjobb magyar napilap, kolozsvári Krónika – Tőkés László nemzetmentő seregéből, kárpátaljai Igaz Szó – a Fidesztől ők sem számíthatnak támogatásra és hát a Magyar Szó). A nemzeti finomszövésekre hangolódott magyar kormány szócsöve berendelt négy főszerkesztőt a messzi távolból, a nemcsak a Schmitt aláinterjújáról elhíresült moderátor pedig kegyesen csak egyszer tévedett a bemutatáskor, de látszott, hogy alig leplezi unalmát. Na, most azt a mellbevágó kérdést intézte az idesereglett főszerkesztő szakaszhoz, hogy mondják már el, milyennek is látták az ó esztendőt. Az igazi kérdés azonban csak ezután következett: és mit várnak ettől az évtől. Csak így: bele a szemükbe, ásítás ernyedt kézmozdulattal palástolva. Olyan izgalom lett azonnal, hogy szerencsére lejárt az idő. Csak a kolozsvári tudott valamit kifecsegni a jövő titkaiból.

A hab a tortán a „mi” főszerkesztőnk volt, aki az elmúlt esztendő eseményeit összegezve elmondta, hogy választás volt Szerbiában és nagyon jól sikerült, mert a VMSZ már frakciót alakíthatott a szerb parlamentben és így a Magyar Szó közvetlenül értesülhet az ottan történtekről. Ezek szerint a VMSZ frakció előtti primitív őskorszakban nem is értesültünk arról, hogy mi történik a szkupstina falai között. Emlékszem évtizedekkel ezelőtt hogyan bolyongtam számtalan alkalommal eme becses épület folyosóin, és miután holtfáradtan huppantam valamilyen bőszékbe, hiába kutatva a VMSZ frakció után, leadtam a tudósításomat. De már akkor sejtettem, hogy ez se nem volt pártatlan, se nem volt hiteles. Egyetlen VMSZ-es sem ólálkodott arra, hogy szentesítse a kéziratomat. Hát ez most nem történhet meg. A főszerkesztő asszony annak is örült, mint egy igaz közt szolgáló újság vezetője, hogy Pásztor István lett a vajdasági parlament elnöke. Neki ez biztosan jó.

A magyar közmédia azonban most is kitett magáért. Mentálhigiénás okokból nem engedte meg, hogy meg tudjuk: milyen is lesz az idei év a Magyar Szó tájékán.

2013. január 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább