Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Ki oltja el a villanyt?
Keszég Károly
Vagy ez már nem is kérdés? Slobodan Milošević kijelentése után, hogy Szerbia nem ismeri el az államelnökséget, valóban nem kell sokat törni a fejünket a válaszon. Mindenki mehet ahová akar, fel is út, le is út a Vardártól a Triglavig – a Jugoszláviához címzett vendégfogadóra lakat került. Vége az álomnak. Ahogy ő mondta: „...a legkegyetlenebb igazság is jobb az illúziónál és a szemfényvesztésnél”. Ez biztos – a kijelentésnek csak az a szépséghibája, hogy maga is szemfényvesztés.
Mint ahogy Borisav Jović lemondása is az. Morális okokra hivatkozik (volt) államelnökünk, közben csak azt felejti el, hogy az ország vezetőjeként sohasem tudott fölébe nőni saját köztársasági határainak, s azt is, hogy egyetlenegy párt érdekeit szolgálta. Az erkölcsös tett nyilván az lett volna, ha el sem vállalja a megbízatást – mert, aki saját távlatára: népére és ifjúságára tankokkal támad, ne kérjen az számon hűségesküt senkitől. Tette így a durcás kölyök bosszúja, mert a többi gyerek egyelőre csak hunyócskázni akar, a háborúsdihoz most nincs kedvük.
Arról nem is beszélve, hogy lemondó nyilatkozatában mindenkit vádol, főleg a szövetségi kormányt, és szavaiból nem cseng ki a pártmunkából is ismeretes önbírálat. Lehetséges, hogy a piszkos ügyek országában az államelnök maradt volna tiszta?
Nagy a gyanúm, hogy sem Milošević, sem pedig Jović döntéseit nem a külső és (akkor még) belső ellenségtől való félelem vezérelte, hanem a szerbiai hatalom teljes megingása. A tüntetések elfújták a gondosan felépített védőbástyákat, s amikor az igazsággal kellett volna szembenézni, már nem maradt idő a gondolkodásra.
Közben legalább két lepel lehullott az elmúlt héten. A nemzet veszélyeztetettségére építő szocialista gazdasági politikának Szerbián belül sokkal komolyabb az ellenzéke (ugyancsak nacionalista, de kapitalista felfogású), mint hitte volna a vezető párt – s ebből következik az is, hogy Milošević nem képviselheti az egész szerbséget, és nem is dönthet e nép nevében. Ha az ország széthullik, népe nem fogja neki megbocsátani Krajina, Banija vagy Bosznia egyes részeinek elvesztését. Nyilván a börtönt is megjárt, s mártírrá lett Vuk Drašković a legkevésbé.
Világos tehát, hogy a hadsereggel – mint az „egyetlen összjugoszláv beállítottságú” intézménnyel – való kacérkodás miért fajult heves szerelemmé. A katonaság pedig addig mondogatott nemet – „Nem akarunk beleszólni a politikába!” -, míg végül boldogságtól ragyogó arccal vezettette magát az oltár elé. Vakon és szenvtelenül. Idézet az egyetemisták belgrádi tüntetésének egyik szónokától: „Négy napig vártak, míg Pakracba bevonultak, s csak négy órát, hogy Belgrád utcáin megjelenjenek.”. Tegyük hozzá az érthetőség kedvéért: szerb diákokra és ellenzékiekre támadt (még ha demonstratíve, akkor is, a tény az tény marad) a többségében szerb tisztikar parancsára és a Szerbia képviseletében elnöklő államfő kérésére. Nos, ebből nem kérek, még ha kapok is.
Egyszóval, addig szajkózták a polgárháború veszélyét, hogy valóban a polgárháború szélére sodorták az országot – de elsősorban Szerbiát. Bár ki tudja: Tuđman is Tito generálisa volt. Stop.
Ennek az írásnak eredetileg az lett volna a címe, hogy: „Le velük!”. Mert soha ilyen arrogáns, szűk látókörű, bizalmatlansággal átitatott, a még el nem követett tettekért is bosszút forraló hatalmat nem láttam! A parlamentben a belügyminiszter, Radmilo Bogdanović szemrebbenés nélkül jelentette ki: „A rendőrség nem lépett fel brutálisan, és nem is lehet bizonyítani!”. A tény: két halott, számos sebesült, teli börtönök. Nem is csoda, hogy az egyetemisták egy része nem hitt/hisz Bogdanović lemondásában, mert élénken élhet emlékezetükben Morina hasonló huszárvágása. A Stari trg-i bányászok annak idején lemondásának hírére feljöttek a tárnákból – Morina pedig visszafoglalta a helyét. Nagy csel volt, reméljük megismételhetetlen.
Azt is láttam, hogy milyen indulattal estek neki egyes szocialista népképviselők az egyetemista vezetőknek, megvádolva őket, hogy pártérdekeket szolgálnak, holott ők csupán a humanizmusra apellálva kérték a belügyminiszter és a sajtódiktátorok távozását. Ezért lettek hazaárulónak nyilvánítva. Stop.
A „történelmi” parlamenti ülésre száguldva találkoztunk a vezető párt meetingjére összegyűlt tömeggel. Autóbuszok szállították őket visszafelé. Elvtársaim a demokráciában: nem eltúlzott ez a spontaneitás? Különben pedig meggyőződésem, hogy nincs új a nap alatt: 1988-ban, dicső joghurtforradalmunk idején ugyanazok szidták a legális intézményeket és esküdtek a tömegben megtestesülő népre – akik most a legális intézmények (parlament) védelmére kelnek, és szidják a tömeget. Valóban vége az illúzióknak.
Stop. Már lassanként mindenki lemond, csak Božović nem. A sajtószabadságért folytatott kisebb háború hidegen hagyja, a szerkesztőségekben pedig csak a fejeket cseréli, a gondolatokat nem. (Rossz nyelvek szerint ezt különben sem tehetné meg.) Akinek egy szemernyi érzéke van a pillanathoz, az lép is: így tett Svetozar Gavrić, aki nem vállalta el a Dnevnik főszerkesztői posztját, mert a szerkesztőség véleményét nem kérte ki senki. Božović és a tartományi kormány nem kérdez meg senkit, csak dönt, parancsol. Tisztelt egyetemisták: tíz napos határidőt adni a lemondásra – ezeknek?! Stop. Stop.
És Fekete Elvira sem mond le. Ő csak akkor megy, ha a rendőrség viszi. Szveti, hallom, berohant és közölte: „Le vagyok mondva!” – és maradt. Az anyaszerkesztőségemből érkező hírek szerint minden a feje tetejére állt, Szveti és Szakállas irányítja a munkát, egy négytagú szerkesztőségi kollégium is alakult, nyilván a jobbító szándéktól vezérelve. A hír többi részét mégsem a híradóból, hanem a Magyar Szóból tudtam meg másnap: Elviránkat az igazgató szabadságolta (tehát addig nem váltható le), másrészt pedig kirúgott ötünket (lásd még: Újvidéki ötök) visszakövetelnek. Barátaim a híradószerkesztésben: ennek a két ténynek nagyobb hírértéke van, mint az előzőknek.
Bencze Lajos is biztosan külföldön tudta meg, hogy két kolléganőnket visszahelyezték rovatszerkesztői munkakörükbe. És azt is, hogy Borisav Jović lemondott. Mivel pénteken este, úgy háromnegyed tíz körül az volt a kérdés, hogy a müncheni műkorcsolyázó VB közvetítését megszakítsák-e Jović bejelentéséért, ő odaszólt, hogy ezt ne tegyék, ne vegyék le a közvetítést. Hát ennyit a hazafiasságáról jól ismert sportriporterből lett műsorigazgató patriotizmusáról és történelmi éleslátásáról. Hogy a szakértelemről ne is beszéljünk.
Mindezek után egy régi sláger címével nyugtatok meg mindenkit a tévében: „Visszatérek én, bárhogy is űzől el!”.
Föltéve, hogy addigra már nem katonaegyenruhás bemondó fogja beolvasni a híreket.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az aranykorról szóló narratíva hitelét vesztette
A polgárok érzékenyebbé váltak a baljósan terjedő korrupcióra, amit Vučić elnök is érzékelt, ezért ezekben a >
A vajdasági magyar közösség helyzete és jogainak érvényesítése
A Szerbiában és Vajdaságban kialakult helyzet miatt a magyar közösségben egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a >
Egy új nemzedéki mítosz
Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >
MAGYAR TYACIK
Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >
A nagytőkések vásárolták meg a maguk Hitlerét
A legkínosabb Trump helyzete, aki Amerikát újra naggyá akarja tenni, miközben a valódi célja az, hogy >
A nagyon rövid időre megcsillanó a csillag
Nagy és felesleges luxusnak számít úgy írni, hogy legalább a lelkemben ne rejtőzködjen a remény, hogy >
AZ EGYETEMI HALLGATÓK KÖVETELÉSEI
Az egyetemisták nem csak követeléseket fogalmaztak meg: március 1-én este Nišben felolvasták a nyolc fejezetből álló >
A kronstadti véres jégmező és a szerbiai egyetemisták
Sokszor megfordult a fejemben a kérdés, hogy hol lett öngyilkos a szocializmus? A választ keresve egyre >
Megérkeztem. Szerbiában a helyzet változatlan
A lakásom egyik ablaka, a zajos sugárúti útkereszteződésre nyílik, a másik pedig egy játszótérre és a >
Roletták mögött…
A jelek arra utalnak, hogy hazárdjátékos Vučić pánikban van, mindenképp nyerni akar, húzza az időt, fokozza >
A REZSIM (KI)SZOLGÁLÓI
Miért hallgatnak erről (is) a magyar szerkesztőségek tagja? Milyen újságírók azok, akik még a saját jogaikért >
„Mert gyilkosok közt cinkos, aki néma"
Úgy igaz, a legkényelmesebb elfordítani a fejünket és csodálatos történeteket írni. Beszélni valami másról, szépen, okosan, >