2020. szeptember 30. Szerda
Ma Jeromos, Honória, Hunor névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Péntek

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Péntek

A háború utáni első (kicsit) többpár­ti szerb parlament első ülésezése en­gem Péntekre emlékeztetett.

Távolról sem amiatt, mert éppen pénteken ül­tek le a Képviselőház nagytermének bőrüléseire az újdonsült honatyák, ha­nem a nagy jelentőségű ülés iroda­lomtörténeti remineszcenciái miatt. Emlékeznek még bizonyosan Robin­son Crusoe társára, Péntekre, akit a lakatlan szigeten rekedt fehér ember megmentett az emberevőktől, utána pedig megtanította a civilizáció néhány csínjára bínjára. Nos, január 11-én, Belgrádban a Tito Marsall utcai épületben a kisszámú szerb ellenzéknek ju­tott Robinson szerepe. Azzal a különbséggel, hogy a Péntekek sokkal többen vannak. Legalábbis egyelőre.

Kezdjük azonban a kezdet kezdetén.

Az a szerencse ért, hogy Pál pátriárká­val egy időben érkezzek a szerb képviselőház elé. A fotóriporterek hada vette körül a szerb egyház fejét, aki hivatalos gépkocsival érkezett A hátam mögött megszólalt egy hang, ami a nem éppen vallásos érzelmű Belgrá­dot idézte fel bennem, azt a Belgrádot, amelynek erkölcsi kategóriarendszeré­ben a tekintélytisztelet nem játszik túl nagy szerepet A csintalan hang szóról szóra a következőket mondta: „Őt is azért választották meg, mert más, öre­gebb már nem volt Germánnál”. Ennyi és semmi több. Ezek után én viszont felteszem a kérdést: ugyan csodálkozni kell-e azon, hogy nem a „keresztes hadjaratot“ folytatott Szerb Megújhodási Mozgalom nyert Belgrád szívében, hanem a Demokrata Párt?

Éppen ennek' a pártnak a „belső hármasa” (Mićunović, Đinđić, Koštuni­ca) játssza majd a főszerepet a szerb képviselőházban. A kezdetből erre le­het következtetni. De ismét elkanya­rodtam. A pátriárka után beballagtam az épületbe és jelentkeztem a portásnál, aki csodák csodájára (úgy látszik ezek előbb kezdték a szakmát, mint vajdasági kollegáik) megtalálta a ne­vem az akkreditált újságírók kőzött és kedélyesen beinvitált az épületbe. Mielőtt azonban ez megtörtént volna hir­telen hatalmas tolongás támadt kö­rülöttem, aminek okát közismert vas­logikámmal azonnal megfejtettem: megjött a Nagyfőnök. Utána jött a körmenet.

Röviddel később, amíg Slobodan Milosevic még a vakuk fényében állt, besétált Borisav Jović, a jugoszláv államelnökség elnöke. Szinte észrevétle­nül. Őt a Képviselőház eddigi elnöke, Zorán Sokolović és utóda, Slobodan Unković követte. És ekkor következett a megható jelenet: betipegett a „vajda­sági” küldöttség. Dragutin Zelenović, Stanko Radmilović, Jugoslav Kostić és végre egy magyar: Ádám Bokros Ve­rona. A meghatódottságból felocsúdva töprengeni kezdek a magyar politikusnők sorsdöntő szerepéről a háború utáni Jugoszlávia történetében. Kez­dem magamban felsorolni őket és belém nyilall a felismerés: mi történt volna, nélkülük ezen a tájon? Rossz még rágondolni is. A gondolat azonban ra­koncátlanul továbbpereg és a magyar nőkről errefelé alkotott általános képnél akad meg. Eva Ras évekkel ezelőtt az akkor még televíziónak számító Újvidéki TV-ben kijelentette, hogy a „madjarica” szerep egy cseppet sem' zavarja. Kár, hogy nem lett belőle politikus.

Az első hahotát az újságírói karzaton a legidősebb képviselőként elnöklő Batric Jovanovic váltotta ki, akit egyébként Mićunović ellenzéki vezető „megdicsért” eddigi érdemeiért, amikor a képviselőket elvtárs uraknak ne­vezte. Utóbb kiderült, hogy a derék honatya igen derekasan tud küzdeni az állampárt érdekeiért.

A szünetben, amíg a verifikációs bizottság végezte a dolgát, a képvi­selőházi alagsorban, érthetőbben: az étteremben sommáztuk az alig történteket. Közben alkalmam volt fellélegez­ni is: képviselő elvtárs-uraink nem fognak éhen halni. Olvasom az étlapot és az árakat. A legdrágább étel, a borjúszelet 60 dinárba kerül. És ha netán meg is szomjaznának, nem kell költségvetési kiigazítást kérniük, hiszen a skót whisky is csupán 21 dinár.

Erről jutott eszembe, hogy a pénz­nek nincs szaga és, hogy az SZSZP-t miért nem érdekli a külföld veteménye. Egyszerű: a Nemzeti Banktól akkor „kérnek” kölcsönt, amikor éppen eszükbe jut, vagy, amikor kiköltekeznek a választásokra és a szavazók lefizetésére. Minek nekik Világbank vagy a Valutaalap?

Belső oldalainkon többet foglalko­zunk magával az ülés menetével; ezért én csak az ott támadt gondolataimra szorítkoznék továbbra is. Néztem és hallgattam a vitát és rájöttem egy axiómának is beillő igazságra. Miről lehet-felismerni a szocialista képviselőt? Ar­ról, hogy három számmal kisebb inget hord, amit még a régi rendszerben vásárolt és a mai napig sem sikerült elnyűnie. Továbbá arról, hogy a kigombolt ingnyakon egy hevenyészve összegubancolt nyakkendőnek titulált cipőfűző lóg. Két ilyen „pali” jött mel­lettem az ülés után, kifelé, s egymást dicsérték .Szerencsére a „kölcsönös, bókok; nem az öltözékre vonatkoztak, hanem a magasröptű felszólalásokra. Az egyik közülük a Demokrata Párt elnökét (Mićunović) Draškovićnak ne­vezte az ülésen és ezzel. kivívta az újságírókarzat osztatlan hahotáját. Mindenesetre ők ketten meg voltak elégedve magukkal.

Sikerélményeimet tovább gazdagítva, felfedeztem a második sorban sze­retett kormányzónkat. Egy katonatiszt mellett ücsörgött révetegen. A máso­dik sorban. Egy rosszmájú megjegyzést engedek el fülem mellett: „Biztos elkésett és már nem volt hely az első sorban”. Hát olyan lenne ő?

Ha már a rossz nyelveknél tartunk, el kell mondanom egy teljesen valót­lan történetet. Egyik jeles közgazdá­szunknak egy külföldi képviselet tagja állítólag azt mondta; „Rendben van X úr, hogy ennyit nyal a jelenlegi hata­lomnak, de azért cuppogni nem kellene hozzá!”.

Kifelé jövet egy dolog, reménnyel töltött el, egy pedig gondba ejtett. Először mondom a jó hírt: Belgrádban a parlamenti ülés tiszteletére 18 fok meleg volt. Most jön a feketeleves: az elvonuló, vajdasági csoportban nem láttam Ádám Bokros Veronát. Ott tar­tották volna?

1991. január 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„A vajdasági magyarság lapja”?

A Magyar Szó és a Hét Nap akkor lesz a vajdasági magyarság napilapja, amikor majd a >

Tovább

A rossz közérzet lázadása

Az unokák elégedetlenek az középnemzedéki apák konformizmusával¬; ez még nem rendszerváltás a „szelíd tüntetések” még csupán >

Tovább

Új szintézis?

Azon töprengve, hogy a memoárokban és a regényekben sokat írtak azokról a hontalanokról, emigránsokról, száműzöttekről, kozmopolitákról, >

Tovább

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább