Ma Borbála, Barbara, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Maradt-e még rá időnk?
Végel László
Mindennek a következményével szembesültünk az idén, amikor kiderült, hogy a magyarság lélekszáma vagy 30 százalékkal csökkent. Ne túlozzunk, mondanák a pragmatikus politikusok, hiszen a többségi nemzetből is sokan kivándorolnak. Kétségkívül igaz, csakhogy létszámuk nem csökkent 30 százalékkal. Ez esetben sokkal súlyosabb problémáról van szó. Mindezek után csak azt tapasztaljuk, hogy egy autokratikus rend romjai között találjuk magunkat. Gyökeres változásokra lenne szükség a sebek gyógyítására, csak az a kérdés, hogy maradt-e még rá időnk. Végel László:
2023. november 1., szerda
Olvasom a szórványos kritikákat a vajdasági magyar politika vétkeiről és mulasztásairól, az uralkodó autokrata rendszerről, és közben azon töprengek, hogy mikor kezdődött ez a folyamat. Szerintem közvetlenül 2000 után, vagyis az elektori rendszerű nemzeti tanács megválasztásával betonozták be az egypártrendszert és megnyitották az utat az autokrata rendszer elött. A vajdasági magyar értelmiségiek egy csoportja időben érzékelte a veszélyt és a sajtószabadság mellett síkra szálló petíciót irt alá. „Az aláírók csak a szabad, pártoktól független és tárgyilagos tájékoztatást támogatják. A politikusok ezért tartsák távol magukat a lapok, a tévé-, és rádióházak irányításától, szerkesztéspolitikájától is.”, olvasható a 2001. január 13-án közzétett petícióban. Nem mellékes, hogy a petíció egyik aláírója Bori Imre, akadémikus volt, s emlékezetem szerint ez volt a halála előtti aláirt egyetlen petíció. A petíció szokatlanul durva visszhangra talált. A Hét Nap, a VMSZ akkori szócsöve klinikai gyógykezelésre küldte a petíció aláíróit. Klinikai gyógykezelésre küldeni akadémikusokat és velük együtt olyan írókat, értelmiségieket, akik elismert életművel rendelkeznek, a szabad vita és eszmecsere elfojtása nem csupán a ”politikai hisztéria” tünete, hanem az autoriter politika jelképes kezdete is. Így kezdődött a történet, amelynek ma is tanúi vagyunk. Mivel magyarázható ez a történet? Gyökerei a kilencvenes évekre vezethetők vissza, amelyről nagyon nehéz méltányosan ítélkezni, mert a miloševići időkben a vajdasági magyarság kényszerpályára került és a jelenlegi nyilvános dokumentumok ismeretében nehéz kideríteni, hogy a pártoknak melyik döntését diktálta a kényszer és melyiket az elhibázott politika. Egy azonban nyilvánvaló, a vészhelyzet nemzeti egységre buzdított, a félelem óhatatlanul a tekintélyelvűségnek kedvezett. Ezentúl számba kell venni, hogy a kilencvenes évek alaposan legyengítették a vajdasági magyarok teherbíró képességét, beindult a nagy elvándorlás, továbbá a főleg etnikai alapon létrejövő privatizáció háttérbe szorította a kisebbségieket. A pauperizációra ítélt kisebbségi polgár a túlélés programját tartotta szem előtt nem pedig a demokratikus eszmékért való küzdelmet. A kisebbség ezzel az örökséggel lépett be az új lehetőségeket feltáró a 2000 utáni „olvadás” korszakába. Hódi Sándor felmérése (Nemzeti önkép, Logos, 2003) kiderítette, hogy a kisebbség sérülten lépett be, és a vajdasági magyarok 2001 után borúlátóak voltak a jövőt illetően. 2000 után az is kiderült, hogy a sanyargatott helyzetű közösség nem készült fel a rendszerváltásra, amelyre a kelet-közép-európai társadalmak már a nyolcvanas években készülődtek. Nem volt szamizdat, nem alakultak rebellis értelmiségi körök, nem jöttek létre emancipációs mozgalmak. Ezt tetézte Jugoszlávia felbomlása. A kisebbség részére általában kedvezőbb feltételeket teremt a multietnikus, mint az éppen harciasan formálódó nemzetállam. A vajdasági magyarok előbb tudtak erkölcsileg azonosulni Jugoszláviával, mint a nemzetállamot építő Szerbiával. Vajdaság autonómiájának felszámolása szintén jelentősen hozzájárult a vajdasági magyarok talajvesztéséhez, hiszen főleg vajdasági magyarként fogalmazták meg az identitásukat. Ebben a helyzetben a VMSZ mozgalom nélküli pártpolitikává változott, amelynek következménye érzékelhető volt a választásokon részt vevő magyar polgárok számának csökkenésével. Azt is figyelembe kell venni, hogy a kelet-közép-európai rendszerváltások rendre mozgalommal kezdődtek és nem a pártokkal. Nálunk nem előzte meg a mozgalom a pártokat. A vajdasági magyar pártok nem mozgalomban születtek, hanem felülről kezdeményezte őket a lassan bővülő elit. Az autokrata rendszer ebben a légüres térben jött létre. Az alulról jövő mozgalom nélküli a felemás konszolidációban a kisebbségi polgárok egyre inkább elhidegültek a közélettől. Az elidegenülést elmélyítette az egyik napról a másikra megszülető durva szociális egyenlőtlenség. Kiveszett a szociális érzékenység, az egyenlőség, a szolidaritás. A közélettől való elidegenülést tovább fokozta az egyre nagyobb méreteket öltő nincstelenség. Az új kisebbségi politikai elitek csak a nemzetről beszéltek, s nem vettek tudomást a kisebbségben zajló durva szociális rétegeződésről. Mindezek következtében a kisebbségi polgárok tömegesen a magánszférába szorultak be, ott próbáltak helytállni, tehát főleg az személyes boldogulásra összpontosítottak, a család, az utódok boldogulásán fáradoztak, ami érthető és mélységesen emberi. Nem egyszer olvastam az újságokban, hallottam a magánbeszélgetésekben, hogy az apa azt tanácsolja a fiának, hogy ha teheti, külföldön, elsősorban a nyugati világban próbáljon szerencsét. Politikai elvakultság kell ahhoz hogy ebben csak anyagi érdekeket lásson és ennek függvényében rajzolja meg a pénzsóvár kisebbségi polgárt, aki az euró kedvéért elhagyja szülőföldjét és cserben hagyja a közösségét. Nem, nem haszonszerzésről van szó, hanem nagyon mély emberi drámáról, hiszen nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, milyen nehéz az apának és az anyának, azt tanácsolni gyermekének, hogy hagyja el a családi fészket és találja fel magát a messze idegenben. Sajnálom, hogy mind többen javasolják, de értem őket. Mindennek a következményével szembesültünk az idén, amikor kiderült, hogy a magyarság lélekszáma vagy 30 százalékkal csökkent. Ne túlozzunk, mondanák a pragmatikus politikusok, hiszen a többségi nemzetből is sokan kivándorolnak. Kétségkívül igaz, csakhogy létszámuk nem csökkent 30 százalékkal. Ez esetben sokkal súlyosabb problémáról van szó. Mindezek után csak azt tapasztaljuk, hogy egy autokratikus rend romjai között találjuk magunkat. Gyökeres változásokra lenne szükség a sebek gyógyítására, csak az a kérdés, hogy maradt-e még rá időnk.
Következő cikk: Megszűnik a VMSZ-MNT monopóliuma!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Vajdaságba véletlenül betoppanó szemlélő idilli hangulatról számolhat be
Akad két-három kritikus hang, két-három politikusra terjed ki a figyelmük, hogy ezen kívül ki és mit >
Szerbiában továbbra sem lesz hiteles magyar érdekképviselet!
A magyar közösségnek a szerb parlamentben eddig sem volt és december 17. után sem lesz hiteles >
Népszavazás Vučićról
Az esetleges választási lopás arra kényszerítheti a polgárokat, hogy ismét az utcára vonuljanak, mint 2000. október >
A peremértelmiségi komplexusáról van szó
Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >
Közszolgálati napilap ez?
Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >
Öncenzúra
Csak azt nem értem, hogy akik saját országuknak szuverén nemzeti jövőt vizionálnak, mit fognak szólni, ha >
Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!
Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a >
Lehet-e a nemzeti kérdésre nem nacionalista választ adni?
Rendben van, gondolom, mért ne lennének ellenvélemények, de azért a rendszerváltó eliteknek egyszer szembe kell nézniük >
A tolerancia határai
Arra gondolok, hogy az elmúlt években tapasztalt terrorista hullámok és a Hamász izraeli terrorakciója után jó >
A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát!
A magyar nyelvű tájékoztatásban is alkalmazni kell az említett törvény idézett két kulcsfontosságú rendelkezését! Ha tetszik >
Sosem panaszkodott másokra, legfeljebb diszkréten kételkedett
Útközben ért a hír: elhunyt Reményi József, magyar kritikus és esszéista. Nem voltam abban a szerencsés >
Méltatlan emlékezési körülmények
Az 1942-es újvidéki vérengzés többségében szerb és zsidó áldozatait megnevezték. Emléküket Újvidéken a Duna-parton (a Razzia >