2021. december 3. péntek
Ma Ferenc, Olívia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Mesterlövészek

Mesterlövészek

Az 1991-ben kirobbant délszláv testvérháborúkban elkövetett szörnyű rombolás gyászos szimbólumaként maradt meg emlékezetünkben két város neve: Vukovar és Szarajevó. Az ott végbement esztelen pusztítás ép ésszel fel nem fogható. Szabó Angéla:

Készült néhány olyan lélekbemarkoló kép a szétlőtt szlavóniai árkádos kisvárosról, amelyeket ha sokáig néz az ember, eluralkodik rajta az „ezek után már tényleg nincs miért élni” érzés. Nekünk, magyaroknak a kis baranyai falu, Szentlászló szó szerinti leradírozása a föld felszínéről volt még igazán sokkoló. Lászlón egyetlen ház sem maradt épen, 8 évig lakatlan volt, csak utána építették újjá. Ott hiába kerestem ágyúk, gránátok, puskagolyók okozta sérüléseket az épületeken, igen kevés nyoma látható a háborúnak. Szentlászló új falu lett, egy másik falu.

 

A „Mesterlövészek sugárútja”

 

A három és fél éven át ostromgyűrűbe zárt Szarajevóban megölt gyermekek szülei – akik egyesületet is alakítottak – évek óta hiába sürgetik a gyilkosok felelősségre vonását. Hasztalan indultak vizsgálatok, eljárások, a szakértők váltig azt állítják, hogy lehetetlen egyértelműen megállapítani egy holttestről, hogy ki idézte elő a halált, hogy valóban mesterlövész követte-e el a gyilkosságot. Az ENSZ adatai szerint a városban mintegy 80 000 kiskorút tartottak számon abban az időben, és csaknem a 40 százalékuk megtapasztalta, milyen érzés az, amikor a távcsöves puska mögül célba veszik.

Eddig annyi vált ismertté, hogy az 1 425 napon át tartó harcokban több mint 11 000 ember vesztette életét, köztük 1 400 -1 500 gyermek. Hogy hány mesterlövész gyilkolhatott az ostrom idején, azt még ma is legfeljebb csak találgatni lehet, megbízható számadatot senki sem tud. A lakosság valósággal rettegett az orvlövészektől. A Miljacka folyó bal partján lévő épületek voltak a kedvenc rejtekhelyei (a Grbavica városrésztől egészen Alifakovacig), szinte minden második-harmadik házba befészkeltek. El is nevezték azokat az utcákat, amelyeken a folyócska átcsorog, a Mesterlövészek sugárútjának.

Különös kegyetlenségükről híresültek el azok az orvlövészek, akik a zsidótemetőbe vették be magukat, közöttük külföldiek – oroszok és románok – is voltak, és akik a két csetnikvezér, Slavko Aleksić és Veljko Papić parancsnoksága alá tartoztak.

 

A bűntények bűnténye

 

Úgy tartják, hogy a mesterlövészek a gyilkosok között is a legkegyetlenebb gyilkosok, az általuk előidézett öldöklés pedig a bűntények bűnténye, aminél szörnyűségesebb már nincs is. Aki ágyúból tüzel, gránátot lő ki, nem mindig tudja, kit talált el, kinek a halálát okozza, de aki képes célba venni egy ártatlan gyerek arcát, és hidegvérrel meghúzni a ravaszt, az pontosan tudja, látja, kinek oltja ki az életét. A kiválasztott áldozatnak leginkább a szemére vagy a szíve tájékára céloznak. Vagy kiszúrják a család legvédtelenebb tagját: a legkisebbet, vagy egy kislányokból álló csoportban: a legszebbiket, mert vélhetően ezzel okoznak legtöbb fájdalmat, bánatot. Az utcai járókelők közül idős asszonyt választanak olyankor, amikor katonák is tartózkodtak a közelben, akik majd a sebesült segítségére sietnek, és akkor őket is gyerekjáték lesz kilőni.

– Örömet érzek, amikor csak egyet is megölök közülük. Már nem szeretem őket, nincsen velük közös jövő, lehetetlen az együttélés. Először a gyereket veszem célba, aztán megölöm az anyját is – ezt vallja az egyik szerb mesterlövész, aki mellesleg úgy véli, sokkal humánusabb cselekedet valakit egy pillanat alatt fegyverrel megölni, mint civilként foglyul ejteni, táborba hurcolni, és ott megkínozni. Vagy már magában az is elég, ha a kisgyerek életét kioltja, mert az az anya, aki elveszíti a gyerekét, maga is halottnak tekinthető.

A sajtóban lehetett olvasni olyan szerb orvlövészről is, aki nem tudta elaltatni a lelkiismeretét, és az önvád, az önmarcangolás végül a halálba kergette. Belgrádban önkezével vetett véget az életének 2000-ben, a hátrahagyott búcsúlevelében leírta, hogy álmában újra látta azt a 9 éves szarajevói kislányt, akit 1992 augusztusában megölt, megjelent előtte, és azt kérdezte tőle, hogy „Miért tetted ezt velem?”

 

Az irgalom volt a legnagyobb bűn

 

Kavarognak a fejemben a gondolatok. Eszembe jut a két nagykikindai magyar fiú, akik 14 és 16 évesen vettek a kezükbe puskát, amikor elindultak a háborúba, hogy az apjukat megkeressék. „Mit tudtuk mi akkor – gyerekfejjel –, hogy mi az a háború?! Apánkat egy mesterlövész ölte meg, és mi akkor minden muzulmánban ellenséget láttunk, apánk gyilkosát láttuk benne – ezért nem volt a számukra kegyelem”, mesélték. Az idősebbik szitává lőtt egy fekete öltözékes, nagy szakállú muzulmánt, amikor észrevette, hogy őt megcélozta. Kétszáz golyót lőtt ki ijedtében.

Egy másik magyar férfi, akivel nemrégiben beszélgettem, egy olyan döbbenetes mondatot fogalmazott meg, aminek hallatán végigfutott a hideg a hátamon. A srác megjárta a koszovói poklot a bombázások idején. Azt mondta: „A háborúban az irgalom volt a legnagyobb bűn.” Aki nem volt hajlandó, vagy képtelen volt embert ölni, maga is könnyen ellenséggé válhatott, és kaphatott egy golyót. 

 

Elvira, a mesterlövész

 

Felidézett néhány hasonló történetet egy Londonban élő albán férfi is:

– Édesapám családja Észak-Albániából jött, de ő már Novi Pazarban született, anyám is Szandzsákból való. Apám katonatiszt volt, és valamilyen módon átkerült Magyarországra, így én már ott születtem 1975-ben, és jelenleg is magyar állampolgár vagyok, de albán nemzetiségű. Aztán hazamentünk, majd a 90-es évek elején megint visszatértünk Magyarországra. Ezért személyes élményeim a háborúról nincsenek, de arról be tudok számolni, hogy mi mindent éltek át a barátaim. Szegeden, ahol néprajz és történelem szakon tanultam, több olyan ismerősöm volt, akik a délszláv térségből érkeztek.

Vezira Skerilj szarajevói lány egy kiváló barátom, a szkopjei Muammer Skerilj felesége, Szarajevó ostromakor a városban lakott. Általános iskolába járt és volt neki egy kedves, mindenki által szeretett tanárnője, aki még nyugdíjasként is tanított, Elvirának hívták. Igazi úri hölgynek számított, de miután megkezdődött Szarajevó ostroma, kettős életet kezdett élni. Arról sokat hallottunk/olvastunk, hogy akkoriban Szarajevóban pokollá tették az életet a mesterlövészek. Akadt közöttük egy különösen kegyetlen orvlövész, akitől valósággal rettegtek, mert előszeretettel vadászott lányokra és terhes nőkre. Többet is agyonlőtt. Arra már nem emlékszem, hogy mikor és hogyan derült ki, hogy ez a kegyetlen gyilkos a mindenki által tisztelt és szeretett Elvira, az idős tanárnő. Aki egyébként több egykori tanítványát is megölte, olyanokat is, akik rendszeresen látogatták a háború előtti időkben.

A másik kiváló barátom egy bosnyák fiú volt, Edmir Vukovič, aki a Vitez nevű településről származott. Edmir gyerekként sok szörnyűséget látott, szemtanúja volt a helyi bosnyák muszlimok elleni atrocitásoknak, utána a családjával Németországba menekült. Később Walesben teológiai tanulmányokat folytatott, majd kiment Amerikába, ott elvett feleségül egy bosnyák hölgyet, ő szintén valahonnan arról a részről származott, mint Edmir. Gyerekeik születtek és visszatértek Boszniába, Edmir imám volt a helyi mecsetben. Akkor is éppen a mecsetbe tartott, amikor agyonlőtték. 2012-ben vagy 2013-ban gyilkolták meg, állítólag olyan valaki tette el láb alól, aki félt a felelősségre vonástól.

A harmadik barátomat, Hamza Ordobašić volt a neve, aki egy szarajevói sportklub növendéke volt, kis tizenéves, a csetnikek szórakozásból – a szó szoros értelmében – hülyére verték. Amikor én megismertem, már egy nagydarab, hatalmas fiatalember volt, de kisgyerek módjára viselkedett. Rettegett, ha csak rákiabáltak. Nem bolond volt, hanem lelki sérült. De ismertem Szegeden egy vajdasági magyar srácot is, több diplomás volt, ott tanult ő is az egyetemen, és ő is megjárta a háborút. Magában beszélt, motyogott. Külsejét, viselkedését tekintve is „bolondnak” mondhatták. Szintén a szerbek vitték el a boszniai háborúba. Összeverték, megerőszakolták, megkínozták. Utoljára 2008-ban találkoztam vele, akkor már debreceni lakos volt.

Él itt, Walesben egy travniki születésű bosnyák férfi, aki szintén túlélője a délszláv vérengzésnek. A szerbek összeszedték a fiúkat, a férfiakat és elvitték, megölték, az erdőben egy tömegsírba dobálták őket. Neki sikerült élve megúsznia, úgy, hogy holttestek kerültek rá, és azok alatt valahogy életben maradt, és elmenekült. Később Németországba ment.

 

 

 

 

2020. december 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Vitatott szobor

A VMSZ megalkuvó, a magyar közösséget több esetben is megalázó politikájának része, hogy az SNS-t mindenben >

Tovább

Az antifasizmus szerbiai módra

Erre azért is kénytelen vagyok utalni, mert az elmúlt években egyre több fasiszta jelvényt látok Újvidéken >

Tovább

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább

Aki a-t mond, mondjon b-t is

Olyan vajdasági magyar közösséget kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahol elégedettek, lehetőségeket látnak >

Tovább