2020. szeptember 27. vasárnap
Ma Adalbert, Vince névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Húsz éve (3. rész)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, hogy Németországba utaznak 3 hétre. Egy új vállalkozás beindításánál talán ez a legésszerűbb döntés. Anyámra zuhant az egész teher, a bajokat tetőzte, hogy ő maga is megcsúszott a Petőfi Sándor utcai lakás lépcsőjén, és súlyosan megsérült.

Pillanatok alatt összedőlt az elsődleges koncepcióm (már ha azt egyáltalán annak lehet nevezni). Radikális váltás kellett: Bogárékkal felmondtam az együttműködést. Mi tagadás, rossz néven vették. Később Csóvics Gabi ügyvéd irodájában egy méltánytalan, barátokhoz pláne nem illő ócska alkudozás zajlott. És én fizettem. A sokéves barátság apró gonosz részecskékre hullott szét.

Csatasorba állt viszont Márti, az unokahúgom és férje, egykori tenisz partnerem Fekete Vili. A dobos.

Az első krízist túléltük és a következő időszak, így visszatekintve a nyugodalmas békeévek voltak. Állandóan lefelé ívelő gazdasági mutatókkal (na, ez komolyra sikerült, pedig csak azt akartam írni, hogy egyre szarabbul ment a bolt).

De voltak ebben az időszakban felemelő pillanatok is. A nyitás utáni napon Gyenizse bácsi és neje, talpig ünneplőben felmentek a gallériára és rendeltek egy-egy süteményt meg kávét. Ahogy azt mindig is illett. Megadták a módját. Elvégre évtizedek óta boltilag szomszédok voltunk és ők szenvedtek legjobban a Pelivan-féle lezüllés miatt.

Kialakultak a törzsvendégek. Egészen a végéig itt ült talán a legrégibb szabadkai asztaltársaság: Mernyák Ferci, Gyenizse Laci és Livi, Boros Gyuri, Varga Attila, Bukvić Rozi, Miskolci Pityu, Lilo vagyis Lévay Laci (ha éppen itthon volt), Szöszi (Tóth-Bagi László), Sallai Tibi, Vujkov Olgica, Basch Pista, néha a Búvár (a napokban elhunyt Branisavljević Gyuri), a Sauzer Zsuzsika. A Demokrata Párt helyi szervezete nálunk a galérián  tartotta mindennapos összejövetelét, akkor járt oda régi haverom, Miroslav (Evetović) is, aki később szakított a párttal, és talán nem árulok el hadititkot, de a digitális Napló szabadkai tudósítója lett. Busás honoráriumért. Csak nehogy elkérje. A másik tudósító, a Halbrorh Tomi, akinek viszont külön szakterülete van: a szabadkai hatodik kör (Zsinagóga a i šire).

A cukrászdába futottak be hétvégeken az idegenbe szakadt honfitársaink: a Pénzesék, a Terékék, a Seferék, a Fehér Éva, a Bukvić Stipan. Szórád Gyuriék is, ha arra jártak.

És a felejthetetlen Pali bácsi. A Megyeri, aki minden nap délelőtt leülte a maga szeánszát a fiúkkal, majd délután pontosan 6 órakor bejött egy kávéra. A szakterülete a színház, főleg a színésznők voltak. Régen talán mecénásnak nevezték volna, amennyiben  ebből a meghatározásból kivonjuk az anyagiakat.

És ha már a mennyben kávézókat említem: itt volt naponta Kovács Sanyi, a százéletű aranyműves, akit az egyik helyi talpnyaló újságíró egy cikksorozatban a CIA délkelet-európai vezetőjének nevezett (úgy is, mint Cicero). Röhögtünk utólag rajta, de akkor a hetvenes években ez valós őrület volt, és börtön járt érte. A sors iróniája, hogy ugyanez az újságíró, miután Sanyi ismét talpra állt, nem átallott kölcsönkérni tőle. Nem öregbítette a szakma becsületét.

Bejárt hozzánk Kovács Kornél is, a Korni Grupa alapítója és lelke. Apja, Kovács Jóska volt a szabadkai ifjúsági dalfesztivál megálmodója.

Vagy az olimpiai birkózó bajnok Momir Petković.

Meg a szabadkai DB volt vezetője, aki félrehívott a galérián és másfél órán keresztül mesélt néhány ismerősöm besúgói tevékenységéről. Dokumentum egy szál se. Marad a mendemonda.

A kezdeti boldog békeidőkben még tenisztornát is szerveztünk Palicson: Gida-torna néven. Mert ezt szolgálták fel a verseny után a Playoff-ban. Természetesen csak a döntőt játszottuk le: Mernyák Ferci, Gyenizse Laci, Fekete Vili meg én. Csóvics Gabi volt a bíró, aki végig rajongással teli csodálattal figyelte a játékunkat. Később bevallotta: hosszú teniszkarrierje során ilyen ütéseket még nem látott. Nem minden a technika, a szellemesség is számít. Nem sértődtünk meg.

 

2020. június 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább