Ma Mózes, Botond, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Húsz éve (1. rész)
Bódis Gábor
Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a Naplót (nyomtatásban élt 7 évet) és majdnem pontosan 20 évvel ezelőtt újranyitottuk a Bódis cukrászdát. Pénzügyi szempontból mind a kettő katasztrofális volt, de hát nem az anyagiakból élünk, hanem az eszmékből. Vagy nem.
A szabadkai Rudics utca legelején akkor felhúzott emeletes épület első bérlője, 1924 tájékán Bódis Lajos cukrász volt, aki nejével és nyolc gyermekével (a két legfiatalabb, az ikrek, a Laci meg a Sanyi) ebből a kemény szakmából tartotta fenn magát, a Jaszi barától a Rudics utcáig. A négy leány és négy fivér közül, csak a második fiú, a Józsi volt hajlandó folytatni a cukrászdaalapító mesterségét. Így aztán több évtizedes közös munka és civakodás után, a megfáradt Lajostól a hatvanas években átvette az üzletet és a nyújtófát. Az közgazdasági modellek közül a leglezserebbet választotta: amit éjféltő hajnalig előállítottak, azt reggel áruba bocsátották. Nem tehetett róla, hogy a vásárlóerő reggelente volt a csúcson. Amikor a sütemények elfogytak, a cukrászda bezárt. Délelőtt tizenegykor? Na és aztán.
A káprázatos humorral és élsportoló múlttal rendelkező Bódis Jóska is a nyolcvanas évek közepére belefáradt az éjféltől krémestepsiig való gürcölésbe és utód hiányában (mi, a 16 unokatestvér, a harmadik generáció erről hallani sem akartunk: egyetem meg karrier meg a többi sületlenség) a 60 éves cukrászdát a szabad piac prédájává tette. Azaz dehogyis: nagyon szigorú közgazdasági elvek alapján annak adta el, aki a legkevesebbet kínálta, és német márkáról hallani sem akart, csak ropogós dinárról. Az egyik Pelivan csemete vette meg, aki a szorgalmas másik cukrászdinasztiának a fekete báránya volt.
Bekövetkezett a Bódis cukrászda legszégyenteljesebb korszaka, szerencsére a nevét megváltoztatták. A legközönségesebb lebuj lett: sűrű füstgomolyban sötét alakok ittak, kártyáztak és tőmondatokban káromkodtak. A késeket már nem a dobostorta felvágására használták. A faragott bútorok meg a márványlapok a söntés hiányzó részeinek toldalékává váltak. A tonett székek eltűntek. Rajtuk csak feszengve lehetett volna zsugázni. A Bódis cukrászda egykori vendégei inkább átmentek a túloldalra, semmint hogy ezt a megsemmisülést végignézzék. Vagy csak bepillantsanak.
Jött a háború, a csehóban még sűrűbb és büdösebb lett az olcsó dohányfüst. És egyre nagyobb az adósság. A tulaj már menekült volna, talált is egy érdekeltet, de mivel önkormányzati bérleményről volt szó, ki kellett kérnie a városháza beleegyezését.
És ekkor lépett a képbe az akkori polgármester, a Kasza, aki megüzente a Mernyák Fercinek, hogy itt az alkalom, ha a Bódis család érdekelt, akkor vissza tudná szerezni a bérleményt, és végre ismét cukrászda lehetne a város szégyenfoltjának helyén. Ferci, az unokabátyám (a 16 tagú harmadik generáció tagja, velem együtt) felhívott Prágában, mert akkor már a Szabad Európa délszláv osztályán nyomtam a sódert. Hogy mit szólok az ötlethez. Rövid vívódás után, más jelentkező híján, úgy gondoltam belevágok. A nagyapám emléke miatt, az ölet bizarrsága miatt, vagy mert tudtam, hogy anyám szakértelmére számíthatok? Vagy mindez összevetve.
Mindenesetre nemsokára már a városházán voltam, ahol a vehemens polgármester azt mondta, hogy cserébe csak azt kéri: lépjek be a pártba (abba igen: a VMSZ-be). Így visszagondolva ezt ő sem gondolhatta komolyan, csak hát az üzlet az üzlet. Soha többé szóba sem került. Ágoston Gabival megbeszéltük a gyakorlati teendőket, és mentem a Pelivan fiúhoz (kb. egyidősek lehetünk). Ott a lebujban meg is egyeztünk. Régen néztek rám úgy, mint a megváltóra: amikor elbúcsúztunk, és beszálltam a kocsimba, a megkönnyebbült Pelivan megcsókolta az autóm tetejét. Én meg a felmenőim páratlan üzleti érzékének teljes tudatában, büszkén elindultam Prága és a hosszantartó pénzügyi válságom felé.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
AZ ÚJSÁGÍRÁS LEZÜLLESZTÉSE, AZ OLVASÓK MEGALÁZÁSA
A VMSZ tisztségviselői és az anyaországi vendégek ezúttal is „eligazították” az MNT „alapítású” médiák „újságíróit”, hogy >
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >