2023. február 2. csütörtök
Ma Karolina, Karola, Aida névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Húsz éve (1. rész)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a Naplót (nyomtatásban élt 7 évet) és majdnem pontosan 20 évvel ezelőtt újranyitottuk a Bódis cukrászdát. Pénzügyi szempontból mind a kettő katasztrofális volt, de hát nem az anyagiakból élünk, hanem az eszmékből. Vagy nem.

A szabadkai Rudics utca legelején akkor felhúzott emeletes épület első bérlője, 1924 tájékán Bódis Lajos cukrász volt, aki nejével és nyolc gyermekével (a két legfiatalabb, az ikrek, a Laci meg a Sanyi) ebből a kemény szakmából tartotta fenn magát, a Jaszi barától a Rudics utcáig. A négy leány és négy fivér közül, csak a második fiú, a Józsi volt hajlandó folytatni a cukrászdaalapító mesterségét. Így aztán több évtizedes közös munka és civakodás után, a megfáradt Lajostól a hatvanas években átvette az üzletet és a nyújtófát. Az közgazdasági modellek közül a leglezserebbet választotta: amit éjféltő hajnalig előállítottak, azt reggel áruba bocsátották. Nem tehetett róla, hogy a vásárlóerő reggelente volt a csúcson. Amikor a sütemények elfogytak, a cukrászda bezárt. Délelőtt tizenegykor? Na és aztán.

A káprázatos humorral és élsportoló múlttal rendelkező Bódis Jóska is a nyolcvanas évek közepére belefáradt az éjféltől krémestepsiig való gürcölésbe és utód hiányában (mi, a 16 unokatestvér, a harmadik generáció erről hallani sem akartunk: egyetem meg karrier meg a többi sületlenség) a 60 éves cukrászdát a szabad piac prédájává tette. Azaz dehogyis: nagyon szigorú közgazdasági elvek alapján annak adta el, aki a legkevesebbet kínálta, és német márkáról hallani sem akart, csak ropogós dinárról. Az egyik Pelivan csemete vette meg, aki a szorgalmas másik cukrászdinasztiának a fekete báránya volt.

Bekövetkezett a Bódis cukrászda legszégyenteljesebb korszaka, szerencsére a nevét megváltoztatták. A legközönségesebb lebuj lett: sűrű füstgomolyban sötét alakok ittak, kártyáztak és tőmondatokban káromkodtak. A késeket már nem a dobostorta felvágására használták. A faragott bútorok meg a márványlapok a söntés hiányzó részeinek toldalékává váltak. A tonett székek eltűntek. Rajtuk csak feszengve lehetett volna zsugázni. A Bódis cukrászda egykori vendégei inkább átmentek a túloldalra, semmint hogy ezt a megsemmisülést végignézzék. Vagy csak bepillantsanak.

Jött a háború, a csehóban még sűrűbb és büdösebb lett az olcsó dohányfüst. És egyre nagyobb az adósság. A tulaj már menekült volna, talált is egy érdekeltet, de mivel önkormányzati bérleményről volt szó, ki kellett kérnie a városháza beleegyezését.

És ekkor lépett a képbe az akkori polgármester, a Kasza, aki megüzente a Mernyák Fercinek, hogy itt az alkalom, ha a Bódis család érdekelt, akkor vissza tudná szerezni a bérleményt, és végre ismét cukrászda lehetne a város szégyenfoltjának helyén. Ferci, az unokabátyám (a 16 tagú harmadik generáció tagja, velem együtt) felhívott Prágában, mert akkor már a Szabad Európa délszláv osztályán nyomtam a sódert. Hogy mit szólok az ötlethez. Rövid vívódás után, más jelentkező híján, úgy gondoltam belevágok. A nagyapám emléke miatt, az ölet bizarrsága miatt, vagy mert tudtam, hogy anyám szakértelmére számíthatok? Vagy mindez összevetve.

Mindenesetre nemsokára már a városházán voltam, ahol a vehemens polgármester azt mondta, hogy cserébe csak azt kéri: lépjek be a pártba (abba igen: a VMSZ-be). Így visszagondolva ezt ő sem gondolhatta komolyan, csak hát az üzlet az üzlet. Soha többé szóba sem került. Ágoston Gabival megbeszéltük a gyakorlati teendőket, és mentem a Pelivan fiúhoz (kb. egyidősek lehetünk). Ott a lebujban meg is egyeztünk. Régen néztek rám úgy, mint a megváltóra: amikor elbúcsúztunk, és beszálltam a kocsimba, a megkönnyebbült Pelivan megcsókolta az autóm tetejét. Én meg a felmenőim páratlan üzleti érzékének teljes tudatában, büszkén elindultam Prága és a hosszantartó pénzügyi válságom felé.

2020. június 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Úgy lesz jó, ahogy lesz”?

Pásztor rádiónyilatkozata két csődöt jelentett be egyszerre: az egyik a szerbiai nemzeti kisebbségi politika csődje, hiszen >

Tovább

Mindig Nyugatra menj...

Nem vagyok Nyugat-imádó, de bevallom: jelenleg sajnos nincs más út, bármennyire is álmodozok arról, hogy legyen. >

Tovább

Senkit nem szabad kényszeríteni más nemzeti és vallási ünnepének ünneplésére, se a vallási szertartásokon való részvételre!

Senki nem vonja kétségbe, nem kérdőjelezi meg, hogy a vallásukat gyakorló pravoszláv szerbek megünnepeljék Szent Száva >

Tovább

„Tordán elégedettek”?

Cikkírónk általában nem veszi magának a fáradtságot, hogy körülnézzen a faluban és elbeszélgessen az emberekkel arról, >

Tovább

A népszámlálási eredményekre várva

Nincs válasz a legfontosabb kérdésre: van-e ellenzéki program? Van-e baloldali vagy liberális alternatíva? Vagy pedig arról >

Tovább

Összeborulás vagy elszámoltatás?

Amennyiben a vajdasági magyar közösség helyzetének megvitatására irányuló párbeszédre, vagy változásra  a VMSZ vezetésében és politikájában >

Tovább

„A kézfogás csodája”

Az MNT „alapította” Magyar Szó napilap is a pásztorvilág építésének az egyik tartópillére. Erdődi Edvinát a >

Tovább

Ez lenne Lovas tandíja?

A „példamutató beruházással” kapcsolatban felvetődik az is, hogy Pásztor Istvánnak miért éppen a Szabadkai Városi Könyvtár >

Tovább

Ezt az alkalmat (is) bűn lenne elszalasztani!

Vajdaság Autonóm Tartomány 2023–2030-ig terjedő fejlesztési terve tervezetének a „közszemlére” bocsátása jó alkalom, hogy az MNT >

Tovább

Kovács Vučić szerb elnök magyar hangja

A VMSZ üdvöskéje, Kovács Elvira a szerbiai uniós csatlakozási folyamatért felelős személyek egyike. Ért-e ehhez egyáltalán? >

Tovább

Vučić és Orbán szövetsége: a zsák a foltját megtalálja

A demokrácia hiányával és a túlzott korrupcióval jellemezhető „orosz típusú” kormányzás lényegében mindkét autokratának megfelel – >

Tovább

Szerződésbontás

A junior Pásztor nem említette a háborús bűnösök törlésének szükségét a listáról. Miért? Nem akarja, vagy >

Tovább