2022. január 24. hétfő
Ma Timót, Ferenc névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Húsz éve (1. rész)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a Naplót (nyomtatásban élt 7 évet) és majdnem pontosan 20 évvel ezelőtt újranyitottuk a Bódis cukrászdát. Pénzügyi szempontból mind a kettő katasztrofális volt, de hát nem az anyagiakból élünk, hanem az eszmékből. Vagy nem.

A szabadkai Rudics utca legelején akkor felhúzott emeletes épület első bérlője, 1924 tájékán Bódis Lajos cukrász volt, aki nejével és nyolc gyermekével (a két legfiatalabb, az ikrek, a Laci meg a Sanyi) ebből a kemény szakmából tartotta fenn magát, a Jaszi barától a Rudics utcáig. A négy leány és négy fivér közül, csak a második fiú, a Józsi volt hajlandó folytatni a cukrászdaalapító mesterségét. Így aztán több évtizedes közös munka és civakodás után, a megfáradt Lajostól a hatvanas években átvette az üzletet és a nyújtófát. Az közgazdasági modellek közül a leglezserebbet választotta: amit éjféltő hajnalig előállítottak, azt reggel áruba bocsátották. Nem tehetett róla, hogy a vásárlóerő reggelente volt a csúcson. Amikor a sütemények elfogytak, a cukrászda bezárt. Délelőtt tizenegykor? Na és aztán.

A káprázatos humorral és élsportoló múlttal rendelkező Bódis Jóska is a nyolcvanas évek közepére belefáradt az éjféltől krémestepsiig való gürcölésbe és utód hiányában (mi, a 16 unokatestvér, a harmadik generáció erről hallani sem akartunk: egyetem meg karrier meg a többi sületlenség) a 60 éves cukrászdát a szabad piac prédájává tette. Azaz dehogyis: nagyon szigorú közgazdasági elvek alapján annak adta el, aki a legkevesebbet kínálta, és német márkáról hallani sem akart, csak ropogós dinárról. Az egyik Pelivan csemete vette meg, aki a szorgalmas másik cukrászdinasztiának a fekete báránya volt.

Bekövetkezett a Bódis cukrászda legszégyenteljesebb korszaka, szerencsére a nevét megváltoztatták. A legközönségesebb lebuj lett: sűrű füstgomolyban sötét alakok ittak, kártyáztak és tőmondatokban káromkodtak. A késeket már nem a dobostorta felvágására használták. A faragott bútorok meg a márványlapok a söntés hiányzó részeinek toldalékává váltak. A tonett székek eltűntek. Rajtuk csak feszengve lehetett volna zsugázni. A Bódis cukrászda egykori vendégei inkább átmentek a túloldalra, semmint hogy ezt a megsemmisülést végignézzék. Vagy csak bepillantsanak.

Jött a háború, a csehóban még sűrűbb és büdösebb lett az olcsó dohányfüst. És egyre nagyobb az adósság. A tulaj már menekült volna, talált is egy érdekeltet, de mivel önkormányzati bérleményről volt szó, ki kellett kérnie a városháza beleegyezését.

És ekkor lépett a képbe az akkori polgármester, a Kasza, aki megüzente a Mernyák Fercinek, hogy itt az alkalom, ha a Bódis család érdekelt, akkor vissza tudná szerezni a bérleményt, és végre ismét cukrászda lehetne a város szégyenfoltjának helyén. Ferci, az unokabátyám (a 16 tagú harmadik generáció tagja, velem együtt) felhívott Prágában, mert akkor már a Szabad Európa délszláv osztályán nyomtam a sódert. Hogy mit szólok az ötlethez. Rövid vívódás után, más jelentkező híján, úgy gondoltam belevágok. A nagyapám emléke miatt, az ölet bizarrsága miatt, vagy mert tudtam, hogy anyám szakértelmére számíthatok? Vagy mindez összevetve.

Mindenesetre nemsokára már a városházán voltam, ahol a vehemens polgármester azt mondta, hogy cserébe csak azt kéri: lépjek be a pártba (abba igen: a VMSZ-be). Így visszagondolva ezt ő sem gondolhatta komolyan, csak hát az üzlet az üzlet. Soha többé szóba sem került. Ágoston Gabival megbeszéltük a gyakorlati teendőket, és mentem a Pelivan fiúhoz (kb. egyidősek lehetünk). Ott a lebujban meg is egyeztünk. Régen néztek rám úgy, mint a megváltóra: amikor elbúcsúztunk, és beszálltam a kocsimba, a megkönnyebbült Pelivan megcsókolta az autóm tetejét. Én meg a felmenőim páratlan üzleti érzékének teljes tudatában, büszkén elindultam Prága és a hosszantartó pénzügyi válságom felé.

2020. június 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Kétféleképpen is lehet”?

Nem lehet „kétféleképpen”, hanem csak egyféleképpen. Ez pedig a magyar nyelv egyenrangú hivatalos használata – ahogy >

Tovább

Húsz év – semmi változás!

A tisztában van-e az MNT és a VMÚE a magyar nyelvű média és tájékoztatás helyzetéért való >

Tovább

„Szégyelltük, hogy ott vagyunk”

A horvátországi Vukovár-Szerém megye három apró falujának 1991 őszén, a délszláv háború idején átélt gyászos története >

Tovább

„Az oktatási helyzet súlyosbodott”!

A VMPE – ismereteim szerint – az egyedüli délvidéki/vajdasági civil szervezet, amely (2012 óta) évente, kitartóan >

Tovább

A délszláv legenda

Bár a hivatalos propaganda mindent megtesz, hogy Titot kitörölje a történelemből, vagy pedig véreskezű diktátorként mutassa >

Tovább

Kétszeres NEM az alkotmánymódosításra!

A népszavazás a szavazók minimális részvételével is érvényes lesz. Sikeres pedig, ha a részvevők többsége igennel >

Tovább

Hagyományos szex-szimbólum

Azok a 60-as évek, amikor az emberek egy kis erotikus élményért moziba mentek! És amikor európai >

Tovább

Az alattvaló látomása

Előzőleg látta Aleksandar Vučić államelnök szenvedélyes tekintetét, amellyel kifejezte, hogy mennyire kívánta ezt a győzelmet. Állítása >

Tovább

Két malomkerék között

Az ilyesféle markáns nemzetállam-építés szükségszerűen elidegeníti a kisebbségi polgárokat a szülőföldtől. Ezt fokozza, hogy a nemzetállami >

Tovább

Önreklámozás (2.)

Varjú Márta, főszerkesztő a Magyar Szó a fejléce alá tűzte, hogy a „vajdasági magyarság lapja”, ami >

Tovább

Önreklámozás

A fiatal „politikusnak” – akinek a hátrányos rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt is köszönhetjük –  még mindig >

Tovább

Tájékoztató csak szerb nyelven, cirill írással!

A referendum a nemzeti kisebbségi nyelven való nem teljes tájékoztatás szempontból, szerintem, már most megbukott! A >

Tovább