2020. június 3. Szerda
Ma Klotild, Cecília, Károly névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

30 éve (Keszég Karcsi)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
30 éve (Keszég Karcsi)

Határincidens happy enddel. Az új főszerkesztő egy ideig vitte az addigi szerkesztéspolitikát, majd külső és belső kényszerítő tényezők hatására, a kisebbségvédelem felülkerekedett a szabadelvűségen. Karcsi összenőtt az általa szerkesztett Naplóval és annak közelgő vége, kilátástalan helyzete a saját személyes tragédiájává vált.

A kilencvenes évek közepén Keszég Karcsival volt egy emlékezetes közös „fellépésünk”. A szokásos színpadon: a jugoszláv-magyar határon. Ha jól emlékszem Kelebiára tartottunk, nagyon korán reggel. Hárman voltunk: a Karcsi, a Bojan (Budimac, az Újvidéki tévé volt látványtervezője, festő, évtizedek óta Törökországban él) meg én. Mentünk valamilyen pesti találkozóra, a csomagtartóban több Napló példánnyal és Bojannak a festékkellékeivel.

Odaértünk a rendőrablakhoz. A nagyon fiatal, erős krajinai hanglejtéssel beszélő rendőr elvette az útleveleket, hosszasan tanulmányozta. Én már elkezdtem a hűvös reggelen izzadni.

-      Hova mentek?

-      Budapestre.

-      Minek?

-      Magánlátogatásra.

-      Mit visztek?

-      Csak saját holmit.

-      Álljatok félre a kocsival.

Elkezdtem fohászkodni.

Komótosan felvette a rendőrsapkáját és odalépett a kocsihoz. Mi már mindhárman kiszálltunk. Felnyittatta a csomagtartót, és mindent kipakoltatott. Bojan összes festékes üvegecskéjét is, mindegyiknek gondosan lecsavarta a kupakját, és belenézett. Kijött két idősebb kollégája is, és nekiestek az autónak és nekünk is. Megmotoztak bennünket. Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy nem elég alaposan.

Előkerültek a Naplók is, az egyik címoldalán Léphaft Pali akasztófás karikatúrája. Ezeket összeszedték, magukkal vitték, meg bennünket is. A Bojant nem, őt talán a szerb neve mentette meg.

Egy előszobában vártunk, engem majd szétvetett az ideg. Kikéredzkedtem mosdóba, kisurrantam a kocsihoz és beledobtam a felöltőmet. Visszamentem dideregni egy szál ingben.

Aztán jött a kihallgatás: Karcsi az egyik szobában én a másikban. Záporoztak a kérdések: a Naplóról, hazaárulásról, patriotizmusról. Talán egymás ellen kellett volna vallanunk. Aztán találtak egy perdöntő bizonyítékok. Ez lett a mentsvárunk.

Karcsinál volt egy kis diktafon, azon egy interjú valamilyen szakszervezeti vezetővel.

Aha, azért akartuk ezt kicsempészni a „hazából”, hogy Magyarországon ezt eladhassuk és így áruljuk el a „hazát”. Kár volt azzal érvelni, hogy ez az interjú már régen megjelent írásban a Naplóban. Arról nem is beszélve, hogy a hazaárulás elég sajátos formáját találhattuk fel: diktafonnal felvett interjúval a diktátor ellen.

Azt hiszem, két óráig tartott a szeánsz. A hazaárulás bélyegét már nem törölhettük le magunkról, de így megszégyenülten, tettetett megbánással, lógó orral távoztunk a hazából.

Miután túljutottunk a magyarokon is, azt mondtam a fiúknak: irány az első kocsma. Befordultunk, lenyomtam két sört és csak akkor adtam nekik magyarázatot a helyzetet messze túlreagáló idegességemre:

A felöltő zsebében 9000 német márka volt!

Egy hozzám nagy közeli személy kért meg rá, hogy vigyem fel Pestre valakinek. Ha elkapnak, akkor mondhattam volna, hogy sajtószabadság meg mi egymás, közönséges valutacsempészésben érhettek volna tetten. A mai napig nem tudom megérteni, miért vállaltam ekkora kockázatot.

Ez volt talán az utolsó „fellépésünk” Karcsival. Nem mondom, hogy nem volt sikeres.

A Napló sorsa azonban nem így alakult. Karcsi magára maradt: Árpád meg én külföldön voltunk, Zsuzsa meg Surányi Zoli segített neki a pénzügyekben. A háború kitörése után a példányszám drasztikusan csökkent. Pestről, Münchenből majd Prágából igyekeztem anyagiakban meg vezércikkekben segíteni. Nem volt elég, tudom.

Csakhogy az utolsó években már nem tudtam osztozni Karcsi lelkesedésében, új emberek vették körül. Egyik utolsó vezércikkéből kiérződik a kétségbeesés:

„Nem írok többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világban elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés. Most nem a Naplóról beszélek, hanem az emberekről, akik ide írtak. Akiket immár a szektásság vádja is ér, hiszen érettük is szól a harang. Ez a környezet vitaképtelen, mert kicsinyes és sunyi, álszent és akarnok. A szemedbe nevet, hogy hátadban érezd a kést.”

Egyik közeli munkatársa az utolsó számok egyikében név szerint az alapítókat említette (Németh, Bódis), akiket csak addig érdekelte a lap, amíg jövedelmet hozott. Ó, istenem. A Napló az első éven kívül veszteséges volt, ezeket a lukakat be kellett tömni.

Prágából felhívtam a Karcsit, mégis, hogy gondolta: a saját lapomban hordanak le. Valljuk be, ez egy sajtótörténeti kuriózum. Azt felelte: Hát válaszold meg! A tulajdonos vitatkozzon a saját lapjában?

Már nem volt idő tisztázni a dolgokat, Keszég Karcsi belehalt a Naplóba.

Mikor az utolsó szerkesztőség helyszínére érkeztem, már nem találtam ott semmit: széthordták a számítógépeket, a könyvtárnyi könyvet. Meg mindent.

Az akkori közeli munkatársai szépen megemlékeztek a Főszerkesztőről, egy különszámot is nyomtattak.

A nyomtatott Napló története ezzel véget ért.

 

 

2020. május 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább

Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >

Tovább

Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”

A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >

Tovább

Töppedt is, férges is, de a VMSZ-é

A párt egyedül maradt a vajdasági magyar politikai porondon, és immár a polgári opció harmatgyenge ellenzéki >

Tovább

A hallgatás ideológusai

A pandémia után veszélyes idők következnek, az „óvatos radikálisok” azonban gondtalanul büszkélkednek az önkéntes szellemi karanténjukban. >

Tovább

Pásztorból polgármester?

Az egyetlen dolog talán, ami az írással kapcsolatban felkeltette a figyelmemet, a lehetséges polgármester kijelentése, miszerint >

Tovább

Szabadka súlya

A VMSZ részéről a közelgő júniusi választás fényében, úgy tűnik, rendkívüli stratégiai pontnak számít Szabadka „megszerzése“. >

Tovább

Sikertelen politikus eredménytelen karrierje

Csaknem másfél évtizedes egyeduralma alatt Pásztornak nem sikerült a magyar közösség egyetlen lényeges problémáját sem megoldani. >

Tovább

Miért ne írjunk Trianonról

Több megtisztelő fölkérést kaptam, hogy különféle összeállításokba – köztük kettő különösen tekintélyt parancsoló – adjak írást >

Tovább

Covidióták

Nehéz eldönteni, hogy a járvány, vagy a hozzá kapcsolódó emberi hülyeség terjed-e gyorsabban (a magyar dáridós-vidámvasárnapos-sorosozós >

Tovább