2020. október 30. péntek
Ma Alfonz, Zenóbia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

30 éve (Keszég Karcsi)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
30 éve (Keszég Karcsi)

Határincidens happy enddel. Az új főszerkesztő egy ideig vitte az addigi szerkesztéspolitikát, majd külső és belső kényszerítő tényezők hatására, a kisebbségvédelem felülkerekedett a szabadelvűségen. Karcsi összenőtt az általa szerkesztett Naplóval és annak közelgő vége, kilátástalan helyzete a saját személyes tragédiájává vált.

A kilencvenes évek közepén Keszég Karcsival volt egy emlékezetes közös „fellépésünk”. A szokásos színpadon: a jugoszláv-magyar határon. Ha jól emlékszem Kelebiára tartottunk, nagyon korán reggel. Hárman voltunk: a Karcsi, a Bojan (Budimac, az Újvidéki tévé volt látványtervezője, festő, évtizedek óta Törökországban él) meg én. Mentünk valamilyen pesti találkozóra, a csomagtartóban több Napló példánnyal és Bojannak a festékkellékeivel.

Odaértünk a rendőrablakhoz. A nagyon fiatal, erős krajinai hanglejtéssel beszélő rendőr elvette az útleveleket, hosszasan tanulmányozta. Én már elkezdtem a hűvös reggelen izzadni.

-      Hova mentek?

-      Budapestre.

-      Minek?

-      Magánlátogatásra.

-      Mit visztek?

-      Csak saját holmit.

-      Álljatok félre a kocsival.

Elkezdtem fohászkodni.

Komótosan felvette a rendőrsapkáját és odalépett a kocsihoz. Mi már mindhárman kiszálltunk. Felnyittatta a csomagtartót, és mindent kipakoltatott. Bojan összes festékes üvegecskéjét is, mindegyiknek gondosan lecsavarta a kupakját, és belenézett. Kijött két idősebb kollégája is, és nekiestek az autónak és nekünk is. Megmotoztak bennünket. Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy nem elég alaposan.

Előkerültek a Naplók is, az egyik címoldalán Léphaft Pali akasztófás karikatúrája. Ezeket összeszedték, magukkal vitték, meg bennünket is. A Bojant nem, őt talán a szerb neve mentette meg.

Egy előszobában vártunk, engem majd szétvetett az ideg. Kikéredzkedtem mosdóba, kisurrantam a kocsihoz és beledobtam a felöltőmet. Visszamentem dideregni egy szál ingben.

Aztán jött a kihallgatás: Karcsi az egyik szobában én a másikban. Záporoztak a kérdések: a Naplóról, hazaárulásról, patriotizmusról. Talán egymás ellen kellett volna vallanunk. Aztán találtak egy perdöntő bizonyítékok. Ez lett a mentsvárunk.

Karcsinál volt egy kis diktafon, azon egy interjú valamilyen szakszervezeti vezetővel.

Aha, azért akartuk ezt kicsempészni a „hazából”, hogy Magyarországon ezt eladhassuk és így áruljuk el a „hazát”. Kár volt azzal érvelni, hogy ez az interjú már régen megjelent írásban a Naplóban. Arról nem is beszélve, hogy a hazaárulás elég sajátos formáját találhattuk fel: diktafonnal felvett interjúval a diktátor ellen.

Azt hiszem, két óráig tartott a szeánsz. A hazaárulás bélyegét már nem törölhettük le magunkról, de így megszégyenülten, tettetett megbánással, lógó orral távoztunk a hazából.

Miután túljutottunk a magyarokon is, azt mondtam a fiúknak: irány az első kocsma. Befordultunk, lenyomtam két sört és csak akkor adtam nekik magyarázatot a helyzetet messze túlreagáló idegességemre:

A felöltő zsebében 9000 német márka volt!

Egy hozzám nagy közeli személy kért meg rá, hogy vigyem fel Pestre valakinek. Ha elkapnak, akkor mondhattam volna, hogy sajtószabadság meg mi egymás, közönséges valutacsempészésben érhettek volna tetten. A mai napig nem tudom megérteni, miért vállaltam ekkora kockázatot.

Ez volt talán az utolsó „fellépésünk” Karcsival. Nem mondom, hogy nem volt sikeres.

A Napló sorsa azonban nem így alakult. Karcsi magára maradt: Árpád meg én külföldön voltunk, Zsuzsa meg Surányi Zoli segített neki a pénzügyekben. A háború kitörése után a példányszám drasztikusan csökkent. Pestről, Münchenből majd Prágából igyekeztem anyagiakban meg vezércikkekben segíteni. Nem volt elég, tudom.

Csakhogy az utolsó években már nem tudtam osztozni Karcsi lelkesedésében, új emberek vették körül. Egyik utolsó vezércikkéből kiérződik a kétségbeesés:

„Nem írok többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világban elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés. Most nem a Naplóról beszélek, hanem az emberekről, akik ide írtak. Akiket immár a szektásság vádja is ér, hiszen érettük is szól a harang. Ez a környezet vitaképtelen, mert kicsinyes és sunyi, álszent és akarnok. A szemedbe nevet, hogy hátadban érezd a kést.”

Egyik közeli munkatársa az utolsó számok egyikében név szerint az alapítókat említette (Németh, Bódis), akiket csak addig érdekelte a lap, amíg jövedelmet hozott. Ó, istenem. A Napló az első éven kívül veszteséges volt, ezeket a lukakat be kellett tömni.

Prágából felhívtam a Karcsit, mégis, hogy gondolta: a saját lapomban hordanak le. Valljuk be, ez egy sajtótörténeti kuriózum. Azt felelte: Hát válaszold meg! A tulajdonos vitatkozzon a saját lapjában?

Már nem volt idő tisztázni a dolgokat, Keszég Karcsi belehalt a Naplóba.

Mikor az utolsó szerkesztőség helyszínére érkeztem, már nem találtam ott semmit: széthordták a számítógépeket, a könyvtárnyi könyvet. Meg mindent.

Az akkori közeli munkatársai szépen megemlékeztek a Főszerkesztőről, egy különszámot is nyomtattak.

A nyomtatott Napló története ezzel véget ért.

 

 

2020. május 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A történelem kapuja előtt

Eltávolodva a helyszíntől visszapillantottam: a lánykák még mindig az ablak előtt ácsorogtak. Azt hiszem, így álldogál >

Tovább

A közgáz és a színiakadémia

A hivatalos Magyarország még színfalhasogatásra se képes, meg se leli a színfalat, a nem hivatalos Magyarország >

Tovább

Szerbiában hanyatlik a demokrácia

A Pásztor István irányította Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ezt a hanyatló szerbiai demokráciát – ami egyre >

Tovább

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább