2021. január 23. szombat
Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

30 éve (Keszég Karcsi)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
30 éve (Keszég Karcsi)

Határincidens happy enddel. Az új főszerkesztő egy ideig vitte az addigi szerkesztéspolitikát, majd külső és belső kényszerítő tényezők hatására, a kisebbségvédelem felülkerekedett a szabadelvűségen. Karcsi összenőtt az általa szerkesztett Naplóval és annak közelgő vége, kilátástalan helyzete a saját személyes tragédiájává vált.

A kilencvenes évek közepén Keszég Karcsival volt egy emlékezetes közös „fellépésünk”. A szokásos színpadon: a jugoszláv-magyar határon. Ha jól emlékszem Kelebiára tartottunk, nagyon korán reggel. Hárman voltunk: a Karcsi, a Bojan (Budimac, az Újvidéki tévé volt látványtervezője, festő, évtizedek óta Törökországban él) meg én. Mentünk valamilyen pesti találkozóra, a csomagtartóban több Napló példánnyal és Bojannak a festékkellékeivel.

Odaértünk a rendőrablakhoz. A nagyon fiatal, erős krajinai hanglejtéssel beszélő rendőr elvette az útleveleket, hosszasan tanulmányozta. Én már elkezdtem a hűvös reggelen izzadni.

-      Hova mentek?

-      Budapestre.

-      Minek?

-      Magánlátogatásra.

-      Mit visztek?

-      Csak saját holmit.

-      Álljatok félre a kocsival.

Elkezdtem fohászkodni.

Komótosan felvette a rendőrsapkáját és odalépett a kocsihoz. Mi már mindhárman kiszálltunk. Felnyittatta a csomagtartót, és mindent kipakoltatott. Bojan összes festékes üvegecskéjét is, mindegyiknek gondosan lecsavarta a kupakját, és belenézett. Kijött két idősebb kollégája is, és nekiestek az autónak és nekünk is. Megmotoztak bennünket. Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy nem elég alaposan.

Előkerültek a Naplók is, az egyik címoldalán Léphaft Pali akasztófás karikatúrája. Ezeket összeszedték, magukkal vitték, meg bennünket is. A Bojant nem, őt talán a szerb neve mentette meg.

Egy előszobában vártunk, engem majd szétvetett az ideg. Kikéredzkedtem mosdóba, kisurrantam a kocsihoz és beledobtam a felöltőmet. Visszamentem dideregni egy szál ingben.

Aztán jött a kihallgatás: Karcsi az egyik szobában én a másikban. Záporoztak a kérdések: a Naplóról, hazaárulásról, patriotizmusról. Talán egymás ellen kellett volna vallanunk. Aztán találtak egy perdöntő bizonyítékok. Ez lett a mentsvárunk.

Karcsinál volt egy kis diktafon, azon egy interjú valamilyen szakszervezeti vezetővel.

Aha, azért akartuk ezt kicsempészni a „hazából”, hogy Magyarországon ezt eladhassuk és így áruljuk el a „hazát”. Kár volt azzal érvelni, hogy ez az interjú már régen megjelent írásban a Naplóban. Arról nem is beszélve, hogy a hazaárulás elég sajátos formáját találhattuk fel: diktafonnal felvett interjúval a diktátor ellen.

Azt hiszem, két óráig tartott a szeánsz. A hazaárulás bélyegét már nem törölhettük le magunkról, de így megszégyenülten, tettetett megbánással, lógó orral távoztunk a hazából.

Miután túljutottunk a magyarokon is, azt mondtam a fiúknak: irány az első kocsma. Befordultunk, lenyomtam két sört és csak akkor adtam nekik magyarázatot a helyzetet messze túlreagáló idegességemre:

A felöltő zsebében 9000 német márka volt!

Egy hozzám nagy közeli személy kért meg rá, hogy vigyem fel Pestre valakinek. Ha elkapnak, akkor mondhattam volna, hogy sajtószabadság meg mi egymás, közönséges valutacsempészésben érhettek volna tetten. A mai napig nem tudom megérteni, miért vállaltam ekkora kockázatot.

Ez volt talán az utolsó „fellépésünk” Karcsival. Nem mondom, hogy nem volt sikeres.

A Napló sorsa azonban nem így alakult. Karcsi magára maradt: Árpád meg én külföldön voltunk, Zsuzsa meg Surányi Zoli segített neki a pénzügyekben. A háború kitörése után a példányszám drasztikusan csökkent. Pestről, Münchenből majd Prágából igyekeztem anyagiakban meg vezércikkekben segíteni. Nem volt elég, tudom.

Csakhogy az utolsó években már nem tudtam osztozni Karcsi lelkesedésében, új emberek vették körül. Egyik utolsó vezércikkéből kiérződik a kétségbeesés:

„Nem írok többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világban elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés. Most nem a Naplóról beszélek, hanem az emberekről, akik ide írtak. Akiket immár a szektásság vádja is ér, hiszen érettük is szól a harang. Ez a környezet vitaképtelen, mert kicsinyes és sunyi, álszent és akarnok. A szemedbe nevet, hogy hátadban érezd a kést.”

Egyik közeli munkatársa az utolsó számok egyikében név szerint az alapítókat említette (Németh, Bódis), akiket csak addig érdekelte a lap, amíg jövedelmet hozott. Ó, istenem. A Napló az első éven kívül veszteséges volt, ezeket a lukakat be kellett tömni.

Prágából felhívtam a Karcsit, mégis, hogy gondolta: a saját lapomban hordanak le. Valljuk be, ez egy sajtótörténeti kuriózum. Azt felelte: Hát válaszold meg! A tulajdonos vitatkozzon a saját lapjában?

Már nem volt idő tisztázni a dolgokat, Keszég Karcsi belehalt a Naplóba.

Mikor az utolsó szerkesztőség helyszínére érkeztem, már nem találtam ott semmit: széthordták a számítógépeket, a könyvtárnyi könyvet. Meg mindent.

Az akkori közeli munkatársai szépen megemlékeztek a Főszerkesztőről, egy különszámot is nyomtattak.

A nyomtatott Napló története ezzel véget ért.

 

 

2020. május 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!?

Mivel a jelentésben, amely egy fontos regionális nemzetközi szervezet elé kerül, a Szerbiában élő magyar közösségről >

Tovább

Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…

Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >

Tovább

Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok

Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >

Tovább

Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa

A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >

Tovább

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább