Ma Ulrik, Erzsébet névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Napi ajánló
Egy morális dilemma feloldása
Kéretlen tanács Térey-ösztöndíjasoknak
Pressburger Csaba
Nehéz és kínos napok, hetek következnek, remélhetőleg nem hónapok és évek. A 45 kiválasztott, középgenerációs szerző között van több személyes jóismerősöm, de sok olyan író is, akinek csupán az irodalmi munkásságát ismerem és becsülöm. Nem szeretnék bennük emberként csalódni. Pressburger Csaba:
Hálátlan dolog pénzügyekkel kapcsolatban tanácsokat osztogatni másoknak. Kéretlen tanácsot pedig nem is nagyon ildomos. Lehetnek elképzeléseink embertársaink anyagi körülményeit illetően, de valójában nem látunk bele senkinek a pénztárcájába, vagyoni helyzetébe (kivéve, ha választott tisztségviselő az illető, és vagyonbevalláskor valóban őszintén nyilatkozott), nem tudjuk, nem tudhatjuk, igazából mekkora szüksége van a pénzre, nem nélkülöz-e, nem szenved-e ő vagy közeli hozzátartozója olyan krónikus betegségben, amely hatalmas összegeket emészt fel hónapról hónapra.
Manapság írásból nem lehet megélni – tartja a közvélekedés. Általánosságban elmondható, hogy ez igaz is. A szépirodalmi alkotómunkát nem fizetik meg rangjának megfelelően, ez is tény. Az írók kénytelenek pluszmunkát vállalni: ki fordít, ki újságot ír, ki nyelvet oktat vagy tanári, kutatói munkát végez. (A szerencsésebbek rendelkeznek valami „normális”, jól fizető „civil” állással, amiből tisztességesen meg lehet élni és aminek semmi köze az íráshoz, a nyelvhez, az irodalomhoz, az írás pedig megmaradhat számukra puszta kedvtelésnek, tiszta szenvedélynek vagy lelki szükségletnek.)
Éppen ezért vajon melyik alkotóember ne örülne meg annak, ha megítélnének neki egy pénzjutalommal járó díjat vagy ösztöndíjat? Még akkor is, ha szerény összegről volna szó. Hát még ha akkora pénzjuttatásban részesítenék, amivel egycsapásra szinte minden anyagi problémája megoldódna, vagy legalábbis jóval könnyebbé válna általa a lét elviselése!
Így jártak a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey-ösztöndíjában részesített írók is. Havi bruttó 320 ezer forintos összeg felkínálása esetén, amit ráadásul két, de akár öt évig is folyósítanak, ha jól viseli magát az ember, még a legeltökéltebb ellenzékiek, a hatalom módszereit a legvehemensebben elítélő és rendszerkritikus nézeteik mellett a leghatározottabban kiálló személyek is meginognának.
A morális dilemma – már akinek ez egyáltalán okoz morális dilemmát – az, hogy szabad-e elfogadni egy olyan ösztöndíjat, amelyet a beszántott irodalmi élet romjaira épített „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközpont” adományoz. Lehet-e arcvesztés nélkül élvezni annak a romboló rezsimnek az apanázsát, amely saját képére kívánja formálni a művészeteket, ezen belül az irodalmat is, elvonva forrásokat az évtizedek során kifejlődött intézményrendszertől, elszívva a levegőt az alulról építkező szervezetek és műhelyek elől?
A legnagyobb tiszteletem azoké az alkotóké – Bartók Imréről, Csehy Zoltánról, Szőcs Petráról, Zoltán Gáborról és Keresztesi Józsefről van szó –, akik a 45 jutalmazott személy közül máris visszautasították a díjat. Az érveiket teljes mértékben osztom. Ám, mégis úgy gondolom, nem ez lett volna a megfelelő döntés.
Nem vagyok szépíró, így aztán az irodalmi díjakra eleve az esélytelen pozíciójából, esetleges irigység vagy önös érdek nélkül ragadtatom magam állásfoglalásra, mintegy a kortárs magyar irodalom középgenerációs olvasójaként formálva jogot a véleménynyilvánításra. Ráadásul túl is mutat ez a helyzet az irodalmon: a hatalom céljáról, logikájáról, módszereiről szól, és ilyen értelemben jócskán kiterjeszthető más területekre is.
Nyilván mindezzel tisztában vannak azok az írók is, akiknek morális problémát okoz az ösztöndíj elfogadása, ugyanakkor túl sok érvet találnak az elfogadás mellett is.
Egy ilyen, teljesen legitim érv az elfogadás mellett: ha visszautasítom, amellett, hogy anyagi gondjaim lesznek, a hatalom majd talál valaki mást, aki kapva kap az alkalmon, hogy elfogadja az ösztöndíjat helyettem. Nos, ez egy esetben már biztosan meg is történt: miután Bartók elutasította, Bartis Attila egy percig sem habozott, hogy beugorjon negyvenötödiknek. Lelke rajta.
Az én kéretlen tanácsom minden morális dilemmával küszködő Térey-ösztöndíjasnak így szól:
fogadd el az ösztöndíjat – és ajánld föl egy részét másoknak!
Ez a pénz közpénz, adóforintokból jött össze, a tiédből is, függetlenül attól, hogy milyen kuratórium és milyen kritériumok alapján ítélte oda épp neked, ezért ne szégyelld elfogadni. Jobb helyen lesz ez a pénz nálad, mint egy olyan valakinél, aki a helyedbe lép, ha visszautasítod, és akinek nincsenek holmiféle erkölcsi skrupulusai, mint neked. Ha pedig a pénz nálad van, dönthetsz úgy, hogy nem tartod meg a teljes összeget, csak egy részét. Például juttathatnál belőle azoknak a megszűnés határán álló, alig tengődő irodalmi szervezeteknek, kiadóknak, amelyeket éppen ez a hatalom juttatott a tönk szélére. Ajánld föl nyilvánosan másoknak az ösztöndíjad negyedét, felét, kétharmadát – a nagyságrendet illetően nem szeretnék tanácsot adni.
Talán nem volna annyira nehéz meghozni ezt a morális döntést, ha tudnád, neked köszönhetően jó helyre kerül az állam pénze: hozzád, de általad egy olyan helyre is, ahová a rezsim, saját cinikus megfontolásait követve, magától nem juttatna.
Nehéz és kínos napok, hetek következnek, remélhetőleg nem hónapok és évek. A 45 kiválasztott, középgenerációs szerző között van több személyes jóismerősöm, de sok olyan író is, akinek csupán az irodalmi munkásságát ismerem és becsülöm. Nem szeretnék bennük emberként csalódni. Nyilvánosan, az említett öt személy kivételével, egyelőre senki sem beszélt az ösztöndíjjal kapcsolatos szándékairól. Nehéz és kínos ez a csönd.
(Pannonanizáló Balkánaán)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„le tudtad-e írni e leírhatatlan érzést”
A nagyszabású formátlanságban megtalálni azt a bizonyos minimális, legkisebbre redukált formát, aminek viszont pontos jelentése és >
Egy lovasszobor története
Ne pazaroljátok rájuk, mármint (az albánokra) a lőszert, karókkal verjétek őket agyon, adta ki a parancsot >
A széplelkek apokalipszise
Kezdek félni a “bátraktól,” azoktól a farizeus írástudóktól, akik a páholyban ülve másokat küldenek harcba, miközben >
Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?
Egy szabadnak és tisztességesnek távolról sem mondható, bojkott által övezett választáson sikerült a VMSZ-nek hatalmi pozícióból, >
Amikor a kakas korán kukorékol
Mindez megerősíti, hogy a háború utáni legnagyobb választási csalásnak/hamisításnak vagyunk tanúi. Már előre lehetett látni, hogy >
Európai hatalmi vákuum
Gyáni Gábor a Nagy Háború utáni amnéziáról beszél, holott a XX. század akkor nyerte el a >
Nevidljivi neprijatelj u Kriznom štabu
Sada još više, jer je i broj zaraženih svakim danom sve veći… I dok se zaraza >
A hágai matt
Így múlik el a világ dicsősége: Szerbiának és Koszovónak egyedülálló, történelmi esélye adódott volna, hogy ha >
Itt minden a párté
Az alattvalói magatartás a kulturális élet minden területén visszaköszön, tehetséges újságírók válnak pályaelhagyóvá, de aki marad, >
Churchill, a rasszista
Pár – általában művészileg értéktelen – szobor lerombolásával (vagy megtartásával) semmi sincs elintézve. És akinek mindenekelőtt >
A szavazás vesztese a demokrácia
Most már csak abban lehet reménykedni, hogy a „tél” nem fog négy évig tartani… Ehhez azonban >
A szabadkai kudarc után
A Napló észak-bácskai tudósítója, jól értesült forrásokra hivatkozva, azt jelentette, hogy Pásztor István a szabadkai fiaskó >