2020. szeptember 26. szombat
Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Bőnyi rendőrgyilkos?

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali médiakatlan meg a „közösségi médiák” kemencéje – nem nagy erő ma Magyarországon, bár létezik. Ami veszélyessé teszi, az a közvélemény szinte teljesen hiányzó antifasizmusa, úgy értem: valódi antifasizmusa. Tamás Gáspár Miklós:

„Jogerősen is életfogytigra ítélték a bőnyi rendőrgyilkost” – minden magyar internetes újságban evvel vagy majdnem azonos címmel jelent meg a hír Györkös István pöréről.

Én még ilyen gyáva és ostoba sajtóval, mint a mai magyar, nem találkoztam. Ugyanis a hír helyes címe a következő:

Elítélték a neonáci terroristát.

A magyar sajtó szisztematikusan elhallgatja vagy meghamisítja azt a tényt, hogy az országban van neonáci terrorizmus.

Györkös István egy kisebb neonáci szervezet ismert, nyíltan és nyilvánosan működő vezetője volt, s amikor a fegyverraktárát föltáró rendőrség házkutatást végzett nála, hidegvérrel lelőtte az egyik rendőrtisztet.

Nem „magánemberként”. Nem dühében. Neki csak a tisztán faji, totalitárius állam volt elismerhető, tehát a mostani – nyomokban még demokratikus elemeket tartalmazó – állam nem. Ennek az államnak a hatósági képviselője neki háborús ellenség volt, ezért (a maga szemszögéből következetesen) megölte.

A magyar sajtó szokásos frivolitására, sekélyességére, politikai vakságára vet éles fényt, hogy ezt is – mint megannyi súlyos esetet – bizarr tréfaként kezelte, mintha a nácizmus Magyarországon amolyan idétlen anakronizmus lenne, egzotikum, humorforrás. Akkor is, amikor gyilkol. Isten őrizz, hogy „politikumot” fedezzenek föl bármilyen ún. napihírben. Fasiszták? Nyilasok? Nácik? Höhöhö.

A 2008/2009-i neonáci terrormerényleteket mint „romagyilkosságokat” írta le a gyáva és ostoba magyar sajtó, mintha itt (hát ugye) a cigányokkal nem nagyon rokonszenvező „szkinhedközösség” (így jellemzi a magyar Wikipedia!) figurái követték volna el őket, kétségkívül szervezetten és személyes okok fönnforgása nélkül, de hát ezek csak amolyan elfogult különcök, akiknek „közük volt” (sőt: „közük lehetett”) a katonai titkosszolgálathoz.

Holott teljesen világos, hogy a rasszista terrormerényleteket titkos neonáci sejt követte el.

Egyben kiderült, hogy a nácik szépecskén behálózták a magyar katonai titkosszolgálatot (és nem fordítva), ahol komoly vizsgálatról, leváltásokról, elbocsátásokról ez ügyben nem hallottunk. (Volt egy-két áthelyezés, távozás közös megegyezéssel, de csak gyanítható, hogy emiatt.)

Magyarországon volt – amennyire tudjuk, jelenleg nincs (vagy alkalomra vár) – neonáci terrorizmus, amely anélkül ölt meg hat embert (köztük egy gyereket) és sebesített meg többeket pusztán roma származásuk miatt, hogy a közvélemény tiltakozott volna. El nem lehet képzelni olyan európai országot – drága hazánkon és pár szomszédján kívül – , amelyben a neonáci terrorizmust ne nevezték volna nevén, ahol ne lett volna százezres tömegtüntetés, ahol ne vett volna részt az államelnök, a miniszterelnök, az esztergomi érsek, ötven Kossuth- és Széchenyi-díjas az áldozatok temetésén.

Ehelyett színes kalandregényeket olvastunk – tisztelet a teljesen hatástalan, ám derekas kivételnek – a nyomozásról és a bírósági tárgyalásról, amelyek főszereplője leginkább az egyik terrorista szeretője, bizonyos Nyafi lett – ez is milyen jellemző – , miközben az országot tönkretevő romaellenes rasszizmusról (amely íme nyíltan és szervezetten gyilkolt) úgyszólván szó sem esett. Könnyfakasztó riportokat olvastunk, amelyekben úgy tűnhetett föl, hogy a megtámadott roma családokat súlyos baleset érte vagy természeti katasztrófa. „Csorba Robikáról” – ez is milyen jellemző – mindenféle érzelgések láttak napvilágot, de arról, hogy végül is mi volt az, ami megölte őt, alig íródott le értelmes mondat. S annak a kevés mondatnak se volt visszhangja.

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali médiakatlan meg a „közösségi médiák” kemencéje – nem nagy erő ma Magyarországon, bár létezik. Ami veszélyessé teszi, az a közvélemény szinte teljesen hiányzó antifasizmusa, úgy értem: valódi antifasizmusa.

Egy-egy kósza antiszemita megjegyzés vagy holmi nyilas dilettáns művecskéinek állítólagos sikere nagyobb politikai visszhangot kap, mint amekkorát kapott a faji okokból elkövetett, profi módon kivitelezett, neonáci terrorcselekmény-sorozat.

Az NSU (Nationalsozialistischer Undergrund) – nyilvánvalóan a magyar neonáci terroristák mintaképe – 2000 és 2006 között tíz gyilkosságot követett el törökök, kurdok és egy görög ellen, rendőrt is öltek, ott volt a neonáci tettesek között az ottani titkosszolgálat embere (tudjuk, hogy a Bundeswehr, a német szövetségi rendőrség és a titkosszolgálat tele van nácikkal, de ezt hivatalos vizsgálatokból tudjuk). Ott is próbálta, de ott nem az egész, csak a szélsőjobboldali bulvársajtó banalizálni az eseménysorozatot („Dönermörde”, kb. kebabgyilkosságok), ám ez nem sikerült, az ügy – bár régebbi, mint a magyarországi „romagyilkosságok” – még mindig a politikai napirenden szerepel.

Györkös Istvánt afféle bolond öregemberként írta le sajtónk, amiről szó sincs. Öregnek öreg, de meggyőződéses, kemény ember, aki pontosan tudta, mit csinál, egész életét a nemzetiszocialista ügynek szentelte, és úgy járt el, ahogyan a meggyőződése diktálta.

Ez nem bohózat.

De a gerinctelen magyar sajtó igen.

 

2019. december 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább