2019. augusztus 18. vasárnap
Ma Ilona, Rajnald névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Srebrenica 24 éve

A mészárlás okozta sebekre máig nincs gyógyír Boszniában

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba ejtő erről megemlékeznünk, mikor a magyar nyelvű jobboldali sajtó naponta tudósít a muszlimok vélt erőszakosságáról és vérszomjasságáról, ami tőlünk, kereszténynek mondott európaiaktól állítólag különbözővé teszi őket. Tóth Szilárd János (Autonómia):

Huszonnégy évvel ezelőtt, ezen a napon kezdődött meg a srebrenicai mészárlás. A történtek röviden: az évek óta körül zárt, muszlimok lakta kelet-boszniai enklávét a Ratko Mladić vezette szerb csapatok napok alatt elfoglalták, majd a helyi férfilakosságot csaknem teljesen kiirtották. Mindez úgyszólván az ENSZ misszió orra előtt történt.

Európai, állítólagos keresztények gyilkoltak – muszlimokat, méghozzá tömegével.

Bár az áldozatok pontos számát sokan vitatják, a legszélesebb körben elfogadott nézet szerint nagyjából nyolcezren lehettek. Így a srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott.

Különösen zavarba ejtő erről megemlékeznünk, mikor a magyar nyelvű jobboldali sajtó naponta tudósít a muszlimok vélt erőszakosságáról és vérszomjasságáról, ami tőlünk, kereszténynek mondott európaiaktól állítólag különbözővé teszi őket.

Srebrenica persze csak epizódja volt a jugoszláviai polgárháborúnak, melynek első fölvonása 1991 és 1995 között, második, jócskán rövidebb fölvonása pedig 1999-ben játszódott. Háborús bűnöket minden fél bőségesen követett el. Összeadva, az áldozatok száma 130.000 és 140.000 között lehet. Nagyjából a fele boszniai muszlim. Az arány azért is kirívó, mert nem ők harcoltak a legtöbb fronton, és nem is ők vettek részt a leghosszabb ideig a háborúban. Hanem a szerbek, akik Bosznián kívül ott voltak a horvátországi és a koszovói hadszíntereken is.

Habár nemzetközi bíróság mondta ki, hogy ami Srebrenicában történt, genocídium, bőven akadnak, akik ezt tagadják. Egyikük a boszniai szerbek politikai vezetője, Milorad Dodik, akit a magyar miniszterelnök nemrégiben vendégül látott Budapesten.

Srebrenicának azért szokás különös jelentőséget tulajdonítani a régión kívül is, mert a bekövetkeztéért a világ, és benne Európa többi államát is terheli némi felelősség. Ugyanis az ENSZ két évvel korábban, 1993 áprilisában „biztonságos zónának” nevezte ki az enklávét, és a határait katonai misszióval erősítette meg. Ám mindezt úgy, hogy a missziónak nem nyújtott megfelelő katonai fölszerelést, sem kellően erős jogi meghatalmazást: kikötötte például, hogy a kéksisakosok csakis támadó célpontra tüzelhetnek.

Minthogy az enklávéban állomásozó holland katonák híján voltak a megfelelő nehézfegyverzetnek, amikor a boszniai szerb tankok lőni kezdtek rájuk, légi segítségért voltak kénytelenek folyamodni.

Mire a repülők odaértek a tengeri anyahajókról, Mladić rendre leállította a támadást. A pilóták nem láthattak támadó célpontot, így hamar vissza kellett fordulniuk. Mire leszálltak, a szerb tankok ismét mozgásba lendültek. Így játszottak egymással, mint macska az egérrel, míg az enklávé lassacskán, méterről méterre el nem esett. Ezután következett a katasztrófa.

De terheli a világot valamicske felelősség azért is, amivé Bosznia utóbb lett. Az ország azóta is változatlan alkotmányos rendjét az 1995-ös daytoni békemegállapodás határozta meg, melyet az USA, az EU és Oroszország közvetített ki. Ennek értelmében Bosznia közigazgatásilag két nagy, erőteljesen autonóm, saját kormánnyal rendelkező területi egységre oszlik: egy szerb köztársaságra és egy vegyes, muszlim-horvát föderációra. Utóbbi kantonok föderációja, melyek határait szintén nagyjából az etnikai határok mentén igyekeztek meghúzni. A központi törvényhozó és végrehajtó hatalom megosztott, etnikai kvótákat érvényesít, és döntéshozatala mindenkor a szerb, muszlim és horvát elitek konszenzusára utalt.

Ez két dolgot von maga után. Egyik az ország már-már teljes kormányozhatatlansága: a felek nemzeti érdekeik védelmére hivatkozva bármikor vétózhatják a központi döntéshozatalt. Másik a nacionalista elitek hatalmának bebetonozása: az alkotmányos rend az ő pozícióikat erősíti, és végső soron az ő együttműködésükön nyugszik. Az eredmény gazdasági elmaradottság, munkanélküliség, gyorsan fogyó lakosság – főleg a kivándorlással összefüggésben. A régiónk általános és jól ismert tendenciái ezek, ám Boszniában különösen éreztetik a hatásuk.

Nem meglepő, hogy mindez széles elégedetlenséget vált ki, és időről időre tüntetéshullámhoz vezet. Látványos epizód játszódott öt évvel ezelőtt, az ún. plénum-mozgalommal. 2014. február 7-én, a zavargások negyedik napján ötezer tüntető rohanta meg, majd gyújtotta föl a tuzlai kormányépületet. Hamarosan más városokban is égtek a pártközpontok és a kormányépületek, három kanton (Zenica-Doboj, Una-Sana és Tuzla) vezetése pedig azonnali hatállyal lemondani kényszerült. Az indulatok csitulásával plénumok (afféle népi fórumok) alakultak Szarajevóban, Travnikban, Zenicában, Tuzlában, Mostarban, Brčkóban, Konjicban, Goraždéban, Gračanicában, Fojnicában és Cazinban. Az emberek szabadon, vezetők nélkül, kifejezetten az elitek ellenében egyesültek és fogalmaztak meg követeléseket, melyek manapság a régiónkban a lehető legszokatlanabbak: például, hogy kívánatos a privatizáció fölülvizsgálata, a teljes (!) politikai elit eltávolítása, a vagyon erőteljesebb újraosztása, a kormányzati tisztviselők fizetésének radikális csökkentése, vezetőváltás a rendőri alakulatok élén és így tovább.

De a mozgalom leginkább figyelemre méltó vonása, hogy a plénumok hangsúlyozottan nem etnikai, hanem szigorúan állampolgári alapon szerveződtek. És nem egy falfirka, nem egy transzparens jelent meg az utcákon, mely szó szerint „halált” kívánt a nacionalizmusra, vagy mely a múlt század jugoszláviai antifasiszta mozgalmait idézte meg.

Akadtak a nemzetközi baloldalon, mások mellett Slavoj Žižek és Tamás Gáspár Miklós, akik mindezt szép írásokkal köszöntötték, és a Daytonban alkotmányos szintre emelt etnikai nacionalizmussal szembeni általános lázadásként üdvözölték. Sajnos nem az volt.

A mozgalom jórészt a muszlimok lakta területekre korlátozódott, aminek okait nem olyan nehéz kikövetkeztetni. Egyfelől a boszniai muszlim közösségnek van a legkevesebb vesztenivalója az etnikai kvóták eltörlése esetén: ők képezik országos szinten a most már picivel több, mint ötvenszázalékos többséget, és arányuk lassacskán növekszik is. Másfelől övék az egyedüli közösség, mely nem egybefüggő területen él, és mely számára az ország földarabolása ezért a legkevésbé vonzó opció.

Az antinacionalista baloldal minden jóindulata ellenére nem tudta, és azóta sem tudja megnyugtatni azokat a boszniai szerb és horvát polgárokat, akik aggódnak: a daytoni rend fölszámolása a többségi muszlimok politikai dominanciáját hozná el, a kisebbségeket pedig, biztosítékok híján, kiszolgáltatná.

Világos, hogy az etnikai nacionalizmus alkotmányos szintre emelése szörnyen nyomasztónak bizonyult. De még így is legitim sokak szemében, hiszen félő, hogy bármi, ami utána jönne, csak rosszabb lehet.

A csapdahelyzet majdnem teljes. Kiutat belőle és a Srebrenicában ütött sebekre gyógyírt egyedül olyan rendezés kínálhat, mely a nemzetiségi kérdést igazságosan rendezi, ám ennek érdekében nem áldozza föl az ország kormányozhatóságát, sem szabad és demokratikus jellegét. Ilyen rendezésre remény, legalábbis belátható időn belül – nincsen.

 

 

2019. július 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

De mily lángot is gyújthassunk, amit el nem oltana ez a szél?

Az Új Symposion munkatársai, szerkesztői az utóbbi időben sokat nyilatkoztak, főleg saját érdemeikről, még a kocsmázások >

Tovább

Nincs szó

Amikor „kurvaanyázok”, nem is rájuk gondolok! Hanem mindazokra, akik úgy vélik, hogy kizárólagos, kirekesztő eszmék, faji >

Tovább

Nem ismerem a magyar vidéket...

Az elvándorló magyar értelmiségiek nagy része jobban kötődik a Vajdasághoz, többek között a szerb kultúrához is, >

Tovább

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, >

Tovább

Ólomévek

Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. >

Tovább

„Út a keresztény szabadság korszakába”?

A haladó VMSZ képviselőinek tusványosi – minden valós elemzést és politikai meglátást nélkülöző – felszólalásai is >

Tovább

Száz év vendégszeretet

Hiszen mi másról is tanúskodik majd a száz esztendővel utánunk élőknek Jinglak Sinavatra egykori thaiföldi miniszterelnök-asszony >

Tovább

Az úri Magyarország visszatérése

A pesti centralizmus maga alá gyűrte a felvidéki autonómia eszméjét. Amig a Felvidék Csehszlovákiához tartozott, kívánatos >

Tovább

A demokráciákat a szavazófülkékben verik szét

Évtizedeken át reménykedtem a demokráciában, most belátom, hogy az autoriter rendszerekhez szabad választásokkal kikövezett út vezet. >

Tovább

A kisebbségek pápája is...

Elismerem, hogy a pokolba vezető út is hamis keresztekkel van szegélyezve, ám ezúttal nem a pártpapokra, >

Tovább

Hívd fel egy barátod

Az, hogy „A korrupció öl” (ez volt a Colectiv tűzesetet követő országos tüntetések és tiltakozások központi >

Tovább

Az új osztály és a múltgyalázás

A múltgyalázás az új kleptokapitalista osztály politikai terméke, az új osztály ezzel kompromittálja az egyébként is >

Tovább