2019. december 12. csütörtök
Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Mégis írok Bangónéról

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Az, hogy az MSZP nem követelte abban a szempillantásban Bangónétól (ahogyan követelte az ellenzéki mozgalmak és baloldali sajtó egy része, nagyon helyénvalóan), hogy távozzék, alig (vagy egyáltalán) nem megbocsátható. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Lapszerkesztő barátomnak két napja szemrehányást tettem, hogyan képes ilyen szamárságokkal foglalkozni, mint a Bangóné-ügy.

De azt hiszem, tévedtem.

Én már próbáltam védeni a magyarországi baloldal becsületét avval, hogy tiltakoztam ellenfeleink megrágalmazása ellen. A sajtóban és az interneten mindenféle hazugságokat terjesztenek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról, és sokan, akiknek van nevük és hangjuk – és akik nagyon jól tudják, hogy a szóban forgó állítások hamisak –, mégis hallgattak és hallgatnak, hiszen ellenfelekkel szemben nem érezték, hogy lovagiasnak kell lenniük. Közgyűlöletet keltettem magam ellen avval, hogy kifejtettem: nem helyes a miniszterelnök lányát (kisebb magánjellegű tévedései miatt) milliós közönség előtt gyalázni. Megérdemelt, akár éles politikai bírálatokkal szemben természetesen nincs és nem is lehet kifogásom. De akkor nem erről volt szó.

Azt is helytelenítem, hogy Rogán miniszter feleségét és a néhai Andy Vajna filmcézár özvegyét sanda szexista megjegyzések érik. Lehet, hogy ezek a hölgyek nem viselkednek példásan – nem hallok róluk annyit, mint a bulvársajtó szorgalmas olvasói –, de valamennyien tudjuk, hogy milyen célzásokkal szokás nőket (és csak nőket) diszkreditálni, s ezt senkinek nem lenne szabad tennie, a baloldalnak különösen nem.

De az ilyesmin is rég túl vagyunk.

A magyarországi zöldekhez közel álló internetes újság publicistája „Legalább káromkodni lehessen, a büdös p****ba már!” c. művelődéstörténeti jelentőségű cikkében úgy véli, hogy a civilizációval összefér a trágár, durva nyíltszíni tombolás. Nem fogok én itt most érvelni: de a szerzőnek és a vele egyetértőknek el kellene tűnődniük rajta, hogy a mainstream sajtóban miért csak és kizárólag Magyarországon lehetséges az ilyesmi.

Miért lehetséges Magyarországon az, hogy egy piszokul szitkozódó (és semmi másról nem nevezetes) gimnazista lányból közéleti sztár válhassék, aki egy közhatalomra igényt tartó parlamenti párt összejövetelén csillog? Miért lehetséges az, hogy magukat komolyan vevő politikai erők transzparensekre, házfalakra és az égboltozatra azt írják, hogy O1G?

Nyilván lesznek olvasók, akik megjegyzik (némi joggal), hogy ezt nem a liberálisok és baloldaliak kezdték, és hogy a kormányzó jobboldal-szélsőjobboldal különféle tényezői jelenleg is űzik.

Ennek semmi jelentősége.

A rágalmazás, a személyi lejáratás, a gyalázkodás, a dehumanizáló szidalmazás és goromba gúnyolódás ellentétben áll avval az alapelvvel, amely a liberálisok és a baloldaliak legkülönfélébb irányzataiban közös: ez az egyenlő emberi méltóság elve, amely kizárja a megalázást és a kegyetlenséget. Liberálisok és baloldaliak számtalanszor megszegték ezt az elvet a történelemben: de az elvszegés miatt nem az elvet marasztaljuk el, hanem a megszegőit.

Olyan súlyos politikai helyzetben, mint a mostani, a kormányzó radikális jobboldal hatalmas ideológiai, pénzügyi, hatalmi, társadalmi és médiafölényének körülményei között a látható ellenzéknek – még akkor is, ha ügyetlenkedik, még akkor is, ha szereplőinek tisztességével és tehetségével szemben kételyek merülnek föl, s ha minden apró botlását milliószorosára nagyítja föl az állami propagandagépezet – egyértelművé kell (vagy kellene) tennie azt, hogy mi indokolja a küzdelmét, hogy miért érdemes kitartania alapvető mondanivalója mellett. Akkor is, ha a föltételek kedvezőtlenek, ha kevés az ember és kevés a pénz, ha a szervezeteket föllazítják és lerombolják lelkiismeretlen (vagy korrumpált) vezetők, ha a nemzetközi trendek se biztatnak sok jóval.

Annyit azért lehetővé kellene tenniük a látható ellenzék erőinek – mert van láthatatlan ellenzék is, amely nem titkos, csak önálló, szervezetlen egyéniségekből áll, akik szemben állnak a rendszerrel, de nem lelnek nézeteikhez politikai közösséget, s lassan ez a láthatatlan ellenzék a legnagyobb, de mivel atomizált, ereje semmi –, hogy nem szégyen ellenzékinek lenni Magyarországon.

A jobboldal a hierarchiának, a rangsornak, a fönn és lenn, a kint és bent erős elválasztásának a híve (ez a lényege, s ez volt mindig), ezért a megvetés gesztusai nem állnak neki olyan rosszul, mint a baloldalnak. Egyik esetben se szép vagy hasznos, de a baloldal esetében még tiszta morális öngyilkosság is.

S ez még világosabb akkor, amikor a baloldali durváskodónak ráadásul nincs igaza. A kormányzó jobboldal szavazói nem alacsonyrendűek. (Nem vagyok hajlandó megismételni a szocialista képviselő, Bangóné Borbély Ildikó nyomdafestéket és képernyőt nem tűrő kifejezését.) Lehetséges, hogy a jobboldali szavazók döntése, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök politikáját támogatják, téves vagy rövidlátó. (Ezt kellene az ellenzéknek bebizonyítania, ha van rá módja.) De Orbán Viktor hívei ugyanannak a honpolgári közösségnek a tagjai, mint mi magunk, s épp azért állhatunk velük vitában, mert föltételezzük – kötelességünk föltételezni –, hogy ez így van. Ha nem lenne így, akkor a képviseleti rendszernek, a parlamentarizmusnak, a választásoknak nem volna értelme. (Lehet, hogy már nincs – de ez nem azért van így, mert a „fideszesek” nem részei az emberi nemnek.)

A Bangóné hasonlatában szereplő lények nem emberek, ráadásul olyan élősködők, amelyeket gázzal és vegyszerrel szokás irtani. Undorító élőlények, amelyeket államköltségen irtanak. Tetszik érteni?

Ha embertársaink egy részét a mieinktől eltérő politikai nézeteik miatt kiirtandó parazitákhoz hasonlítjuk, igen közel kerülünk a náci/fasiszta észjáráshoz.

A Magyar Szocialista Párt és maga a képviselő tehetne nekünk egy szívességet: intézze el, szépen kérjük, hogy csak a világhelyzettől legyen muszáj rosszul lennünk, de saját magunktól azért lehetőleg nem. Ha az ellenzéki beállítottságú, érzületű választóknak ilyen pártokra kellene szavazniuk, akkor a heveny émelygés és a szavazás mellőzése között lehet csak dönteniük.

Kedves Bangóné, kérjük, azonnal mondjon le a képviselői mandátumáról. Ha nem lesz már a helyén, hibája – a személyét illetően – érdektelen lesz, magánemberként, a közéleten immár kívül, mindenki a legjobbakat fogja kívánni önnek, ha végre csöndben marad.

De az, hogy az MSZP nem követelte abban a szempillantásban Bangónétól (ahogyan követelte az ellenzéki mozgalmak és baloldali sajtó egy része, nagyon helyénvalóan), hogy távozzék, alig (vagy egyáltalán) nem megbocsátható.

Nem hivatkozhatunk ellenfeleink vétkeire, meg semmi másra se. A gyalázkodásokat és a rágalmakat, a visszataszító, trágár gorombáskodást is abba kellene hagynia mindenkinek. De ez az ügy sokkal rosszabb amannál is. Ebben az esetben jobboldali honfitársaink – tiszteletre méltó ellenfeleink – fölháborodása teljesen jogos. Ami engem illet, én bocsánatot kérek.

 

2019. április 29.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább