Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Sajtónkról (1.)
Nem megy közel, nem ás mélyre, nem kér számon
Elhallgat, elferdít, eltussol. Vannak szerkesztőségeink, amelyekben nem is újságírás folyik, hanem politikai jellegű tájékoztatás. A leginkább csak magnószorongató, mikrofonállványként szolgáló sajtósok nem a hatalom ellenőrzését, hanem annak bárgyú, balga, buzgó kiszolgálását tekintik kötelességüknek. Az a dolguk, azért kapják a fizetést. Szabó Angéla:
…olyan bolond eszmékért lelkesedőknek, mint amilyen a gondolat-, az írás-, a szólás- és a szólás utáni szabadság…
Március 15-én, a szabad magyar sajtó napjának megünneplésekor és a legjelentősebb vajdasági magyar médiumaink jubileumi rendezvényein nemcsak díjakat osztanak, hanem rendszerint szót ejtenek az újságírásunk helyzetéről, állapotáról is, de természetesen az ünnepi alkalmak nem komoly helyzetfeltárásra meg állapotfelmérésre valók, ilyenkor legfeljebb csak elővigyázatosan, csupán szőrmentén érintik a témát. Márpedig időről időre szükség van az összegzésre, arra, hogy megálljunk, visszatekintsünk és a megtett utat kiértékeljük – most éppen hol tartunk, jó-e a kijelölt, a választott irány, amerre haladunk?
Stratégia
Ilyen állapotfelmérés, látleletkészítés a vajdasági magyar tájékoztatásról mostanában nem készült. Legutóbb 2010-ben tettünk kísérletet arra, hogy feltérképezzük, hogy is állunk az itteni magyarság informálásával, milyen tájékoztatási eszközökkel rendelkezik a tömbmagyarság és milyenekkel a szórvány. Azonban a Médiastratégia 2011-2016 címet viselő dokumentum, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács megrendelésére készítettek az azzal megbízott újságírók, valójában csak lajstromba vette a Vajdaságban megjelenő magyar újságokat és azokat a rádió- és tévéállomásokat, amelyek magyar nyelvű műsorokat is sugároznak, viszont a médiumaink szerkesztéspolitikájával, az egyes szerkesztőségek önállóságával, az újságírók helyzetével, észrevételeivel már nem foglalkozott. Az utóbbi években pedig nem is készült újabb médiaterv. De mi is kerül(hetet)t volna bele? Két-három dolog talán. Az, hogy jó munkát végeztünk, az önkormányzati alapítású rádióinkat sikerült megszüntetni – a rádiók elnémítását célzó esztelen „kormányrendelet” megváltoztatása keményebb dió lett volna, mint a saját magunk (városaink, községeink) által létrehozott tájékoztatási eszközök feláldozása. Meg nyilván azt is belefoglaltuk volna, hogy a szabadkai székhelyű vajdasági magyar hatalomnak van egy helybéli üdvöskéje, a Pannon RTV, amelynek serényen egyengeti az útját: mindenható médiumot szeretne kreálni belőle.)
Egyszer elégedetten állapítjuk meg, hogy milyen szerteágazó a mi vajdasági magyar médiaalagút-rendszerünk, hiszen megjelentetünk saját gyermek-, ifjúsági- és napilapot meg két hetilapot, néhány kisújságot, van 24 órás magyar műsort sugárzó rádiónk Újvidéken, és két magyar adást közvetítő Szabadkán, televíziónk ugyanígy: itt is, ott is… Mi egyebet akarunk még? Kiváltképp most, amikorra – a becslések szerint – körülbelül 200 ezerre zsugorodott az itteni magyarság lélekszáma. Máskor meg azzal érvelünk, hogy amivel rendelkezünk, az még így is édeskevés, komoly változtatásra, alapos bővítésre, fejlesztésre lenne szükség: friss levegőre, felszabadításra, fiatalításra.
Pénztelenség
Amióta ismerem a szakmát, azt látom, hogy a tájékoztatási rendszerünk két gyógyulásra képtelen sebből vérzik. Az egyik az örök pénztelenség, a másik a mindenkori hatalom alázatos kiszolgálása. Médiumaink anyagi helyzete szinte soha nem volt sem biztonságos, sem kielégítő. A politikacsinálók (értsünk ezen bármilyen kormányt, képviselőházat, pártot) mindig szerették hintáztatni, valamiféle függőségi helyzetben tartani a tájékoztatási eszközeinket, a kiszámíthatatlanság pedig arra kényszerítette a sajtóházakat, hogy létbizonytalanságban tengődjenek. Persze, a szorongatásban soha nem vétették el a mértéket, ügyeltek arra, hogy a drasztikus kivéreztetés helyett mindig csak a kifárasztás stratégiáját alkalmazzák – így soha nem merészkedtek el odáig, hogy egyetlen tollvonással megszüntessék a (szinte kivétel nélkül) nagy múltú, több évtizede megjelenő magyar nyelvű lapokat, vagy elhallgattassák a rádiónkat, a televíziónkat. Ezért aztán nem is tehettük fel a kérdést, hogy „kinek van joga megvonni a vajdasági magyarságtól az anyanyelven történő tájékoztatást”, legfeljebb csak a kisebbségi létből fakadó többszörös alávetettségünk, hátrányos megkülönböztetésünk miatt zúgolódhattunk – ha volt hozzá bátorságunk. Mivel a jól kitalált „húzd meg, ereszd meg”-féle taktika mindig bevált, a pénzosztók rendszerint csak annyi támogatást folyósítottak, amennyi alamizsnát szokás adni a koldusnak: éhen ne halhasson, jól ne lakhasson.
A tájékoztatási rendszer életben tartását szolgáló állami dotációt mindig szűkmarkúan mérték. Az utóbbi években az anyaországból érkező támogatásnak köszönhetően terebélyesedett ugyan a médiapaletta, de ezzel egy időben más betegségek ütötték föl a fejüket, amelyekről (szintén szemérmesen) soha nem beszélünk.
Jellemhiba
Az újságírásunk sokat veszített a súlyából, majdnem azt írtam, hogy alaposan legatyásodott. Több irányból érik ütések. A hatalom folyamatosan bokszolja. A közvélemény, a nyilvánosság elfordult a sajtótól, nem érdekli, hogy „mirőlisírahogyishíjják”, hagyja, hogy fedő alatt, lassú tűzön hadd főjön a saját levében. És magamagát is zülleszti az újságíró-társadalom, elég látványosan.
Tévedés lenne azt hinni, hogy a vajdasági magyar sajtó mélyrepüléséről csak a cudar politika, csak a bitang hatalom tehet, az újságírók sem vétlenek a történetben. A tájékoztatásunk másik gyógyíthatatlan nyavalyája a súlyos jellemhibája. A gerinctelenség, a megalkuvás, a behódolás, a szolgalelkűség. Ennek következtében csak tisztes távolságból figyeli, óvatosan kerülgeti (megkerüli) a sorskérdéseinket, az érzékeny, húsbavágó témákat. Nem megy közel, nem ás mélyre, nem kér számon. Elhallgat, elferdít, eltussol. Vannak szerkesztőségeink, amelyekben nem is újságírás folyik, hanem politikai jellegű tájékoztatás. A leginkább csak magnószorongató, mikrofonállványként szolgáló sajtósok nem a hatalom ellenőrzését, hanem annak bárgyú, balga, buzgó kiszolgálását tekintik kötelességüknek. Az a dolguk, azért kapják a fizetést. Hatalmat kritizálni, politikust bírálni náluk nem szokás.
A tájékoztatási eszközeink kifordultak önmagukból. Az újság lapjain politikusok nyilatkozgatnak, a hírműsorokat az államelnök nevével kezdik. Mintha legalábbis tilos vagy büntetendő lenne egy-egy lapszámból vagy adásból kihagyni. Néha már azt mondom, nem is Isten verése, hanem Isten áldása számunkra Vučić, mert ha nem létezne, miről szólnának a hírek, nélküle nem lenne híradó sem – így meg (szerencsére) a műsorok csak úgy ontják magukból a vastagon megvajazott, simára vasalt információkat. A lapcsinálók, a hírszerkesztők nem látnak, nem hallanak, nem érdekli őket, hogy a médiafogyasztó már testéből-lelkéből unja a banánköztársasági banánt. Eltelt, torkig van a sablonos politikával, képtelen a mézes-mázos maszlagot megemészteni, már gyomorsav-túltengést meg székrekedést okoz. Nem kíváncsi arra, hogy hány kilométert furikázott vele a szolgálati autó, hol, milyen monológot mondott föl, mennyiszer ásított tegnap és hányat tüsszentett ma a miniszterelnök vagy a pártvezér. Nincs kedve a rajongáshoz, nem él-hal a politikusokért, elege van belőlük.
Nem Szentírás az, amit a politikus mond, nincs kőbe vésve, az újságírókat mégis mérlegelés nélküli óvatos engedelmességre ösztönzi valami. Meghunyászkodásra készteti az elhatalmasodó egzisztenciális félelem. Aki viszont fél, az nem lehet szabad.
A politikusok – nyilvánvalóan – ma is egy teljességgel kiszámítható, kockázatmentes, steril újságírást szeretnének. Csupa jó hírt (mert a hatalom a rossz híreket nem díjazza), színtiszta dicséretet. Bólogatást, behódolást, hajbókolást. Bábáskodni, basáskodni a vajdasági magyar tájékoztatás egésze felett, ez lenne az igazi. Szemmel tartani a szerkesztőségeket, megkötni az újságírók kezét, hátrakötni az engedetlenek sarkát és megjutalmazni a szófogadókat.
Csakhogy: az újságíró örök ellenzéki. A hatalom kritikusa, könyörtelen bírálója. Nem válik semmiféle hatalom szekértolójává. Nem pártkatona, nem zsoldos, nem vazallus, nem csicska és nem is bazári majom, akit a politika cirkuszi porondján mutogatnak. Nem lesz a politikus mikrofonállványa, nem lesz a hangszórója, nem lesz a visszhangja. Semmilyen körülmények között.
A politikus pedig jól teszi, ha megérti és betartja a 11. parancsolatot, amely úgy hangzik, hogy: Tiszteld a sajtót, hogy hosszú közéleted legyen a földön.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >