2021. február 27. szombat
Ma Ákos, Bátor, Gábor névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A Benczúr Ház teraszán

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Ültem a Benczúr Ház teraszán, nem gondoltam az Egyedi (Stern) család történetére, egyszerűen csak élveztem, a talán még általuk ültetett hárs és akác illatát, a tavaszi napsütést és úgy kifakadt belőlem, hogy milyen kevés is elegendő ahhoz, hogy az ember boldog legyen. Csorba Zoltán:

Június volt. A Benczúr Ház udvarában pompázó terebélyes hársfa ontotta illatát. A mellette lévő, szintén több évtizedes akác már búcsúzott a tavasz illat-palettájától, de mint ahogy a kevéske, nem tolakodó száraz vörösbor zamata csak gazdagítja egy ételnek az össz illatát és mint ahogy a gordonka bársonyos mély hangja megalapozza a vonós négyes összhangzatát, a teljes illat-élményhez, a hárs vezető szólamához, hozzátett az akác is.

A Benczúr ház teraszán ültem egy kellemes ebéd után. Környezetemben vannak, akik már-már nem természetesnek tartják a finom étkek iránti rajongásomat. Ez nem jelent finomkodást, válogatást, esetemben a finom étek lehet szinte akármi, ami igényesen készült. Lehet, hogy szégyellnem kellene, hogy annyira élvezem. Azzal vígasztalom magam, hogy a történelem számos ismert személyiséget jegyez, akiknek hasonlóan az átlagosnál nagyobb élvezetet jelentett a finom étek.

Ültem a Benczúr Ház teraszán, itt kell talán megjegyeznem, hogy az épületnek háznak semmi köze nincs Benczúr Gyula festőhöz. Illetve csak annyi, hogy Budapesten a Benczúr utca 27 alatt található. Amikor felépült, a XIX. század másik felében, az utcát még Nagy János utczának nevezték. A három szintes épületet a sikeres újpesti szeszgyáros, Stern Ignác építette.

Az épületet Egyedi villaként is nevezték, ugyanis a szeszgyáros Ignác fiai, Artúr és Lajos 1889-ben Egyedire magyarosították vezetéknevüket, annak alapján, hogy Artúr Egyed környéki földbirtokos volt, korában híres lótenyésztő. Lehet, hogy sokan nem tudják, azok közül, akik jártak már a Benczúr Ház udvarán lévő nyári színpadon bemutatott előadáson, hogy a színpad mögött van eltemetve Kincsem egyik onokája! A háromszintű ház alagsorában is egyébként istállók voltak, amikor a házat felépítették. A család sorsa mellesleg tragikusan végződött, a földbirtokos Artúrt veje fojtotta meg, mert nem volt hajlandó rendezni a vejkó valamilyen adósságát, a szeszgyárat öröklő Lajos pedig tönkrement és a teljes összeomlás előtt öngyilkosságot követett el 1927-ben. Az épületet a Magyar-itáliai Bank vette tulajdonába, ennek a banknak tartozott legnagyobb összegben Lajos. Az épületet 1930-ban megvásárolta a Magyar Királyi Posta Jóléti Alapítvány, azóta a Benczúr Ház a postásoké, itt található a Posta Múzeum is.

Ültem a Benczúr Ház teraszán, nem gondoltam az Egyedi (Stern) család történetére, egyszerűen csak élveztem, a talán még általuk ültetett hárs és akác illatát, a tavaszi napsütést és úgy kifakadt belőlem, hogy milyen kevés is elegendő ahhoz, hogy az ember boldog legyen.

Szép az élet!

La vita e bella!

Persze nem mindenki éri be ennyivel. És mindig akad még valami, ami a teljes élvezethez hiányzik. Esetemben: a finom ebéd teljességéhez nagyon hiányzott, egy cigaretta. Az íróasztalon maradt. 

Ekkor, mintha nem tudom ki küldte volna megjelent az étterem főnöke.

- Ne haragudjon a kérdésemért, de: dohányzik Ön?

- Igen.

- Megkínálna egy cigarettával? Olyan jól esne!

Megkínált. Majd még eggyel, mert közben jól elbeszélgettünk.

La vita e bella!

De, sajnos... Mindig akad valami, ami felborítja az élvezetet.

Lassacskán lejár az ebédidőm.

Pedig milyen jó lenne itt még üldögélni!

Milyen jó lenne, ha nem szorongatna az idő!

Ilyen az ember! Most már nem teljesült minden kívánságom azzal, hogy rágyújthattam! (Mellesleg, azóta megtiltották a dohányzást a teraszon. Mert több dohányos is látta, hogy a főnök (meg én) ott élvezkedünk, mind többen kijártak rágyújtani, követelték a hamutálcákat, a teraszról a füst állítólag bekúszott az étterembe is, és -.)

Milyen jól esett volna, ott és akkor, a hárs illatban, a tavaszi napsütésben például lejátszani egy ráérős sakk-partit. Kávézás közben. Lehet ennél nagyobb élvezet?! Nem rontaná el a kellemes érzésemet az sem, ha történetesen az alkalmi partner rámverne a sakkban. Nem dönteném fel a táblát és hajigálnám szét a bábukat. Tudomásul venném, hogy van még tanulnom a sakkban is és átsétálnék a Díszterembe, ahol egy gyönyörű versenyzongora várja, hogy megszólaltassák. Élvezném a játszást és nem fanyalognák azon, hogy ennyi év után illene valami virtuozitást is bemutatni ezen a hangszeren...A díszterem mellett lévő Fehér szalon ideális lenne arra, hogy felállítsak egy festőállványt és fessek egy portrét valakiről, aki ráérne pózolni. Van itt még olyan terem ahol elférne egy snooker asztal, hiszem, hogy partner is akadna egy-két barátságos partira vacsora után, lefekvés előtt. Egyszóval: el tudnák itt időzni, ebben a kellemesnek tűnő épületben folyamatosan. Feltételezem, hogy Artúr és Lajos is kellemes perceket töltött itt, ezekben a szalonokban, ezen a teraszon. Talán még mondogatták is magukban, vagy kedvesüknek: „az élet szép!” De nem szívesen képzelem magam irigykedve a volt tulajdonos helyébe, mert a fentiekben leírtam tragikus sorsukat. Nem kívánok magamnak újgazdag-arisztokrata felívelést sem, mert bármikor jöhet egy fordulat és veszhet minden... Inkább valami kötetlen tótum-faktum kétszer csengető beosztás lenne számomra a legmegfelelőbb. Például a Magyar Posta Művelődési Életét Egyengető És Felügyelő Kormánybiztos állás. Elvállalnám.

Most január havát lapátoljuk, zimankóval szembesülünk ha kilépünk a meleg lakásból, a Duna felől téli szél pörköli és pirosítja az ember orrát. Pest utcáin piszkos loccs-poccsot kerülgetünk, nehezen lélegzünk a benzingőzös levegőben (a budai, magasabban fekvő utcákban téli idill honol, akik ott laknak nem is igen járnak le).

De minden nappal közelebb kerülünk júniushoz.

2019. január 12.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

Tovább

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Tovább

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

Tovább

Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”

A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >

Tovább

Ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni

„Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, >

Tovább

Pásztor Bálint és a szabadkaiak folyamatos átverése

Pásztor Bálintnak a hatalmi koalícióban ülve nem most kellene ellenzékit játszania utólag, hanem még a tervek >

Tovább

Az Utolsó Vajdasági

Nem csak tőle, a most már halhatatlan énekes-költőtől búcsúzunk, hanem egy kicsit Vajdaságtól is. Attól a >

Tovább