Ma Tekla, Líviusz, Ila névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Végel László
Közel húsz év múltán a látvány továbbra is leverő, s én pedig azt tapasztaltam, hogy a sirályok hol jobbra, hol balra kacsingatnak. Már nem is látnak semmit, csak némán és cinkosan kacsingatnak egymásra. Most éppen jobbra. Végel László:
2018. június 8., péntek
Végre kezembe kerül Utasi Csaba írása Márai Sándoról. Nemzedékem tagjai közül ő állt legközelebb Máraihoz, ő értette legjobban. Talán a baranyisága miatt… Pár hónappal a halála előtt, 2010 nyarán a Venecia (azóta megszűnt) kávéház teraszán hosszasan is beszélgettünk Márai Sándorról. A Márairól szóló kritikája húsz évvel ezelőtt 1999-ben jelent meg a HÍD novemberi számában. Mindketten nagyon sajnáltuk, hogy későn találkoztunk Márai műveivel, az Új Symposionnak ez adott volna valamiféle komolyságot és méltóságot. Abban egyetértettünk, hogy újra kellene gondolni magunkat. 2010 nyarán én már elküldtem a Jelenkor Kiadónak az Exterritórium című esszéregényemet, egy részlet meg is jelent belőle, még Milošević bukása előtt a Holmi című budapesti folyóiratban. Ezen a könyvemen dolgozva jutottam arra a belátásra, hogy őszülő fejjel újra gondoljam a világomat, újra kell értelmezzem addigi tapasztalatimat, ha a régi tapasztalatok egyáltalán még jelentenek valamit. Úgy vettem észre, hogy nem jelentenek semmit, de az sem kizárt, hogy túl nagy terhet jelentettek, s akkor még nehéz volt szembesülni velük. Az új nemzedékek egyébként is semmivel sem kívánnak szembesülni – önmagukkal sem. Erről beszélgettünk 2010 nyarán Utasi Csabával. Márairól szóló kritikájában felfedeztem gondolatának gyökerét, mégpedig abban a Márai-idézetben, amelyet az Utasi-kritikában olvastam. Márai írta a sirályáról „Előre nem lát, a horizontot nem ismeri másképp, csak a jobb és bal oldali hemiszféra perspektívájában. Olyan, mint az ideológus – idézi Utasi Márait -, aki az emberi világot csak jobb vagy bal fogalmazásában hajlandó felismerni. De lehet egyenesen előre is látni … Ehhez homlok kell és abba ágyazott szemek.” Úgy gondolom – kommentálja később -., a sirály leírásában rejlő jellemzés pontos, Márai Sándornak csakugyan volt homloka és abba ágyazott szeme, mellyel az ember, a művészetek, a kultúra érdekében mindig előre próbált nézni, még ha a látvány gyakran leverő, megpróbáltatásokat jelzett. Közel húsz év múltán a látvány továbbra is leverő, s én pedig azt tapasztaltam, hogy a sirályok hol jobbra, hol balra kacsingatnak. Már nem is látnak semmit, csak némán és cinkosan kacsingatnak egymásra. Most éppen jobbra.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Osztozkodás a lőporos hordón
A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >
Botrány Újvidéken
Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >
Menekülés a magányból a forradalomba
A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >
Javasasszonyok és politológusok
A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >
Kettős nyomás alatt
Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >
Örömünnep Szerbiában
Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >
Konformizmus-vita
Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >
Örök hála Bosnyák Istvánnak
Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >
Szaxofon
A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >
Alternatíva nélküli kor
Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >
Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”
A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >
Laudáció Márti néni tiszteletére
Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >