Ma Lujza, Ágnes, Henrik névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Naplójegyzetek – Fragmentumok
Végel László
Közel húsz év múltán a látvány továbbra is leverő, s én pedig azt tapasztaltam, hogy a sirályok hol jobbra, hol balra kacsingatnak. Már nem is látnak semmit, csak némán és cinkosan kacsingatnak egymásra. Most éppen jobbra. Végel László:
2018. június 8., péntek
Végre kezembe kerül Utasi Csaba írása Márai Sándoról. Nemzedékem tagjai közül ő állt legközelebb Máraihoz, ő értette legjobban. Talán a baranyisága miatt… Pár hónappal a halála előtt, 2010 nyarán a Venecia (azóta megszűnt) kávéház teraszán hosszasan is beszélgettünk Márai Sándorról. A Márairól szóló kritikája húsz évvel ezelőtt 1999-ben jelent meg a HÍD novemberi számában. Mindketten nagyon sajnáltuk, hogy későn találkoztunk Márai műveivel, az Új Symposionnak ez adott volna valamiféle komolyságot és méltóságot. Abban egyetértettünk, hogy újra kellene gondolni magunkat. 2010 nyarán én már elküldtem a Jelenkor Kiadónak az Exterritórium című esszéregényemet, egy részlet meg is jelent belőle, még Milošević bukása előtt a Holmi című budapesti folyóiratban. Ezen a könyvemen dolgozva jutottam arra a belátásra, hogy őszülő fejjel újra gondoljam a világomat, újra kell értelmezzem addigi tapasztalatimat, ha a régi tapasztalatok egyáltalán még jelentenek valamit. Úgy vettem észre, hogy nem jelentenek semmit, de az sem kizárt, hogy túl nagy terhet jelentettek, s akkor még nehéz volt szembesülni velük. Az új nemzedékek egyébként is semmivel sem kívánnak szembesülni – önmagukkal sem. Erről beszélgettünk 2010 nyarán Utasi Csabával. Márairól szóló kritikájában felfedeztem gondolatának gyökerét, mégpedig abban a Márai-idézetben, amelyet az Utasi-kritikában olvastam. Márai írta a sirályáról „Előre nem lát, a horizontot nem ismeri másképp, csak a jobb és bal oldali hemiszféra perspektívájában. Olyan, mint az ideológus – idézi Utasi Márait -, aki az emberi világot csak jobb vagy bal fogalmazásában hajlandó felismerni. De lehet egyenesen előre is látni … Ehhez homlok kell és abba ágyazott szemek.” Úgy gondolom – kommentálja később -., a sirály leírásában rejlő jellemzés pontos, Márai Sándornak csakugyan volt homloka és abba ágyazott szeme, mellyel az ember, a művészetek, a kultúra érdekében mindig előre próbált nézni, még ha a látvány gyakran leverő, megpróbáltatásokat jelzett. Közel húsz év múltán a látvány továbbra is leverő, s én pedig azt tapasztaltam, hogy a sirályok hol jobbra, hol balra kacsingatnak. Már nem is látnak semmit, csak némán és cinkosan kacsingatnak egymásra. Most éppen jobbra.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Sok pénz, semmi eredmény
A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >
A mazsolázók
Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >
Kusturica Szarajevó fölött
És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >
Az elrabolt idők nyomában
Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat. Nem csak >
A tévedhetetlenekkel szemben
Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >
„Nesze semmi, fogd meg jól!”
Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >
A közéleti vákuum depresszív hatása
A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >
A harmincas évek újra meg újra felbukkanak
Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >
Haiku és kapitalizmus
Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >
Független sajtó
Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >
Bűn
Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >
Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”
A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >